Gyimóthy Gábor: ...LL...

...LL...     

Kellemes – ezt be is vallom –

ha a kettőzött l-t hallom.

Csupa dallam, csupa kellem,

kellő módon tágul mellem,

mert a két l furcsa jellem,

Árad belőle a szellem!

Akár egy csellózó sellő,

vagy illanó, selymes szellő,

úgy hat rám, mint égből hulló

élmény, amely kéjbefulló...

Nézzük, két l-lel, hol lépek

(ámbár csak pillanatképek):

Tengerben halászik csüllő.

Horgomra akadt egy süllő,

közben kacag a zöldküllő,

s kétéltűt nyel épp egy hüllő.

(A kétéltű persze béka

és kígyónak martaléka.)

Míg a kígyó nagyothalló,

patakon vezet át palló,

s a vízben úszik a cselle.

Azt mondanom vajon kell-e,

olyan fürge, mint a villám;

csodálkozott is rajt’ Csillám.

A kályha előtt ül Csillám.

Tűzfényt ereszt át a csillám.

Ahogy a tűz egyre villog,

Csillám szeme csillan, csillog.

A két szeme egy-egy csillag

– miközben az idő ballag. –

(Hogyha látna minket Ellám,

agyon is csapna a villám,

merthogy mellettem ül Csillám,

szobámban, mely meghitt cellám.)

Hát még, hogyha látná Bella,

hogy helyette nálam Csilla!

Belém döfné a vasvillát,

s holtan hagynám el e villát.

Csermelybe dobná a hullám,

melyet aztán vinne hullám...

(amit nem érez már hullánk,

darázstól belénkszúrt fullánk.)

Ám csak rándítom a vállam,

most éppen Csilla van nálam...

Nyugtalanít a gondfelleg

(elkedvetlenítő jelleg),

túl sokat akar az állam,

az adót nem bírja vállam!

Meglepődve, égből hullok,

hogy a szerencsém csak kullog!

Másoké vidáman felleng,

az enyém tévelygőn cselleng...

Meleg van, az idő fülled.

A sarkon egy korhely zülled,

azaz talán inkább züllik.

Gajdolása idehallik.

Sötétedik, kell a villany.

Fölkapcsolom s máris villan.

Aztán leesik az állam,

most meg Ella csönget nálam!

(Nézd meg, van-e rajtam kullancs?

Erősfényű lámpát gyullants.)

Fejet gyakran joggal horgasztsz,  

nem mindegy ám, hogy mit hordasz.

Csokornyakkendő, frakk, mellény

(vagy hasonló nyaktekervény).

Néha eltúlzott a küllem,

amit előír az illem!

Noha nem mindenütt illő,

bőrkötény és nagy, vas üllő,

a kovácsműhelyhez illik.

(így tudom és így is hírlik.)

Lám, az idő bár elillant,

egy-egy emlékre fény villant.

Fogd meg, itt van a pillanat!

Nem sikerült? Hát elszaladt...

Késő van már, de csak mesélj.

Leszállt ránk a holdtalan éj.

Annál feketébb mi volna?

Szálló holló hulló tolla...

(Megsúgom, ha tőlem telne,

szalagban is két l lenne,

sőt a telne szó, őkelme

egy l-lel bővülten kelne...)

   *

Megjegyzések a vershez: A csüllő sirályféle.

Északon él és a tengerben halászik. Ritkán

Magyarországon is előfordul. A zöldküllő harkályféle.

Régen voltak olyan kályhaajtók, amelyeken

csillámpala „ablak” volt. Mária üvegnek is

mondták. A közönséges üveg talán nem

bírta volna ki a hideg-meleg állandó váltakozását.

A fürgecselle kis halacska fajta.

                           *

Ha Csillára, Ellára és Bellára gondolok, eszembe jut szegény Kosztolányi, akinek versíráskor egyetlen egy Ilonával kellett megelégednie...

Zollikerberg, (kórház) 2020 VIII. 25.