VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Gyászolnak a matyók – Hajdu-Ráfis János földi pályafutása véget ért



Mezőkövesd gyászban van. Fellobogózták a várost. A Mezőkövesdi Gépmúzeum, mely intézmény nemzetközi hírnevet ért el, elbúcsúzott alapítójától, a legendás matyó Hajdu-Ráfis Jánostól, aki nem sokkal 92.éve betöltése után megfáradt és elvágyakozott az öröklét honába, hátrahagyva egy hatalmas életművet. Szeretett halottunkat a Szent László nagytemplomban ravatalozták fel, melyet zsúfolásig megtöltöttek a gyászolók.

Nagy Csaba tárogatóművész fájdalmasan szép játékával indult a gyászszertartás, mely úrvacsora vétellel zárult.

A polgári búcsúztatót Dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd Város Polgármestere nyitotta meg, aki méltatta azt a 9 évtizedet, amelynek során az emberpróbáló időkben apró lehetőséget sem kapó János bátyánk hogyan küzdötte egyre feljebb magát addig, hogy a nemzetközi életben is elismert gépészmérnök lett, s hatalmas Mezőgazdasági Gépmúzeumot hozott létre. Ebből a hatalmas – időt és teret felölelő – életműből emelt ki néhány jellegzetes motívumot a polgármester, nem megfeledkezve a mind népszerűbbé és elismertebbé váló Hajdu-Ráfis János kitüntetéseiről, de mint mondta: a legnagyobb elismerés számára az volt, ha valakinek segíthetett, ha visszajöttek segítségért a legtávolabbi tájegységről is.

A polgármester után Szíki Károly színművész lépett a mikrofonhoz, aki Pázmándy László kövesdi költőnek erre az alkalomra írott eposz-szerű költeményét tolmácsolta.

A templomi ceremónia után a koporsót traktorok felvezetésével szállították a temetőbe. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a legendás hírű, szeretetben és segítségben élő kiváló matyó embert, akinek sírját elárasztották a csak fehér virágokból készített koszorúk és csokrok.

A Csirmaz István által koordinált búcsúszertartás a Múzeum udvarán élt véget, a temetőből érkező emberek megszólaltatták a legendás Hajdu-Ráfis Trianon harangot, majd a Csirmaz-féle pálinka koccintásával fogadalmat tettek arra, hogy semmi nem ért véget, minden csak most kezdődik el.

A Teremtő vezessen téged János bátyánk a Fények útján!


(Sz. K.)



  Pázmándy László:  Búcsú Hajdú-Ráfis Jánostól


Ágyadnál ültem, búcsúzás ideje volt,

Kint hűvös április és borús égbolt.

A könnyekkel kísért, vesztett reményben,

Te bólogattál, már csak én beszéltem.


Ilyenkor a szavak már keveset érnek,

De hosszú csend alatt az Urat megérted.

Igazak békéje sugárzott rólad,

Hallgatásod olyan volt, mint egy szózat:


Úgy menni el, hogy fény maradjon itt,

ha távozunk,

Legyen elég idő, begyógyuljon a seb,

legyen elég idő.

Bejárni még, elmaradt ígéretek útját,

bejárni még.

Elérni még, megbántott társak kezét,

elérni még.

Átadni még, az itt maradtaknak,

az elveszett reményt.

Úgy menni el, hogy fény maradjon itt,

ha távozunk.


Szemed már nem rám, a távolba révedt,

Talán láttad a titok messzeséget.

Távozásom után jött Medvegy apát,

És az utolsó kenetet feladta rád.


Mikor elment a lelkész, már alkonyodott.

Jeledre Lipusz Csaba nyitott ablakot,

Kiment, beindított egy Lokomobil motort.

Arcodon megjelent a békés mosoly.

Ágyadnál telefonjáról lejátszotta,

Kívánságodat a szobádba hozta.


A remény lánca elszakadt,

– Lázár – nem lehetünk,

Üresek a vigasz-szavak, mint a tekintetünk.

Úgy mentél el, hogy fény maradt utánad,

Mely könnyek prizmáján keresztül árad.

Mert nevünket vízre írják, otthontalan szelek,

Szívünket szétszakítják, búcsút intő kezek.


Nincs szavunk ahhoz, ki elmegy,

Gyertyaláng pótolja.

Erőt ad minden csendnek,

Helyettünk elmondja.


Vigasz nélküli a világ,

Ezért gyertyát gyújtunk.

Nevünket vízre írják,

AZ Úr kezében sorsunk.


De nevedet nem szél írja vízre,

Hanem a szeretet vési a szívbe.

Ugyan van-e válasz Biró József

Színész barátunk kérdésére?

„Pedig hiszem, hogy minden fehér,

de jaj, az éj is fekete!

Mondjátok meg, gyönyörűn élni,

okosan, csöndben, lehet-e?”


Igen, lehet, válasz rá az életed.

A baráti szavakat megérdemled.

Szülővárosodnak hírnevet hoztál,

Európa-hírű múzeumot alkottál.


Helyt álltál katonaként, a háború után,

Aknakutatóként, hogy ne legyen halál.

Vállaltad népedért, az életveszélyt,

Örök köszönet bátorságodért.


Közben Rákosi és a Moszkoviták,

Saját népüket Recskre internálták.

Őseidet földönfutóvá tették,

Megtörték a paraszt-polgár gerincét.


Nem folytathattad, amit elődeid,

De megmaradt a minden legyőző hit.

A fiatalság tenni akarása,

A szabadság utáni vágyódása.


Életed kísérte hit és becsület,

Tanulás, könyvek, tiszta érzület.



98 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek