Két emlékezetes sorozatlövés – 1956. november 7. (Miklauzič István emlékezése Méhes Attilára)

A magyar történelemben nemzetünk ellenségeinek betudhatóan sok feketenapunk van, amelyek annak idején tragédiát jelentettek számunkra, mégis, ezek közül sokra dicsőséggel emlékezünk. Ezek a napok a kifolyt vér jelképeként piros betűs napokká váltak. Nekünk ezek az emléknapok a legmagasztosabbak, a többi a föld feneketlen mélyébe süllyedt. 

Így van ez a november hetedikék esetében is. Ezek közül kiragadtam ezt a napot 1956-ból, amely azonban felér kettővel, hiszen két célzott gyilkosság is történt egy időben, két különböző helyen.

Az egyik Gérecz Attila mártíromságához vezetett, ő a Klauzál térnél egy szovjet tank elleni közelharcban halt hősi halált, neki a pesti srácok állítottak emléktáblát.

A másik Méhes Attila mártírhalála volt Budán, a Hűvösvölgyi Katonai Akadémia kapujánál, neki a Honvédség állított megszentelt emléktáblát.

Tisztelgés Méhes Attila emléktáblájánál

A november hetedikék legtöbbje gonoszságot hozott a felszínre, sőt, az események közvetve talán még egymásra is rossz hatással lehettek. Például 1917. november 7-nek a gonoszsága beteljesített egy másikat, az 1956-os kétszeres gaztettet, különösen Méhes Attila gonoszul eltervezett orgyilkosságát.

Történetük abban az országos tragédiában gyökerezik, amikor november 4-én ismét bedübörögtek a szovjet harckocsik Budapestre, hogy letörjék forradalmunk dicsőséges győzelmét, a tankok elkezdték lőni az utcákat, házainkat és az embereket. Ekkor bontott zászlót a szabadságharc, mert keserűségünkben kézifegyvereket ragadtunk és Molotov-koktélokkal felszerelten vettük fel a harcot a tüzet okádó lövegtornyokkal. Ebben a vakmerő harcban rengetegen vesztették életüket s váltak hősökké.

November 7-ére a szovjetek nagyjából elfoglalták a várost, szórványos utóvédharcok közepette megkezdődött a szórványos fegyveres és a csendes ellenállás. Pesten Gérecz Attila már elesett, Budán Méhes Attila még elindult sebesülteket menteni és kórházba szállítani, de már nem érhetett el hozzájuk. Előbbi hősünk életútja már széles körben ismert, ezért most itt az utóbbi történetét idézzük fel közelebbről, kutatásaink alapján.

Ki volt, jobban mondva, ki lehetett volna Méhes Attila?

„― Öcsém nyolc hónapig egy magániskolában tanult énekelni, amikor 1955-ben felkereste Székely Mihályt, meghallgatása végett ― mesélte Méhes Emőke, Attila nővére. ― Székely nem szokott foglalkozni fiatal énekesekkel, de valahogy mégis kivételt tett. Meghallgatott néhány áriát, elsőként Sarastro nagyáriáját a Varázs-fuvolából. Megnézte azt a 186 centi magas, domború mellkasú, sűrű barna hajú, nyílt arcú fiút, azt mondta: Most, mint említette, bevonul katonának. Ahogy leszerel, jelentkezik nálam, kézbe veszem a sorsát. Tanulni fog, mert maga lesz az utódom a színpadon. […] 

A kimenőkön sokszor együtt mentünk el az Operába és az Erkel Színházba. Ezek voltak az utolsó közös, szép élményeink. Nagyon készült a leszerelés utáni tanulmányokra, az operákat kottákból tanulmányozta, és több szerepet megtanult a katonai szolgálat ideje alatt is. A laktanya előtti búcsúzások alkalmával többször láttam, hogy a katonatársai szerették és becsülték őt.” 

Méhes Attila a nővérével

Szóval, ilyen reményteljes ember volt Méhes Attila, aki a Petőfi-laktanyából járt ki vöröskeresztes autóval sebesülteket menteni.

November 4-én egy szovjet páncélos egység megtámadta és elfoglalta a Budaörsi úti Petőfi laktanyát, a tankok mindenhová belőttek. Védelmi erő hiányában a magyar katonák elmenekültek a Sas-hegy irányába, ki merre látott; Attila hazament a Tárogató útra.

