Esti szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.09.02.)
–

A Razumkov Központ a világ 30 országában menedékre talált ukrán állampolgárokat kérdezte arról, hogy haza akarnak-e térni a háború után, írja a news.uaportal.com.
A facebook segítségével lefolytatott közvélemény kutatásban 511-en adtak választ a feltett kérdésekre. A legtöbben Lengyelországból és Németországból válaszoltak, de reagáltak Izraelből, az USA-ból és Törökországból is.
A válaszadók 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csak akkor fognak hazatérni, ha bizonyossá válik, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket korábbi lakhelyükön. További 35 százalék a háború befejezését követően azonnal haza utazna. Viszont 13 százalékuk még várna néhány évet. Hét százalék viszont soha többé nem akar visszatérni Ukrajnába, mert új hazájában találta meg a boldogulást.
Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön azzal vádolta meg az ukrán felet, hogy tüzérségi támadással és két partraszálló egység bevetésével tett kísérletet a NAÜ misszió látogatásának meghiúsítására és a létesítmény bevételére. Igor Konasenkov altábornagy, a tárca szóvivője a NAÜ-misszió megérkezését megelőzően videóra vett hadijelentésben elmondta, hogy közép-európai idő szerint 5 óra 20 perckor az erőműtől három kilométerre északkeletre hét nagysebességű motorcsónakról mintegy 60 diverzáns szállt partra, két csoportban. A támadást az orosz nemzeti gárda egységei észlelték és blokkolták, majd a helyszínre orosz katonai egységek és harci helikopterek érkeztek.
Konasenkov szerint hat órakor az orosz fegyveres erők meghiúsították az atomerőmű elfoglalására Nikolpolból elindult taktikai deszant partra szállítási kísérletét Vodjane községnél. A tábornok azt mondta, hogy a katonákat az őket szállító két önjáró uszállyal együtt elsüllyesztették.
A helyi Moszkva-barát hatóságok képviselőinek nyilatkozatai szerint az orosz erők legkevesebb 40 ukrán katonát megöltek, hármat pedig foglyul ejtettek. Kettejük állapota súlyos.
A szóvivő azt állította, hogy az ukrán tüzérség reggel hét óra óta lőtte az erőművet, azt a pontot Vasziljivka településnél, ahol az orosz félnek a NAÜ-missziót kellett fogadnia, valamint az onnan az Enerhodarba vezető utat. Mint mondta, négy lövedék az első reaktorblokktól 400 méterre csapódott be.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) missziója nem sokat láthatott az alatt a két és fél óra alatt, amelyet szeptember elsején az ellenség által megszállt Zaporizzsjai Atomerőmű területén töltött, nyilván csak az orosz megszállók meséjét hallgatta meg – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója egy televíziós műsorban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál. A jelentés szerint a tanácsadó az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta: „ez nagyon furcsán veszi ki magát, szerintem. Az ukrán fél úgy véli, hogy amikor egy ilyen szintű misszió, és ez elsősorban egy mérnöki, atomfizikai küldetés, amely nemcsak az étkezde vagy más termek megtekintésére érkezett, hanem ez egy olyan küldetés, amelynek sajátos algoritmusai vannak annak tanulmányozására, hogy mi történik egy ilyen összetett infrastruktúra, például egy atomerőmű vezérlési mechanizmusával.” Mint rámutatott, a missziónak „azt kellene megállapítania, van-e sugárzásveszély, és általában milyen állapotban van a reaktor. Ezért meglepő, hogy csak két órát voltak ott.”
Podoljak szerint azonban a NAÜ azt állítja, hogy számos tagját tartósan ott fogja tartani. „Figyelni fogunk” – emlékeztetett. „De mindegy, két óra még azzal a feltétellel is, hogy oroszok rohangálnak körülöttük, mondván, hogy itt vagy ott csapódott be valami, oda esett egy alma, és így tovább. Nekem úgy tűnik, hogy abból a két és fél óra alatt, amit a misszió teljes állománya a létesítmény területén töltött, csak furcsa meséket érkezett meghallgatni a Roszatom képviselőjének előadásában. Nem többet” – mutatott rá, hozzátéve, hogy még várni kell a NAÜ jelentésére.
Ugyanakkor a tanácsadó megjegyezte, hogy az oroszok álcázzák az atomerőmű elleni támadásaikat, és bizonyos nehézségeket akarnak okozni a NAÜ számára, hogy missziója ne érezze magát biztonságban, és másképp reagáljon. „Ma az oroszok általában helikopteres támadást hajtottak végre Enerhodar területén, majd kitaláltak egy történetet valami partraszálló csapatról, szabotőrökről, hogy eltereljék a figyelmet ezekről a csapásokról. Ez megint egy pszichológiai nyomásgyakorlási program volt” – mesélte el Mihajlo Podoljak.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) missziója folyamatosan jelen lesz a Zaporzzsjai Atomerőmű területén – jelentette be csütörtökön Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Grossi közölte, hogy befejezte az első látogatását a Zaporizzsjai Erőműben, amelynek során a NAÜ-misszió látta a „fő dolgokat”. A főigazgató hozzátette, hogy a NAÜ-nek még sok feladata van a Zaporizzsjai Atomerőműben, így a delegáció egy része az állomáson marad. „A legfontosabb azonban az, hogy a NAÜ itt maradjon, és állandóan jelen legyen a Zaporizzsjai Atomerőműben” – hangsúlyozta Rafael Grossi.
Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Ukrajna nem tudja garantálni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) missziójának biztonságát az orosz megszállók az ideiglenes ellenőrzése alatt álló Zaporizzsjai Atomerőműben tett látogatása során. Mint jelezte, Grossi „elég magabiztosnak tűnt ahhoz, hogy vállalja a kockázatot”. Úgy vélte, a missziónak lehetnek bizonyos biztonsági megállapodásai az oroszokkal.
Valentyina Matvijenko, a Szövetségi Tanács elnöke „Moszkva rabnője, lábtörlője, mocska” és tisztességtelen ember, mert kijelentette, Oroszországnak elegendő erőforrása van ahhoz, hogy győzelemmel fejezze be az Ukrajna elleni háborút – írta csütörtökön Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Twitteren, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az RNBO titkára élesen reagált Valentyina Matvijenkónak, a Szövetségi Tanács elnökének provokatív kijelentésére, miszerint „Oroszországnak elegendő erőforrása van ahhoz, hogy győzelemmel fejezze be a háborút Ukrajnában. Nemcsak anyagi, hanem szellemi, erkölcsi erőforrásai is”. Válaszában Danilov azt írta: „Valentyina Matvijenkónak. Moszkva rabnőjének, lábtörlőjének, mocskának, a hazája által kiátkozott tisztességtelen embernek tudnia kell: Oroszországnak csak arra lehet erőforrása, hogy jóvátételt és hadisarcot fizessen Ukrajnának, és hogy tömegesen temethesse el a katonáit, és igazságos ítéletet hozzon ellene a Hágai Törvényszék.” Danilov kijelentette az ukránok a saját szemükkel látják majd az Oroszországi Föderáció összeomlását, az ország a mostani formában nem fog működni, az orosz társadalomból ugyanis hiányzik a háború egyhangú támogatása. Úgy vélte,, az oroszok már az ukrán nép ellen elkövetett bűncselekmények felelősségén, a büntetés elkerülhetetlenségén gondolkodnak. „Emellett sok nő rájött, hogy egyre több férfi érkezik vissza hullazsákban Oroszországba” – mutatott rá az RNBO titkára.
