top of page

Esti szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.04.25.)






Oroszország azt állítja, hogy lerombolta az odesszai terminált, ahol külföldi fegyvereket tároltak – adta hírül a Reuters. Oroszország nagy pontosságú rakétákkal semmisített meg szombaton egy odesszai logisztikai terminált, ahol az Egyesült Államok és az európai nemzetek által szállított nagyszámú fegyvert tároltak – közölte a védelmi minisztérium. Bővebb információk, részletek ezzel kapcsolatban még nem jelentek meg. Egy másik, internetes bejegyzés szerint az orosz erők szombaton 200 ukrán katonát öltek meg, és több mint 30 járművet semmisítettek meg. Az Odesszában történtekről korábban beszámolt Andrij Jermak, az ukrán elnökhelyettes, aki elmondta, hogy két rakéta csapódott be a város területére, az egyik egy katonai létesítményt talált el, a másik két lakóépületet. A politikus azt mondta, hogy a támadásnak öt halottja és 18 sebesültje van. „Az Odessza elleni orosz rakétacsapások egyetlen célja a terror” – írta a Twitteren Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Arra szólított fel, hogy húzzanak “falat a civilizált világ és a barbárok közé, akik békés városokat támadnak rakétákkal”.


Az orosz pravoszláv egyház püspöke arról beszélt, miért kell az ukránoknak elszenvedni a háború borzalmait. Pitirim püspök véleménye szerint az oroszok Isten fegyvere, az Ukrajna ellen indított háború pedig Isten büntetése az ukrán népre. Az Úr szeretve bünteti az ukránokat, mert nem hallgatnak az Úr parancsaira. A függetlenné válásuk 30 éve során az Oroszország elleni gyűlöletet szították és szítják ma is. A továbbiakban felsorolta azokat a bűnöket, amiket elkövettek a három évtized alatt. Ezek legsúlyosabbika, írja a portál, hogy be akarnak lépni az EU-ba és a NATO-ba.


Több ukrajnai parlamenti képviselő tartózkodik jelenleg külföldön szolgálati úton a NATO-ban, az Európai Tanácsban és más nemzetközi szervezeteknél, ahol képviselik az országot. Azonban számos olyan honatya is van, akik még a teljeskörű invázió kitörése előtt távoztak külföldre, s azóta sem tértek vissza Ukrajnába, közölte Ruszlan Sztefancsuk. A parlament elnöke szerint közel egy tucat, elsősorban ellenzéki képviselő maradt külföldön. Az Ellenzéki Platform – Az életért frakcióját, mint ismeretes, a közelmúltban tiltották be. Külföldön maradt tagjainak névsora már megjelent a sajtóban. Sztefancsuk kifejtette, az alkotmány nem ad lehetőséget rá, hogy a munkahelyüktől távol maradó politikusokat szankcionálják. De úgy véli, az állampolgárok önállóan is meg tudják ítélni azokat a honatyákat, akik ugyan a békéről vagy épp ellenkezőleg a háborúról papoltak, aztán elsőként hagyták el az országot. Sztefancsuk meggyőződése, hogy ezeknek a politikusoknak nincs többé helyük a parlamentben.


Egyre inkább úgy tűnik, hogy a „lehet, hogy külföldiek” valójában egy a baloldali gyülekezési harci kiáltás, hogy igazoljanak minden túlzást... Lorenz Taylor nemrégiben szerepelt a CNN „Reliable Sources” című műsorában, amelyet a szintén erősen baloldali kötődésű Brian Stelter vezetett. Lorenz elmondta, hogy a Washington Post azért vette célba egy korábban a Twitteren betiltott műsorvezetőt, mert lehet, hogy külföldi. Az orosz összejátszásról szóló történetek óta a baloldali erők által vezetett média félelmet kelt azzal kapcsolatban, hogy az „idegenek” titokban befolyásolják az amerikai társadalmat, politikát és kultúrát. Egyre inkább úgy tűnik, hogy „lehet, hogy külföldiek” most a baloldal gyülekezésre hívó harci kiáltása, hogy igazoljanak minden túlzást, amit elkövetnek.


Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok célja Oroszország meggyengítése. A tárcavezető szerint Washington el kívánja érni, hogy Oroszország "olyan mértékben meggyengüljön, hogy ne tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanása során véghez vitt". Az amerikai védelmi miniszter a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy szerinte Ukrajna a megfelelő támogatással győzni tud. A kijelentések azt követően hangzottak el, hogy Austin vasárnap Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel együtt Kijevbe utazott, ahol mindketten találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.


Az önhatalmúlag kikiáltott "Dnyeszter melléki Köztársaság" központjában, Tiraszpolban kézi páncéltörő gránátvetővel lőtték a belbiztonsági minisztérium épületét. A támadás során senki sem sebesült meg – jelentette a TASZSZ a minisztériumra hivatkozva. A minisztérium közlése szerint több robbanás hallatszott hétfőn közép-európai idő szerint három óra tájban. Az épületben több emeleten betörtek az ablakok, a helyiségekből füst száll. A helyszínen dolgoznak a katasztrófavédelem szakemberei. A Novosztyi Pridnyesztrovja helyi hírügynökség közzétette szemtanúk felvételeit, amelyeken két gránátvető látható az úton. Andrej Szafonov, a Dnyeszter melléki terület "parlamentjének" képviselője a TASZSZ-nak elmondta, hogy a belbiztonsági minisztérium elleni támadás célja szerinte pánik- és félelemkeltés volt a szakadár területen. A képviselő a történteteket összefüggésbe hozta számos iskola, egészségügyi intézmény, kereskedelmi központ és más létesítmény aláaknázásáról szóló névtelen telefonhívásokkal. Moldovában pénteken a külügyminisztériumba kérették Oroszország chisinaui nagykövetét, tiltakozásul Rusztam Minnyekajev orosz vezérőrnagy kijelentése ellen, amely szerint Moszkva azért akarja az ellenőrzése alá vonni Ukrajna déli részét, hogy kijárata legyen a Dnyeszter menti oroszbarát szakadár területhez.


Christopher Wray, az FBI igazgatója szerint Joe Biden elnök első Fehér Házi évében minden korábbinál gyakrabban ölnek meg rendőröket. "A bűnüldözés elleni erőszak ebben az országban az egyik legfájóbb jelenség, amely szerintem nem kap kellő figyelmet" – mondta Wray a CBS műsorvezetőjének, Scott Pelley-nek adott interjújában a 60 percnek. „Tavaly ötnaponta öltek meg egy rendőrtisztet."





(vukics)





451 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page