VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Figyelmeztetés a Nyugatnak I. Mire int Johann Gottfried von Herder?

Rövid magyarázat leendő cikksorozatunk elé

Nyolc évvel ezelőtt a Bloomberg megbízásából egy francia televízió lengyelországi kiküldött tudósítója forgatott Magyarországon. Azt gondoltuk, hogy a Baranta érdekli őket. Az akkor még létező központunkba összehívtuk a legtehetségesebb barantásokat a környékbeli csapatokból és megpróbáltuk a legjobb tudásunkat nyújtani. Kiváló bemutatókkal, tánccal és népi játékokkal kívántuk demonstrálni a magyar fiataloknak a kultúra és a harcművészet iránti elkötelezettségét. A forgatás közben döbbentünk rá arra, hogy egy prekoncepció áldozatai vagyunk, és, hogy valójában senkit sem érdekel az általunk oktatott magyar fiatalok testi, lelki, szellemi fejlődése. Amíg az operatőr a bemutatókat filmezte, a kiküldött (amúgy angol) riporter a fiatalokat faggatta. A riportok után a tanítványaim elbizonytalanodva jöttek oda hozzám és elmesélték, hogy a kérdések egyáltalán nem a Barantára irányultak. „Hogyan érzik magukat a magyar fiatalok a fasiszta kormányzat alatt? Mit gondolnak, mennyi ideig fogják az emberek elviselni az Orbán-kormányzatot? Mi a véleményük azzal kapcsolatban, hogy a kisebbségeket elnyomják Magyarországon? Mennyire elterjedt az idegengyűlölet az itt élő fiatalok között? Mi a véleményük a nacionalizmusról és a populizmusról?”

Az edzések, az edzőtáborok és a továbbképzések során nagy hangsúlyt fektettem a szellemi mondanivalók átadására is, így bízhattam abban, hogy fiaink és lányaink képesek egyenes és emberi válaszokat adni a kérdésekre, de szinte biztos voltam benne, hogy miután az angol médiaguru nem ezekre a válaszokra számított, így mondanivalójuk lényege nem fog megjelenni a kész anyagban. A bemutató csapatban nepáli származású fiatalok is voltak. Őket nem kérdezték. Gondolom nem illettek bele a képbe. Az utolsó riportot velem készítették, és arra kértem a riportert, hogy mielőtt válaszolnék, hadd tegyek fel én is néhány kérdést. Az angol igazi úriember volt és belegyezett.


„Kik voltak a piktek? Melyik három germán törzs egyesüléséből alakult ki az angolszász nép? Milyen nyelven beszéltek Cornwallben a 18.századig? Tudna mondani egy idézetet Oliver Cromwelltől? Mi volt Sir Francis Drake híres zászlóshajójának neve? Tudna-e idézni egy versrészletet az angol „tavi költők” bármelyikétől? Tudna-e egy görög-római párosítást idézni Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok c. művéből? Ki volt a klasszikus német filozófia megalapozója?”

A prekoncepciós szakember egy pillanatra megzavarodott. A véleménye szerint e kérdések megválaszolása szakembereket igényelne. Erre azt feleltem, hogy mifelénk ezekről a dolgokról a középiskolában tanítanak. Ezekre a kérdésekre itt illik tudni válaszolni ahhoz, hogy valaki belépőt kaphasson az értelmiség soraiba. Ezekre a kérdésekre az itt lévő fiatalok képesek válasz adni (eleget gyötörtem őket), ennek ellenére nem éreznék magukat feljogosítva arra, hogy véleményt formáljanak a brit mindennapokról. Ön nagy valószínűséggel semmit sem tud a magyar történelemről és a kultúráról, de veszi a bátorságot ahhoz, hogy egy rosszul értelmezett felsőbbrendűségtől vezérelve „értékeljen” bennünket.

Ekkor valami zavaros magyarázatba kezdett azzal kapcsolatban, hogy itt, keleten az emberek nem akarják elfogadni a nyugati demokratikus értékeket. Erre azt válaszoltam, hogy a mostani nyugatiakkal az a bajunk, hogy lassan semmit sem követnek azokból az értékekből, amelyeket nagy filozófusaik, íróik és költőik megalkottak. Olyan szellemi mellékvágányokat kezdenek követni, amelyeket saját maguk már évszázadok óta túlhaladtak. Herderre hivatkoztam, és arra hívtam fel a figyelmét, hogy a német filozófus már a 18. század végén felismerte, hogy a fejlődés bonyolultabb és dialektikusabb valami, mint ahogy azt annak idején a francia felvilágosodás gondolkodó hitték. Aki azt hiszi, hogy a fejlődés egy harmonikus, lineáris folyamat, az könnyen gondolhatja magát és eszméit a fejlődés csúcsának, és minden mást pedig a sötétség és a butaság következményének.

Nem hinném, hogy a Figyelmeztetés a Nyugatnak cikksorozatot az érintettek közül sokan olvasnák, de legalább hazai követőiket vagy a patrióta oldalon bizonytalankodókat meg kellene ismertetni azzal az „eredeti nyugati mércével, amelyet időközben saját maguk is feladtak, s helyette „szellemi zsákutcával” óhajtják vezérelni mai világunkat. A sorozatban a német, francia, brit, olasz filozófusok és írók mellett magyar gondolkodók alkotásaira is építenénk barátaimmal, építenénk majd azt a szellemi tutajt, amivel „mentenénk a menthetőt.”


Leszámolás a „herderi jóslattal”

Johann Gottfried von Herder német történetfilozófus 1791-ben publikálta a Gondolatok az emberiség történetének filozófiájához című művét. Ennek a műnek a IV. kötetében jelent meg a magyarságra nézve az egyetlen és igen döbbenetes következtetése, amelyet sokan csak „herderi jóslatként” emlegetnek. A „jóslat” Herder részéről inkább csak mellékes megjegyzés volt. Igaztalan az a vád, hogy a filozófus kitüntetett rokonszenvet táplált a szlávok iránt és ellenszenvet érzett a magyarokkal szemben. Sajnos Herder életművéből csak azok a sorok élnek a magyar köztudatban, amelyek a magyar nyelv esetleges közeli elhalálozását jósolták. A mű megírásakor a magyar történelmet még csak felületesen ismerő Herder nem tudhatta, hogy a magyar lakosság arányának csökkenése nem természetes folyamat volt, hanem a Habsburgok erőszakos telepítési politikájának következménye. (Erőszakos betelepítés. Micsoda hasonlatosság!) Csak a következő évtizedben kezdte világosan látni a helyzetet. Ekkor már a Habsburgok németesítési politikájától féltette a magyarokat és a monarchia más népeit. Ez a jövendölés, Herder valós véleményének ismerete nélkül, évszázadokon keresztül foglalkoztatta a magyar szellemi élet kiválóságait. A korabeli magyar írók tisztelték Herdert munkásságáért, és mivel alaposan ismerték későbbi írásait, „jóslatát” inkább intelemként fogták fel. Más íróink azonban az „udvari felvilágosodás” írói közé sorolták Herdert, de tévesen, hiszen éppen Herder volt az, aki a nyelv és a kultúra kérdésében szembehelyezkedett a jozefinizmussal. Álláspontját az organikus államról szóló elképzelésével támasztotta alá. Ezen elv szerint minden nemzetnek saját állammal kell rendelkeznie. Herder szerint a népek nem egyik pillanatról a másikra érlelik ki saját kultúrájukat. Ezt a folyamatot idegen nyelv és kultúra nem tudja felgyorsítani és kikényszeríteni. A német filozófus szerint nemzeti talajon növekszik a kultúra a leggyorsabban és legmaradandóbban. Egyértelműen állást foglal amellett, hogy nem ez, a nyugati kultúra hatalmán nyugvó világrend és történelmi haladás az egyetlen út az emberiség nemesedését illetően.

Most azokat a sorokat próbálom közvetíteni, amelyeket nem illene elfelejteni egyetlen érettségivel rendelkező embernek sem… Azok az országok pedig, amelyek másokat tanítanának, előbb tanulják meg a legnagyobb tanítóik által feladott leckét. Az arcátlanságot be kellene fejezni…

Figyelmeztetés a Nyugatnak – Herder intelmei

(Minden szóra figyelmezzetek!)