November 7-én szerdán reggel elhatározta, hogy a közeli üzletekben élelmet szerez, majd jelentkezik valamelyik alakulatnál. A Pasaréti téri Közért előtt állt sorba, ahol a tömeg be akarta törni az üzlet ajtaját. Cserni József alezredes elvtárs, aki közben odajött, nem engedte. Közölte, hogy járművet kell szerezni valahol, s a Közért vezetőjét elhozni.

„Ekkor egy fiatalasszony jelentkezett a sorban állók közül, hogy a szomszédságukban elhagyott autó áll, elromlott állapotban. A fiam kilépett a sorból, felajánlotta, hogy kijavítja a kocsit és elvezeti, ahová kell. Fiam ott helyben nagyjából megjavította, majd hazahozta a Tárogató út 38-hoz lakásunk elé, ott folytatva a javítást. Mikor készen lett, nővérem felült mellé a kocsiba. A Pasaréti téri Közért elé érve Cserni alezredes elvtárs megállította a kocsit azzal, hogy hová mennek. A nővérem felelte, hogy a kórházba készülnek.

Az alezredes elvtárs energikusan kijelentette, hogy azonnal induljon el a Házmán utcai Közért-vezető lakására, és ő is beült a kocsiba. A Budagyöngyétől visszajövet felszólította a nővéremet, hagyja el a kocsit. Nővérem kiszállt a kocsiból, ők újból elhajtottak. Fiam csak negyed 3-kor jelent meg újból otthon, miután a kapott parancsnak eleget tett. Újból kérleltük, hogy ne menjen el, de ő azt válaszolta, hogy még egy úttal tartozik Cserni alezredes elvtársnak. Fiam elment és többé nem jött vissza.

Csütörtökön 8-án felhívtam telefonon az Akadémiát, nem tudtak róla. Nyomozni kezdtem utána. Újból felhívtam telefonon Cserni alezredes elvtársat, akitől értesültem, hogy a János-kórházi Közértnél leállította fiamat, aki a kórházból jött a kocsival. Az éppen odaérkező szovjet csapatok fiamat vele együtt bevitték az Akadémiára igazoltatás végett. További sorsáról nem tud, bizonyára elengedték.”

Cserni elvtárs itt az égbe hazudott. Valójában a következő történt a jegyzőkönyvek tanúsága szerint:

„Cserni a Méhes Attila által vezetett gépkocsin érkezett az Akadémiára. Ott jelentkezett a szovjet tiszt előtt, Méhes Attilát pedig átadta, mint ellenforradalmárt. A szovjet főhadnagy egy kézmozdulatot tett, amit a tolmács-tanú elbocsátásnak értett, de nem az volt, mert két katona elvezette Attilát és azonnal agyonlőtte tarkólövéssel, és a mellébe is lőttek egy sorozatot.”

Mi történt ezután? Idézet az édesanya vallomásából:

„Az eltűnés utáni hatodik napon bementem az Akadémiára vőmmel és nővéremmel, hogy az ismeretlen halottak között keressük. Exhumálták, semmiféle igazolvány nem volt nála, bár katonakönyve állandóan vele volt. Senki nem tudott felvilágosítást adni, csak annyit, hogy az Akadémia parkjában holtan találták, és egy orvos főhadnagy vizsgálata után, 10-én temették el.”

Idézet egy tanúvallomásból: 

„1957 januárjában értesítést kaptam édesanyjától, hogy menjek ki hozzájuk, mert úgy értesült, hogy Katonai Akadémia kertjében katonasírok vannak, és attól fél, hogy Attila itt nyugszik, mert november 7-dike óta nem tudnak róla semmit. Elmentünk hárman az Akadémiába. Az édesanyával mentem be a kertbe, ahol egy katona megmutatta a sírokat. Ezek hátul, a Pasaréti út felé voltak a kertben, alig kiemelkedő hanttal, és a katona mutatta meg, melyik a valószínű, mivel az ott fekvő katona nevét nem tudják. Megkezdtük a kiásást a katonától kapott szerszámokkal. Rövidesen megtaláltuk a testet, és megismertük Attilát. Viharkabátban volt, civil nadrágban és katonacsizmában. Fején és mellén golyónyomokat láttam.”

Részlet Méhes Emőke visszaemlékezéséből:

„Anyám és nagynéném azonnal indultak és ott a falnál találtak sírokat. Egyre ki volt rakva kaviccsal: »ismeretlen«. Ezt ásták ki, és ott találták életünk nagy reménységét, holtan. A szemén kirobbantott űrrel.”

