FÖLD! FÖLD! (Deli Mihály prózaverse)

FÖLD! FÖLD!

Barátunk minden reggel lesétál a kert végébe

(nem mintha a házból nem látná a tájat)

megáll a kerítésnél, nekidől, elnéz a messzeségbe

Látszólag napról-napra semmi nem változik

Legfeljebb az időjárás

és az ő – szűk intervallumban – csapongó hangulata

Mégis elálldogál ott egy ideig

Aztán visszamegy a házba

Tisztálkodik, utcai ruhát ölt, reggelizik, és indul a dolgára

Magda ugyanilyen kitartó rendben

minden nap elmegy a nyolcórai misére

Beül a – hétköznapokon megfogyatkozott – hívek közé

s bár a szertartás évszázadok óta nem változik

az olvasmány és a prédikáció mindig az elevenjébe vág

Mise után hazabandukol, útközben vásárol

Otthon tesz-vesz, főz, gazolja a veteményest, dugványoz

lugast épít, locsol, rendben tartja a környezetét

Teendői végzése közben ki-kiül a verandára

megpihen és imádkozik

Barátunk és Magda közel negyven éve szomszédok

Ennyi idő alatt kialakul valamiféle hasonlóság, avagy szimbiózis

még a teljesen eltérő alkatok között is

Ha másért nem, legalább az alkalmazkodás

illetve az összetartozás, sőt, az egymásrautaltság miatt

(a gyűlölködő szomszédok fejre állt tükrében ugyanúgy)

De Barátunk és Magda kedvelik és szeretik egymást

Jó szomszédok

Magda napkeltekor az ablakból futólag kitekint

és rábólint arra a talányos időre

amíg Barátunk a kert végében, a kerítésnél álldogál

Gyakran előfordul, hogy egymás mellett ülnek a reggeli misén

Sokat tudnak egymásról, bizalmas dolgokat is

Ennek ellenére mérhetetlenül diszkrétek

Ettől pedig, nemes méltósággal: zárkózottak

Barátunk felesége tizennégy évvel ezelőtt elhunyt

Két gyermekük a tengerentúl él

Magda huszonegy éve özvegy

Leánya az ország túlsó végében lakik

évente egyszer-kétszer találkoznak, sűrűbben telefonoznak

Amíg körbevette őket a család

a lényeges információkat beszerezték egymásról

Ez volt az alap

Azóta látványosabb dolgok egyikőjükkel sem történtek

Magda miséken való részvétele

mintegy tükre Barátunk kert végébeni álldogálásainak

A templombeli egymás mellett ülésük meg arra hajaz

ahogy Magda otthon, a függöny mögül

rápillant Barátunk álldogálására a kert végében

Nincs erre egyértelmű megfejtés, csak sejtések vannak

Tartózkodó titkok

Egészségesek

Indulatok, kapkodó érzések, furakodó bizalmaskodások

alig látszanak rajtuk

Figyelmesek, fegyelmezettek, segítőkészek

Könnyedén képesek megnyílni / majd ugyanúgy visszazáródni

Magda néha süteménnyel kínálja Barátunkat

Barátunk, ha kell, erőt igénylő munkákkal segít odaát

Magda, nyugdíjazásáig az egészségügyben dolgozott

A kórház szülészetén volt bába és ápolónő

Barátunk a rendőrség kötelékébe tartozott

A legnehezebb gyilkossági ügyeket bízták rá

Kihasználva a korai nyugdíjazás lehetőségét

hamar elhagyta a szolgálatot

és valamiféle laikus börtönpasztorációt vállalt

Ezért a reggeli mise után, a közeli fegyházba igyekszik

Egy életfogytiglanra ítélt gyilkossal foglalkozik

Nem könnyű eset, szökni is próbált, egyszer rátámadt az őrökre

már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot

A bűnbánat és a bűnbánat teljes hiánya feszíti

A gyűlölete minden ellen és az önmarcangolás fojtogatja

Barátunk kitartóan küzd vele/érte

…Magda egy részegítő tavaszi reggel

a templomból kijőve

érthetetlenül és szokatlanul bájos tapintatlansággal

búcsúzás helyett megállította Barátunkat:

„Ferikém, mit áll ott a kert végében mindig?”

Barátunk meglepődését elsimította a langyos tavasz:

„Összefoglalom a napi feladataimat”

„De miért e kert végében?” – hatolt mélyebbre Magda

„Ó, hát köszöntöm a napot”

„Értem…” – lehelte halk bizonytalansággal Magda

„Mielőtt az éjszaka hajója elsüllyedne

az ember nagy levegőt vesz, és felkiált

vagy csak sóhajt egy hatalmasat: Föld! Föld!”

Magdát megölelgették e szavak

Néhány pillanatig a hallgatás melengette / és intett:

„Hát akkor menjen, menjen a dolgára kedves szomszéd!

Járjon a Földön, ha már partra vetette a Teremtő”

„Magda, maga is minden nap kezébe vett

egy újszülött csecsemőt…! Nem igaz?”

Magda összehúzta szemöldökét:

„Nem tudom, mi a titka, kedves szomszéd

de lehet, hogy hasonló cipőben járunk”

Barátunk halvány mosollyal bólintott

„Jöjjön, hazakísérem, túl szép ez a reggel ahhoz

hogy egyedül örüljünk neki”

„Köszönöm, ez ma különösen jólesik” –

s Barátunk tétlen karjába karolva elindultak

„Magda, nem akarom megbotránkoztatni

de annyit még hozzá kell tennem:

reggel, a kert végében

a föld, az ég, a víz, az éj, egy hosszú pillanatra mindig összeér

Forog-pördül, s ez az erő néha megüt, mert akárhol megállhat…

…De egyelőre a földnél szokott…”

Magda biccentett:

 „Így van rendjén, nincs ebben semmi megbotránkoztató”

 „Legalábbis eszerint élünk” – biztosította az asszonyt a férfi

(kitekintő)

Az elkövetkezendő években

a hű szomszédok szokásaiban nem változik semmi

A kórház szülészeti osztályát (ahol Magda dolgozott)

korszerűsítik és kibővítik, a növekvő születésszámok miatt

A Barátunk által pasztorált gyilkos

egy nap visszautasítja és megszakítja a beszélgetéseket

(több rab azonban elfogadja a találkozásokat

a pszichologizáló pasztoráció tehát folytatódik)

Magda kertje-veteményese dzsungelszerűvé fejlődik

hátrébb fóliasátrat épít, komposztál, ide-oda virágot is ültet

Barátunk gyakran besegít, de a házba sosem lép be

Reggelei pedig a kert végében, azóta is változatlanok

Magda a függöny mögött szintén ugyanúgy…

Amin egy nap, maga is elcsodálkozik

mert a függöny mögött most már mindig kivárja

Barátunk hosszúra nyúló álldogálását, ’partraszállását’…

A táj, egy helyrajzi számmal odébb is, ugyanaz

Bonjour Monsieur Gauguin

(a kép forrása: itt)