Fájdalmasan tanulságos részlet Cseres Tibor: Vízaknai csaták c. könyvéből ‒ Hosszú Zoltán ajánlásával

Egy barátom tegnap elküldött egy részletet Cseres Tibor könyvéből. Megdöbbentő és lesújtó. Előszóként egy pár gondolatot fűztem hozzá.

Az Élet igazsága így szól: Akik elfeledkeznek a múltról, arra vannak ítélve, hogy megismételjék azt! Sokan vagyunk, akik nem szeretnénk, ha a megismétlés lenne a jövőnk valósága.

A Trianoni országcsonkitás sebeit hordozni valójában kegyetlen kegyelem. Kegyetlen mert igazságtalansága fáj, és kegyelem, mert emlékeztet és erőt ad. De nem szabad engedni az áldozattá válás kisértésének és a panaszkodásnak. A kihívás az, hogy elfogadva sorsunkat, felnőjünk a feladathoz és beteljesítjük azt.

Vannak, akik azt mondják, hogy éljünk szeretetben a környező népekkel és borítsunk fátylat a múltra. Meggyőződésem, hogy ez nem más, mint önbecsapó humanizmus.

Bár amnesztiát adhatunk magunknak, de amnéziát nem. A múlt attól nem tűnik el, ha mi nagyvonalúan bánunk vele. Ellent fog állni, és mint egy meg nem oldott probléma, mint kísértet, újra és újra elő fog bukkanni és vádlón kérdezni fog: „Még mindig itt vagyok! Mit kezdesz velem?” És nincs parancsszavunk rá, hogy azt mondjuk: „Múlt, elmehetsz!" Visszatér és üldözni fog.

 A „Felejtsd el” jelszót más szempont miatt sem szabad elfogadnunk. Mert ha elfogadjuk az igazságtalanságot, újra áldozattá tesszük az áldozatokat, magunkat. Az elfogadással azt mondjuk ki, hogy „Nem számít az, ami velünk történt.” Ez pedig nem más, mint az önbecsülés hiánya.

De fordul az idő kereke. Az igazságtalanságot helyre fogjuk hozni!

Íme a fájdalmas történelem a fájdalmas tanulsággal, kiváltképpen a legvégén.

Cseres Tibor: Vízaknai csaták

(részlet)

Egyházi sérelmek kívánkoznak előre. A felekezeti iskolák sérelmei. A kisebbségi nyelvhasználat csorbítása. Magyar főiskolák elrománosítása. Magyar történelmi emlékek elpusztítása. Közművelődési intézmények megsemmisítése. A magyar kisebbség politikai jogainak elkobzása. A magyar tisztviselők elűzése. A városok erőszakos elrománosítása. A magyar lakosság expatriálása. Politikai pörök és atrocitások. Különbségtétel a nem román ipar és kereskedés hátrányára. A birtoktörvény sérelmes intézkedései.

Három baptista prédikátort 21 októberében Kocsárdon éjszaka a csendőrök elfogtak, Dicsőszentmártonba vittek, ahol Petrescu csendőr százados parancsára egy lóistállóba zárták, ahol három csendőr vallásuk megtagadására késztette őket. Mivel erre nem voltak hajlandók, nadrágjukat és gatyájukat levettették, csupasz seggükre vizes szövetet téve, kötéllel belefáradásig verték őket. S mert a fájdalomtól ordítottak, szájukat istállótrágyával tömték be, s úgy verték tovább hármukat. Súlyos sebekkel borítva kerültek ismét a csendőr százados elé, ahol már az ortodox román pópa próbálta rábeszélni őket, hogy hagyják ott vallásukat.

A kolozsvári unitárius püspököt háromszáz éves székhelyéről kiutasították.

Bukarestben minden református templomot bezártak.

Szporni János gyulafehérvári paptanárt a tövisi állomáson Bocita főhadnagy állomásparancsnok kihallgatta, majd kijelentette, hogy minden magyar pap bolseviki, s még leginkább a püspök. Majd miután otthagyta, az őrség káplárja pofozni kezdte Szpornit. Amikor belefáradt, a többi legény váltotta fel őt, tenyérrel, ököllel pofozták, állát felütötték, majd lehúzták reverendáját s ruháit, bottal és puskacsővel verték altestét s végtagjait. Újra felöltöztették, s az őrségen három órán át tovább verték. Akkor vonatra ültették, s egy katona kísérte, aki minden zökkenőnél fejére ütött, mondván, ez fog történni püspököddel is. Két román orvos látlelete ellenére a katonai hatóság letagadta.

Guiu román ezredes nyíltan kijelentette, hogy Majláth Gusztáv Károly gróf, Erdély püspöke bolseviki, és eljárást fog indítani ellene. Amikor a konzervatív főpap magyarázatot kért, az ezredes kijelentette: kétségtelen, hogy Majláth püspök bolsevista, hisz vásott ruhában jár, minden szegénnyel szóba áll, s mindenkinek azt írja és mondja: "Kedves Fiam!"

Angol tiszti egyenruhában egy provokátort küldtek palotájába, hogy adatokat kérjen tőle. Másnap őt is, kanonokait is fogságra vetették.

Lelkészeket, kik nem a román ünnepeken tartják istentiszteleteiket, meghurcolják. Kirívó, de gyakori eset Dávid György alsóbölkényi lelkész megveretése. Őt meztelenre vetkőztetve botozták meg, körülötte csendőrszuronyokat tartottak, hogy az ütések alatt vonagló testébe a szuronyok belefúródjanak.

Nagyszebenben a püspökileg engedélyezett római katolikus gimnáziumot csendőrileg egyszerűen bezárták. Szamosújvárott ugyanígy a katolikus polgári iskolát. Gyulafehérváron a katolikus iparostanonc-iskolát. A lupényi bányatelep katolikus iskolájának hétszáz növendéke volt. A csendőrség azzal zavarta el a gyermekeket, csak a román iskolába szabad járniok.

A felekezeti gimnáziumok nyilvánossági jogát megvonták.

A tanfelügyelő arról értesítette az izraelita hitközséget, mint iskolafenntartót, hogy iskoláiban tilos magyar nyelven tanítani, mert az érvényben lévő rendeletek értelmében a zsidó iskolákban vagy a zsidó kisebbség nyelvén, héberül vagy jiddis-héber nyelven folyhatnak az oktatások, vagy pedig románul. Az aradi izraeliták sem a hébert, sem a jiddist, sem a románt nem beszélik.

Kecskeméti Lipót főrabbi a következőket mondta: "Román uralom alá került egykori magyar zsidók vagyunk, magyar anyanyelvű zsidók, akik nem találunk megértésre. A román kormány zsidó nemzet gyanánt kezel bennünket. Vannak nacionalista zsidók, mi nem vagyunk azok. A mi nyelvünk a magyar, s azért nyomja lelkünket a tanügyi hatóságok rendelkezése, hogy zsidó iskola nem taníthat, csak héber nyelven, és a magyar nyelvű zsidó gyermek nem járhat más felekezetű magyar iskolába. Mi megtanuljuk az állam nyelvét, nemcsak az élet kényszerítő parancsából, de az állam iránti hódolatból is, de anyanyelvünk a magyar, s ez templomi nyelvünk, vallási nyelvünk is."

A Székelyföldön naponta véghezvitt atrocitások száma végtelen.

Az alsóbb rendű hivatalok is mind román nyelvűek ‒ színmagyar területeken is. A kolozsvári magyar tudományegyetemet s a máramarosszigeti református jogakadémiát megszüntették.

A nagyváradi római katolikus jogakadémiát s a kolozsmonostori gazdasági akadémiát elrománosították.

A Kossuth- és Petőfi-szobrokat a katonaság éjszakánkint ledönti és megsemmisíti, kijárási tilalom idején.

Az erdélyi s különösképp a székelyföldi magyarság terror alatt tartására a román hatóságok igen találékonyak voltak "összeesküvések" és lázadások felfedezésére. Az első "lázadás" Etéden történt nagyvásár alkalmával. Két erőszakoskodó román csendőr a falvakból begyűlt földmíveslegényekkel annyira összekülönbözött, hogy a verekedés eredményeképp a két csendőr halva maradt a piacon. Udvarhelyről katonaságot vezényeltek ki a "lázadás" elfojtására. A katonaság rajvonalban nyomult a faluba, s minden útjába kerülő férfit lelőtt. Minden katonaviselt embert összefogdostak (nőket is), akiket Nagyenyed felé hurcoltak. Székelykeresztúron, egy bátor nő látva, hogy terhes nőt is hajtanak, kérte a kísérő tisztet, hogy bár őt engedjék el, s ne ütlegeljék. A tiszt azt kiáltotta oda: "Nincs többé szükség magyar gyermekre!"

A gyilkossággal gyanúsítottakat szekérhez kötözve vonszolták ‒ lábuk s kezük hurokban ‒ falvakon át, míg csak izom volt csontjukon, s életjelt adtak.

A környező falvakból is összeszedtek negyven-ötven férfit s máig sínylődnek különböző fogolytáborokban.

Az életben maradt "lázadók" közül hatot életfogytiglani kényszermunkára, a többieket öt-tíz évre ítélték.

Moldován György részt vett a védelemben önként s bér nélkül. Célja csak az lehetett, hogy a halálos ítéleteket eltérítse.

A kémkedési és összeesküvési pöröknek se szeri, se száma nem volt.

A titkosrendőrség ügynökei provokatőrökként csaknem mindig részt vettek ezek kirobbantásában.

A politikai rendőrségen a vádlottakat kegyetlenül kínozták, hogy vallomást csikarhassanak ki belőlük.

