IRÁN MEGNYERI A HÁBORÚT – 7000 év civilizációja egy 250 éves birodalommal szemben
- dombi52
- ápr. 5.
- 17 perc olvasás
Eredeti cikk:
L’IRAN GAGNE LA GUERRE, Laala Bechetoula,
Szerkesztette: Marsall Ágnes
Az emberek egymásnak testrészei,
a teremtésben egy lényegből valók.
Ha fájdalommal sújtja az egyik tagot,
az idő a többit sem kíméli meg.
Ha nem szomorít el mások szenvedése,
Nem érdemled meg az ember nevet.
Sa’adi Shiräzi 13. századi perzsa költő: Ádám gyermekei című verse
Prológus
2026. február 28-án reggel az Amerikai Egyesült Államok és Izrael Állam elindította a modern hadviselés történetének egyik legkoncentráltabb légi csapását. Tizenkét óra alatt közel 900 rakéta zúdult az Iráni Iszlám Köztársaságra – rakétabázisaira, légvédelmére, nukleáris létesítményeire, katonai parancsnoki központjaira, és arra az épületre, ahol Irán legfelsőbb vezetője, Ali Khamenei és családtagjai tartózkodtak.
Donald Trump azt jósolta, hogy „az akció két vagy három napon belül véget ér”. Négy héttel később, a Hormuzi-szoros még mindig zárva van. Az olaj hordónkénti ára meghaladja a száz dollárt. A globális gazdaság a recesszió szélén áll. A Nemzetközi Energiaügynökség kijelentette, hogy a helyzet rosszabb, mint az 1970-es évek két olajválsága együttvéve. Az Iráni Iszlám Köztársaság – megtépázott, megsebesült, haditengerészetét megtizedelték, vezetőit meggyilkolták, nukleáris létesítményeit háromszor támadták meg – de még mindig kormányoz, még mindig harcol, és még mindig diktálja a nemzetközi tárgyalások feltételeit.
1. A legmélyebb aszimmetria – 7000 év 250 évvel szemben
Ahhoz, hogy megértsük, miért nem fog összeomlani Irán az amerikai és izraeli bombázások alatt, először meg kell értenünk, hogy mi is valójában Irán – nem GDP-ben és rakétakészletekben mérve, hanem évezredes civilizációs értelemben.
Az iráni fennsík körülbelül 7000 éve folyamatosan lakott. Az elám civilizáció Kr. e. 3200 körül alakult ki, egy időben a legkorábbi mezopotámiai városállamokkal. A Kr. e. 6. századra Nagy Kürosz Akhaimenida Perzsa Birodalma a világ valaha látott legnagyobb birodalmává vált, ami az Égei-tengertől az Indus-völgyig terjedt – magába foglalva a modern Görögországot, Egyiptomot, Törökországot, Irakot, Afganisztánt és Pakisztánt –, s amit nem a terror, hanem a türelem, a megértés, a sokszínűség és egyenrangúság filozófiája irányított. Az ókori világban nem volt példa erre.
Kr. e. 539-ben, miután fegyveres harc nélkül meghódította Babilont – a lakosság állítólag önként nyitotta meg a kapukat –, Kürosz rendeletet adott ki, amelyet egy akkád ékírásos, égetett agyaghengerre véstek.
A Kürosz-henger feljegyzései szerint, a király felszabadította az összes rabszolgát, kijelentette, hogy minden embernek joga van saját vallását követni, faji egyenlőséget hirdetett, és megengedte a száműzött népek visszatérését hazájukba. – Ekkor szabadította fel a babiloni fogságban tartott 50 000 zsidót is, és támogatta a Jeruzsálemi Templom újjáépítését.– Kürosz az egyetlen nem zsidó halandó a héber Bibliában, akit Messiásnak, „felkentnek” neveznek.
Ezt a hengert az Egyesült Nemzetek Szervezete 1971-ben ismerte el a világ első emberi jogi chartájaként. Egy másolata az ENSZ New York-i székházának előcsarnokában áll. Rendelkezései párhuzamosak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának első négy cikkével, amit 1948-ban fogadtak el – több mint két és fél évezreddel az után, hogy Kürosz már törvénybe iktatta.
Ezt a hengert ma a londoni British Museumban őrzik, s egy olyan civilizációról tanúskodik, amelynek örökségét ma porrá akarja bombázni az Amerikai Egyesült Államok, s amelyet saját biztonságára hivatkozva akar elpusztítani Izrael.
Egy 7000 éves emlékezettel rendelkező civilizáció – túlélve inváziókat, birodalmak beolvasztását és barbár hódítókat – nem úgy éli meg a légi hadjáratot, ahogy egy 250 éves állam. Irán számára ez nem a létét eldöntő (egzisztenciális) szakadás. Csak egy fejezet. Ugyan fájdalmas, de mégis csak egy fejezet. Az Egyesült Államok számára – amelynek földjét soha nem bombázta idegen hatalom, fővárosát soha nem támadták meg, vezetőit nem ölték meg, városait nem rombolták le –, egy ilyen típusú háborút elszenvedni elképzelhetetlen lenne. Irán számára, a legsötétebb értelemben, ismerős.
Nagy Sándor Kr. e. 330-ban felégette Perszepoliszt. A mongolok a 13. században olyan megsemmisítő támadást indította Irán városai ellen, amely – becslések szerint – egyes régiók lakosságának akár háromnegyedét is megölte. A britek 1953-ban megdöntötték a demokratikusan megválasztott iráni miniszterelnök, Mohammad Mosaddegh hatalmát, mert államosította Irán olaját. Ezt a puccsot a CIA részletesen dokumentálta, és az Egyesült Államok kormánya 2013-ban hivatalosan is elismerte. Irak, amelyet az Egyesült Államok fegyverzett fel és látott el hírszerzési adatokkal, 1980-ban megszállta Iránt, és nyolc évig tartó háborút vívott ellene. Becslések szerint, félmillió iráni halt meg, többek között a nyugati együttműködéssel szállított vegyi fegyverek miatt.
És Irán még mindig itt van. Perzsia mindig is itt volt. Olyan intellektuális örökségként, amelyet egyetlen bomba sem érhet el.
Ez a civilizáció Avicenna (Ibn Szína, 980–1037) civilizációja, akinek az Orvostudományi Kánonja hat évszázadon át az európai egyetemek elsődleges orvosi tankönyve volt. Al-Bírúni (973–1048) civilizációja, aki a Föld kerületét egyszázalékos pontossággal számította ki. Omar Khajjám civilizációja, aki algebrai megoldásokat adott a harmadfokú egyenletekre, miközben Európa könyveket égetett. Háfiz és Rúmi civilizációja, akiknek költészete a világ legolvasottabbjai közé tartozik – perzsa, arab, angol, német, hindi és tucatnyi más nyelven. Rúmi Masnavi-ját több nyelvre fordították le, mint szinte bármely más irodalmi művet a történelemben.
Amikor bombák hullnak Teheránra, akkor arra a városra hullnak, amelyet e hagyomány örökösei építettek. Ez a civilizáció nem pusztul el egy légicsapásban. Megerősödik.
Malek Bennabi algériai filozófus – akinek a gondolkodásmódja a legújabb kori generációk intellektuális fejlődését formálta – a gyarmatosításról azt állította, hogy a civilizációkat nem lehet fegyverrel legyőzni. Akkor győzik le őket, amikor elveszítik a belső akaratot, hogy önmaguk maradjanak – amikor kultúrájuk összeomlik, amikor értelmiségi osztályuk megadja magát a gyarmatosítók önképének. Iránban sosem volt, és ma nincs ilyen hajlam. A rezsim talán vitatható lehet, de az általa kormányzott civilizáció a rezsim fölött áll.
2. Az emberi áldozat – Hangok a bombák alól
A hatalmi viszonyok, a költség-csere arányok és a versenyhelyzet-elemzések mögött emberek állnak.
Az Emberi Jogi Aktivisták Hírügynöksége (HRANA) nem kormányzati szervezet szerint, 2026. március 17-ig – a háború 17. napjáig – 3114 ember halt meg Iránban az amerikai-izraeli légicsapásokban, köztük 1354 civil és 1138 katonai személyzet. Az UNICEF jelentése szerint március 12-ig több mint 200 gyermek halt meg csak Iránban, több százezer ember vált menekültté, és több millióan nem tudtak iskolába járni. Az iráni Vörös Félhold több mint 6668 civil lakóegységet célzott meg. Egy minabi haditengerészeti bázis mellett, a lányiskolára mért amerikai csapás, az első napon 170 gyermek halálát okozta.
Ezeknek a számoknak arcuk van. Ezeknek az arcoknak hangjuk van. És ezek a hangok nem hajlandók arra a bináris rendszerre redukálódni, amelyet a nyugati média erőltet. Az igazságuk összetettebb, emberibb és pusztítóbb a geopolitikai szólamoknál.
Egy húszas évei végén járó teheráni újságíró, aki névtelenül osztotta meg az NPR-rel a naplóját, a háború első napján, Khamenei halálának napján ezt írta: „Az emberek a tetőkre jöttek, nézték és tapsoltak, amikor eltaláltak egy ismert célpontot. Sokat skandáltunk tegnap este.” Kétszer is letartóztatták az IRGC bázisán, amelyet éppen bombáztak. Ünnepelte a csapást. De ahogy a háború a második hetébe lépett, a naplója megváltozott. Már nem csak azok haltak meg, akiket gyűlölt. – Egy teheráni Xinhua tudósító március 3-án ezt írta: „A rakéták hullócsillagokként hullottak, átszelték a sötétséget, mielőtt olyan erővel robbantak volna fel, hogy az éjszaka megremegett. A robbanások olyan hevesek voltak, mintha átrepesztették volna az eget.”– Később egy taxiban a sofőr megrázta a fejét: „Teherán régen békés város volt. Egyesek azt gondolták, hogy az amerikaiak lehetőséget hoznak majd. Nézzétek, mit hoztak! Bombákat hoztak.” – Az iráni-török határról az NPR újságírója, Emily Feng, beszámolt a gyalogosan átkelő menekültekről. Egy iráni férfi a kabátján olajfoltokat mutatott neki. Égő olajcseppek maradványait, amelyek március elején Teherán környékére hullottak, amikor Izrael üzemanyagraktárakat bombázott. 26 éves unokatestvére, aki januárban az életét kockáztatva tüntetett a kormány ellen, a megölt civilek között volt. „Amikor ezt mondta nekem – idézte vissza Feng – elhallgatott, mintha alig hitte volna el, amit hangosan mond.” – „Ha a fő erőműveket bombázzák, az nem csak egy rövid fennakadás lesz; mindent leállíthat, a víztől a gázig. Ostobaság lenne csak így megbüntetni a lakosságot.” – mondta Al Jazeera, egy teheráni lakos, március 21-én.
Egy dologban nem különböznek ezek a tanúvallomások: elutasítják az egyszerűsítést. Egyszerre tartalmazzák a rezsimmel szembeni kritikát, és a bombázás elutasítását. Ezek nem egy megtört nép tanúvallomásai. Egy hatalmas csapást elszenvedő, mégis dacosan önmaga maradó nép tanúvallomásai.
3. A modern történelem legtöbbet szankcionált nemzete
Mielőtt egyetlen Tomahawk rakétát is kilőttek volna, 2026. február 28-án, Irán már közel fél évszázada harcolt az Egyesült Államokkal – nem drónokkal és rakétákkal, hanem a túlélési képességével.
Az első amerikai szankciókat 1979 novemberében vezették be. Carter elnök a 12170. számú végrehajtási rendeletével több mint 8 milliárd dollár értékű iráni vagyont fagyasztott be. Ez 46 évvel ezelőtt történt. Nyolc egymást követő – republikánus és demokrata – amerikai kormányzat alatt, az iráni nukleáris megfelelés és meg nem felelés időszakaiban, a szankciós rendszer – leszámítva egy 3 éves időszakot (2015-2018) – csak bővült.
1979. – 8,1 milliárd dollár értékű vagyon külföldi befagyasztása. – Kereskedelmi embargó.
1987. – Reagan betiltja az összes iráni áru és szolgáltatás importját.
1995. – Clinton betiltja az Egyesült Államok minden kereskedelmét és befektetését Iránban.
1996. – A Kongresszus megbünteti azokat a külföldi cégeket, amelyek évi 20 millió dollárnál többet fektetnek be iráni energiába.
2006 –2010. – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa négy szankciós kört vezet be Irán nukleáris programja ellen.
2012. – Az EU betiltja az iráni olajexportot. A SWIFT lekapcsolja az összes iráni bankot. A rial hónapok alatt értékének 80%-át veszíti.
2018. – Trump kilép a JCPOA-ból – amelyet Irán a NAÜ tanúsítása alapján betartott. A Standard Chartered 1,5 milliárd dolláros bírságot kapott; a JP Morgan 5,3 millió dollárt fizet 87 jogsértésért. Trump visszaállítja a szankciókat.
A legnagyobb irónia mindössze néhány nappal a háború előtt történt. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter 2026 februárjában a következőket vallotta a Szenátus Bank bizottsága előtt: „Amit tettünk, azzal dollárhiányt teremtettünk az országban. Ez gyors és nagyszerű tetőpontra jutott decemberben, amikor Irán egyik legnagyobb bankja csődbe ment. A központi banknak pénzt kellett nyomtatnia. Az iráni valuta szabadesésbe kezdett. Az infláció berobbant, és ezért láttuk az iráni népet az utcán.” – Ezt a közelgő háború igazolásaként mondta. Három nappal később kormánya bombázni kezdte azt az országot, amelynek szenvedéseit az imént katalogizálta.
De a szankciók nem pusztították el Iránt. Megalkották.
Mivel Irán nem tudott alkatrészeket importálni, megtanulta gyártani azokat. Mivel nem férhetett hozzá a nyugati technológiához, visszafejtette azt. A Shahed-136 öngyilkos drón közvetlenül az amerikai szankciók olvasztótégelyéből született – a kényszerű elszigeteltségbe helyezett mérnökök találékonyságának köszönhetően. Egységára: 20 000 és 50 000 dollár között mozog.
Az Egyesült Államok 50 évet töltött azzal, hogy megfojtsa Irán gazdaságát és katonailag legyengítse. Ehelyett Irán olyan fegyvert kovácsolt, amely úgy meríti ki az ellenség elfogórakéta-készletét, hogy a világ egyetlen gyára sem képes azt idejében feltölteni.
4. birodalom matematikája
Ha levesszük az elnöki nyilatkozatokat és az égő Teheránról készült műholdfelvételeket, akkor ez a háború végső soron egy egyenletre vezethető vissza – a 21. század legsúlyosabb katonai-gazdasági egyenletére.
Az egyik oldalon: az amerikai Patriot PAC-3 MSE elfogórakéta. Egységár: körülbelül 4 millió dollár. A THAAD elfogórakéta: lövésenként 12-15 millió dollár. A hajóra telepített SM-3: 10-28 millió dollár. A másik oldalon: az iráni Shahed-136-os cirkáló lőszer. Egységár: 20 000-50 000 dollár. A költségarány: 80:1 és 200:1 között.
Kelly Grieco, a Stimson Center munkatársa kiszámította, hogy minden egyes dollárért, amit Irán egy Shahed drón gyártására költ, az Egyesült Arab Emírségek 80 és 200 dollár közötti összeget költ annak elfogására. A Lockheed Martin évente körülbelül 600 Patriot elfogó vadászgépet gyárt. Irán csak a konfliktus első hetében több mint 2000 dróntámadást indított.
Az Epic Fury hadművelet első 100 órájában az Egyesült Államok körülbelül 170 Tomahawk cirkálórakétát lőtt ki – közel háromszor annyit, mint amennyit a Pentagon a Raytheontól rendelt a 2026-os teljes pénzügyi évre. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja az első 100 órában felhasznált elfogórakéták értékét körülbelül 1,7 milliárd dollárra becsülte.
„Az Egyesült Államok, Izrael és az Öböl-menti országok nagyrészt amerikai gyártású rendszerekre támaszkodnak, ami azt jelenti, hogy mind ugyanazokról a gyártósorokról kerülnek le. Az ilyen típusú rakétákat nem lehet egyik napról a másikra lecserélni. Ez évekbe telne.” – Kelly Grieco, Stimson Center, 2026. március
A 2025 júniusában zajló tizenkét napos háború becslések szerint már 150 THAAD elfogó vadászgépet és 80 SM-3-ast emésztett fel – kevesebb, mint két hét alatt –, ez a teljes amerikai THAAD készlet nagyjából negyede. Az előző évi, húszi vörös-tengeri hadjárat további 200 Standard Missile elfogó vadászgépet égetett el. 2025 júliusára a Patriot rakétarendszer készlete a Pentagon által szükségesnek tartott mennyiség 25 százalékára csökkent.
A Heritage Foundation 2026 januárjában arra figyelmeztetett, hogy a csúcskategóriás elfogórakéták készletei, tartós harc esetén, napokon belül kimerülhetnek. A Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Egyesült Államok „versenyfutásban áll Irán rakéta- és drón állományának megsemmisítéséért, mielőtt kifogyna az elfogórakétákból”. Ez a mondat tartalmazza a háború teljes stratégiai helyzetét: A világ legkiemelkedőbb katonai hatalma egy olyan gazdasági idővel versenyez, amelyet nem ő irányít.
Irán 2025-ös teljes védelmi költségvetése körülbelül 23 milliárd dollár volt – ez az amerikai 900 milliárd dolláros védelmi költségvetés nagyjából 2,5 százaléka. A Shahed-drónt kifejezetten azért tervezték, hogy kihasználja a nyugati csúcstechnológiás védelem középpontjában álló végzetes hibát: a precíziós elfogó-vadászok és az olcsó, tömeggyártású rajfegyverek közötti katasztrofális költségarányt. Ez nem improvizáció. Ez stratégia.
5. A két fulladáspont – Olaj és víz
Olaj: A Hormuzi-szoros, ahol a földrajz fegyverré válik
A Hormuzi-szoros legszűkebb pontján 33 kilométer széles. Ezen a csatornán halad át a világ teljes kőolajkészletének körülbelül 20 százaléka – nagyjából napi 21 millió hordó olaj és cseppfolyósított földgáz, de a globális LNG kereskedelem több mint 25 százaléka is. Szaúd-Arábia elsődleges olajexport-útvonala, Irak gazdasági mentőöve és Katar gáza, amely az európai otthonokat ellátja.
Irán lezárta. Nem azzal a haditengerészeti flottával, amit az amerikai és izraeli csapások nagyrészt elpusztítottak, – több mint ötven iráni hadihajó pihen a tengerfenéken. Hanem aknákkal, drón rajokkal, ballisztikus rakéta-fenyegetésekkel és a kockázat láthatatlan fegyverével: Jelenleg egyetlen biztosító sem fedezi azt a hajót, amely egy olyan szoroson halad át, ahol fegyvertámadás érheti.
Fatih Birol, az IEA igazgatója egyértelműen kijelentette: A helyzet „nagyon súlyos. Rosszabb, mint az 1970-es évek két olajválsága és az ukrajnai háború következményei együttvéve”. Február 28. óta kilenc országban legalább 40 energiatermelő létesítmény sérült meg súlyosan. A globális olajárak a 2026. januári hordónkénti 60 dollár alatti szintről 100 fölé emelkedtek. A piaci elemzők szerint, a fizikai szűkösség miatt az ár akár a 200 dolláros szintet is elérheti.
A világ műtrágya-kereskedelmének egyharmada is a Hormuzi-szoroson halad át. A hajózási útvonalak átirányításra kerültek. A Közel-Keleten a légi közlekedés összeomlott. A háború, amelyet a világnak a „szabályokon alapuló nemzetközi rend” helyreállításaként adtak el, célirányosan rombolja azokat az ellátási láncokat, amelyek védelmére fölépítették ezt a rendet.
A költői kérdés, amit érdemes minden külügyminisztérium bejáratára kifüggeszteni: Ki is korlátoz pontosan kit?
Víz: A létbiztonsági kar még nincs teljesen meghúzva.
Az Öböl-menti államok a globális sótalanító kapacitás nagyjából 60 százalékát teszik ki. A függőségi adatok a létbiztonsági sebezhetőség történetét mesélik el:
§ Kuvait: az ivóvíz 90 százaléka sótalanításból származik
§ Bahrein: 90 százalék
§ Omán: 86 százalék
§ Szaúd-Arábia: 70 százalék
§ Egyesült Arab Emírségek: 42 százalék
Kritikus fontosságú, hogy az öböl sótalanított vizének több mint 90 százaléka mindössze 56 mega-komplexumból – földrajzilag rögzített, műszakilag összetett, energiaigényes létesítményekből – származik, Irán közvetlen közelében. Egy, az 1980-as években titkosított és 2010-ben nyilvánosságra hozott CIA-elemzés már egyértelműen azonosította ezt a sebezhetőséget .
Március 7-én egy drón anyagi kárt okozott egy bahreini sótalanító üzemben – ez volt az első megerősített támadás az öböl-menti vízellátási rendszer ellen ebben az összecsapásban.
Abbas Araghchi iráni külügyminiszter kijelentette: „Irán közellátási rendszerének megtámadása veszélyes lépés, és súlyos következményekkel jár. Az Egyesült Államok teremtett precedenst, nem Irán.”
„Ha a sótalanító üzemek elleni támadások egy katonai politika kezdetét jelentik, és nemcsak hibákat vagy járulékos károkat, akkor ez egyszerre illegális és háborús bűncselekmény, és egy nagyon aggasztó fejlemény, mivel az Öböl-menti országoknak mindössze néhány hétre elegendő vízkészletük van.” – Laurent Lambert, Dohai Doktori Iskola.
.
Néhány hétnyi víztartalék. Ez a különbség a jelenlegi helyzet és egy példátlan mértékű humanitárius katasztrófa között: – 100 millió ember ivóvíz nélkül. Ezt a különbséget nem az amerikai légvédelem, vagy az Öböl-menti államok diplomáciája tartja fenn, hanem egy még meg nem hozott iráni döntés. Azok az Öböl-menti államok, amelyek a területükről csendben engedélyezték az amerikai műveleteket, tudják ezt.
6. A rendszer nem omlik össze
Washington egy elmélettel indította a háborút: Megölni a vezetést, megbénítani a parancsnoki rendszert, népfelkelést kirobbantani, rezsimváltást előidézni napok alatt. Trump „két vagy három napot” jósolt. Hadserege 900 csapást mért 12 óra alatt. Khameneit az első napon megölték. Ali Laridzsánit március 17-én meggyilkolták. Több tucat IRGC-parancsnokot likvidáltak.
És az Iszlám Köztársaság még mindig kormányoz.
„Nem mintha végre megtaláltuk volna azt az egy vezetőt, akit ha megölünk, az egész kártyavár darabokra hullik, mert ez nem kártyavár. Ez inkább egy mátrix – egy rugalmas mátrix.” – Robert Pape, Chicagói Egyetem
Ha megöljük a mátrix csúcsát, azzal megszüntetjük azt a réteget, amely valósidejű kommunikációt tart fenn a felső vezetés és a középszint között. A középszintű parancsnokok azonban nem tartanak szünetet. Oldalirányba szerveződnek át, gyakran nagyobb agresszivitással és kevesebb politikai visszafogottsággal, mint korábban. Pape strukturális diagnózisa: „A bombázások által kiváltott új politika a rezsimváltás hátrányára működik. Vagyis negatív rezsimváltást kapunk: A második generációs vezetők, akik Amerika-ellenesebbek, veszélyesebbek, hajlamosabbak a költségek vállalásra Amerika megbüntetése érdekében.”
Az alábbi történelmi feljegyzés nem szorul értelmezésre:
Vietnam (1965–1973) – A légi hadviselés történetének legtöbbet bombázott országa nem adta meg magát. Az Egyesült Államok elpusztítani kívánt kormánya 1975-ben egyesítette az országot. Ez a háború hivatalosan máig nem zárult le.
Irak (2003) – A rezsim 21 nap alatt bukott meg. Az állam pusztulása tizenöt évi felkelést, felekezeti polgárháborút, az ISIS felemelkedését és egy máig megoldatlan regionális katasztrófát okozott.
Líbia (2011) – Hét hónapnyi NATO légitámadás. Kadhafi meghalt. Az állam állandó polgárháborúba süllyedt, s ez tizenöt éve tart.
Afganisztán (2001–2021) – Húsz év. Több mint 2 billió dollár. A tálibok az amerikai kivonulást követő két héten belül visszatértek a hatalomba.
Minden esetben: pusztítás és kudarc. Az a feltételezés, hogy a célpontként kezelt társadalom törékeny, katasztrofálisan téves volt. Minden alkalommal. Kivétel nélkül.
7. A hit mint stratégiai tényező
A nyugati katonai tervezésnek van egy rendszerszintű vakfoltja. Modellezheti a katonai képességeket, a gazdasági befolyást és a politikai akaratot a liberális demokratikus rendszerekben ismert fogalmakkal. Amit viszont nem tud modellezni – mivel nincs rá fogalmi szókincse –, az a hit szerepe és ereje.
A síita iszlám alapja a karbalai csata, amelyet Kr. u. 680. október 10-én vívtak. Huszain ibn Ali, a próféta unokája, a halált választotta, mintsem, hogy alávesse magát az idegen hatalomnak. Hetven társával ezrek ellen, Huszein nem adta meg magát. Megölték. A fejét levágták és Damaszkuszba küldték.
Ez a nap – Ásúra – a síita naptár legfontosabb napja. Nem a vereség napja. A tanúságtétel napja. Az igazak győzelme az igaztalanok diadala felett. A síita eszkatológiai keretrendszerben minden iráni katona, aki ebben a háborúban meghal, sahid – mártír és tanú, akinek a halála isteni jelentéssel bír. Ebben a keretrendszerben minden egyes lebombázott várostömb azt bizonyítja, hogy Irán az igazság oldalán áll, nem azt, hogy Isten elhagyta Iránt.
Ezt a hitet egyetlen Patriot-üteg sem tudja elhárítani. Egyetlen THAAD rendszer sem semlegesítheti. Egyetlen Tomahawk rakéta sem semmisítheti meg.
Robert Pape, a biztonságpolitikai kihívásokra adott válaszokat – a lakosság összetartását és szenvedés-tűrő képességét – határozza meg döntő változóként, amikor a katonai erő elegendő a pusztításhoz, de nem elég a hódításhoz. Irán kitartásra épülő kultúrája teológiailag megalapozott, történelmileg hétezer éven át erősödött, és politikai szinten mozgósítja ezt minden Teheránra hulló bomba. A Shahed drón egy 35 000 dolláros robbanófejet hordoz. A fellövését néző milliók tudatában Kerbela /a síita vallás szent városa/ súlyát, ötven év embargójának emlékét, a civilizációs folytonosság méltóságát is magában hordozza. Ez nem egy olyan fegyver, amit az Egyesült Államok le tudna győzni.
8. Szun-ce és Trump, valamint Netanjahu stratégiai csődje
Van egy jegyzet, amelyet a világ minden katonai akadémiája ismer. A körülbelül 2500 évvel ezelőtt, Kínában, egy Szun-ce nevű tábornok írta: A hadviselés művészete – az emberiség történelmének legnagyobb hatású stratégiai értekezése. Központi tézise: „A győzelem azé, aki gondolkodott a támadás előtt, nem pedig azé, aki a legerősebbet üt. Trump és Netanjahu módszeresen megsértette ezt.
Első alapelv: „Ismerd az ellenségedet és ismerd önmagadat; száz csatában sem győzhetnek le.”
Mit tudott Trump és Netanjahu Iránról, mielőtt 12 óra alatt 900 csapást mért rá? Hogy a gazdasága törékeny a szankciók miatt. Hogy a lakossága 2025 decemberében utcára vonult tüntetni. Amit nem értettek: hogy egy 7000 éves civilizáció ellenállási akaratát nem GDP-ben vagy az inflációs rátában mérik. Hogy az Ibn Khaldun Muqaddimah című művében leírt ʻasabiyya (szolidaritási mozgalom) a külföldi bombázások hatására aktiválódik, nem pedig elpusztul.
Szun-ce ítélete: Nem ismerték az ellenségüket. Már veszítettek.
Második alapelv: „A háborúban a legfőbb kiválóság az ellenség ellenállásának harc nélküli megtörése. ”
2026. február 27-én – tizennyolc órával a bombázás előtt – Badr Al-Busaidi ománi külügyminiszter megerősítette, hogy diplomáciai áttörést értek el: Irán beleegyezett, hogy soha többé nem halmoz fel dúsított uránt, engedélyezi a teljes körű NAÜ-ellenőrzést, és a lehető legalacsonyabb szintre csökkenti a meglévő dúsított uránját. Szavai szerint, a béke „karnyújtásnyira” volt. Feláldozták. Tizennyolc órával később elkezdtek hullani a bombák.
Szun-ce ítélete: A győzelem harc nélkül elérhető volt. A háborút választották. Végzetes hiba volt! Ebből fakad majd minden kudarc.
Harmadik alapelv: „Aki nem gondolta át a nehézségeket, az nem lesz képes kihasználni az erősségeit.”
A Trump-adminisztráció háborús célkitűzéseinek hivatalos feljegyzése időrendi sorrendben:– Hegseth (február 28.) „47 hosszú évnyi háború” vége. – Rubio (február 28., órákkal később) az amerikai erők megelőző védelme. – Trump (március 2.) rezsimváltás „két vagy három napon belül”. – Trump (március 9.) „Azt hiszem, a háború nagyon is befejeződött, nagyjából.” – Hegseth (március 11.) „Ez csak a kezdet.” – Trump (március 21.) 48 órás ultimátum. – Trump (március 23.) ötnapos halasztás a „produktív” tárgyalásokra. – Teherán (március 23.) – „Nincs párbeszéd Teherán és Washington között.”
Tíz összeférhetetlen háborús cél huszonnégy nap alatt.
Szun-ce ítélete: A győzelemnek nincs definíciója. – „A stratégia nélküli taktika a vereség előtti zaj.”
Negyedik alapelv: „Mutass erőt, amikor gyenge vagy, és gyengeséget, amikor erős.”
Irán Szun-ce gyakorlatát követi. – Lezárja a szorost, de szándékosan kétértelműen fogalmaz. Nem határozza meg az időt. – Tagadja a tárgyalásokat, miközben lehetővé teszi a regionális közvetítők (Pakisztán, Törökország, Egyiptom) számára, hogy üzeneteket továbbítsanak Trumpnak, az általa hangoztatott „produktív beszélgetések” felépítéséhez. Ezzel mintegy lehetővé teszi számára a hivatalos kapituláció nélküli visszavonulást. – Csapást mér Izrael reaktora mellé, de a reaktort nem semmisíti meg, csak demonstrálja a képességeit. – Az iráni állami televízió kommentár nélkül közvetíti Trump határidős ultimátumait, majd azok visszavonását is. A Föld minden stratégája (Pekingben, Moszkvában, Phenjanban, Caracasban) láthatja ezt. Ezzel hitelteleníti Trumpot anélkül, hogy minősítené.
Szun-ce ítélete: Irán a háború művészetét gyakorolja. Az ellenfél fejetlen.
Ötödik alapelv: „Háborúban a győztes stratéga csak a győzelem megszerzése után keresi a csatát.”
Trump és Netanjahu elindították a kampányukat, majd az első nap után győzelmet hirdettek. Azóta is keresik hozzá az indokolást. Iránnak ezzel szemben már az első amerikai rakéta leesése előtt megvolt a győzelmi feltétele: Túlélés. Maradjon talpon. Tartsa zárva a szorost. Kényszerítsen gazdasági nehézségeket a globális rendszerre. Bizonyítsa be, hogy a történelem legerősebb katonai szövetsége sem tudja elérni a célját egy elszánt ellenféllel szemben. Hagyja, hogy a világ levonja a saját következtetéseit. Szun-ce azonnal felismerné az iráni stratégiát, de nehezen találná meg az amerikait.
Szun-ce ítélete: Először harcoltak, és csak utána keresték a győzelmet. Iránnak már az első napon megvolt a győzelmi feltétele.
Hatodik alapelv – A szankciók paradoxona – „Fordítsd az ellenség saját erejét ellene.”
Az amerikaiak negyvenhat évnyi gazdasági hadviselése, amelynek célja az volt, hogy megakadályozza Iránt katonai képességeinek fejlesztésében, közvetlenül hozta létre azt a katonai képességet, amely most csődbe juttatja a nyugati védelmi költségvetéseket. Minden szankció, amely Iránt a belföldi innovációra kényszerítette, minden technológiai korlátozás, amely a visszafejtést tette szükségessé, minden pénzügyi kizárás, amely az önellátást hajtotta – együttesen kovácsolták össze azt az aszimmetrikus arzenált, amely most lemeríti a Raytheon és a Lockheed Martin gyártósorait. A szankciókat fojtófogásnak szánták. Kohóvá váltak.
Szun-ce ítélete: Az ellenség saját kezűleg épített fegyvert önmaga ellen. Ötven év szankciói kovácsolták a drónt.
9. A harmadik győztes – Peking csendes aratása
Miközben Washington rakétaelfogó repülőgépekkel, repülőgép-hordozó csoportok logisztikájával és politikai tőkével égeti fel a Perzsa-öbölt, Kína csendben megszilárdítja a hosszú távú céljainak elérését szolgáló keretrendszert. Az Epic Fury hadművelet fenntartása érdekében az Egyesült Államok fejlett rakétavédelmi rendszereket csoportosított át az Indo-Csendes-óceán térségéből a Közel-Keletre. – THAAD ütegeket és haditengerészeti elfogó rendszereket, amelyek csendes-óceáni elhelyezkedése a legközvetlenebbül veszélyeztette Kína biztonsági érdekeit. Melanie Hart, az Atlanti Tanács Global China Hub-járól: „Lehetetlen túlbecsülni, hogy ezek a mozgások milyen hatalmas győzelmet jelentenek Peking számára. És ha az Egyesült Államok egy újabb közel-keleti mocsárba ragad, amely átadja az Indo-Csendes-óceán térségét Kínának, a győzelem folytatódni fog.”
Oroszország a legegyértelműbb közvetlen haszonélvező: A hordónkénti 100 dollár feletti olajár feltöltötte Moszkva hadikészleteit, és csökkentette Ukrajna befolyását bármilyen jövőbeli béketárgyalásban. A háborút, amelyet a Trump-adminisztrációnak meg kellett volna akadályoznia – Ukrajna Oroszország általi lassú meghódítását –, részben a Trump-adminisztráció által elindított háború gazdasági zavarai finanszírozzák.
Kína – az Egyesült Államokon kívül – egyedül áll ebben a válságban a világ legnagyobb tartalék kőolajkészletével. A zavar ellen többirányúsította az Öböl-parti térségi energiaellátási láncait. A konfliktus alatt leértékelte az iráni olajat, és a jövőre nézve volt türelme uralni az Öböl-parti államok újjáépítési szerződéseit.
Nem kizárt, hogy a 2026-os Iráni elleni háborúra nem úgy emlékszünk majd vissza, mint az amerikai csendes-óceáni évszázad utolsó szakaszának kezdetére – egy Tajvan miatti konfrontációval –, hanem egy iráni sivatagban található nukleáris létesítmény miatti téves számításra.
10. A globális Dél figyel
Ez a háború nem csak Iránról szól. Arról is szól, hogy mit jelent Irán teljesítménye minden nem nyugati állam számára, amelyek lehetőségeiket mérik fel egy olyan világban, amelyet – egyelőre – még mindig az amerikai katonai elsőbbség ural.
Hetven éven át ezt a felépítményt az az alapvető feltételezés támasztotta alá, hogy egyetlen, az amerikai katonai hatalommal közvetlenül szembeszálló állam sem élheti túl sértetlenül a kormányával történő összeütközést. Vietnam romba döntötte ezt a képzetet. Afganisztán megerősítette, hogy elhúzódó megszállás kellett a kudarchoz.
Irán 2026-ban valami újat bizonyít: Egy nem nyugati állam képes elnyelni a folyamatos amerikai bombázást, fenntartani intézményi funkcióit, fegyverré tenni a globális gazdaságot a földrajz és az olcsó technológia segítségével, és nyilvános következetlenségre kényszeríteni az agresszort – s mindezt nukleáris fegyverek nélkül.
A globális Dél Caracasból, Phenjanból, Harareból és Algírból figyeli az eseményeket. Amit viszont – valós időben, a dollármilliárdokat fölemésztő elfogó vadászgépek füstölgő roncsaiban láthat –, az a vitathatatlan amerikai katonai mindenhatóság korának leáldozása. Malek Bennabi azzal érvelt, hogy a civilizációkat nem külső erő, hanem saját akaratának belső kimerülése győzi le. Az a civilizáció, amely elfelejti, miért létezik, már haldoklik. Függetlenül attól, hogy milyen fegyvertárral rendelkezik. A perzsa civilizáció hétezer éve nem felejtette el, miért létezik. Az amerikai hatalom kétszázötven éve, amely egyre képtelenebb megnevezni, hogy miért harcol, talán épp a felejtés fázisában van.
Következtetés
Napóleon 1812 júniusában 600 000 katonával támadta meg Oroszországot. Szeptemberben elérte Moszkvát. Az oroszok inkább felégették saját fővárosukat, mintsem hogy átadják az ellenségnek. A döntő harcra tervezett Grande Armée nem kínált stratégiai választ egy olyan nép ellen, amely a korlátlan szenvedést választotta a behódolás helyett. Decemberre a 600 000 emberből kevesebb mint 100 000 tért vissza. – A lecke nem a katonai technológiáról szólt, hanem az akaratról, az időről és arról, hogy mit veszíthetnek.
Két évszázaddal később Irán is a szenvedést választotta.
A történelem nem fogja figyelmen kívül hagyni, hogy 2026. február 27-én Omán külügyminisztere megerősítette: „A diplomáciai áttörés karnyújtásnyira van. A béke elérhető”. Ám az Egyesült Államok és Izrael a háborút választotta. Pedig Szun-ce huszonöt évszázaddal ezelőtti feljegyzései alapján, ez a hadjárat eldőlt, mielőtt az első rakétát kilőtték volna.
Sza'adi Sirázi a 13. századi Perzsiában írta azt a verset, amely ma is a New York-i ENSZ-székház bejáratánál függ, egy szőnyegbe szőve:
Irán küldte el ezt az Egyesült Nemzetek Szervezetének. – Az Egyesült Államok cirkálórakétákat küldött Iránba.
A birodalomnak több fegyvere van, Iránnak több emlékezete.– Hosszú távon az emlékezet győz.
Laala Bechetoula, történész, újságíró és geopolitikai elemző. Laghouatban, Algériában él.
