top of page

Esti szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.06.11.)





Az orosz hadsereg nagyszabású hadgyakorlatot zárt le pénteken a Csendes-óceánon egy hivatalos közlemény szerint. Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint az egyhetes gyakorlatokon több mint 300 harci bevetést hajtottak végre, amelyek közül 170 gyakorlati fegyverhasználatra vonatkozott. A tengerészek gyakorolták a tengeralattjárók átkutatását, a tüzérség alkalmazását, célpontok megsemmisítését nagy pontosságú fegyverekkel. A gyakorlatokon több mint 40 hadihajó és segédhajó, valamint az orosz csendes-óceáni flotta mintegy 20 repülőgépe vett részt.


Daniel Ortega nicaraguai diktátor csütörtökön rendeletet adott ki, amely felhatalmazza az orosz csapatokat, hogy „humanitárius segélynyújtási, mentő- és kutatómissziókat végezzenek vészhelyzetben”, valamint „bűnüldözési” tevékenységeket folytassanak országában. Az oroszok engedélyt kaptak arra is, hogy állandó bázisokat tartsanak fenn az országban, ahol „tapasztalatcsere és kiképzés” céljából tartózkodnak. Az amerikai adminisztráció szerint Ortega minden választást elcsalt és csupán azért fogadja be „brutális moszkvai szövetségesét”, hogy orosz katonákkal erősítse meg a hatalmát. Ortega, Oroszország kitartó szövetségese és csodálója a világ első vezetője volt, aki lelkesen támogatta Oroszország februári ukrajnai invázióját. Olga Szkabejeva, az orosz állami televízió műsorvezetője csütörtökön felszólította a Kremlt, hogy haladéktalanul küldjön nehézfegyvereket és rakétákat Nicaraguába, amelyek elérhetik az Egyesült Államok-beli célokat.


Megdöbbenés és gúny tört ki pénteken Tajvan szigetén, miután a szlovák politikusok küldöttsége a helyi politikusok inspirációjára színlelt dulakodást rendezett a sziget "törvényhozásában". Annak ellenére, hogy a szlovák politikusok „humorérzékét” a Demokrata Haladó Párt (DPP) hatóságai határozottan barátságos gesztusként magyarázták, a helyi lakosok többsége a sziget „kung fu demokráciájának” sértő és kínos gúnyolódásának tekintette a szlovák politikusok akcióját. Június 5. és 10. között a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, Milan Laurencik és Peter Osusky vezetésével egy Tajvan-barát szlovák parlamenti delegáció látogatott el a szigetre. Az egy Kína elvét megsértő utazásuk erős ellenérzést váltott ki a kínai szárazföldről. A pozsonyi régió vezetője, Juraj Droba és Miroslav Ziak szlovák parlamenti képviselő bokszolóként álltak a kamerák és a pódium előtt, és valósághűen szimuláltak egy dulakodást, amely a sziget "törvényhozásának" működését szemlélteti.


A Gradus Research által készített felmérés eredménye szerint jelenleg az ukránok 68 százaléka tartja hatékonynak az ország vezetőinek munkáját. Az orosz agresszor ellen folytatott honvédelmi tevékenységet a megkérdezettek 72 százaléka tartja hatékonynak. Jelentősen nőtt az állampolgárok pozitív megítélése a hadseregről és az ország elnökéről. A haderőben most 62 százalék bízik, míg Volodimir Zelenszkij támogatottsága 49 százalékra nőtt. Fél évvel ezelőtt még csupán 30 százalékos volt az elnök iránti bizalom. Kissé más az államvezetés megítélése az állampolgároknak nyújtott támogatások terén. Csupán 31 százalék véli úgy, hogy eredményesen segítik a háború miatt munka és jövedelem nélkül maradottakat. A válaszadók 44 százaléka viszont nincs jó véleménnyel a kormány e téren folytatott tevékenységéről.


Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában megtekintette az „I. Péter – a birodalom születése” című kiállítást, utána pedig fiatal vállalkozókkal és tudósokkal találkozott. Úgy tűnik, a kiállítás megérintette Putyint, mert a fiatalokkal történt találkozóján is szóba hozta, és itt – először az ukrajnai háború kitörése óta – többé-kevésbé nyíltan beszélt arról, hogy Oroszország céljának tekinti a területszerzést. Putyin szavai szerint I. Péter 21 évig háborúzott Svédországgal (értsd: neki sem ment ez könnyen). Azzal vádolták az orosz cárt, hogy területeket rabolt el Svédországtól, de ez nem igaz, ő csak visszaszerezte az ősi szláv/orosz földeket. Európa nem akarta elismerni I. Péter hódításait. „Miért tette ezt? [I. Péter] Visszaszerzett [területeket] és megerősített [az országot] – csak ennyit tett. A jelek szerint, a mi sorsunk is az, hogy visszaszerezzünk és megerősítsünk.” – jelentette ki az orosz elnök.

Az EU bíróságához fordult pénteken az RT France francia nyelvű, orosz hírcsatorna, miután adásait felfüggesztették a Moszkva elleni uniós szankciók értelmében – írta az AFP francia hírügynökség. Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács március elején, az Ukrajna elleni orosz katonai hadműveletre válaszul ideiglenesen felfüggesztette a Szputnyik és a RT orosz állami tulajdonú médiavállalatok műsorszórási tevékenységét az Európai Unióban. A testület szerint e hírcsatornák az orosz hatóságok állandó ellenőrzése alatt állnak, és fontos szerepet játszanak az Ukrajna elleni katonai hadművelet előmozdításában, valamint a szomszédos országok destabilizálásában. Az RT France csatorna, amelynek tulajdonosa egy Moszkva által finanszírozott médiatársaság, az ANO-TV Novosti, az uniós bírósághoz intézett keresetében arra hivatkozott, hogy a műsorszórás felfüggesztése sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és ellentétes az uniós joggal. A kereset bemutatásakor az RT France jogi képviselője, Emmanuel Piwnica azt hangsúlyozta, hogy a Tanács “nincs arra felhatalmazva, hogy elhallgattasson egy európai médiumot”. Szerinte a 116 újságírót foglalkoztató RT France “nem Moszkva propagandaeszköze” és “szabadon határozza meg hírszerkesztési irányvonalát”. A Tanács jogi képviselője azonban azon a véleményen van, hogy az RT France “az orosz offenzívát az ukrán provokációkra adott önvédelmi akciónak” állította be. Azzal érvelt továbbá, hogy a műsorszórás ideiglenes felfüggesztése “a közrend védelmét” szolgálja. A franciaországi újságírók országos szövetsége cenzúrának minősítette a Szputnyik és az RT elleni uniós szankciókat. Május végén a holland újságírók szövetsége is – több jogvédő szervezettel és internetszolgáltatóval együtt – pert indított az Európai Unió Bíróságán a RT és a Szputnyik orosz tévécsatorna uniós betiltása ellen, mivel véleményük szerint a döntés sérti az európai polgárok információszabadsághoz való jogát.

Két hónappal azután, hogy az orosz rubel egy amerikai penny alá esett, a transzkontinentális ország fiat valutája most a legjobban teljesítő valuta világszerte. Az amerikai közgazdászok értetlenül állnak a „szokatlan helyzet” előtt, mert egy szigorú szankciókkal sújtott országban jellemzően a fiat valuta értékcsökkenése tapasztalható, az orosz rubel viszont pont az ellenkezőjét tette. Tatiana Orlova, az Oxford Economics vezető feltörekvő piacok közgazdásza azt mondta, hogy a nyersanyagárak emelkedése a rubel rugalmasságának tulajdonítható. „A nyersanyagárak jelenleg az egekbe emelkednek, és bár az embargók és a szankciók miatt visszaesik az orosz export volumene, a nyersanyagárak emelkedése bőven kompenzálja ezeket a csökkenéseket” . Orlova arról is beszélt, hogy a külföldi részvény- és kötvénytulajdonosok már nem tudnak osztalékot kaszálni nemzetközi szinten. „Ez korábban meglehetősen jelentős forrása volt az oroszországi valutakiáramlásnak – most ez a csatorna zárva van” – összegezte az oxfordi közgazdász.


(vukics)




383 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page