top of page
szilajcsiko

Germán Gyógytudomány orvos szemmel. „Orvosoknak és betegeknek, akiknek szívük és józan eszük van.”




Én, dr. Budai László Károly ünnepélyesen kijelentem, hogy életemet az emberiség segítésének szentelem. A legfőbb életcélomnak tekintem a betegek testi-lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életnek a fogamzástól kezdve megadom a legnagyobb tiszteletet. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza, és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. A gyógyulni vágyókat tőlem telhetően ellátom és segítem vallási, faji, pártpolitikai vagy társadalmi beállítottságuk figyelmen kívül hagyásával. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Orvosi tudásomat pedig engem fenyegető veszély esetén is az emberiség segítésére felajánlom. Ezeket a kijelentéseket, teljes felelősséggel szabad döntés alapján és legjobb segítő szándékból teszem és betartom.


 

„Orvosoknak és betegeknek, akiknek szívük és józan eszük van."

Dr. Ryke Geerd Hamer


Kedves Olvasó! A Germán Gyógytudomány alapos és mélyre ható ismerete elengedhetetlen feltétele a betegségek valós okainak megértésén túl a teljes és egészséges élet kialakításának. Orvos-természetgyógyászként azt gondolom, hogy igazán akkor tudunk tartós és valós minőségi életet élni, ha tudjuk, ismerjük, mi miért alakul ki a szervezetünkben, tisztában vagyunk azzal, hogy a hétköznapi élet során felmerülő élethelyzetek milyen hatással vannak a biológiai testünkre. Ezért is fogalmazódott meg bennem a gondolat: A biológiám nem ellenem, hanem értem dolgozik! Kérdés, hogy értem vagy nem értem, mit tesz a biológiám énértem? A Germán Gyógytudomány a személyes nézőpontomból tekintve tehát nem csupán a betegségek valós okait tartalmazó „lexikon”, ennél sokkal több…, ha valóban ismerjük, hogy mi miért alakul ki a szervezetünkben, akkor tudjuk, hogy miként oldható meg, vagy kerülhető egy kóros állapot. Ez a tudás hatással lesz nem csupán a szervezetünkre, hanem a gondolkodásmódunkra, az élet dolgaival szembeni hozzáállásunkra is, egyszóval erre úgy is tekinthetünk, mint egy Életformára, amely biztosítja a testi-lelki egészségünket. Ezen az oldalon rendszeresen teszünk közzé friss tartalmakat, hogy Ön naprakész legyen!


A hozzánk (orvosokhoz) bizalommal forduló szenvedő embereknek, a betegeknek csak akkor tudunk hathatós segítséget nyújtani, ha mi magunk tisztán látjuk az okokat és azok következményeit: azaz a tüneteket, betegségeket. Ezzel remélem, mindenki egyetért, legyen ő egy józanul mérlegelő laikus, vagy egy tudományosan gondolkodó orvos, nem nehéz belátni azt, hogy ha tudom mi okozza a betegséget, akkor azt is tudom, hogy az miként gyógyítható. 
Gyakorló orvosként amikor erre a tudásra szert tettem eldöntöttem, hogy hidat építek a jelenlegi akadémikus medicina és a biológiai természettörvények ismeretein alapuló medicina között, amit a felefedezője Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer úgy nevezett el, hogy Germán Gyógytudomány.
Erre az elhatározásra egy nagyon szomorú esemény kapcsán jutottam, Erlangenben 2017-ben Hamer doktor temetésén meg is fogalmaztam a sírnál… Mivel ez a gyógyászat tudományos alapokon mutat rá az összefüggésekre, nem csoda, hogy hatalmas volt az ellenszegülés a jelenlegi felfogást terjesztők körében. Mégsem tudta semmilyen ellehetetlenítés sem megakadályozni a tudás terjedését…
Hamer doktort minden elképzelhető rágalommal illeték (önjelölt gyógyító, szektaguru, antiszemita stb.), börtönbe zárták, mert ingyen tanácsot adott a betegeinek a gyógyulásukhoz, mert eskü alatt nem vonta vissza a felfedezését, többször az életére törtek és megpróbálták elmegyógyintézetbe zárni. Minden eszközzel megpróbálták Hamer doktort ártalmatlanná tenni és ehhez a legismertebb pszichiáter professzort is bevetették. Erről így ír Hamer doktor a VERMÄCHTNIS EINER NEUEN MEDIZIN® Az Új Medicina hagyatéka – II. kötet 218.old.


302 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page