top of page

Háború Ukrajnában – Ferenc pápa: a háború vereség



Vukics Ferenc katonai szakértő, Szomráky Béla Olaszország-szakértő és Almássy Ferenc újságíró voltak a vendégeink. Adásunkban szó volt többek között arról, hogy az ukrán vezetés túltolta, Zelenszkij és Kuleba is nekiment Ferenc pápának.



  • Ukrajna behívatja a Vatikán ukrajnai nagykövetét, Visvaldas Kulbokas érseket, mert nem tetszett neki, hogy Ferenc pápa a békére szólított fel. Az ukrán külügyminisztérium Kulbokas érsek beidézésével kapcsolatos közleményében azt írta: „az erősek jogát legalizáló és Oroszországot a nemzetközi jog normáinak további figyelmen kívül hagyására bátorító felhívások helyett a Szentszék vezetőjétől elvárható lenne, hogy jeleket küldjön a világközösségnek arról, hogy azonnal össze kell fogni a jónak a rossz felett aratott győzelméért, valamint a támadóhoz, nem pedig az áldozathoz kell felhívásokat intézni”. Később Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is kritizálta a pápát, azt mondta: soha nem fognak más zászlót kitűzni, mint az ország kék és sárga színeit - arra utalva, mintha a pápa a megadásról beszélt volna. Zelenszkij már óvatosabb volt, nem nevezte meg a pápát, ám közölte: szerinte az az egyház, hogyha valaki a harcoló katonák közt van, nem távol tőlük.

  • Imádkozzunk az Úrhoz, hogy adjon nekünk kegyelmet, hogy legyőzzük ezt a háborús őrületet, amely mindig vereség – mondta Ferenc pápa. A Szentatya elmondta, egy rózsafüzért és egy zsoltáros könyvet kapott egy a fronton elesett katonától nemrég. Úgy fogalmazott, "szenvedek, látom a halottakat, a fiúkat, akik nem jönnek vissza". A Vatikán nyilatkozatában azt írta, a Ferenc pápa által megfogalmazott fájdalom nem csökkent pápasága tizenegyedik évének ebben a tizenkét hónapjában, hanem inkább felerősödött a kelet-európai konfliktus kiszélesedésének kilátásaival szembenézve, az európai csapatok esetleges bevetését látva és a nukleáris válasz veszélyét érezve. A Vatikán hozzáteszi, a pápától nemcsak kijelentéseket, hanem látomásokat is hallottunk. A Budapestről visszafelé tartó járaton az újságíróknak azt mondta: "Hiszem, hogy a béke mindig a csatornák megnyitásával jön létre, azok bezárásával soha nem lehet békét kötni. Mindenkit hívok a kapcsolatok, a barátság csatornáinak megnyitására. Ez nem könnyű."

  • Mint arról korábban beszámoltunk, a hidegháború óta nem látott hadgyakorlat kezdődik hamarosan. A NATO 90 ezer katonát mozgósít az orosz haderő elrettentése céljából – jelentette be Christopher Cavoli, a szervezet európai erőinek főparancsnoka tegnap. „A szövetség Észak-Amerikából érkező transzatlanti erőmozgással fogja bizonyítani, hogy képes megerősíteni az euro-atlanti térséget” – mondta az amerikai tábornok Brüsszelben. Grant Shapps brit védelmi miniszter közölte, hogy kormánya 20 ezer katonát küld a „Steadfast Defender” néven ismert NATO-hadgyakorlatra, amelyből sokan február és június között Kelet-Európában vesznek részt.

  • A NATO-főtitkár szerint Ukrajnának joga van orosz katonai célpontokat támadni a határain kívül is, összhangban a nemzetközi joggal. Jens Stoltenberg ezt egy interjúban fejtette ki, jelentette a Financial Times. A NATO-főtitkár elmondta: széleskörű vita van a szövetségben arról, hogy Kijev használhat-e ezekhez a csapásokhoz nyugati fegyvereket, mint például a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták. Többen ugyanis a háború eszkalációjától tartanak.

  • "Növekszik az Oroszország és a NATO közötti összecsapás kockázata", mondta Alekszandr Grushko, az Orosz Föderáció külügyminiszter-helyettese az atomfegyverek lehetséges finnországi telepítéséről és az Északi-sarkvidék militarizálásáról adott interjúban.

  • A francia elnök egy bizonyos ponton abbahagyta a kommunikációt Moszkvával – közölte Putyin mai nemzetközi sajtótájékoztatóján. Az orosz elnök egy francia újságíró kérdésére reagálva, miszerint hogyan látja ma Franciaország helyzetét, azt mondta: Oroszország kész a párbeszéd folytatására, de ha Párizs ezt elutasítja, akkor nem ítélkezik. Korábban a NATO főtitkár, konzultációt javasolt Macron elnöknek, annak kijelentései miatt. Jens Stoltenberg azt mondta: a NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajnába. A brit külügyminiszter ugyanakkor kijelentette: a NATO-nak minden eszköze megvan ahhoz, hogy legyőzze Putyint.

214 megtekintés

תגובות


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page