HA AZ ISTEN VELÜNK… Hitről, nevelésről, hagyománytiszteletről (Barna Beatrix jegyzete)
Ösztönös kötődésem gyermekkoromban kezdődött néhány régi tárgyhoz. Kölcsönös, szelíd ragaszkodással végigkísértek, és most felnőtt fejjel próbálom kideríteni, hogy miért is voltak számomra fontosak!
A faragott fatáblácska emlékezetem óta szobánk falán lógott. Festések alkalmával került le onnan időlegesen, de utána újra ott láttam megszokott helyén. Fontos tárgy volt, bár emlékezetem szerint sohasem beszéltünk róla a családban. Mégis mélyen lelkembe ivódott mondanivalója.
Emlékszem, gyermekkoromban sokszor elolvastam: „HA AZ ISTEN VELÜNK KICSODA ELLENÜNK?” Milyen különösen van fogalmazva! Egyszerre állítás és kérdés – bizonyosság és kétkedés!?
Az ember életének azonban vannak alapvetései, amelyeket sohasem firtat. Elfogadja, lélekben azonosul vele, mélyen magában hordozza – mégis bármikor váratlanul felszínre törhet. Így jártam, amikor egy könyvdedikáció alkalmával ezt az idézetet kaptam ajándékba! Szíven ütött, felszakította emlékképeimet.
Szüleim vegyes házasságúak voltak. Édesanyám katolikus, Édesapám református. Az volt a szokás, hogy az ilyen házasságból születendő lánygyermekek az anyjuk, a fiúgyermekek, az apjuk vallását vitték tovább. Így aztán mi a testvéremmel vasárnaponként hol a katolikus, hol a református templomba jártunk misére. Nem volt ebben számunkra semmi különös.
Hálás vagyok utólag a szüleimnek, hogy sohasem kényszerítettek bennünket, meghagyva nekünk a választás szabadságát. Ezáltal sokkal többet adtak nekünk, a HIT fontosságát, hiszen egy az Isten, felekezeti hovatartozás nélkül is.
A gyermeknevelés napi gondjaival minden szülő szembesül. Ki ne szeretne tökéletesen és következetesen megfelelni feladatának? A gyermekkor nagyon érzékeny és sajátságos világ, ahol nem mindig a szavak a döntők, a hosszas magyarázatok, hanem hogy fontos benyomások érjék a minden tekintetben növekedésben lévőket. A kellő ingerek hatása nem marad, nem tűnik el nyomtalanul. Emlékszem a sétákra, langyos nyári estéken, amikor Édesanyám kezemet fogva a csillagos égboltról mesélt, közben tücskök ciripeltek, távolról olykor tárogató hangja szólt… A Tejútról mesélt, megmutatta a Göncöl-szekeret, a fényes Sarkcsillagot, és azt is, hogyan tudjuk egyszerű módon megtalálni az égbolton. A gyermekek a hallottakat képesek átalakítani saját megértési szintjükre, így a megértés, befogadás nem okoz számukra semmi problémát. Néha kérdeznek, vagy még azt sem. Mégis maradandó nyomot hagynak emlékezetükben, s olykor felnőtt fejjel megpróbálják tudatossá tenni.
Tizenéves koromban Apám „titokzatos íróasztalából” előkerült egy kis, fehér vászonzacskó, benne régi, inflációs pengők. Amikor néhányat nekem ajándékozott belőlük, aligha gondolta, hogy felkelti vele érdeklődésemet a numizmatika és a történelem iránt. Családi és ismerősi körök adományaként éremgyűjteményem szépen gyarapodott, én pedig egyre többet foglalkoztam a régmúlt időkkel. Így lassan rájöttem, nemcsak jelen életünk létezik, hanem vannak ősi értékeink, hagyományaink, amelyet előző koroktól kaptunk.
Kell, hogy jusson időnk őseinkkel is foglalkozni. A híddal, amely a múltat összeköti a jelennel. A hagyomány nem más, mint folytonosságban létezni! Ösztönzés és feladat számunkra, hogy rálépjünk a lelki – és sokszor fizikai zarándoklatra. Sok-sok ezer emberrel együtt végighaladni rajta.
S végül egy maradandó erdélyi emlékem. Néhány éve Torockón magánházaknál voltunk elszállásolva. Ha meggondoljuk, vendéglátóink részéről nagyfokú bizalom volt átadni életterüket „idegeneknek” számára. Az én házam, az én váram! Ezt elfogadni csak tisztelettel lehet. Megilletődve léptem be az egyszerű kis konyhába, ahol piros fonállal kivarrt falvédő feszült a falon. „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Az ismerős kérdés, mellette gyermekeknek szóló intelmek – sajátságos Tízparancsolat. Továbbadom, hisz többet ér száz tiltó szónál. Ajánlom minden gyerekszoba falára.
Ha kinyitod – csukd be!
Ha bekapcsolod – kapcsold ki!
Ha eltöröd – javítsd meg!
Ha nem tudod megjavítani – szólj!
Ha kölcsönkéred – add vissza!
Ha elveszel valamit – tedd vissza!
Ha rendetlenséget csinálsz – rakj rendet!
Ha nem tudsz valamit – kérdezd meg!
Ha nincs közöd hozzá – ne szólj bele!
De mindenekfölött igyekezz szeretni,
s tedd mindezt a HARMÓNIÁÉRT!