„Az ősi poroszokat kiirtották, a lívek az észtek és a lettek a legnyomorúságosabb állapotok közepette ma is káromolják szívükben leigázóikat, a németeket. Mit mondjunk végül arról a kultúráról, amelyet a spanyolok, a portugálok, az angolok és a hollandok telepítettek Kelet- és Nyugat Indiába, az afrikai négerek közé, a déli tengerek békés szigeteire? Nem él-e mindezekben az országokban több-kevesebb bosszúvágy? Annál is inkább bosszúért kiáltanak, mert beláthatatlan időn át fokozódó romlásba döntötték őket. Történetük ott szerepel az útleírásokban; a négerkereskedelem kapcsán részint maguk is felemelték szavukat. A spanyol kegyetlenkedésekről, az angolok zsugoriságáról, a hollandok hideg arcátlanságáról, amelyről a hódítási őrölet mámorában hősköltemények születtek, ma olyan könyveket írnak, amelyek vajmi kevéssé válnak a hódítók dicsőségére, és inkább arra alkalmasak, hogy ha másutt is léteznék összeurópai szellem, nem csupán a könyvekben, akkor a Föld valamennyi népe előtt szégyenkezniük kellene az emberiség sérelmére elkövetett bűncselekményeik miatt. Nevezze meg valaki azt az országot, ahová az európaiak tették be a lábukat. és nem követtek el szinte örökösen olyan bűnöket, mint a jogsértések, az igazságtalan háborúk, a harácsolás, csalás, elnyomás, a betegségek és kártékony szokások terjesztése a védtelen, jóhiszemű emberek között. Világrészünk nem a bölcs, hanem az arcátlan, erőszakos, szipolyozó része a Földnek; nem kultúrát teremtett, hanem elpusztította a népek saját kultúrájának csíráit, ahol és amikor csak tehette. Egyáltalán, mit jelent a kényszerű, idegen kultúra? Az a művelődés, amely nem a honi körülményekből és szükségletekből nő ki? Elnyomást és torzulást, vagy éppenséggel végromlást…”

„Bárcsak minden nemzetnek lett volna elég esze és ereje, hogy így mutasson ajtót az európaiaknak! Ha ezek után még szemtelenül előadjuk, hogy a világnak ez a meggyalázása a Gondviselés célját szolgálta, amely azért adott nekünk hatalmat, ravaszságot és eszközöket, hogy a világ fosztogatói, bomlasztói, bujtogatói és elpusztítói legyünk, ki ne borzadna el ettől az embereket megvető pimaszságtól? Persze őrültségeinkkel és gaztetteinkkel is eszközök vagyunk a Gondviselés kezében, ez azonban nem a mi érdemünk, hanem talán éppen azt szolgálja, hogy nyughatatlan, ördögi tevékenységünkkel a legnagyobb gazdagságban is szegények maradjunk, hogy vágyak gyötörjenek bennünket, elernyesszen a bujálkodó restség, s a rabolt méregtől undor és unalom közepette haljunk meg. És ha némely újdonász efféle kevélységgel szennyezi be a tudományokat, ha az emberiség egész történetét úgy tünteti fel, mintha a nemzetek üdve és vigasza csak ezen az úton volna elérhető, nincs-e okunk a legmélyebb szánalomra egész nemünk iránt? A szállóige szerint az ember embernek farkasa, istene, angyal, ördöge; de micsodák az egymásra ható népek egymás számára? A néger fehérre festi az ördögöt, a lett pedig nem kíván a mennybe jutni, ha németek is tartózkodnak ott. – Miért öntesz vizet a fejemre? – kérdi a haldokló rabszolga a misszionáriustól. – Azért, hogy a mennyországba kerülj. – Nem kell olyan mennyország, ahol fehérek vannak – mondta a rabszolga, elfordította arcát, és meghalt. Szomorú története az emberiségnek!”

Írebbek az íreknél, szolgábbak a rabszolgáknál, kutyábbak a kutyánál…

Néhány évtizeddel ezelőtt ez a felirat volt látható a londoni kocsmák ajtaján: „No Irish, no blacks, no dogs” Voltunk mi már többet szenvedők, mint az írek, dolgoztunk többet kényszerből, mint a rabszolgák és vertek, ütöttek bennünket jobban mint a kutyákat. Egy magyarnak sem kell féltérdre ereszkednie itt azért, mert valaha a világ privilegizált csoportjai közé tartozott. Ebből az országból mindenki csak elvitt. Nem vagyunk senki adósai. Nem kell szégyellenünk magunkat azért sem, hogy az eddigi elnyomásokkal csak eddig jutottunk el. Százszor kirabolt országunk most áll fel éppen százegyedszer a porból. Nyugatra vágyódó fiataljainknak inkább a szüleikre és nagyszüleikre kellene büszkének lenniük, ahelyett, hogy celebeket majmolnak. Ők a legnagyobb nyomor közepette is állva maradtak.

Herder nekünk is adott tanulnivalót. Ezt hagytam a végére…

„A tiszta igazságnak sohasem volt köze a fondorlatos politikához, és a politika sem tűzte ki soha céljául az igazság előmozdítását. Mindegyik a maga útját járja, és csak a gyermekeket téveszthetik meg egyik vagy másik párt szólama az igazságról…”

131 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek