Hármashalom: élet, erőtér, egység (Károvits János fejtegetése)
- dombi52
- 40 perccel ezelőtt
- 3 perc olvasás
Forrás: parhuzamosmagyarok
A csíksomlyói hármashalom oltár
2025. november 13. - parhuzamosmagyarok
A háromtest-probléma a fizika nyelvén a bizonytalanság mértanát rajzolja fel, mégis Pellionisz András és Bogár László gondolatai arra sarkallnak, hogy a káosz mellé odaképzeljük a rend rejtett hármas foglalatát ‒ amikor a geopolitikai erőterek kialakulásának mikéntjét kísérlik meg megérteni tripoláris helyzetekben ‒ a biológiát hozva helyzetfelismerő-megoldáskereső gondolataik alátámasztásaként.
A három és az “egy” ősi szövetsége a magyar kulturális emlékezetben sem idegen: elég a címer hármashalmára gondolni, mely a tartás és stabilitás képeként áll szemünk előtt, s ezzel a közösségi önazonosság és rendkeresés vizuális nyelvén keresztül üzen.
Mindez az élet felől közelítve kap igazán erőre, mert
a biológiai hármasok világa arról tanúskodik, hogy a hármas együttműködés nem kivételként, hanem visszatérő megoldásként jelenik meg a természetben, és gyakran nem gyengülés, hanem gyakorlati stabilitás forrása.
A fizikai háromtest-probléma determinisztikus káosza nem azonos a biológiában tapasztalható stabil mintázatokkal, ahol a kölcsönhatások heterogének, a visszacsatolások többirányúak, és a térbeli-szervezeti elkülönülés csillapító közegként működik.
A biológiában a „három” nem pusztán szám, hanem működési elv: a visszacsatolások kiegyensúlyozásának, a terhek megosztásának és a funkciók elkülönítésének sajátos geometriája, amely a rendszer egészét védi az egyes elemek időleges ingadozásaival szemben.
Ebben a perspektívában a triád nem a konfliktus feletti egyeduralom képlete, hanem a „több pólus, több kapocs, több puffer (csillapítás)” gyakorlata, amely a változásból is képes rendet teremteni.
Érdekes példa erre, ahogy a zuzmók kutatási eredményei újraírták a tankönyveket 2016-ban.
Egy akkori felismerés szerint sok makrozuzmóban a gomba és a fotobionta mellett a basidiomyceta élesztő is jelen van, s ez a rejtett partner kémiai védelemmel járulhat hozzá a közösség fennmaradásához. A harmadik partner szükséges jelenlétét később 52 nemzetségben és több kontinensen fedezték fel, és bár a triád jelenléte nem univerzális, a metagenomikai vizsgálatok 33–60% közötti gyakoriságot jeleznek, ha elég érzékeny módszert alkalmaznak.
Érdemes három másik példát is megemlíteni a biológiai rendszerekben megfigyelhető gyakori előfordulás illusztrálására.
A gombatermesztő hangyák rendszere hasonlóan beszédes: a hangya–gomba–aktinobaktérium triád antibiotikus védelemre és terekre tagolt munkamegosztás révén tart fenn egyensúlyt. A pajzstetvek beágyazott endoszimbiózisai, ahol egy baktérium a másikban él a gazdaszervezet sejtjein belül, sőt időnként négykomponensű rendszerré is bővülnek, azt mutatva, hogy
a triád lehet az optimális közép a túl egyszerű és a túl komplex között.
A korall-holobiontok több szereplős társulásai pedig gyakran három funkcionális mag köré szerveződnek, amelyek a környezeti stresszek idején is képesek újrakalibrálni a rendszert, noha a túlzott komplexitás már sebezhetőséget is hozhat.
A stabilitás itt nem dogma, hanem feltételrendszer: a pozitív és negatív visszacsatolási hurkok aránya, a partnerek térbeli elkülönülése és az anyagcsere komplementaritás láthatatlan támaszgerendaként viselkedik. A „triád mint ékszerfoglalat” képével élve: a középső követ két kar tartja meg, az egyik a védelem, a másik a táplálás, s ha az egyik kar gyengül, a másik ideiglenesen többet vállal, míg a rendszer új egyensúlyt talál.
Hálózatelméleti modellek és ökológiai példák szerint a triádok gyakran képesek olyan munkamegosztást és egymásba fonódó anyagcsere-függőséget létrehozni, amelyben a „csalás” költsége magas, a kilépés ára pedig meghaladja a rövid távú nyereséget, így a gyengülő komponens sem rántja magával az egészet. Ez ellentmond annak a közkeletű, haszonelvű játékelméleti reflexnek, amely a zéróösszegű, „csak egy maradhat” logikát tekinti természetesnek, mert a triád időben kiterjesztett optimuma gyakran stabilabb, mint a pillanatnyi előny maximalizálása.
Más szavakkal: a triád gyakran nem omlik össze egyetlen gyenge láncszemtől, hanem átstrukturálja a terheit, és visszatér a működőképességhez, ha a visszacsatolási és szeparációs feltételek fennállnak.
A kultúrában a triád és az egység nem riválisok, hanem egymásra hajló formák: a magyar címer hármashalma egyszerre utal sokszoros támaszra és egyetlen képbe szervezett rendélményre, amely a közösségi önazonosságot a különbségek összefoglalásaként ábrázolja.
Ez a szimbolikus tér tükröt tart a biológiának: a triád itt sem a széthúzás emblémája, hanem a kapcsok, a csillapítók és az átmenetek hálózata, ahol a különbözőség nem a szétválás, hanem a működés ára.
(...)
Vajon milyen konkrét szeparációk, ellensúlyok és kölcsönös függések teremthetők meg ma, hogy a triád ne a versengés, hanem a tartósság és a fejlődés architektúrája legyen?
Dr. Károvits János
gyógyszerész, molekuláris biológus
A teljes írás itt olvasható:
Kapcsolódó cikkeink:
