Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (126) ‒ Az EU új cenzúragépe

Thomas Fazi

UnHerd: Az EU új cenzúragépe

https://unherd.com/2025/11/the-eus-new-censorship-machine/

Az EU imád a szabadságról beszélni.

Csak nézzük meg az egyik legutóbbi sajtóközleményét, amelyben bejelentette az úgynevezett Európai Demokrácia Pajzs elindítását, amely megígéri, hogy mindent megvéd, a „szabad emberektől” a „szabad választásokig” és – mivel Brüsszelről van szó – „a dinamikus civil társadalomig”.

Mindez talán csodálatos dolog, legalábbis papíron.

A valóságban azonban a Demokrácia Pajzs csak a legújabb elképzelés a szabadság korlátozásáról: a demokrácia védelme a külföldi beavatkozásoktól és a hamis hírektől ürügyén elnyomják az eltérő véleményeket és ellenőrzik a közbeszédet.

A Demokrácia Pajzs részeként a Bizottság egy olyan megfigyelőközpont létrehozását javasolja, amely azonosítaná és eltávolítaná az internetről a „hamis tartalmakat” és a „dezinformációkat”.

Ahogy Henna Virkkunen, a biztonságért és demokráciáért felelős ügyvezető alelnök kijelentette, a pajzs lehetővé teszi Európának, hogy „gyorsabban és hatékonyabban reagáljon az információmanipulációra és a hibrid fenyegetésekre”.

Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas nem titkolta a kezdeményezés oroszellenes jellegét:

„kampányokat látunk, többek között Oroszországból, amelyek kifejezetten arra irányulnak, hogy polarizálják polgárainkat, aláássák intézményeinkbe vetett bizalmat és beszennyezzék országaink politikáját.”

A „független” kifejezés többször is megjelenik a sajtóközleményben. Új „független európai tényellenőrző hálózat” jön létre az EU összes hivatalos nyelvén, míg az Európai Digitális Média Megfigyelőközpont (EDMO), az EU zászlóshajója, a „tényellenőrző” hálózat, amelynek finanszírozása közel 30 millió euró, új „független” elemzési hatásköröket kap a választások és a válsághelyzetek figyelemmel kísérésére. 

De ne feledjük, hogy Brüsszelben a függetlenség a Bizottságtól való pénzügyi függőséget jelenti. Valójában, hogy garantálja ezt a „függetlenséget”, a Bizottság nagylelkű finanszírozást ígér a „független” nem kormányzati szervezeteknek és médiumoknak.

A Demokrácia Pajzs a közelmúltban elfogadott digitális szolgáltatásokról szóló törvényre (DSA) épül, amely a valaha Európában bevezetett legátfogóbb internetes szabályozás.

Elméletileg ezek a kezdeményezések a demokrácia védelmét szolgálják, a gyakorlatban azonban éppen ellenkezőleg hatnak.

Céljuk nem a „dezinformáció elleni küzdelem”, ahogy azt állítják, hanem inkább a beszéd ellenőrzése

egy olyan időszakban, amikor Európa politikai elitjei soha nem látott mértékű közbizalmatlansággal szembesülnek,

az információáramlás központosításával és Brüsszel által meghatározott egyetlen „igazság” rákényszerítésével.

Röviden: az Európai Bizottság egy kontinensszintű cenzúragépezetet épít.

Ahogy egy EU-diplomata nemrég fogalmazott, valóban orwelli stílusban:

„A szólásszabadság mindenki számára megmarad. Ugyanakkor azonban a polgároknak mentesnek kell lenniük a beavatkozástól.”

De ki dönti el, mi minősül „beavatkozásnak”? Ki határozza meg, mi „igaz” és mi „hamis”? Ugyanazok az intézmények és vállalati médiumok, amelyek maguk is többször is félelemkeltéssel és dezinformációval foglalkoztak.

Alig néhány héttel ezelőtt Ursula von der Leyen azt állította, hogy repülőgépének GPS-rendszerét Oroszország zavarta meg – ezt az állítást azonban az elemzők gyorsan cáfolták.

Eközben a BBC, amelyet gyakran tartanak a újságírói integritás mintaképének, nemrég lebukott, amikor Donald Trump beszédének felvételeit úgy szerkesztette, hogy azok szélsőségesebbnek tűnjenek.

Az EU azt állítja, hogy védi a polgárokat a „hamis információktól”, de milyen demokratikus vagy erkölcsi alapon vállalja magára a Bizottság a hatalmat, hogy eldöntse, mi az igazság, különösen akkor, amikor nyilvánvaló, hogy az EU politikai és médiaelitje maga is rendszeresen részt vesz dezinformációban és propagandában?

Ráadásul, amikor az úgynevezett független tényellenőröket maga a Bizottság választja ki és finanszírozza, az eredmény egy zárt visszacsatolási kör: az EU olyan intézményeket finanszíroz, amelyek aztán „ellenőrzik” és felerősítik az EU saját értelmezéseit. A Democracy Shield, elődeihez hasonlóan, így intézményesíti a valóság meghatározásának hatalmát.

Egy sor jelentésben bemutattam, hogy az Európai Unió máris hatalmas propaganda- és cenzúra-apparátust működtet, amely a civil társadalom minden szintjét átfogja – nem kormányzati szervezeteket, agytrösztöket, a médiát és még az akadémiai köröket is. 

Ennek a rendszernek a sarokköve az EU által finanszírozott programok hálózata – nevezetesen a CERV (Citizens, Equality, Rights and Values), a Kreatív Európa és a Jean Monnet kezdeményezés –, amelyek együttesen

több milliárd eurót juttatnak olyan szervezeteknek, amelyek elvileg „függetlenek”, de valójában szorosan összefonódnak a brüsszeli gépezettel.

Csak a CERV program keretében – amelynek költségvetése 2021–2027 között közel 2 milliárd euró – több mint 3000 nem kormányzati szervezet kapott támogatást több mint 1000 projekt megvalósítására.

Hivatalosan ezek az alapok az „európai értékeket” hirdetik. A gyakorlatban azonban

progresszív és EU-párti aktivizmust finanszíroznak: nemi ideológiát, multikulturalizmust, antinacionalizmust és „eurószkepticizmus elleni küzdelmet”.

Sok projekt kifejezetten az „EU-ba vetett bizalom növelésére” vagy „az EU-ellenes narratívák ellensúlyozására” irányul.

Eközben a közép- és kelet-európai nem kormányzati szervezetek bőséges támogatást kapnak „az autokratikus tálalás ellensúlyozására” és „az euroszkepticizmus elleni küzdelemre”, gyakran közvetlenül a lengyel (a korábbi kormány alatt) vagy a magyar kormányt célozva meg – olyan külső befolyásoló stratégiákkal, amelyek nem különböznek az USAID-hez hasonló ügynökségek által történelmileg alkalmazottaktól.

Az eredmény egy ál-civil társadalom – egy nominálisan „alulról jövő” szereplőkből álló hálózat, amely a Bizottság megbízottjaként működik, erősítve annak napirendjét és megteremtve a politikájának népszerűségének illúzióját.

Ugyanez a minta érvényes a médiára is. Kutatásaim kimutatták, hogy

az EU évente legalább 80 millió eurót juttat közvetlenül újságoknak, műsorszolgáltatóknak, hírügynökségeknek és „újságírói partnerségeknek” – ez az elmúlt tíz évben közel 1 milliárd eurót tett ki.

Az IMREG (a kohéziós politika információs intézkedései) és hasonló programok pénzt fizettek a médiának, hogy az EU kohéziós alapjait dicsérő cikkeket tegyen közzé, egyes esetekben anélkül, hogy nyilvánosságra hozták volna, hogy a tartalom EU-finanszírozású.

A Bizottság ezt „tudatosságnövelésnek” nevezi. Bármely más kontextusban ezt rejtett reklámnak vagy propagandának neveznék.

Az EU propagandagépezete az akadémiai körökre is kiterjed.

A Jean Monnet program keretében a Bizottság évente körülbelül 25 millió eurót juttat egyetemeknek és kutatóintézeteknek világszerte, finanszírozva több mint 1500 Jean Monnet-professzori állást 700 intézményben.

A cél nem a független tudomány támogatása, hanem az EU-párti ideológia beépítése a felsőoktatásba.

A hivatalos dokumentumok kifejezetten kimondják, hogy a kedvezményezettektől elvárják, hogy „az Európai Unió nagyköveteiként” és „tájékoztató ügynökökként” működjenek közre a médiában és a nem kormányzati szervezetekben.

Az akadémiai világ gyakorlatilag ideológiai eszközzé vált.

A Demokrácia Pajzs programmal a Bizottság most ezt a gépezetet kívánja jelentősen kibővíteni. Javaslata szerint nemcsak egy de facto Igazságügyi Minisztériumot hozna létre, hanem még több pénzt juttatna a nem kormányzati szervezeteknek, a „független” médiának és a „európai értékek” népszerűsítésével megbízott tényellenőrző hálózatoknak.

Von der Leyen valójában egyetértést vásárol – és ehhez a polgárok saját pénzét használja –, ezzel lebontva a határokat az európai szuperállam, a média, a civil társadalom és az akadémiai világ között.

És ha az EU célja itt csupán a tálalások manipulálása lenne, az is elég riasztó lenne. De a jelenlegi tendencia a választási folyamatokba való közvetlen beavatkozás felé mutat.

Ezt már láthattuk olyan országokban, mint Románia és Moldova, ahol a helyi elit – Brüsszel nyílt vagy hallgatólagos támogatásával – a „orosz beavatkozás” szellemével (sok bizonyíték nélkül) indokolta a hazai választások nyílt manipulálását.

Romániában a hatóságok törölték a választásokat, és eltiltották a vezető populista jelöltet a jelöltségtől. Moldovában az EU-párti hatóságok „biztonsági aggályokra” hivatkozva megakadályozták az Oroszország-barát emigránsok szavazását.

A demokrácia védelme így ürügyül szolgál a demokrácia felfüggesztéséhez, még akkor is, ha a Demokrácia Pajzs kifejezetten előirányozza az Európai Választási Együttműködési Hálózat megerősítését és – aggasztó módon – „a választási folyamatok integritásával kapcsolatos rendszeres információcserét”.

A Bizottság ellenőrzési vágya nem korlátozódik az információkra és a választásokra.

Ursula von der Leyen nemrégiben kezdeményezte egy új hírszerző egység létrehozását, amely közvetlenül az Európai Bizottság alá tartozik.

A Financial Times szerint a cél a tagállamok hírszerzési adatainak egységesítése és „az EU képességének javítása a fenyegetések felismerése és az azokra való reagálás terén”. A terv előirányozza egy európai hírszerzési együttműködési szolgálat létrehozását, amely gyakorlatilag egy szupranacionális ügynökség lenne, és a nemzeti hírszerző szolgálatok mellett működne. Hivatalosan ez növelné a „stratégiai autonómiát”. 

A gyakorlatban azonban valószínűleg a NATO, és ezáltal a CIA leányvállalataként működne, különösen mivel ugyanaz a javaslat kifejezetten „az EU és a NATO közötti együttműködés megerősítését” szorgalmazza.

Ez egy szélesebb körű, aggasztó tendenciára utal, amelynek során

a hatalom a Bizottság – és személyesen von der Leyen – kezében összpontosul. 

Érthető módon sok megfigyelő mélyen zavarónak tartja azt a kilátást, hogy „Ursula császárnő” egy szupranacionális kémekből álló hadsereget kapjon, amely a nemzeti parlamentek felügyelete nélkül működik.

Ha egy nem választott, átláthatatlan intézmény, mint a Bizottság, saját hírszerző apparátust kapna, az újabb mérföldkő lenne Európa technokrata-autoriter hatalommá válásában – amely nem a külföldi ellenségeket, hanem saját polgárait figyeli.

Ebben az összefüggésben a Demokrácia Pajzs nem más, mint egy eszköz a beszéd és a tájékoztatás ellenőrzésének további intézményesítésére. Célja az online beszéd ellenőrzése a „dezinformáció” homályos, politikailag terhelt definíciói alapján; a platformok, újságírók, tudósok és polgárok egyaránt arra kényszerítése, hogy alkalmazkodjanak a Bizottság által jóváhagyott szűk világnézethez; valamint az eltérő vélemények elhallgattatása a „külföldi beavatkozás elleni küzdelem” nevében.

Egyre világosabbá válik azonban, hogy a demokrácia elleni valódi háborút nem Moszkva vagy Peking vívja, hanem belülről, azok az intézmények, amelyek azt állítják, hogy védik.