Görgei és az orosz kapcsolat – Árulás vagy realista kompromisszum? (2)

Írta: Fuksz Sándor

Közreműködő: ChatGPT, OpenAI

A debreceni csata: egy hadjárat fordulópontja, egy nemzet sorsának előjátéka.

1849 augusztus elején, a magyar szabadságharc utolsó heteiben, súlyos belső ellentétek feszítették a magyar hadvezetést. A Szeged felé vonuló hadsereg hadtesteinek viszonya már nem csak katonai, hanem politikai természetű is volt.

A Nagysándor József vezette I. hadtest Kossuth híveiből állt, míg a Leiningen és Pöltenberg által vezetett III. és VII. hadtest Görgeihez volt hűséges. Ez a megosztottság nemcsak a hadrendben, hanem a sorsdöntő döntésekben is éreztette hatását.

Görgei Artúr – a fővezér – kerülni akarta a nyílt összecsapást az őket üldöző, kb. 60 ezres orosz haderővel, ezért utasításában az szerepelt, hogy Nagysándor kerüljön el minden komoly összecsapást.

Ám Kászonyi Dániel visszaemlékezése szerint a Debrecenbe érkezett hadtest parancsot kapott a csata vállalására. Nagysándor ezt így értelmezte: „Meg fognak minket verni… föláldoznak.”

A csata 1849. augusztus 2-án tört ki, és – bár hősiesen kitartottak estig – az I. hadtest súlyos veszteségeket szenvedett, szétszóródott, és a maradványai Nagyváradra menekültek.

Ezalatt Görgei Vámospércsen tartózkodott, és a visszaemlékezések szerint érzéketlen nyugalommal fogadta az eseményeket. Horváth Mihály tudósítása szerint Görgei így szólt:

„A gyáva, bizonyosan meg fog veretni… Ötezer emberrel kevesebbünk lesz a mai napon.”

A csata után Kászonyi és más futárok jelentései Bem és Klapka győzelmeiről csak gúnyolódást váltottak ki. Görgei kijelentése pedig mindent elárult akkori elhatározásáról:

„Megmondhatja Kossuthnak, hogy tizennégy napon belül nem lesz többé sem magyar hadsereg, sem kormány, következőleg forradalom sem lesz többé.”

Az ilyen kijelentések és az oroszokkal folytatott alkudozásokról terjedő hírek nyugtalanították a forradalomhoz hű tiszteket, akik Nagysándor József tábornokban látták Görgei különutas terveinek lehetséges megakadályozóját. Érzékletesen ír erről a helyzetről Máriássy János ezredes, hadosztályparancsnok visszaemlékezéseiben:

„Nagysándor tábornok … meghítt engem, Bobich és Mesterházy ezredeseket és Pongrácz alezredes vezérkari főnököt tanácskozásra. Nyíltan kijelentette előttünk, miszerint ő meg van győződve arról, hogy Görgey hadtestünk irányában ellenséges indulattal viseltetik, és neki velünk valami rossz szándéka vagyon, amint azt a mai – fontos és hiteles tudósításunkra kiadott – parancsa világosan bizonyítja. Hogy miért üldözi ő hadtestünket? – azt mindnyájan igen jól tudjuk; a kérdés, melyet e részben hozzánk intéz az: mitévők legyünk a bennünket fenyegető veszély elhárítására? Erre –mindannyian osztván nézetét – egyhangúlag elhatároztuk, hogy Görgeitől elszakadunk, és Nagyváradon át Arad felé menendünk, itt a déli sereghez csatlakozandók. És ezen fegyelemellenes elhatározásra nemcsak a most előhozott okoknál fogva, de egyszersmind azért is jogosítva és kényszerítve éreztük magunkat, mivel Görgey már az orosz felszólításnak a hadtestekkel való közlése és azoknak véleményadásra való felszólítása által elegendőképpen bizonyította azt, hogy ő egészen a katonai forradalom terére lépett, és önkényesen csak saját önző céljának elérésére törekszik, amelyhez a hadtest hozzájárulni nem akart és nem is járult sem szóval, sem tettel…”

Hogyan hárította el Görgei a tőle elszakadni szándékozó kormányhű hadtest lázadását?

„Mesteri” tervet dolgozott ki, amelyet a jóhiszemű, gyanútlan alparancsnokaival (és miniszterekkel(!))  ügyesen elfogadtatott, miszerint

az oroszokkal való titkos tárgyalásai olyan eredménnyel végződnek majd, amit egész Európa csodálni fog.

Máriássy emlékezete szerint:

„…Már sötét volt, mikor Nagysándor tábornok visszajött a táborba Nagyváradról. Itt azonnal magához hivatott engem, Bobich és Mesterházy ezredeseket, és azt közölte velünk, hogy Nagyváradon Görgeinél volt, ki törzskarával oda érkezett. Görgeivel együtt két miniszter is jött ide, kik Görgeivel – mint Nagysándor mondá – igen fontos tervet állapítottak meg a jövő műveletre nézve. A tervről Görgei Nagysándor tábornoknak – mint mondá – semmit sem szólott, de azon szavak, melyeket Görgei az ő jelenlétében mondott: »„In acht Tagen wird Europa staunen über das was hier geschehen wird”«, Nagysándornál azon meggyőződést keltették, hogy itt valami igen fontos dolog lett megállapítva, minek folytán a Derecskén történt elhatározásunkról többé szó sem lehet. Ezzel mindnyájan egyetértvén, elhatároztuk, hogy továbbra is Görgei seregénél maradunk.”

Ezzel a kétértelmű, magabiztos sejtetésével Görgei teljesen lefegyverezte a környezetét, akik megerősödtek abbéli reményükben, hogy az orosz seregek oltalma még az osztrák bosszútól is megvédi őket.

Ezt a fegyvert sikerrel használta a kormány egyes tagjaival szemben is, sokszor behízelgő stílusával vagy tettetett magabiztosságával a legkellemetlenebb helyzetekből is ki tudta szabadítani magát.

Az utolsó remények és az utolsó kormányülés

Az kedvezőtlen események és remények szorításában a kormány is kereste a nemzet megmentésének lehetőségeit – a harctéren vagy a diplomáciában. Voltak még bíztató jelek is…

A komáromi várban körülzárt Klapka György nem tétlenkedett: augusztus 3-án kitört a várból és jelentős sikert aratott, érzékeny veszteséget okozva az osztrákoknak. Emlékirataiban így számol be a történtekről:

„… Számtalan győzelmi jel és tán még több zsákmány lőn e napnak eredménye. A csatatéren 12 ágyút foglaltunk el, ezenkívül a léli hídfőnél 18 darab tizennyolc fontos löveget hagytak volt az osztrákok. Mintegy 3000 fegyver, jelentékeny hadszer- és lőporkészlet; számos poggyász és társzekér, temérdek élelmiszer, 2000 ökör, mely az osztrák-orosz főhadseregnek volt szánva – mindez kezeinkbe esett.

(…)

Kossuthoz és Görgeihez futárokat küldöttem, ígérvén nekik, hogy négy hét alatt a komáromi helyőrségen kívül még harmincezer embert síkra állítandok, miről nekem a Duna jobb part derék népének lelkesültsége kezeskedik. Közöltem velük azt a hivatalos tudósítást, melyet Berg orosz vezérőrnagy a cárnak írt, amelyből látható volt, hogy Haynau és az oroszok az ősz közeledtétől féltek, hogy addig a háborút mindenáron be akarnák végezni, és ha ez nem sikerülne nekik, akkor a közlekedés rossz és az élelmezés rendkívül nehéz volta által kényszeríttetnének a háború befejezését jövő tavaszra elhalasztani; kifejeztem nekik azt a nézetemet, hogy Magyarországot és a mi szent ügyünket még meg lehetne menteni, ha tudnók a harcot minél tovább húzni-halasztani.

Követeim, fájdalom nem érkeztek meg elég korán arra, hogy a végzetes katasztrófának eleje vétethessék.”

Bizony megérkezett az üzenet, legalább is Görgeihez biztosan, de ő már a nagy (ki)ugrásra készülve mással volt elfoglalva.

