FÉLELMES FÖLD APOSTOLA: NYIRŐ JÓZSEF (Pécsi Sándor esszéje)

Nyirő József (1889-1953)

„Hónapok múlva eszébe jutott a királynénak, hogy az általános kegyelem eredményéről érdeklődjék.

Alig merték megmondani neki, hogy a kegyelem elkésett.

Sem a halottak, sem a kibujdosottak nem tértek vissza, az üldözött nép pedig sokkal többet szenvedett, semhogy megbocsátana azoknak, akik végzetét okozták.

Az élet és népek sorsa nem függ az uralkodók kegyétől.

A szentséges asszony elgondolkozott.

Milyen különös, félelmes föld az az Erdély!…”

A Madéfalvi veszedelem záró sorai. A szentséges asszony, Mária Terézia, megkegyelmez végtelen irgalmasságában azoknak a székelyeknek, kiket az ő közvetett parancsára Carato alezredes már kiirtott. (!) Mint Franz Kafka: Levél a császárhoz című elbeszélésében, a levél kering a végtelen birodalom hivatal-labirintusában, de kisember szava az uralkodóhoz el nem jut soha: elcsúsztak az idősíkok, nincs kollektív jelenlét a korvalóságban. Birodalmak sorsa, hogy fantombirodalmakká válnak. A csudálatosan szervezett, Haydn muzsikára működő óraműben, a barokk birodalomban hegyi vademberek a székelyek, „félelmes föld” népe: az életüknél is jobban ragaszkodnak ősi fogalmaikhoz és nemesi kiváltságukhoz. Ez gyújtja ki a nagy drámát, a „Siculicidium”-ot 1764-ben, melynek emlékműve az 1939-ben megjelent Madéfalvi veszedelem. A regény korát, a harmincas éveket szólítja meg, de sajnos a jövőben, azaz közelmúltban s a mában egyre időszerűbbé válik. A posztmodern Unió, akár a barokk birodalom, a nemzeti kultúrák egybemosására törekszik: nyelvtörvények, megkülönböztetés; mostanság is veszedelem vagyon Madéfalván.

Egy uralkodói rendelet kényszersorozásra, s ezzel – ősi nemesi kiváltságaik és a szabad gazdálkodás megélhetésének elvesztésével – jobbágysorba taszítaná a székelységet. A székelyek Madéfalván gyűlést tartanak, a császári erők bekerítik a falut, és 1764 január 7-én, hajnalban gyilkos ágyútűzzel vérfürdőt rendeznek. Több száz halott, gyerekek, asszonyok, az elfogott menekülőkre tömlöc, kínzás vár. Ki szabadnak született, DNS-ébe évszázadok programozták a függetlenséget, a magabiztosságot, nem lehet egy tollvonással rabszolgává gyalázni. Erre a cézárok – a Habsburg uralkodóház a Római Birodalom jogutódja – bevált válasza a betörés: hirtelen fizikai, lelki traumával maradandó személyiségváltozást lehet elérni. Ezt a jelenséget a modern pszichológia feltérképezte: hadászatban, politikában, tudatiparban alkalmazzák korunk látható és láthatatlan birodalmai. Egy genocídium mesterséges trauma, mely a néplélekben idézhet elő személyiségváltozást. Nyirő, mint mestere Szabó Dezső, mélyen hitt a néplélek létezésében. Ami létezik, az megrontható, de nemesíthető is. Ez a néplélek-nemesítő szándék erős az Erdélyi Szépmíves Céh mesterei, Kós Károly, Nyirő József, Tamási Áron, Wass Albert, Makkai Sándor … műveiben. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadót 1924-ben alapította Kós Károly, rögtön a trianoni néplélek-romboló trauma után, a nagy betörés idején. A Céh alkotói szemlélete a transzilvánizmus: Erdély a történelmi Magyarország szerves része, mégis külön életvilág. A kis erdélyi anekdotárium megemlékezik egy igen mély értelmű vitáról a kolozsvári főtér kávéház-teraszán, mely a szó szoros értelmében bicskanyitásig erősödött, de szerencsére vér nem folyt. Tamási Áron szerint az ember elsősorban:

– Ember!

Nyirő József:

– Székely!

– Ember!

– Székely!…

Válaszoljunk e látszólag gyerekes, valójában félelmes kérdésre Ibsennel!

Peer Gynt a hagyma hasonlatával szemlélteti a megválaszolhatatlan választ a „Ki vagyok én?” kérdésre. A hagymának egymást burkoló rétegei vannak, az ember énje mindegyikben jelen van, de egyikben sem kizárólagosan. A székelynél tágabb réteg a magyar, magyarnál az ember, és ki tudja, talán létezik az emberinél is általánosabb, kozmikus tudatréteg is… (Tudjuk, a tudatnak nincs pontos, tudományos definíciója.)

A Székely Apostolról egy finom papi lélek emléke maradt, nem kávéházi, bicskás hetvenkedőé.

1889-ben született Székelyzsomboron, apja iskolaigazgató, korán félárvaságra jutott, a papi hívatást csak a szegénység kényszerítő ereje miatt választotta. Az 1932-ben megjelent, Isten igájában című regénye önéletrajzi vallomás, mely a gyulafehérvári szemináriumtól, a háborús éveken át az ország-szakadásig, és a betörés éveiig meséli el az író kalandos életét. 1912-ben felszentelték, tanár, majd Kide község plébánosa lett, de 1919-ben kiugrott. Megnősül, családot alapít, malmot vásárol, molnárságot kitanulja… Aposztatának minősül, bár hitét soha meg nem tagadja, az akkori regula szerint az egyház kiközösíti. Kiátkozott.

Elkövette a legnagyobb elkövethető bűnt: eldobta a zászlót, melyre fölesküdött.

(Pap, katona engedelmeskedik a sírig, parancsra tűzbe megy.

”Nem haragszom Ernő, az árulás nem hiba, de az árulást nem lehet megbocsátani…” – mondja Boka János Geréb Ernőnek a Pál utcai fiúkban, a remekműben, mely rávilágít, miért tudta a láthatatlan, sötét birodalom fölépíteni az I. Világháborút. Mert mindkét oldalon Ács Ferik, Boka Jánosok, Nemecsek Ernők küzdöttek utolsó csepp vérükig: volt egy nemzedék a háború előtt, mely ismerte még az önfeláldozás értékét.)

Az aposztáziát, és azt, hogy a Szálasi-puccs utáni, csonka parlamentben szerepet vállalt (a Szálasi epigon pártjának tagja nem volt), meg se kíséreljük kimagyarázni, mert egyetlen írót sem magán-közéleti tévelygései minősítenek, hanem a betűk, és csakis a betűk. A „fasiszta” Nyirő könyvei mély emberszeretetre, felelősségre, népszeretetre és néplélek-ismeretre tanítanak. Más nemzetek karaktereit cinikus gúny és harag nélkül ábrázolja, az osztálygyűlölet ellen beszél, mindig az elesetteket, de fölállni akarókat védelmezi. Prózája nem tendenciózus. Alakjai gyakran stilizáltak, de ez nem sematizmus, inkább valami posztromantika. Ez érték, hiszen az író öröme, ha örömet szerez az olvasónak, ha elvarázsol, szórakoztat, élményt ad. Tájszavak, népmondások magashegyi hímes rétje egy novella a Kopjafákból, a Jézusfaragó emberből.

Pont ezért kell bevinni Uz Bencét, Üdő Mártont a tananyagba! A magyar irodalom csudakincsei évtizedek óta a padláson porosodnak. Politika szórta ki, Antikrisztus antikultúrája nem akarja visszaengedni. A mi felelősségünk, írás-olvasástudóké, hogy helyet teremtsünk tantervben, médiában az élhető élet irodamának, mert az igazi irodalom élni tanít. Csak az olvasható könyv csábítja vissza az ifjúságot a vizuális ingerterrortól, mely egy újfajta diktatúra.

Nyirő, a kiátkozott pap prózája altruista életelveket, őskeresztény erkölcsöt tanít. A kortárs „liberális, humanista” szerzőink perverz orgiái, butaságkölteményei, gyűlöletbeszédei meghódították az akadémiákat, a médiát, és befurakodtak a tananyagba. (Csak a közönséget nem tudták még meghódítani, hiszen olvasóik alig vannak, sikereik csak formális sikerek.) Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat című írásában a magyarság kiirtására (!) buzdít. Kossuth-díjas Kertész Ákos a magyarokat genetikailag szolgalelkű alattvalónak bélyegzi. Spiró György Csirkefeje érettségi tétel! Az a Csirkefej, melynek leggyakoribb mondata a b…meg! Miközben e sorok szerény szerzőjének tájszavakból építkező, nyelvérzékfejlesztő népies gyermekverseit a Móra Kiadó visszalöki, mert nem kurrens! A szellemi életünk erkölcse Caligula idejét idézi: a helyzet tarthatatlan. (Beismerem: nékünk, a „nemzeti-keresztény oldalnak” sem kell egy kis gyűlölködésért a zaciba menni.)

Lehetséges a kiegyezés? Az uralkodó, sötét oldal látja már a valódi erőviszonyokat ebben a spirituális háborúban? Esterházy szerint azért nincsenek ma népi írók, mert ma már nem létezik a parasztság és azok a szociális feszültségek. A valóság az ellenkezője: soha ilyen időszerű nem volt a népi írómozgalom analitikus társadalomszemlélete, néplelket nemesítő küldetéstudata, a polihisztor világlátás. Hiányzik egy új Németh László; a népi irodalomnak létezik a folytatása napjainkban, csak észre kéne venni. Minden korban születnek írótehetségek, kiket az élet, a társadalom valódi problémái foglalkoztatnak.

Nyírő József életművéből az 1933-ban megjelent Kopjafák című novelláskötet Sinka István mágikus realista költészetéhez hasonlít. Prózaballadák, minden kopjafa a székely temetőben egy drámai haláleset. Egyik legmegrázóbb történetéből Szőts István világhírű filmet alkotott: Emberek a havason. 1942-ben nagydíjat nyer Velencében. Érzelmes rémballada a szegénységről, az ősi, egyszerű, tiszta ember kiszolgáltatottságáról a rafinált kapitalista civilizációban. Van egy fiatal, székely pár egy kisgyerekkel. Az asszony, Anna nagyon beteg, orvoshoz mennek a nagyvárosba, de már nem lehet rajta segíteni, meghal a nyomorúságos szálláson, utolsó kívánsága, hogy a szülőfaluja áldott anyaföldjében temettessék el. Az ura, Mihály állja a szavát, de nincsen több ezer lej pénze a halott szállítására. Vonaton hazaviszi, eltitkolván, hogy meghalt. Csak ennyi a történet.

„…Mindenki hallgat, csak a belső kínoktól gyötrött székely beszél tovább a halotthoz:

– Bárcsak már otthon volnánk!… Tarts ki valahogy lelkem!…

Az emberek borzadoznak, tudják, hogy halott utazik.

– Gyertyát kellene neki gyújtani – veti sietve a keresztet a rokkant.

A férfi kétségbeesetten magyaráz:

– Otthon akart pihenni szegény, a mü temetőnkben!…”

Hamvas Béla az Öt géniuszban írja: „Erdély műfaja a ballada” Nyirő prózaballadáiban ez erősen igaz. A Kopjafák tragédiái lélek-erővonalak mentén szikráznak, mint az elektron-nyalábok a mágneses térben. A havasoknak más az erkölcse, mint a falunak, a falunak más, mint a nagyvárosnak. A határfelületeken a feszültség kipattan: emberölés, elmebomlás, öngyilkosság, sorscsapás… mint a népballadákban.

Feszültség nélkül nincsen irodalom. A leggyakoribb feszültségoldás a tragédia, de akkor vége a vásári bábjátéknak, Paprika Jancsi elhúzza a függönyt és körbejárhat a rézkrajcárokért a bádogbögre… Élet és irodalom másképpen is föloldhatja a feszültséget, úgy, hogy a feszültség újra feltöltődhet, az életerő újra termelődhet. Ezt nevezzük oszcillációnak, öngerjesztő áramkörnek. Így működik például a rádió. Ilyen lélekrádió a humor. A székely humor híresebb a népballadáknál is, s ebben nagy szerepe van Tamási Áronnak és Nyirő Józsefnek. Ábel mellett Uz Bence a természetes intelligencia, találékonyság, vitalitás, a székely humor megtestesítője… ”Az állat körmével, fogával, az ember az eszével harcol az életéért” – mondja Ábel, a bölcs kisfiú.

