Európa és az USA háborúra készül Oroszország ellen? (Vukics Ferenc elemzése)

Indul az Ukrajna 2 projekt – a NATO keleti szárnyán lévő országoknak fel kell kötni a páncélozott alsógatyát…

Másfél éve halljuk elsősorban nyugati katonai vezetőktől, hogy valószínűsíthető egy fegyveres konfliktus Oroszországgal. Az oroszok úgy tudják, hogy ez a háború már valójában tart. Lavrov szeptemberben az ENSZ-ben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a nyugati hatalmak Ukrajnának nyújtott támogatásukkal gyakorlatilag közvetlen háborút folytatnak Moszkva ellen: "Nevezhetjük, aminek akarjuk, de ők harcolnak velünk, egyenesen háborúznak velünk. Hibrid háborúnak nevezzük, de ez nem változtat a dolgokon" – mondta.

Minden jel arra utal, hogy az ukrán hadműveletek sikertelensége, az USA számára geopolitikailag fontosabb térségekben megjelenő új konfliktusok és a kijevi belpolitikai viszályok miatt

a végén Európa magára marad a konfliktus megoldásával, és hosszú távon az Oroszországgal szembeni fegyveres ellenállásra készítik fel a kontinenst.

Néhány hónappal ezelőtt Paul Taylor a Fegyverek vagy vaj? c. írásában arról beszélt, hogy az önvédelemhez elengedhetetlen katonai kapacitás kiépítéséhez az európai nemzeteknek fájdalmas döntéseket kell hozniuk és fel kell adniuk az eddig annyira fontosnak tartott jólétet.

Taylor szerint „nincs visszaút a hidegháború utáni biztonsági rendhez, amelyet Moszkva 2008-ban Grúzia megtámadásával megroppantott, 2014-ben a Krím annektálásával felrúgott, és végül tavaly február 24-én Ukrajna teljes körű lerohanásával szétzúzott”.

A Guardian elemzője szerint akárhogy is végződik Oroszország ukrajnai háborúja, Európa egy évtizedes védelmi kényszerpályára került és a sebesült, bosszúszomjas Oroszország mindaddig fenyegetés marad, amíg Vlagyimir Putyin vagy hasonló gondolkodású utódai vannak hatalmon:

„Európa 'szabadságának' biztosítása vége drága lesz, és fájdalmas döntéseket fog hozni a fegyverek és a vaj között, amit a baloldal majd különösen kellemetlennek fog találni.”

Rob Bauer admirális szerint különösen a szövetség keleti szárnyán lévő hét nemzetnek kell felkészülnie egy orosz támadásra.

Kristi Raik, az észtországi Tallinnban működő Nemzetközi Védelmi és Biztonsági Központ igazgatóhelyettese azt állítja, hogy az Oroszországgal közös európai biztonsági rend álma halott, és az, hogy az ukrajnai háború hogyan ér véget, legalább annyira meghatározza majd Európa jövőjét, mint Ukrajnáét. Raik, a balti elemzőkhöz szokásos módon, természetesen nagyon kemény szavakat használ:

„Nagyon is világosnak kell lennie, hogy Moszkva felfogása az európai biztonság alapelveiről és normáiról összeegyeztethetetlen a nyugati nézetekkel. Ahogy Ukrajnában láthattuk, a Kreml a biztonságot az ellenőrzéssel teszi egyenlővé, ami mélyen gyökerezik az orosz történelemben és külpolitikában. Ez valószínűleg nem fog megváltozni a belátható jövőben. Oroszország mint földre éhes birodalom hagyománya egyenes vonalban nyúlik vissza a középkori Moszkváig, amely a 16. században, Rettegett Iván uralma alatt expanzív állammá alakult át. A saját népét kínzó és lemészároló kegyetlenségéről is ismert Ivánt Putyin uralkodása alatt rehabilitálták és ünnepelték, míg maga Putyin egy másik kínzást kedvelő orosz birodalomépítőt, Nagy Pétert vette példaképéül.”

„2021 decemberében, amikor az orosz erők Ukrajnába való bevonulásra készülődtek, a Kreml két, a NATO-nak és az Egyesült Államoknak címzett dokumentumban újból kísérletet tett az európai biztonsági rendről alkotott elképzelésének népszerűsítésére. Ezúttal a kétértelműség eltűnt, a revíziós célok pedig egyértelműek voltak: Moszkva hidegháború korabeli befolyási övezetének teljes helyreállítása és a NATO európai jelenlétének visszaszorítása az 1990-es évekbeli keleti terjeszkedése előtti vonalra. Ezek a célok változatlanok és Oroszország hosszú távú stratégiai gondolkodását tükrözik.”

Alina Polyakova, Edward Lucas, James Lamond, Bobo Lo és Lauren Speranza a Hogyan néz ki Európa 3-7 évvel az ukrajnai orosz háború után? c. tanulmányukban arra hívták fel a figyelmet, hogy

a NATO és az Európai Unió – nem válságkezelésre lettek létrehozva. Ez pedig azt jelenti, hogy középtávon (három-hét év múlva) Európának sokkal „agilisabb mechanizmusokat” kell kialakítania, amelyek képesek lesznek majd gyorsan reagálni a biztonsági fenyegetésekre.

A szerzők megállapítása az, hogy a NATO-t kiegészítő közös biztonsági és védelmi politikát kell kialakítania az egész blokk számára,

valakinek be kell tölteni a Németország elbizonytalanodásával fennálló vezetői hiányt, ezért el kell érni, hogy az Egyesült Királyság mélyebben integrálódjon az európai biztonsági infrastruktúrába,

és le kell küzdeni a Brexithez kapcsolódó feszültséget és megosztottságot.

A szerzők szerint bár az orosz-ukrán háború kimenetele ismeretlen, a lényeg az, hogy

az amerikai és a tágabb értelemben vett szövetséges politikának az ukrajnai válságot arra kell felhasználnia, hogy egy megújult és biztonságosabb transzatlanti szövetséget hozzon létre.

„Minden más forgatókönyv végül egy széttöredezett, meggyengült és bizonytalanabb szövetséghez fog vezetni, amely kevésbé képes kezelni a hosszú távú kihívásokat, beleértve Kínát is” – írják a szerzők.

Viszonylag merész megállapításuk, hogy ha Ukrajnának csak az önvédelemhez szükséges minimális biztonsági támogatást nyújtjuk, mert nem akarunk kockáztatni egy Oroszországgal való háború, az nem fog stabilabb és biztonságosabb Európát vagy transzatlanti szövetséget eredményezni. és

csak Ukrajna feltétlen győzelmét célul kitűző politika ad „világos jövőképet”.

Egy hónappal ezelőtt a német védelmi miniszter, Boris Pistorius beszélt arról, hogy Németországnak fel kell készülnie egy esetleges védekező háborúra, és a haderőnek "háborúképes erővé” kell válnia". Pistorius szerint Európa és benne Németország háborús fenyegetettség alatt áll, és emiatt a nyugati társadalmakban a háborúval kapcsolatos társadalmi mentalitás változására van szükség.

Nemrégiben Jacek Siewiera, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője pedig arról nyilatkozott, hogy

a NATO keleti szárnyán fekvő országoknak már csak három évük is lehet arra, hogy felkészüljenek egy esetleges orosz támadásra.

Az egyik vezető német agytröszt egy meglehetősen szigorú jelentésében úgy érvelt, hogy a katonai szövetségnek készen kell állnia arra, hogy hat-tíz éven belül elhárítson egy orosz offenzívát.

Jacek Siewiera azt mondta, hogy a német dokumentum valószínűleg alábecsüli a helyzet sürgősségét.

"Sajnos ez az elemzés összhangban van az Egyesült Államokban készült tanulmányokkal" – mondta a Nasz Dziennik lengyel katolikus lapnak. "Véleményem szerint a német elemzők által bemutatott időkeret túl optimista. Ha el akarjuk kerülni a háborút, akkor a keleti szárnyon lévő NATO-országoknak rövidebb, hároméves időhorizontot kellene elfogadniuk a konfrontációra való felkészüléshez".

Siewiera hozzátette:

"Ez az az időablak, amikor olyan képességet kell létrehoznunk a keleti szárnyon, amely egyértelmű jelzést adna az agressziótól való elrettentésről. Az oroszországi fegyveripar [naponta] három műszakban dolgozik, és a következő három évben újra tudja építeni erőforrásait".

Májusban Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt mondta, hogy Moszkva új támaszpontokat és 12 új hadosztályt hoz létre a NATO keleti szárnya mellett fekvő Nyugati Katonai Körzetében, válaszul Finnország és Svédország szövetséghez való csatlakozási lépéseire.

Sok elemző és NATO-vezető azonban aggódik amiatt, hogy a szövetségnek csak korlátozott idő áll rendelkezésére, hogy megerősítse védelmét, mivel Oroszország felfejleszti hadiiparát, és olyan mozgósítási gépezetet állít fel, amely még évekig fenntarthatja vagy növelheti a csapatok számát.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter a múlt héten Berlinben, a Körber-Stiftung éves külpolitikai konferenciáján tartott szenvedélyes beszédében kijelentette, hogy Oroszország már háborúban áll a Nyugattal, és azon van, hogy a NATO határai mellett újjáépítse katonai kapacitását.

Ebben a hónapban Christian Mölling és Torben Schütz, a német Council on Foreign Relations agytröszt munkatársai egy sokat vitatott jelentésben azt írták, hogy a szövetség most "versenyt fut az idővel", hogy kivédjen egy orosz támadást, amely hat éven belül bekövetkezhet.

Közben odáig fajult a helyzet, hogy az amerikai védelmi miniszter fenyegetéssel próbálja rávenni a szkeptikus republikánusokat az Ukrajnának szánt újabb horribilis összegű segély megszavazására.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter kedden arra figyelmeztette a kongresszust, hogy ha nem szavazzák meg az Ukrajnának szánt újabb segélyt, akkor nagyon valószínű, hogy az amerikai csapatoknak Európában kell majd harcolniuk.

„Ha Putyin átveszi az uralmat Ukrajnában, megkapja Moldovát, Grúziát, majd talán a Baltikumot. És akkor Austin miniszter úr szavai szerint nagyon valószínű, hogy szárazföldi csapatokat kell majd oda vezényelnünk. Ezt próbáljuk elkerülni” – magyarázta Michael McCaul, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a védelmi miniszter tájékoztatója után.

Azonban úgy tűnik, a miniszter által felvázolt rémképek nem hatották meg a vonakodó republikánusokat, akik nem akarnak további összegeket önteni Ukrajnába, amíg a felhasználásuk átláthatóbbá nem válik.

A legfontosabb fejlemény az, hogy Zelenszkij egy titkos ülésen beszélt volna a kongresszusban, amit valamiért az utolsó pillanatban lemondtak.

Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a republikánusok elutasították Biden és a demokraták ajánlatát az ukrán finanszírozás feloldására, mivel a republikánusok egyszerűen nem engednek a követeléseikből, hogy először a határt kell biztosítaniuk.

A demokraták által a szenátorok számára kezdeményezett "titkos tájékoztató", amelyen a törvényhozókat akarták meggyőzni a Kijevnek nyújtandó új segélyekről való gyors megállapodás fontosságáról, teljesen kudarcot vallott.

A republikánusok meg sem akartak hallgatni a kijevi vezetőt és egyszerűen kisétáltak a tájékoztatóról.

Még Lindsay Graham is hirtelen visszalépett radikális háborús harcos álláspontjától, és most azt követeli, hogy a határ biztosítása nélkül ne nyújtsanak több támogatást Ukrajnának.

Úgy tűnik, mindkét oldal eléggé hajthatatlan; érthető, hogy a demokraták számára az illegális bevándorlás leállítása a következő választások elvesztését jelentené.

Mostantól december 15-ig van idejük valamit cselekedni, utána szünet következik a jövő évig. Ezután Ukrajna nem kaphat semmilyen támogatást egészen 2024-ig. Néhány hónappal ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy Ukrajna kritikus segélyeinek nagy részét a "kézből a puskacsőbe" kapja. Ez azt jelenti, hogy amint legördül a gyártósorról, azonnal elszállítják, és azonnal felhasználják. Nincsenek készleteik belőle, és így a szállítások leállítása elméletileg azonnali következményekkel fog járni a harctéri eseményekre.

A nyugati főáramú média szintén kezd belefulladni a borúlátásba.

És egyszerre csak megint előállt Olekszij Arestovics lemondott elnöki tanácsadó és egyenesen kijelentette, sajnálatos módon Ukrajna a "rossz oldalt választotta" ebben a konfliktusban.

A Zelenszkij egyik kihívójának is tartott politikus szerint az USA és a Nyugat valójában nem tudja felvenni a versenyt az orosz és a kínai ipari termeléssel, mert a Nyugat teljesen felszámolta azokat a termelőkapacitásokat, amelyek a hidegháború idején a világ erőközpontjává tették.

Aresztivics azt mondja, hogy

már nem bízik abban, hogy a Nyugat megnyeri a Nyugat és az egész globális Dél és Kelet közötti átfogó összecsapást.

Ezt az aggodalmat több nyugati jelentés is megerősíti.

A katonai szakértők egy csoportja szerint jól látható, hogy még akkor is, amikor az európai kontinensen háború dúl, az európai védelmi kiadások éppen csak a korábbi semleges szint felett maradnak, és a politikai és ipari problémák egymást átfedő halmaza megakadályozza a képességek gyors növelését.

A Defense One cikke szerint mostanra széles körben elterjedt narratíva, miszerint a NATO egészének a hidegháborús szintre kell növelnie a katonai termelését, és az az általános érzés, hogy minden struktúrát a második világháborús méretűvé kell militarizálni.

A nyugati MIC-értelmiség (a hadiipari komplexumhoz kötődő elemzők) körében az az általánosan elfogadott megállapítás, hogy Oroszország "nem áll meg Ukrajnánál", és majd legközelebb meg akarja támadni valamelyik szomszédos államot.

Erre hívta fel a figyelmet többek között a National Review cikke is:

„A szankcióknak sem sikerült megváltoztatniuk az átlagos oroszok szívét és gondolkodását. Az oroszok összességében elfogadják a Kreml birodalmi politikáját, és osztják azt a nézetet, hogy a Nyugat az ellenség, Oroszország pedig veszélyben van.”

„A Kreml kifejezetten a fiatalokat vette célba az agymosás céljából, ami egy olyan Oroszországot helyez kilátásba, amely évtizedekig fenyegetést és kihívást jelent majd a NATO számára. A Kreml propagandaipara hozzájárul egy új, posztszovjet társadalom kialakulásához – egy putyini társadaloméhoz, amely egy veszélyes, bűnös ideológia rabja, amely többek között megkérdőjelezi a szomszédos államok szuverenitáshoz való jogát.”

„Akár tetszik, akár nem, ez az új Oroszország már most hibrid háborút folytat a NATO ellen, katonai provokációkkal, propagandával, kibertámadásokkal, migrációval, diplomáciai nyomással, zsarolással (beleértve az energetikai zsarolást is) és a demokratikus államok választásaiba való beavatkozással. Putyin nyilvánosan és többször is hangot adott a jelenlegi nemzetközi renddel szembeni határozott ellenérzéseinek, és az elmúlt években konkrét követeléseket fogalmazott meg a NATO-val szemben (például Közép- és Kelet-Európa státuszát illetően). Ezért azt kell feltételeznünk, hogy Ukrajna csak az első lépés az európai biztonság elleni tartós támadásban.”

„A lényeg az, hogy a Kreml a világrend megváltoztatását tervezi, különösen a biztonság szempontjából, és Ukrajna meghódítása ennek a tervnek az első lépése. Ha a Nyugat most magára hagyná Ukrajnát, azzal a NATO-t még inkább kitenné az orosz agressziónak az elkövetkező években. Ehelyett az Oroszországtól érkező veszély elhárítása érdekében a NATO-nak és az EU-nak szilárdan ki kell tartania Ukrajna támogatása mellett, és tovább kell fejlesztenie katonai képességeit. Az orosz fenyegetést semlegesíteni kell, és ez az egyetlen módja ennek.”

A MIC-értelmiség összehangolt erőfeszítést folytat, hogy találjon bármit, ami akár csak távolról is hasonlíthat Oroszország állítólagos Európa elleni "terveire". Anton Gerascsenko most például éppen azt állítja, hogy az oroszok legújabb tervei szerint úgy akarják teljesen felforgatni Európát, hogy újrateremtik az osztrák-magyar területi egységet.

A háború elején még két elbeszélés uralta egyszerre a közbeszédet: Az egyik azt állította, hogy Oroszország annyira gyenge, hogy tízszer több katonát veszít, mint Ukrajna, és mosógépekből szerelik ki a chipeket, hogy a rakétáikba rakják, a másik pedig arról, hogy mindjárt megtámadják a szomszédos országokat. Ezekből úgy látszik az utóbbi maradt életképes.

Mindenesetre Oroszország megnövekedett védelmi kiadásai eléggé megcáfolja azt az elképzelést, hogy Putyin és Oroszország hajlandó térdet hajtani és aláírni a tűzszünetet a közeljövőben.

Ha Oroszország a háború befejezésére készülne, miért fektetne milliárdokat a teljes védelmi ipar felpörgetésébe, miközben a jövő évi védelmi költségvetést szinte soha nem látott szintre pumpálja? Ez arra utal, hogy a háborút a végsőkig folytatni akarják, és a Nyugattal ellentétben a valódi képességek megteremtésével foglalkoznak.

Most már több pletyka is felröppent azzal kapcsolatban, hogy 2024 tavasza lesz a végső határ, amikor az USA meghúzza a határt Zelenszkijnek. Valószínű, hogy a Biden-kormányzat nyomást fog gyakorol az elnöki hivatalra, hogy a választási kampány idejére 2024 februárjában fagyassza be a háborút.

Goncsarenko Rada képviselő még azt is bevallotta, hogy

Ukrajnának csendben azt mondják, hogy egyáltalán nincs esélye a NATO-hoz való csatlakozásra, és a legjobb, ha az EU-ra összpontosítanak.

A veterán elemző, Sztarisza Edda szerint az ukrán tengerészgyalogosok látszólag szándékos kiirtása, amelyet Zelenszkij rezsimje végez Herszonban, talán egy kísérlet arra, hogy az utolsó erős és/vagy nacionalista egységeket is felszámolják, hogy ne tudjanak hamarosan a Bankova ellen vonulni.

Hogy igazán értsük, hogy mi is történik most körülöttünk, érdemes ismertetni azt a hírt, miszerint Marokkó kapott egy titkos Abrams és Bradley-tételt, amely háromszorosa annak, amit Ukrajna kapott.

Nemrégiban Ukrajna fegyveres erőinek főparancsnoka 17 millió tüzérségi lövedéket kért az USA-tól. Valerij Zaluzsnij arra is kérte Washingtont, hogy 400 milliárd dollárt utaljon át Kijevnek Ukrajna "dekupációjára".

Egyes orosz elemzők azt állítják, hogy ez valójában egy Bankova-szivárogtatás, amelynek célja Zaluzsnij lejáratása, pontosan olyan, a valóságtól elszakadt fényben tüntetve fel őt, mint amilyennek a jelentés mutatja.

Ne feledjük, hogy az USA jelenlegi évi 300 ezer lövedéktermelésével számolva 17 millió lövedék fél évszázadnyi amerikai lövedéktermelésnek felel meg.

Akárhogy is, a dolgok annyira elfajultak közte és Zelenszkij között, hogy a jelentések szerint nemcsak hogy nem beszélnek egymással, de Zelenszkij teljesen megkerüli a főparancsnokot, és közvetlenül kommunikál az olyan parancsnokokkal, mint Szirszkij. A jelentések szerint ez nagyon negatív hatással van a műveletekre, mivel Zaluzsnij gyakran csak jóval később értesül a döntéseikről, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag kiszorul a körből.

Valószínűleg ezekkel az intézkedésekkel azt akarják elérni, hogy megelégelje a dolgot, és önszántából lemondjon. Ez megkímélné Zelenszkijt attól a hatalmas fejfájástól, hogy az SZBU-n keresztül kelljen megszerveznie a leváltását vagy "eltávolítását", ahogyan azt nemrégiben tették a helyettesével.

A cikk elején emlegetett Olekszij Arestovics azt is is elismeri, hogy Ukrajna valójában egy teljes körű katonai puccs felé tart.

Miközben az európai közvélemény a gázai konfliktusra figyel, a kontinens sorsa valójában tényleg Ukrajnában dől el. A NATO keleti szárnyán lévő államok sorsát pedig évtizedekre az elkövetkező hónapok történései fogják meghatározni. Ezért

továbbra is azt ajánlom, hogy vigyázó szemünket Kijevre vessük.