Fábián Sándor: TÖRTÉNELMI „SZÜRREÁL”. V./1. Kárpát-medencei életünk, történelmünk
Adalék a Magyarok XI. Világkongresszusának korszakos kiadványához, Fischer Károly Antal (Anton Carl Fischer) magyarul megjelentetett könyvéhez: A szkíta-szarmata nevek magyarázata a magyar nyelvből
Előzmények (kapcsolódó cikkeink)
Nyitány az „új, más világra” – a Magyarok XI. Világkongresszusának Záró-nyilatkozata – Szkítákkal a Sötétség ellen
V. Kárpát-medencei helyszínek népe
Egyik nagy találmányom az lett, amikor észrevettem, hogy a legkorábbi nyomtatott írott források sokban eltérnek a többiektől, nincs még bennük minden meghamisítva, ezért érdemes rájuk figyelni. A figyelmünkre érdemes lehet például a földrajzi helyek bemutatása, és még inkább a történelmi szereplőké, hiszen azok sokaságát nem minden esetben igazították a hamisítás előtti állapotokhoz. Ilyennel találkozunk például Nicephorus Callistus (Xanthopulus) írásában: „Bizony, bizony, nemcsak ez, de ennél sokkal veszélyesebb dolgok is megakadályozták Valenst, hogy megtámadja a hunokat. A gótok ugyanis, akik előbb az Isteren túl laktak, és ahol más barbárokon uralkodtak, a hunok által ki lettek taszítva, és átmentek római területre. Ezek a hunok azonban ugyanazok, kiket a régiek Nebrosoknak (Nevros, Neuros) neveztek, és akik a Riphei-hegyeken laktak, ahonnan a Tanais folyó ered, mely a Meotiszi-mocsarakba ömlik. Ez a nemzet ismeretlen volt a trákoknak is, akik az Ister mellett laktak.”542
Szerintem ezt az utolsó mondatot és a Neuros Nebrossá torzítását céltudatosan szúrták be, nehogy valaki rájöjjön a tényekre. Mert egyébként Hérodotosz, amikor leírja a szkíták országát, tudniillik a Kárpát-medencében, itt említést tesz a neurok törzséről. A régi írásokban a b, v, u betűk néha felcserélődnek. A Riphei-hegyek vonulata Hérodotosz szerint nyugatról kelet felé húzódik, tehát csakis a Kárpátok lehet. Amelyik folyó innen ered, és amit itt Tanaisnak nevez, az csak a Tisza lehet. Hérodotosz szerint Dáriusz felhajózik az Isteren addig, ahol a folyó kettéválik (a Vaskapu környéke) és ott hidat építtet. A Vaskaput nem hiába nevezték így, mert volt idő, amikor majdnem elzárta a Duna folyását, így a folyó ketté lett választva. Ha ehhez hozzávesszük azt a kevés időt (tudniillik 60 nap), ami alatt a szkítákat üldözi (Dáriusz), szamarakkal és gyalogos katonákkal, közben nyolc várat épít, akkor a hadjárat helyszíne, csakis a Kárpát-medence lehet.
Nem kell mondani, hogy Hérodotosz helyes értelmezésével helyére kerülhet minden. Nemcsak a szkíták és magyarok (hunok) azonosítása, hanem Kárpát-medencei eredetük, és a perzsákkal való tagadhatatlan kapcsolatuk (lásd Tarih-i üngürüsz, azonos hatalmi fogalmak stb.) azokban az időkben, amelyekből eddig ki voltunk zárva. Akár a Duna, akár a hozzá kötött Vaskapu, ugyancsak kulcs lehet tehát, vagy még a Tisza „Tanaiszsága” is. Az összefüggő adatokat azokból a felkutatott „beszédes” régi könyvekből veszem sorra, egyre újabb kérdésköröket is nyitva, ahogy felbukkannak az elemző gondolkodás számára, főként időrendi sejtések miatt.
Rudolph Roht könyvéből idézem: „A hunok származása Jornandes szerint: A mágus nőktől, kiket Aliorumnáknak nevez, mások Alrunáknak. Olahus Magnus Adelrunáknak nevezi [amiben megtaláljuk a runa szót]. Hozzáteszi, hogy még az ő idejében is Góthiában sok rúnaírásos kő található. Miután Idantirus gót király kitiltotta a hadseregből a nőket, ezek faunokkal és szatírokkal hálván szülték a hunokat.”543 Jornandes szerint pedig „a hunok vad nemzetsége, ahogy Priszkosz elbeszéli… a Meotiszon túl lakott, vadászattal foglalkoztak, egyébhez nem értvén, csak amikor nagyobb néppé nőtték ki magukat, rablással, és fosztogatással zaklatták a szomszédos törzseket.” 544 Eltekintek Jordanes magyargyűlöletéből áradó gyalázkodásától,545 de rámutatok, hogy ez a Meotisz, ami mocsarat jelent, bőven megtalálható volt Pannónia területén. Továbbá „cezáriai Prokópiusz pedig a Kaukázusban lakókként említi őket, azt állítván, hogy szabíroknak is nevezték őket.”546 Ideillik, hogy Tímár Sándornál olvashattunk a Kaukázusról, mint a Keleti-Kárpátokkal azonosítható névről.547 Megjegyzem, hogy Prokópiusz, közel-keleti lévén, valahol Közel-Keleten képzelte el a hunok eredetét, így messzire vezető kérdéskört nyit meg, kezdve azzal, nincsen-e túl messze a Közel-Kelet a Kaukázustól, avagy a Kárpátoktól.
Találok olyan történetírót is, aki a hunokat a Jeges-tenger mellől származtatja: Ammianus Marcellinus szerint „a hun nemzet emlékei könnyen felismerhetők a régieknél, kik a Meotiszimocsarakon túl a jeges óceán mellett laktak, kik túltettek minden kegyetlenkedőkön... Vas pengével borotválták arcukat, de már a csecsemők arcát megvagdosták, hogy hozzászokjanak a fájdalom elviseléséhez. Szakáll nélkül öregszenek meg, és a fiatalok arcán sincs semmi szépség, mivel időnként kivagdossák az arcszőrt, forradást hagyva az arcukon.”548 És „nemsokára a gótok ellen fordították a fegyvereiket, kik nem sokkal azelőtt vándoroltak ki a hazájukból, és a Tanais mellett sátoroztak le, ahogy Prokópiusz meséli: Tehát a kimmerek, kik alatt hunokat ért, elrabolták a gótok földjeit, kik egy ideig ellenálltak, aztán gyerekeikkel és asszonyaikkal átkelve a Dunán, elárasztották a római területeket.”549
Láthatjuk, későbbi beszúrásnak vehető a Jeges-tenger emlegetése: ugyanúgy kilóg a sorból, mint a Meotisz és a Tanaisz is, hacsak nem mind a Kárpát-medencében lévőnek tekintett. S miközben a magyar krónikák szkítákat, hunokat és magyarokat jellemeznek ezekkel a helyekkel, teszik őket ezekre az említett helyekre, itt, a most idézett szövegben, mindez a hunokra vonatkozik. Sőt megállapíthatom, hogy a kimmer szó szörnyszülöttet jelent, és ezt a hunokra érti a szerző. Tehát olyan nép, hogy kimmer valószínű, hogy nem létezett. És bizony még sok más kitalált nép is feleslegesen van jelen a történelemkönyvekben. Nekünk se kell tehát e három-négy néven neveznünk elődeinket. Ennek megfelelően találjuk, hogy Michael Ritius szerint „Valens a városban ura volt a helyzetnek, de 373-ban, a szkíta nemzetségű hunok, kiket egyesek ungroknak hívtak, Keme és Kadika testvérek, valamint Béla vezérekkel elhagyták szállásaikat, gyerekeikkel, asszonyaikkal, állataikkal és szükséges szerszámaikkal átkeltek a Meotiszon, ahonnan kiűzték a gótokat és elfoglalták a területüket.”550
Arra következtethetünk, hogy ezek a hunok a neveikből ítélve, és abból, ahogy egyesek hívták őket, már inkább magyarok. Arra viszont itt nincs utalás, hogy a gótokat milyen területről űzték el. Ez lehet a Dunántúl is, mint ahogy már annyiszor megtörtént.
Ne mulasszuk el észrevenni, hogy a Dunántúl bevonása a történetbe már végleg eltávolít bennünket a szkíta-hun magyarokkal kapcsolatban a „sztyeppei régiótól”, annak akár kelet-európai, akár nagy-alföldi területeitől. Annak ellenére, ha ezekkel a gótokkal is bajok lesznek a későbbiek során, mert utólagos célokat szolgált a történelembe bevonásuk. Egyelőre csak azt jegyezzük meg, hogy az így kialakuló valóságos csaták vagy csetepaték, kétszer-háromszor is előfordulnak aztán az írott történelemben. Amint a katalaunumi csata helyszíne is szerintem a legenda homályába vész. Igaz, hogy a mai történelmi szemlélet a franciaországi Champagne–Ardenhez teszi, de az alábbi szöveg viszont egyértelműen Spanyolországba: „A Katalaunumi mező, melyet Mauricinek is neveznek, száz leukas hosszú és hetven leukas széles. A galloknál egy leuka ezerötszáz lépés. Katalaunia vagy Katalonia ahogy mások kiejtik, Spanyolországban található, nem messze Aragóniától és a Pireneusoktól a Mediterrán-tengerhez közel. Egyesek szerint az eredeti név a Gothalania a goth és az alán nevek összevonásából.”551
Alkalmazott módszerem itt is ugyanolyan meglepő eredményt hozott, mint előbb a Kárpát-medence esetében: A nem kellően átfésült korai latin szöveg egészen mást tartalmaz, mint amire a történetírás irányt vett. A főbb egyezések már megvannak, azaz Attila csatájáról van szó, de a részletek még nincsenek egységesítve: nem gall, hanem spanyol helyről írnak, amely nevet egyébként máig ugyanúgy értelmezzük. És majd később látjuk a még meglepőbb összefüggést a magyar és a spanyol történelem között. Ennek valami előzménye lehet az általam görög–latin szómagyarázatból előbányászott, Budáról szóló kedves történet: „Zerkon, kit szkítának mondtak, mór származású rút, hebegős, és nevetséges külsejű. Kisnövésű, púpos, görbelábú, széles lapos nagy orrlyukakkal, melyek közt az orr alig volt kivehető. Ardaburio ajándékozta Asparusnak Afrikában, majd fogságba esett, amikor a barbárok [hunok] megszállták Trákiát, és a Szkíták királyához vitték. Attila nem volt elragadtatva a külsejétől. Blédának viszont mód felett tetszett amilyen furcsán beszélt, és méltóságteljesen járt. Így mindig jelen volt a lakomákon meg a hadjáratokon, ahol nevetségesen használta a fegyvereket. Blédának annyira kedves volt, hogy amikor római foglyokkal megszökött, nem törődve a többi szökevénnyel megparancsolta, hogy csak őt hozzák vissza. Amikor megkötözve visszahozták, és elmúlt a haragja, Bléda megkérdezte a szökés okát, és hogy miért gondolja, hogy a rómaiaknál jobb dolga lenne? Zercon azt felelte, hogy nem is igazán menekült, de a szökés oka, hogy nincs felesége. Így hát Bléda inkább tréfából, hozzá adott egy asszonyt a királyné cselédei közül. Ez után mindig Blédánál tartózkodott. Bléda halála után Attila elajándékozta Aetiusnak a nyugat-római fejedelemnek, aki visszaküldte őt Asparinak.”552
Szkitia elhelyezkedése
A Scythica dissertatio553 – a Szkitiáról való értekezés – nyomán kijelenthető, hogy minden jel arra mutat, hogy a nagy orosz síkságra lokalizált Szkitia mellett létezett egy ősibb, kisebb méretű Szkitia a Kárpát-medencében. Érdekes, hogy míg idegen történészek csupa jót írnak a számlánkra, addig mi öngyilkos módon magunk alatt vágjuk a fát.
„Ők (a szkiták) magukat skolotáknak nevezték.”554
A régi latin írásokban a szkita szót scitanak írják, ami tudást jelent. Valószínű, hogy ugyanilyen értelme volt a skolotának és lehet, hogy a skola latin szó is innen ered.
„A szkita név valójában talán a perzsa háborúk idején kezdett elterjedni: Homérosz biztosan nem tesz említést róla. Úgy tudni, hogy északon nomád életet élve a nemes igazságosságuk miatt dicsérték őket. Valójában sem a szkita, sem a szkolota név nincs említve Homérosznál, pontosan nem lehet a névre következtetni még ott sem, ahol Homérosz északi tejevőkről beszél.”555
„Ptolemeusznál sem találunk írást a szkitákról, csak annyit, hogy különbséget tesz az Imáumi-hegyen kívüli, és azon belüli Szkitia között.”556
Az Imáumi-hegyet csakis a Kárpátok gyűrűjével lehet azonosítani. Ha valamiről azt állítjuk, hogy belül van, akkor azt valami körül veszi.
„Az Iszter a Nílus után a Föld legnagyobb folyója, mely a keltáktól ered, egész Európát átszeli kelet felé: miután pedig az Agathirszeknél (a mi Magyarországunknál) találkozik a Marossal, utána kelet felé veszi az irányt. Mégis (hogy úgy mondjam), mintha egy más folyóról lenne szó, amely újra kelet felé megy, melyet Hérodotosz nem nevez meg, bár nem feltételezhető, hogy ő ezt nem ismerte, azon mindenesetre csodálkozni lehet, hogy miért mondja, hogy a kijárat ismét kelet felé fordul.”557
Hérodotosz tudhatott egy pannóniai tengerről, amely a Vaskapu elzáródásakor időnként feltöltődött a Duna–Tisza–Maros találkozása körül. És amikor egyes írásokban megjelenik a Ponto aquilonari (északi tenger), akkor inkább erre gondolhatunk, és nem az északi jeges óceánra. Valószínű, hogy a Maris (Maros) folyó a nevét épp ettől a „tengertől” kapta: mare=tenger. A Marossal persze a Duna csakis úgy találkozhatott, ha már előzőleg egyesült a Tiszával, egy tavat képezve. Valószínű, hogy Ovidiust is ide száműzték és nem a Fekete tenger mellé.
Ovidius: „Azonban hidd el, hogy nem feltételezzük, hogy nem tudod az okát, hogy miért fagy be télen a Szarmát-tenger. A közelünkben (lakó)kocsik vannak, melyekben igen hideg van. Innet ered a Bóra, ez gyűjti egy helyre az embereket. De az északkal ellentétes irányból fújó melegebb szél lassan jön és ritkán. … Ez a megrekedt mocsári állóvíz nem igen kék, inkább zavaros színű.” 558 – Ez a szarmát tengernek nevezett mocsári állóvíz nem lehet más, mint a fent említett Pannon tó.
Másik forrás szerint: „Ezt a magyar Szkitiát az első történelemírók Európába helyezték: mely kelet felé terjed, egyik oldalát az északi tenger, másik oldalát a Rifei-hegy határolja, kelet felé Ázsia, nyugat felé az Etele folyó, melyet Donnak is neveznek… azt is írják, hogy az itt élő népek csak hiábavalóságokkal foglalkoznak, lusták, nemi kicsapongók, szeretnek rabolni inkább sötét, mint fehér a bőrszínük… Ezenkívül Szkitiából ered a Donnak nevezett nagy folyó, amit a magyarok Etelnek hívnak, mely folyó havas hegyeken folyik át, melyek körülzárják Szkitiát… A Szkita Haza hossza háromszáz hatvan stádium, a szélessége pedig százkilencven stádium: az elhelyezkedése annyira megerősített, hogy csak egyetlen kis helyen van bejárat hozzá. Kelet felőli szomszédaik a besenyők és a fehér kumánok, és az északi tenger nyugati felén olyan sűrű erdőség található, ami ember számára átjárhatatlan.” 559
Nyilvánvaló, hogy a kompilátor régi írásokból másolt, amelyeket nem sok sikerrel a 16. századi történelmi felfogáshoz akart igazítani. Itt megtaláljuk a Jordánes-féle magyar gyalázkodást és a magyarok mindenáron való kiebrudalását a Kárpát-medencéből. A Don viszont lehet a Donau (német) rövidítése. Az Etele pedig valószínű, hogy a folyó általános neve, ami az étellel áll kapcsolatban. A legbőségesebb táplálékot a folyók nyújtották, nemhiába mondták a Tiszáról, hogy kétharmada víz és egyharmada hal. Az „északi tengert” itt megint a Pannon-tóval azonosíthatjuk. A Rifei-hegyek pedig a Kárpátok, melytől keletre valóban a besenyők és a kumánok laktak, de ez a vidék abban az időben már Ázsiának számított.
Ha ezt a Szkitiát a Kárpátoktól keletre helyezzük, akkor óriási ellentmondásokat találunk, mivel a Don folyó nem folyik keresztül olyan havas hegyeken, melyek körülzárnák Szkitiát. Ellenben a Duna igen. A hab a tortán az, hogy ez a Szkitia annyira körülzárt, hogy csak egyetlen kis bejárata van. Ezt szintén csak a Kárpát-medencével lehet azonosítani.
Hérodotosz Dárius hadjáratáról szólva mondja: „Így Szkitia alakja majdnem négyzetalakú, két része (oldala) tengerek felé tart, egyik a mediterrán, a másik a (Fekete) tenger felé, ugyanakkora távolságra mindkettőtől. (Mert az Isztertől a Boristenesig tíznapi járás, és ugyanennyi a Boristenestől a Meotiszig). A mediterrán tenger irányából a Melanklénosokig, akik a szkiták fölött laknak, húsznapi út. Feltételezem, hogy egy nap alatt 200 stádium utat lehet megtenni. Így Szkitia szélessége (délről északra) 4000 stádium, a Mediterrán tengerig ugyanennyi stádium.” 560
Egy stádiumnak vegyünk 200 métert, így a 4000 st = 800.000 m = 800 km. Tehát körülbelül ennyi a Szkitia hossza és szélessége. A fent leirt elhelyezés szerint épp a Kárpát-medence közepén található. A későbbi kompilátor hamisítási célból ide is beszúrt egy megtévesztő mondatot, ami viszont teljesen idegen a szövegkörnyezettől: „Mert az Isztertől a Boristenesig tíznapi járás, és ugyanennyi a Boristenestől a Meotiszig.”
Hamarosan következik:
2. Szkíta származtatási elméletek
Lábjegyzetek
542 ”Verum enim vero non haec tantum, sed et alia longe deterior et exitiosior res Valentis impetum cohibit. Gothi namque, qui primum ultra Istrum domicilia habuere, et aliis ibi barbaris imperavere, ab Hunnis inde expulsi, Romanorum fines transierunmt. Sunt autem Hunni isti, quos veteres Nebros appellarunt Ripheorum montium accolas, unde Tanais fluvius ortum trahens, undas suas in Meotidem paludem provoluit. Haec gens antehac ignota fuit Tracibus, qui Istrum accolunt, atque.” (Callistus, 1561. 585.)
543 „Addit, sua adhuc aetate lapides complures in Gothia inventos suisse. Faunos ac sathiros compressis feminis, quas lustrato exercitu Idantyrus Rex Gothorum exclusisset, Hunos generasse.” (Roth, 1679.)
544 „Hunnorum natio saeva ut Priscus Historicus refert … in Meotide palude ulteriorem ripam insedit, venationum tantum, nec alio labore experta, nisi quod postquam crevisset in populos, fraudibus et rapinis vicinam gentem conturbavit.” (Roth, 1679. 4. §.)
545 Jornandes visszavetített szerző, akinek valós alakját Jordanesnek hívhatták. Nem kevés középkorban élt történészt vagy vallási személyt egyazon néven vagy kissé módosítva visszadatáltak az ókorra. Ilyen például Jordanes, aki a középkorban tevékenykedett, és Jornandes, aki a VI. században. Árulkodó azonban, hogy az írásokban a VI. századi néha Jordanes, máskor meg Jornandes név alatt szerepel.
546 „Procopius caesariensis quidem illos Caucasi accolas facit, haec sunt inquiens, que de Caucasiis iugis dicenda erant, habitantur Hunnis, quibus Sabiri cognomentum, et aliis gentibus, Hunnicae pariter originis.” (Roth uo.)
547 Tímár, 2020.
548 „Hunnorum gens monumentis veteribus leviter nota, ultra paludes Meoticas glacialem Occeanum accolans, omnem modum feritatis excedit... Nam maribus fero genas secant, ut antequam lactis nutrimenta percipiant, vulneris cogantur subire tolerantiam. Hinc imberbes senescunt, et sine venustate ephebi sunt, quia facies ferro fulcata, tempestivam pilorum gratiam per cicatrices absumit.” (Roth, 1679. 4, 5. §.)
549 „Non multo post arma sua converterunt contra Gothos, quos iam antehac ex illis locis demigrasse, ac iuxta fluvium Tanaim castra sua metatos esse Procopius prodit: … Ergo Cimmerii, per quos Hunnos intelligit, raptatis agris Gothorum, qui restiterant, multa caede pellunt ceteros, quibuscunque fuga fuit copia, ii cum uxoribus, liberisque derelicta patria, Danubium transgressi Romana invasere.” (Roth, 1679. 10. §.)
550 „Valens in Urbe rerum potiebatur, ac anno salutis trecentesimo septuagesimo tertio Scythiae gens Hunni, quos aliqui vocant Ungros, assumptis Cheme Chadichiaque germanis et Bela ducibus relictis patriis sedibus, ad armatorum decies centum octoginta milia, cum liberis uxoribuve et supellectilis iumentisque et omni pecore superata Meotide, quo primum delati sunt Gothorum fines occuparunt.” (Roth, 1679. 11. §.)
551 „Sunt autem campi Catalaunici, qui et Maurici nominantur, centum leucas, ut Galli vocant, in longitudine, et septuaginta in latitudinem procurrentes. Leuca autem Gallica mille quingentorum passum quantitate metitur, secundum Jo. Magnum… Catalaunia, sive ut alii pronunciant catalonia, ex Hispaniae provincia non procul ab Arragonia et Pireneis montibus ad mare mediterraneum sive internum exposita. Dictam eam esse volunt, quasi Gothalaniam, a Gotis et Alanis voce composita...” (Roth, 1679. 32. §.)
552 „Zercon Scitha dictus, Maurusius genere, deformitate corporis et balbutie ridiculus. Brevis erat, gobbosus, distortis pedibus: naribus ita depressis, ut nasus inter eas vix appareret. Aspari Ardaburio in Lybia donatus, captus est, barbaris Traciam invadentibus, et ad Scytharum reges adductus. Ac Attila quidem nec aspectum eius tulit. Bledas autem eo supra modum delectatus est, cum non solum ridicule loqueretur, sed et ambularet, magnificeque incederet. Itaque conviviis et expeditionibus intererat, armis ridiculis instructus. Bledae adeo charus, ut cum Romanos fugitivos secutus esset, neglectis ceteris, istum omni studio inquiri iuberet: adductumque in vinculis conspicatus, riferit missaque ira fugae causam quesierit, et qua gratia Romanorum res meliores suis iudicaret? Is vero respondit, se non recte fugisse: sed peccati eius fuisse causam, quod sibi uxor non daretur. Itaque Bledas maiore etiam cum risu despondet ei mulierem nobilem é Regine ministris, sed ab eius ministerio ob facinus quoddam exclusam. Sic perpetuo cum Bleda vixit. Post obitum vero eius Attila Occidentalium Romanorum duci Aetio, Zerconem dono mittit, qui eum ad Asparem remisit. (Suida, 1564. 362.)
553 Brandstäter, 1837.
554 „Ipsi se Scolotas appelabant.” (Uo. 1.)
555 „Nomen enim Scytharum fortasse Persici belli tempore increbuit: Homero certe omnino non innotuit. Is novit tantum in universum gentes boreales nomadum more vitam degentes propter iustitiae laudem nobiles, nomine. Proprio nomine nec Scytharum nec Scolotarum ulla sit apud Homerum mentio, et profecto utrumque nomen nondum extitit, nec ubi ponas illos Homeri lactivoros boreales, potest diiudicari.” (Uo. 4.)
556 „Quod porro Ptolemeus de Scythis habet nihil est: si enim distinguit Scythiam intra et extra Imaum (montium)…” (Uo. 25.)
557 „Ister maximus terram fluvius secundum Nilum, a Celtis originem capit, omnem Europam perfluit cursu ad orientem directo: postquam vero in Agathirsis (Hungaria nostra) Marim excepit, ad Eurum se convertit, tamen (ut dixi), quamvis alterum amnis flexum, quo ad orientem rursus it, Herodotos non nominet, ideo hunc omnino nesciisse non putandus est, alioquin mirum videri potest, cur ostium dicat ad Eurum (rursus) vergere.” (Uo. 38.)
558 „Crede tamen, nec te causam nescire sinemus, / Horrida Sarmaticum cur mare duret hyems. / Proxima sunt nobis plaustri praebentia formam. / Et quae praecipuum frigorasydus habent. / Hic oritur Boreas, oraque domesticus huic est, / Et sumit vires á propiore loco, / At Notus adverso tepidus qui spirat ab axe, / Est procul et rarus,languidiorque venit. … Quinetiam stagno similis, pigraeque, paludi / Caeruleus vix est, diluiturque, color.” (Uo. 11, 12,)
559 „Hanc Scythicam Hungaricarum primaevi auctores historiarum in Europa posuere: illamque versus orientem extendi et ab uno latere Ponto aquilonari, ab alio Ripheis montibus, ab oriente vero Asia et ab occidente fluvio Etheul: quem et Don vocari dixerunt: includi scripsere: gentesque in illa procreatas vanitatibus deditas, ocia amplecti: actibus Venereis intendere:rapinas amare et generaliter coloris plus nigri quam albi esse dixerunt… Preterea in Scythia grandem fluvium Don vocatum oriri et illum ab Hungaris Etheul nuncupari et hunc fluvium monteus niveos qui Scythiam cingerent transcurrere: amisso nomine Ethewl Don vocari… Longitudinemque Scythiae patriae trecentis et sexaginta, latitudinem vero centum nonaginta stadiis extendi: situm etiam eiusdem tam munitum, ut in uno tantum loco parvissimo introitus illac reperiatur existere. Et rursus ab oriente Scythiae Bessos et Cumanos albos vicinari: ac circa mare aquilonis ab occidente usque Susdaliam desertum esse sylvestre humano generi immeabile.” (Bongars, 1600. 7.)
köszönjük a közlést