Mint tudjuk, ez a sérülés a tarkólövés jellemző következménye, ezt a módszert a szovjetek már Katińban tökélyre fejlesztették.

Eddig az áldozatról szóltunk, most hívjuk tetemre a gyilkost. Részlet egy jegyzőkönyvből:

„Cserni a vallomásában hazudozik, azt mondja, ő vezette az Akadémiába a szovjet páncélos alakulatot. Ezt senki más nem erősíti meg. Attilával kapcsolatban annyit mond: »A szovjet százados azt kérdezte, a gépkocsivezető ide tartozik-e? Kovács János tolmács azt felelte: nem.« Vagyis nem ő felelt, ő semmit se szólt.”

A tanúvallomások lerántják a leplet Cserniről. Részegség, ruhalopások, sikkasztások vannak a rovásán, de ’56-ban felismerte, hogy most van lehetősége előretörni, az egyik tanú szerint a hadtáp főnöke akart lenni. Ott, a Közért előtt szemelte ki Attilát, hogy majd fogolyként átadja karrierje érdekében. A gyilkos és áldozata sorsszerűen találkoztak. Jellemző, hogy az akadémiai Júdás-jelenet és áldozatának kivégzése után, azonnal visszament a Közértbe, és elvette az aznapi bevételt!

Az ellene indított eljárás igen kellemetlenül érintette. Megpróbálta áldozatának anyját rávenni, vallja azt, hogy fiát az ellenforradalmárok ölték meg. Pénzt, állást ígért a nagy szegénységben élő tanárnőnek, majd fenyegetni kezdte. Méhesné egyszerűen kidobta. Az eljárásnál persze, megvédték és húsznapi főőrségi fogdával „sújtották”. Nem lett belőle hadtápvezető, de kinevezték Csepelre munkásőr parancsnoknak. A nyolcvanas évek végén halt meg. Tudatos gyilkos, a kommunista korszak jellegzetes kis ragadozója volt.

A vörös rémuralom utóvédharcosai ma is dolgoznak, és egyre virulnak ezek a mákvirágok, mert még mindig táplálják őket a gyökereik, amelyek messzire lenyúlnak. Egészen 1879-ig, amikor november 7-én megszületett Lev Davidovics Trockij Bronstejn, ukrán zsidó származású szovjet politikus, páncélvonaton száguldozó véreskezű forradalmár. A sors fintora, hogy 1917-ben éppen november 7-én robbantották ki az orosz forradalmat, így hát neki „köszönhetjük”, hogy 1950-től a magyarokkal is ünnepeltették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóit. Ugyancsak ő állíttatta fel a Vörös Hadsereget, amelynek katonái a mi két szabadságharcosunkat is meggyilkolták.

Ahogy a november hetedikék irtózatot keltenek bennünk, nem kevésbé vagyunk ugyanígy, ha itthon a Cserni nevet meghalljuk, több latort is így hívtak a történelem folyamán. Méhes Attila gyilkosának volt egy sors által feldobott elődje, szintén Cserny József, a Lenin-fiúk parancsnoka. Ezek 1919-ben az ő utasítására számos embert kivégeztek. Például id. és ifj. Hollán Sándort a Lánchídra hurcolták, tarkón lőtték és testüket a Dunába dobták.

Egyazon néven emberünknek volt egy utódja is, Cserni János bíró, aki 2004-ben jobboldali közszereplőkkel szemben elfogult ítéleteket hozott, majd az öszödi beszéd után nyilvánosan hitet tett a böszme országvezető mellett. 2006-tól a tüntetések áldozatait sorra elítélte, az őket lövő és verő rendőrök felmentést kaptak. Ez az alak ma is bíró!

Végül és jótékony kivételképpen azért találhatunk egyetlen nekünk kedves nov 7-ét is, az pedig, Erkel Ferenc születésnapja 1810-ből. Ez az egyetlen felemelő esemény ezen a naptári napon.

A nemzeti érzelmű zeneszerző születése és Méhes Attila halála jó 200 év eltéréssel, de egy napra esett. Reménykedhetünk abban, hogy Méhes Attila lelke nemcsak az örök élet, hanem az operák világába is beléphet, ahol már várja a zeneszerző, és vele énekelteti el Bánk basszus szerepét.

Méhes Attila és Gérecz Attila mártíromságának emléke az idők végezetéig magasztosulni fog, mert ők a halálukban újjászülettek!