Kapuváry Máté: Társadalmi törés helyett nemzeti egységet!
Amikor egy utolsó beszélgetést láttam Molnár V. Jóska bácsi néplélekkutatóval, teste már megviselt volt, nem tudott már otthonról kimozdulni. Volt egy visszatérő gondolata: manapság a világon mindenki kiabál, jó lenne már egy kis csönd. Talán ez egy magasabb szintű meglátás egy bölcstől, aki a Teremtőjéhez készül.
Pár hete olvasgattam este a 777 című katolikus portál közösségi oldalon megjelenő megosztását. A téma a templomokba visszavezetendő maszkviselés volt. Rögtön láttam, hogy rengeteg comment született. Általában nem építőleg hat a comment olvasgatás, de ez pont egy olyan téma volt, amelynél kíváncsi voltam, mit gondol az olvasóközönség. Már hozzászoktam az ilyen hozzászólások stílustalanságához, no de itt mégiscsak egy katolikus portálról van szó, és tényleg nem is jellemző az a stílus, ami, mondjuk, általános egy politikai cikk alatti hozzászólásoknál. Ám az olvasók most mégis egymás torkának estek.
Az egyik oldal ki volt akadva a materialista rettegésre, a mindent leuraló „vírus-narratívára”, illetve arra, hogy az egyház miért szolgálja ki ezt. A másik oldal az előbbieket felelőtlenségükért kárhoztatta, illetve azzal vádolta, hogy veszélybe sodorják embertársaikat. Bár én nem szálltam be ebbe a háborúba, de magamban rögtön állást foglaltam az előbbi csoport mellett, ugyanis már a legelső járványhullámban megdöbbentett, hogy húsvétkor bezárták a templomokat, vagy hogy a szenteltvizet kézfertőtlenítőre cserélték. Nehéz egy ilyen cselekményben nem látni valamifajta jelképiséget.
Ahogy ülepedtek bennem a látottak, végül arra jutottam, hogy nem az egyik vagy másik a csoport véleménye a legveszélyesebb, hanem maga a megosztottság: a legújabb szakadás a társadalom szövetén.
A társadalmi kohézió növelése az Európai Unió egyik stratégiai célja, ugyanis enélkül nincs jól működő nemzetgazdaság. Az Unió természetesen nem egy-egy tagállam nemzeti egységéért aggódik, hanem pl. a kisebbségek kirekesztése ellen és az egyenlőtlenségek csökkentése mellett foglal állást. Innen nézve a társadalmi kohézió annyit jelent, hogy a különböző szociális ellátásokból egyenlően részesüljünk, a gazdasági versenyben hasonló feltételekkel indulhassunk, stb.
Ha egy kicsit továbbgondoljuk, nem nehéz belátni: a társadalmi összetartásnak létezik érzelmi része is. Egy adott állam területén pedig mi lenne ennek természetesebb kovásza, mint maga a nemzettudat, és annak megélése? Egy adott állam területén természetesen a legkoherensebb csoportot azok tudják alkotni, akik közös nyelvet beszélnek, közös hiedelmeik vannak, közös szenvedés- és üdvtörténettel rendelkeznek, illetve az atomizáció irányába ható erők ellen kellő önvédelmi reflexeket birtokolnak.
Azok az emberek, akik életükben már mozogtak a nemzetért tevékenykedő csoportokban, tisztában vannak nemzetünk patologikus megosztottságával, mely sok esetben családok széteséséhez vezetett. Az idők folyamán a megosztottság mértéke mit sem változott, a verbális polgárháború mértéke nem csitult, azonban a klasszikus jobb és baloldali megosztottságot felváltotta a globalista-lokalista törésvonal. A korona-jelenség pedig tovább szegmentálja társadalmunkat. Nem a már meglévő törésvonalakat mélyíti, hanem azokon keresztülhaladó, tőle független, új törésvonalat hozott létre. Ezt a megosztottságot a politika, valamilyen okból – láthatóan szándékosan – tovább erősíti.
A népszerűtlen lezárásokat teljesen nyíltan az oltatlanok nyakába varrták úgy, hogy ennek helyénvalóságát nem támasztják alá az adatok. Az a kijelentés pedig, hogy az oltatlanok veszélyeztetik a társadalmat, szinte már bűnözőként bélyegezi meg ezt a csoportot. A lélektani terror nem áll itt meg velük szemben, számtalan országban egyszerre, koordináltan jelent meg az a gondolat, hogy aki nem oltat, az meg fog halni. Persze ez minden bizonnyal igaz állítás, de ezt nem most rontottuk el, hanem még az Édenkertben, és természetesen a beoltottak sem fognak örökké élni itt a földön. Mindenesetre egy olyan járvány esetében, amelynél 7 milliárd emberből 5 millió halt meg, azért – abban az értelemben, aminek szánták – egy kicsit erősnek tűnik a kijelentés.
A társadalmi károk felbecsülhetetlenek. Még olyan nemzeti mozgalmakon belül is ellentétek ütötték fel a fejüket, ahol korábban azok nem voltak jellemzőek. A jövőt illetően minden bizonnyal megkerülhetetlen lesz az a kérdésfelvetés, hogy kinek áll érdekében a nemzetek újbóli megosztása és félelemben tartása. Azt tudjuk, hogy a szorongó ember kitűnő fogyasztó, és jól irányítható, illetve azt is, hogy fogyasztói társadalmat úgy lehet legjobban rávenni a saját szabadságukról való lemondásra, ha a biztonságukért aggódnak. Továbbá egy szétvert természetes közösség atomizált alanyai alkalmasak leginkább egy természetellenes kollektivizmusra való rákényszerítésre.
Békés Márton föl szokta hívni a figyelmet arra, amit egy olasz kommunista vett észre először. Antonio Gramsci úgy látta, hogy nyugaton azért nem működött a bolsevik forradalom, mert a társadalom fejlett és szervezett volt az orosz társadalomhoz képest. Oroszországban így elég volt eltávolítani a vezetői réteget a teljes hatalomátvételhez, azonban nyugaton nem működött a modell a civiltársadalom fejlettsége okán. Legyen ez egy új tanulság a jövőre nézve, és ne hagyjuk, hogy az újkommunisták hatalomra törjenek. Ehhez erős társadalomra lesz szükségünk, amit a globalisták minden eszközzel igyekeznek majd szétverni. Ha kell vírussal, ha kell „klíma-lock downnal”.
Azonban ahhoz, hogy az előttünk álló kihívásoknak meg tudjunk felelni, szükséges lenne testileg, szellemileg és lelkileg is nyugodtan felkészülni. Karácsony közeleg. Molnár V. József gondolatával kezdtem, és oda is térek vissza. Jó lenne egy kis csönd az ünnepekre, hogy magunkba tudjunk mélyedni. Hátha nyílik erre egy kis tér, és ebből tudunk majd építkezni a jövőre nézvést. Ezt az ünnepet a felmenőink még a háború kellős közepén is megünnepelték, és akkor is hozott legalább egy átmeneti megnyugvást. Ne hagyjuk, hogy a „new normal” ezt elvegye tőlünk.
Comments