S mert azidőtt a parlamentnek is tagja volt, vízaknai mandátummal, a kétmilliónyi magyar helyett interpellált, nehéz volt megállnia, hogy ne magyarként:

‒ A magyarok kizárólag idebent kívánnak az őket megillető összes kérdések megoldása érdekében becsületes munkát végezni. Mindezekkel szemben az a kérdés intézhető hozzám, honnan akkor a magyarok ellen indított hazaárulási, összeesküvési pörök végtelen sorozata. Erre azt válaszolom, méltóztassanak az eddig befejezett pörök hosszú sorát áttanulmányozni, megállapítható, hogy a legtöbb pörös eljárásnak nincs komoly alapja. Én nem mondom, hogy a magyarok között nincsenek álmodozó vagy túlfeszített idegrendszerű emberek, ezekért azonban nem vonható felelősségre az összesség. A magyarok terhére csak az tudható be az elfogultak részéről, hogy más az anyanyelvük, hogy magyarnak szülte édesanyjuk, hogy magyarnak nevelte édesapjuk, s hogy megváltozott állampolgárságuk dacára magyarnak akarnak maradni, s magyarokként szándékoznak meghalni. Tisztelt parlament, nem akarok ügyvédi gyakorlatomból részletesen felsorolni minden ártatlanul bírói ítélet előtt vagy bíró ítélet nélkül történt megkínzatást: a középkori gyötréseket, a borotvával vágott sebeket, a sebek sózását, tűszúrást körmök alá, homlokcsontrepesztést, forró tojást a hónok alá, ujjcsontok törését, felakasztást, vallatást hipnotizmussal, tízfokos fagyban kutyaketrecben éjszakáztatást, módszeres bordatörést. Nem akarom ezeket részletezni. Köszönöm figyelmüket.

Moldován elmondta a nagyváradi Waiszlovits Gyula szállodatulajdonos ügyét, aki szobát adott ki repatriált hazatérő magyaroknak. A katonai parancsnokság azt követelte, hogy dobja ki a "haza"-szivárgott magyarokat, s helyüket adja át román tiszteknek. Az idős Waiszlovits erre nem volt hajlandó. Huszonötöt verettek rá. Másnap ismét behívták, ismét megtagadta a követelést. Újra huszonöt botot kapott. Harmadnap belehalt sérüléseibe.

- Ez efemer dolog - mondta Maniu -, Oradea Mare, Alba Iulia, Cluj, amelyek magyar többségű városokká lettek, újra románokká lesznek: Nagyvárad, Gyulafehérvár, Kolozsvár! Ez a lényeg, nem Waiszlovits!

Neculcea tábornok, Kolozsvár megszállója ezt mondta Moldován beszéde után:

‒ Most befejeződik az ezeréves harc a rómaiak s a keleti nomádok között. Vissza a pusztára, magyarok!

Haţieganu Emil miniszter így reagált Moldován interpellációjára a parlament színe előtt:

‒ Nagy-Románia tipikus érdekes állam lesz, amelynek küllőit alkotja a román tömeg, a külső széleken valóságos kis ütközőállamok vannak, amelyek védik a románság testét. Délnyugaton szerb, szláv és sváb törzsek, nyugaton összefüggő magyar ív a Tiszáig, a Kárpátokban rutén települések, Bukovina és Besszarábia szélein folytonos ukrán tömegek, míg délen Dobrudzsában bolgárok, tatárok és törökök. A legideálisabb állami topográfia minden irredenta ellen. Gondolják meg, hogy a 460 000 székely minő zálog nekünk, befoglalva a román tengerbe! Ha orosz támadás jön, kénytelen végigpusztítani az orosz földeket határainkon, s ugyanúgy a szerb, bolgár s a magyar is.

Vaida-Voevod egyedül nyilatkozott másképpen, de négy szem között.

‒ Nézd, bátyám! Én tudom, hogy mindent kockára tettünk, teszünk, nemcsak a jelent, a jövőt is. Rettenetes precedenst adtunk a magyarok kezébe, hiszen ha még egyszer felülkerekednek, akkor örök időkre elintézhetik az erdélyi kérdést ‒ a mi rendszerünk alapján, a mi módszerünk szerint. A magyarság szerint mi teljesen jövevényfaj vagyunk, így teljesen kiutasíthatók Erdélyből a történtek után. Mindegy! Úgyse maradna egyetlen román sem itt, ha még egyszer a magyarok lennének itt az urak. Egy népnek azonban ezer év alatt csak egyszer van ilyen alkalma, őrültség lenne elszalasztanunk. Csak arra kell koncentrálni minden erőnket, hogy gazdasági, politikai és katonai téren a magyarok fölül ne kerekedhessenek még egyszer, mert akkor vége nemcsak a Nagy-, de a Kis-Romániának is.