Ha Ukrajna és az Európai Unió is készen áll a gyors cselekvésre, Ukrajna nem hosszú távon, a távoli jövőben, hanem sokkal hamarabb csatlakozhat az EU-hoz – jelentette ki szerdán Dmitro Kuleba külügyminiszter a prágai Forum 2000 rendezvényen - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A tudósítás szerint az ukrán diplomácia vezetője jelezte, hogy az Európai Bizottság hét ajánlása közül, amelyek az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükségesek, Ukrajna egyet már maradéktalanul teljesített, a többit pedig kész gyorsan végrehajtani. „Higgyék el, tudjuk, mi a tét. Nagyon támogatjuk ezeknek az ajánlásoknak a végrehajtását, és a következő kérdés nem az, hogy mi következik, hanem az, hogy mikor. Azt hiszem, mindannyian megérdemelünk egy kis optimizmust” – emlékeztetett.
A külügyminiszter hozzátette: „mert hagyományosan, amikor valaki Ukrajna európai integrációjáról beszél, természetesen mindig hozzáteszik a következő mondatot: nos, ez évekbe telhet, lehet, hogy sokáig tart. És ha nem? Három hónappal ezelőtt senki sem hitte, hogy Ukrajna EU-tagjelölt lesz. Ugyanezt a történetet hallottuk: sok évbe fog telni. És lám, már most tagjelöltek vagyunk, és teljesítjük az ajánlásokat” – mutatott rá.
A külügyi tárcavezető annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajna EU-csatlakozásának a folyamata gyorsan lezajlik, ha mindkét fél készen áll. „És ha készek vagyunk a gyors cselekvésre, az EU-nak is gyorsan kell cselekednie. Talán nem egyik napról a másikra következik be az EU-tagság, de nagyon gyorsan megtörténhet” – összegezte Dmitro Kuleba.
Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön ismételten kijelentette, hogy folytatni kívánja a párbeszédet Oroszországgal. „Vállalni kell azt, hogy mindig folytatjuk a párbeszédet mindenkivel, s főleg azokkal, akikkel nem értünk egyet” – mondta.
„Ki szeretné azt, hogy Törökország legyen az egyetlen hatalom a világon, amely folytatja a párbeszédet Oroszországgal?” – fogalmazott csütörtökön a francia elnök a nagykövetek éves értekezletén.
„Nem szabad az álerkölcs semmilyen formájának engedni, amely tehetetlenné tenne minket” – vélte az államfő, kiemelve, hogy a „diplomatamunka arról szól, hogy mindenkivel beszélünk, és főleg azokkal, akikkel nem értünk egyet”. ... ”Így tehát mi is folytatni fogjuk, szövetségeseinkkel összhangban” – tette hozzá.
Emmanuel Macron úgy vélte, hogy „Oroszország (Ukrajna elleni) háborújának egyik célja Európa megosztása”, s emiatt a megoldás egyik kulcsa „az európaiak egysége”.
„Nem szabad hagynunk, hogy Európa megosztott legyen, ez egy mindennapi kihívás” – hangsúlyozta az államfő.
Emmanuel Macron egyebek mellett azt kérte a nemzetközi koalícióktól, „még ha nem is tökéletesek, nem is teljesek”, hogy „akadályozzák meg az ukrán konfliktus földrajzi kiszélesedését”.
A francia elnök szerint „hosszú háborúra kell felkészülnünk. És ezzel a hosszú háborúval szemben el kell kerülnünk az eszkalációt, és a békét kell előkészítenünk” – mondta.
„A béke előkészítése azt feltételezi, hogy folytatjuk a párbeszédet valamennyi résztvevővel, így tehát Franciaország folytatni fogja, ahogy azt néhány nappal ezelőtt megtettem, és fogom is a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) missziója után” – fogalmazott.
„Franciaországnak, az európaiaknak vagy bárki másnak nem dolga megválasztani Ukrajnának a megfelelő békét, és a tárgyalás pillanatát sem. De mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a béketárgyalás lehetséges legyen akkor, amikor a két főszereplő tárgyalóasztalhoz ül majd” – hangsúlyozta a francia elnök.
(vukics)
Comments