Augusztus 10-én Aradon ülést tartott a kormány, ahová Görgei is megérkezett. A tárgyalás – számunkra – legfontosabb pontja az oroszokkal folytatandó béketárgyalások voltak. Megjegyezzük, hogy Görgei már 5 nappal ezelőtt Rüdiger orosz tábornoknak megüzente, hogy kész feltétel nélkül letenni a fegyvert. Erről a felajánlkozásról a kormánytagok akkor még mitsem nem tudtak…

 Jól jellemzi a kormányülés lefolyásának ezt a szakaszát Horváth Mihály kultuszminiszer visszaemlékezése:

„…A kormányzó pár szóval óhajtását fejezte ki az iránt, hogy miután a tábornok úgy vélekedik, hogy az oroszok, ha általában akarnak, csak vele, mint seregvezérrel fognának hajlandókká lenni az alkudozásra, maga Görgei által kívánná papírra tétetni azon alapfeltételeket, melyek alatt az oroszokkal való békealkudozást még célravezethetőnek hiszi, s melyek felhatalmaztatásában is beiktatandók lennének. Görgei azonban, ki mint tudjuk, a miniszterek leveleivel az orosz táborba küldött Pöltenberget azon titkos utasítással ereszté útra, hogy jelentené ki Rüdigernek, miképpen ő, bízván a cár hatalmas közbenjárásában, a maga seregével az oroszok előtt föltétlenül is kész letenni a fegyvert, – a kormányzó e kívánatára nem hajólt. Válasza nem volt ugyan egyenesen tagadó; de avval mentegetedőzék, hogy miután seregét másnap Temesvár felé indítani szándékozik, az erre vonatkozó intézkedések minden idejét igénybe veszik, különben is igen fáradtnak érzi magát; ezzel a gyűlésből

távozott...”

Fontosnak tartjuk rögzíteni, hogy a ezen a kormányülésen

Görgei a béketárgyalásokra, így a további katonai intézkedésekre sem, konkrét meghatalmazást nem kapott.

Azok az érvek tehát, amelyek a történészek szerint Görgeit felmenteni próbálják az önhatalmú felelősség alól a fegyverletételért – megalapozatlanok!

Tekintettel arra, hogy Horváth Mihály emlékei, amit háromkötetes munkájában leírt, még nem találtak érdembeli cáfolatokra (az emlékezet természetes pontatlanságait kivéve), megmaradunk az ő leírásánál:

„…Augusztus 11-én reggel csakugyan azon reményben gyűltek össze a miniszterek a kormányzónál, hogy ott találandják Görgei említett fogalmazatát. De e helyett egy más nagyfontosságú iratot mutatott elő a kormányzó; ez Guyon tábornok tudósítása volt az augusztus 9-én vívott temesvári ütközetről s a hadsereg állapotáról. A levél, melyet a kormányzó hajnalban vett vala, Guyon által önkezűleg írva, azt tartalmazá, hogy a hadsereg, a Temesvár alól történt visszavonulás alkalmával teljesen felbomlott és szétoszlott ugyannyira, hogy abból eddigelé alig volt képes hét-nyolc ezer embert összeszedni Lugoson… E levél villámcsapásként hatott a miniszterekre. Mióta Szegedről távozniok kellett, s mióta Görgei szándékos késlekedéséből a Hegyalja táján meggyőződének, hogy ő Dembinski hadseregével egyesülni nem akar, senki közölük nem ápolt már ugyan vérmes reményeket valamely jelentékenyebb fordulat iránt ügyeinkben. (…)

Guyonnak e leverő tudósítása után a remény végső szikrája is kialudt a kedélyekben. (…)

E nehéz körülmények közt még csak kettő közt maradt választása; az ellenséggel, ha lehet, gyorsan megalkudni, s a mindent elnyeléssel fenyegető hajótörésből legalább valamit megmenteni a nemzet számára; vagy Erdély felé vonulni. (…) De ha amerre, múlt napi nyilatkozata ellenére, hajlandó lett volna is Görgei, (…) ő az oroszokkal harcolni többé nem akart. (…) A kormányzó tehát Guyon levelének felolvasása után előadá, miképpen ügyünknek a temesvári ütközet oly annyira váratlan szerencsétlensége s a többi körülmények következtében is beállott végzetteljes fordulatában a kormányt eddigi alakjában s bizonyos helyen folytatni lehetetlen. Szükséges ennél fogva, hogy az oroszokkal megkezdett alkudozások folytatására Görgei felhatalmaztassék (…) és a kormánynak (…) semmi egyéb tenni valója nem marad, mint feloszlania. (…) Saját személyeik irányában a kormány tagjai egyátaljában nem kecsegtették ugyan magukat Görgei jóakaratával; sőt e tekintetben minden rosszat, a megsértett hiúság boszszúvágyának leghevesebb kitörését is feltehették, s fel is tették róla, – kivált Kossuth és Szemere: azt mindazáltal minden elkövetett bűnei után sem hihették, hogy a haza, a nemzet s a szabadság szent ügye iránt, miket annyiszor száján hordott, mikért életét annyiszor kockáztatta, némi kegyelettel ne viseltetnék. (…) Árulást oly értelemben, hogy ő az alkudozást csak meg sem kísértendi, s feltétlenül hódoland, az imént mondottak után a kormánytagok közül senki sem tett fel róla. (…)

A kormányzó s miniszterek tehát, azon meggyőződésben, hogy a nemzet ügyének magok többé semmi hasznára sem lehetnek, személyes ellenségök kezébe sem vonakodának letenni a hatalmat, melynél fogva ez a nemzet sorsa felelett e vészterhes percekben minden megkötés nélkül egyedül saját lelkének sugallata szerint intézkedhessék. Midőn azonban a kormány ezen, semmi utasításhoz, semmi feltételhez nem kötött, korlátlan felhatalmazást Görgei kezébe adta: épen ezáltal s egyszersmind azt is kifejezte, hogy a nemzet érdekeinek lehető biztosítását neki hazafiúi kötelességévé s feladatává teszi.

A felhatalmazó okmány (…) a következő szavakkal iratott meg: »Miután a nemzettől választott ideiglenes kormány az utolsó időkben szenvedett szerencsétlensége következtében, a nemzet igazságos, szent ügyét, az ellene szövetkezett két nagyhatalmasság túlnyomó hadereje ellenében fegyverrel sikeresen többé nem védelmezheti: Görgei Artúr tábornokot ezennel a teljes hatalommal ruházza fel. (…) Megvárja azonban a kormány Görgei tábornoktól, hogy ezen felhatalmazását minden tehetsége szerint a nemzetiség és a haza államéletének megmentésére s biztosítására fordítandja.«

(…) De Görgei a békealku megkötésére való felhatalmazással volt légyen az bármily korlátlan, nem lőn megelégedve. Heves gyűlölete Kossuth ellen, melyet most a fővezérletről Vécsey levelében vett tudósítás (melyben Vécsey tábornok megírta Görgeinek, hogy Bem lett Kossuth által fővezérnek kinevezve – megj. F. S.) újabb lángra gyújtott, elégtételért szomjazott.”

A fentebb említett felhatalmazás úgy született, hogy a Guyon levele vétele után Görgei Csány minisztert kérte közbejárásra: győzze meg Kossuthot, hogy őt bízza meg az oroszokkal folytatandó béketárgyalásokkal. Kossuth ezt megtette, de Görgei ezt nem tartotta elegendőnek és újra Csányhoz fordult.

Kossuthtól és a kormánytól lemondást és a teljes hatalom átadását követelte, azzal indokolva kérését, hogy erre szüksége van az oroszokkal folytatandó tárgyalásokhoz. Három minisztert (Vukovics igazságügy-, Aulich hadügy- és Csány közmunka- és közlekedésügyi minisztereket) közvetítésre kért meg követelését illetően, amire azok a következő levéllel fordultak Kossuthoz:

„Görgei tábornok azt hiszi, hogy feladatát az oroszokkal való alkudozásra nézve sikeresen meg nem oldhatja, ha önnek s a minisztériumnak lemondása s az összes polgári s katonai hatalomnak ő reá ruháztatása forma szerint ki nem mondatik s hirdettetik.  Miután a jelen sürgető körülmények hosszabb tanácskozásokat nem engednek, a magunk lemondását ezennel bejelentvén, kérjük önt, hogy a maga s az összes minisztérium nevében is hasonlót tenni s mind ezt, mind a státuszhatalomnak Görgeire ruháztatását kihirdetni szíveskedjék.”

Kossuth teljesítette a miniszterek kérését.

Amint kézhez vette Görgei a kikényszerített, teljhatalommal felruházó megbízást, még mielőtt érvénybe lépett volna, megírta levelét Rüdiger cári tábornoknak a magyar seregek feltétel nélküli megadásáról.

Alkudni a feltételekről meg sem próbált!