A balladahősök, mint a görög tragédiák hősei, szinte tehetetlenül zuhannak végzetükbe, nem léphetnek ki szerepükből belső lélekszilárdságuk miatt. Humor a lélek rugalmassága. A nagy trauma után, a betörés éveiben a humor a túlélést, az élni akarást jelenti: reményt, bizakodást a jövőben, mely találékonyságra vezeti az elmét. Akinek humora van, képes egy problémát több irányból szemlélni egyszerre. Uz Bencét nem veszik föl útkaparónak, mert nincsen román nyelvvizsgája.

(Ilyen bizarr történeteket sajnos a mai Magyarországról is el lehet mondani, e sorok szerzőjét néhány évvel ezelőtt nem vették fel favágónak, mert nem rendelkezett „motorfűrész kezelői oklevéllel”. Akadémikus címeknek, diplomáknak mágikus erőt képzelünk, mint a nemesek a kutyabőrnek…)

Képtelen, mulatságos, szomorú anekdoták. Nyirő a háború előtt nagyon népszerű volt. Az Uz Bencéből kitűnő magyar film készült, Jávor Pál alakította a főhőst. Bence rönkkalyibájának őrzője egy megszelídített medve. „Nem kell utána ebadót fizetni, instálom” – mondja.

Erdély mindig az etnikumok mozaikja volt, a poliglott ember teljesen hétköznapi jelenség. Nacionalizmus van, de az elvakult fajgyűlölet idegen az erdélyi szemlélettől. „Székely ácsnak, cigány kovácsnak párja nincs”: ez egy közmondás. Az Uz Bencében kis epizód: a faluban a legbátrabb legény, Kutya Jóska a cigányfiú. Föl mer mászni a templomtoronyra, hogy felszerelje az új keresztet:

„…Senki sem mert olyan éktelen magasba felmászni, csak Kutya Jóska. Ő is csak azért, mert egyszer már halott volt, s mikor el akarták temetni, a koporsóban felébredt, s a saját lábán jött haza a temetőből. Örvendtek is neki a többi cigányok. Aki már megjárta a másvilágot, az veszély nélkül felmászhatik a toronygombhoz.”

Halott édesanyja ravatalához a szemfedőt Uz Bence egy szegény, öreg zsidótól kapja, kit előtte Bence majdnem kirabolt, de egy jókais fordulattal megbarátkoztak… (Ha tényleg soviniszta lett volna Nyirő, miért írt ilyen epizódokat?)

Uz Bence nem „jóember” és nem „rosszember”. Kicsoda ő? Sok évszázados irodalmi toposz, mint a „femme fatal”. Ő Robinson, Ludas Matyi, Huckleberry Finn, Till Eulenspiegel, Matula bácsi, Derszu Uzala, Öreg halász… ő Rousseau „nemes vadembere”, ő Gregor Samsa ellenpólusa. Azt már igen régen felfedezték az írók, hogy nagyvárosi civilizációban szabadság nincs. Hol van? Falun már nagyon kevés, tanyán is alig. Akkor hol? Lakatlan szigeten, sivatagban, jégmezőkön, őserdőben… vagy fenn a székely havasokon! Ha csak erről szólna Uz Bence története – „vissza a természethez” – nem lenne több, mint vadvirághímes lektűr. De 1933-ban, a nagy betörés, az új madéfalvi veszedelem idején vagyunk. Frontális ellenállás a túlerővel: népballadai sorsvégzet. A túlélés: a rugalmas rezisztencia, humor a lélek rugalmassága, Bence bolondot csinál a „romány” hivatalos illetőkből, uraságokból, fináncokból… a butaság hatalmából. A túlélőművész tanítása: a szabadság a lehetőségek meglátása.

Medvigy Endre professzor az 1944-ben megjelent Néma küzdelem című regényt tartja Nyirő legerősebb munkájának. A korábbi művek balladás, díszes romanticizmusa után itt megjelenik a népi írómozgalom, a falukutatók mikro-realizmusa. A szórványmagyarság, egy mezőségi falu küszködése a túlélésért. Medvigy Endre súlyos konklúziója a Néma küzdelem tartalmáról:

„…A kiegyezés után a liberális magyar politikai vezetés rettenetes bűne, szörnyű mulasztása volt, hogy nem segítette, hanem magára hagyta Erdélyben (és általában a történelmi Magyarország nemzetiségi vidékein) a szórványosodó magyarságot. A románok erdélyi földvásárlását a görögkeleti és a görög katolikus egyház, számtalan nemzetiségi alapítású bank és kulturális mezbe öltözött irredenta társadalmi szervezet, sőt titkon maga a román állam is támogatta. Az erdélyi magyar hiába kívánt földet vásárolni, nem kapott segítséget az államtól, történelmi egyházaktól, a magyar pénzintézetektől.”

A felszín alatt néma háború, gyökéralvilág markol, kapaszkodik a „szent humuszért”.

József Attila vádló sorai a Hazámból:

„Kitántorgott Amerikába

másfélmillió emberünk”

Kitántorogtak, elhajóztak Fiuméből az Újvilágba felhőkarcolót építeni. Figyelem, a legtöbb genocídium láthatatlan! És az a legveszélyesebb. „Szíttál-e már lassú mérget?” – kérdezi Babits. Egy populációt a legalapvetőbb erőforrásoktól elzár a hatalom, és már dolgozik a lassú méreg. Erőforrás a templom és az iskola is, nem csak a víz és a „szent humusz”. Erőforrás-megvonás a fordított társadalmi szelekció is. Uz Bence még útkaparó sem lehet, bármilyen tehetséges. A magyar közhivatalnokokat, kik nem esküdtek föl a román királyra, fizikailag üldözték el az áldott szülőföldről… Bence fölkapaszkodhatna a gőzösre, de Üdő Márton, a vén vajákos már nem fér fel. „Bepanaszolhatja az ördögöt az öreganyjánál”. (A közelmúlt miniszterelnökének mondása: „El lehet menni!” – visszajáró, kísértetszöveg a történelem-vurstliban. Korunk problémája épp a gyakorlati szakemberek hiánya: napjaink Uz Bencéit haza kell hívni nyugatról!)

Az itt csak nagyon vázlatosan felvetett gondolatok lényege: az úgynevezett „Nyirő-vita” mely a 2012-es Nyirő-újratemetés és a tananyagba illesztés körül kavarog, sokkal többről szól! Nem egyszerűen egy elfelejtett nagy író újrafelfedezéséről, mint huszonöt évvel ezelőtt Márai esetében. A Nyirő-életmű problematikájáról: a „néma küzdelemről” a néma genocídium, a lassú méreg ellen. Külön téma a művek nyelvszépségei, stílusértékei, és a tartalmuk. Arról általános megegyezés van az irodalomban, hogy nagyon értékes szépirodalom, de a lényeg a művek témája. Szabó Dezső: Az elsodort faluban megfogalmazza: megmaradást a pusztulásban, a néma rezisztenciát. Az Elsodort falu főhősét, Farkas Miklós írót Adyról mintázta, a látóról, a nyakas kálvinista táltosról. A Nyirő-életmű ezt a témát bontja ki széles spektrumban, népies, posztromantikus idilltől, történelmi parabolán át, mágikus realista horror-balladán át, falukutató realizmusig. Stílusegység ott van minden írásában. Szomorú, érzelmes hangon szól: ez az alaphang a háttere a színes, izgalmas történeteknek is. Talán a kiátkozott renegát bűntudata?

Nyirő a háború végén Németországba kerül, a szovjetek elől visszahúzódván. Táborba internálják. Rajkék kikérik az amerikaiaktól, mint „háborús bűnöst”. Természetesen nem adják ki a kommunistáknak a biztos halálra, akárcsak Horthy Miklóst. Az emigrációban még két regényt ír. A zöld csillag az internált magyarok életét ábrázolja. Misztikus, romantikus, szerelmi történet, a gyökértelen hontalanság és a honvágy könyve.

1953-ban, Madridban hunyt el a Székely Apostol.

Az újratemetés körül az örök „szeku” vásári bohózatot rendez, mint itthon a Horthy-szoboravatás körül az örök ávó. Mi tudjuk, Nyirő, az író, Horthy, az államférfi ártatlan. A köröttük kavargó bűnök a történelemé. Az irodalomban csak betűk vannak, a történelemben csak tények!

Kövér László az országgyűlés elnöke 2012. május 27-én, Székelyudvarhelyen az elmaradt újratemetés helyett megtartott megemlékezésen mondta:

„Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.”

Felhasznált irodalom: