Friss háborús hírek – Vukics Ferenc összeállítása
KATONAI SZAKÉRTŐ: A NYUGATNAK MÁR NEM ÁLL ÉRDEKÉBEN TÁMOGATNI UKRAJNÁT
Sean Bell a Sky News katonai szakértője, szerint a Nyugat azért támogatta Ukrajnát, hogy Oroszország ne jelentsen katonai fenyegetettséget Európára. A katonai szakértő úgy véli, a Nyugat államai már elérték céljukat, és már nem akarják mindenáron támogatni Ukrajnát – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
„A NYUGATI DEMOKRATIKUS KORMÁNYOKNAK IS MEGOLDÁST KELL TALÁLNI A VÁLSÁGRA, A MEGÉLHETÉSI KÖLTSÉGEK EMELKEDÉSÉRE ÉS A FEGYVERKÉSZLETEK HELYREÁLLÍTÁSÁRA. A NYUGATI POLITIKAI VEZETŐK AZT HANGOZTATJÁK, HOGY ADDIG TÁMOGATJÁK UKRAJNÁT, AMEDDIG CSAK KELL, A RIDEG VALÓSÁG AZONBAN AZ, HOGY UKRAJNA CÉLJAI MÁR NINCSENEK ÖSSZHANGBAN A TÁMOGATÓIÉVAL” – mondta Bell.
NÉMET SZAKÉRTŐ: MONDHATJUK AKÁR AZT IS, HOGY A NYUGAT ÓCSKAVASAT KÜLD UKRAJNÁNAK
A régi Leopard 1-es tankokról mind a mai napig élénk vita zajlik.
Egyre több ország szállít több mint 50 éves Leopard harckocsikat Ukrajnának. Az SRF megkérdezte Ralph Thiele-t, a Német Politikai-Katonai Társaság elnökét, hogy mire jók még ezek a tankok.
A német szakértő elismerte azonban, hogy AKÁR HASZNOSAK IS LEHETNEK EZEK A LEOPARD 1-ES TANKOK. Szerinte minden a kontextustól függ, hiszen ezek sok harckocsinál jobbak. Viszont kiemelte, hogy a régi Leopard harckocsiknak is vannak gyengeségeik, különösen az oldalvédelem terén.
A harckocsik helyzete
A szakértő szerint nem igazán lehet ezeket a harckocsikat modernizálni, csupán a régi állapotát tudták helyreállítani. Azt is elmondta Ralph Thiele, hogy egyetlen felszerelés, mint például a Leopard harckocsi, önmagában nem fog fordulatot hozni.
Az újságíró kérdésére reagálva elárulta, hogy AKÁR AZT IS MONDHATJUK, HOGY A NYUGAT ÓCSKAVASAT KÜLD UKRAJNÁNAK.
Megjegyezte, hogy ha rosszul használják, még az új rendszerek is gyorsan ócskavasakká válnak.
ELKÉPESZTŐ HELYZET: OLYAN ŐSRÉGI TANKOKAT KAP UKRAJNA, HOGY 60 ÉVES VETERÁNOKAT KELL VISSZARENDELNI
Nemrég ért véget az ukrán katonák egy csoportjának kiképzése az ősöreg, hidegháborús harckocsin, a német Leopard 1A5 páncéloson. Bár az ígéretek szerint Kijev több, mint száz darab tankot kap a régebbi típusból, már a kiképzés is nehezen indult, ugyanis az aktív állományból már senki nem tudta, hogyan működnek – számolt be róla a New York Times.
A Leopard 1A5 valójában annyira régi, hogy a német kiképzőknek a holland és dán hadsereg katonáira (ott később vonták ki a szolgálatból), valamint az 1980-as és 1990-es években kiképzett egykori német harckocsizókra kellett támaszkodniuk. A német hadsereg utoljára 2000-ben oktatta saját katonáit ténylegesen ezen a platformon.
A kiképzők közül néhányan az 50-es vagy 60-as éveikben járó civilek voltak, akik átmenetileg otthagyták az aktuális munkájukat, hogy segítsék az ukrán katonák kiképzését.
“ŐK NAGYON FONTOSAK VOLTAK ABBAN, HOGY A HIDEGHÁBORÚTÓL ELINDULJUNK” – mondta Maulbecker ezredes, a kiképzés egyik vezetője.
A német szakértők és tisztviselők szerint a Leopard 1A5 annak ellenére is hasznos megoldás lehet, hogy első példányait még az 1960-as években fejlesztették ki. Indoklásukban szerepel, hogy az Ukrajna által használt öreg T-72-es és T-64-es harckocsikkal szemben még mindig technológiai előrelépésnek számít a német platform.
“ÉJJELLÁTÓ KÉPESSÉGGEL, FEGYVERSTABILIZÁLÓ RENDSZERREL RENDELKEZIK, ÉS KÉPES HÁTRAFELÉ HALADNI, AMI NEM MONDHATÓ EL A JELENLEG UKRAJNÁBAN BEVETÉSEN LÉVŐ ÖSSZES RÉGEBBI HARCKOCSIRÓL” – mondta Andreas Marlow dandártábornok.
“ANNAK ELLENÉRE, HOGY A LEOPARD 1A5 GENERÁCIÓKKAL ELMARAD A KIJEV ÁLTAL KÉRT MODERN HARCKOCSIKTÓL, MÁS ELŐNYEI IS VANNAK: KÖNNYEBB ELSAJÁTÍTANI, KARBANTARTANI ÉS JAVÍTANI, ÉS A SZÁLLÍTHATÓ MENNYISÉG IS SZEREPET JÁTSZIK” – tette hozzá.
Az ukrán páncélosállomány jelenlegi csúcsa, a Leopard 2A6 ugyanis drágább és a Kijevnek juttatott példányokat is a Bundeswehr aktív állományából vonták ki.
A páncélosok évtizedes használata és elhanyagolt tárolásának következtében ezek a harckocsik első körben felújításra szorulnak – Kijev mindössze 10 darabot kapott eddig belőlük.
DÖBBENETES TÖRTÉNET: MÚZEUMBÓL KÖLCSÖNZÖTT TANKOKON KÉPEZTÉK NYUGDÍJAS KATONÁK AZ UKRÁN HARCKOCSIZÓKAT
Hiába ajánlott fel közel 180 Leopard 1A5-ös harckocsit Dánia, Németország és Hollandia, a dánok a kiképzés elején olyan problémákkal szembesültek, hogy nem volt működőképes példány a hadseregeknél, kizárólag a múzeumokban – számolt be Forbes-ra hivatkozva a Portfolio.
Mivel közel 200 páncélost ajánlottak fel a nyugati szövetségesek Ukrajnának, ez egyben azt is jelentette, hogy egy közel ezer fős kontingenst kell kiképezni a tankok kezelésére. Ugyanakkor az első hetekben – mivel nem rendelkeztek működőképes példányokkal – a dánok kénytelenek voltak három katonai múzeum segítségét kérni, így összesen 6 darab harckocsira tettek szert a kiképzési program első heteiben.
Nem csak a hadieszközök terén, hanem a kiképzők terén is meggyűlt a bajuk a kiképzés végrehajtásával: a dánok ugyanis 2005-ben vonták ki a szolgálatból a páncélost, így alig néhány, állományban lévő harckocsizó ismerte a harcjárművet. Az ukrán katonák kiképzését rajtuk kívül az önkéntesen visszatérő nyugdíjas, egykori harckocsizók vállalták.
Ugyanakkor a 20 éve a raktárakban porosodó harckocsik felújított változatainak jelentős része a kiképzőtereken köt ki, hogy pótolják a készletbeli hiányosságokat – többek között ez az oka annak, hogy eddig mindössze 10 darabot szállítottak le Kijev részére.
Na végre !
Vukics Ferenc írásához nincs mit hozzátennem - de az, hogy lehet hozzászólni.. az nagyon tetszik.
Örülök!