KIÁLTVÁNY A VILÁG ASSZONYAIHOZ (Pécsi Sándor esszéje Tormay Cécile-ről)

Emlékezzünk a százötven esztendővel ezelőtt született Tormay Cécile-re. Úri családban nevelkedett, előnyös helyzetű csodagyermekként kezdi pályáját a boldog békeidőkben, első átütő sikereit olyan művekkel éri el, melyekben nyomát sem lelni politikának. A háború, az összeomlás és a dicstelen Tanácsköztársaság kényszeríti a társadalmi szerepvállalásra. A Bujdosó könyv című naplóregény sodró lendületű, letehetetlen olvasmány, Szabó Dezső Elsodort falujához mérhető korszakos remekmű. Háború és polgárháború idején nincs elfogulatlan ember. Szabó Dezső a népi nemzeti szemszögből ábrázolja a kollapszust, Tormay Cécile elsősorban a keresztény felső középosztály és az arisztokrácia nézőpontjából, de úgy, hogy közben felelősséget érez a föld egyszerű népének sorsa iránt. A magyarságot egy hatalmas cserfához hasonlítja:

„Ezer év alatt egy hatalmas cserfa nőtt a mi földünkből. Ez a cser maga a magyar nép. A gyökere a paraszt, a törzse a régi nemességből lett és véle összeforrott értelmiség, a lombja az antik értelemben vett arisztokrácia, a kiválóság."

Ez a kép organikus társadalomszemléletet mutat, mely ellentétes a marxizmus osztályelméletével. Gyökér–törzs–lomb = múlt–jelen–jövő: ez nem az osztályharc, hanem osztálybéke. A rész és egész élő aránya, a vezető és vezetett kölcsönös egymásrautaltsága, az egyén üdve a közüdv. Az organikus társadalomban a hierarchia nem elnyomó, hanem létfenntaró, éltető.

„A parasztból, a gyökérből, a földből lesz itt minden, ami magyar. A földhöz pedig a Szamuelyknek és Kun Béláknak semmi közük.”

1919. januárban, a Károlyi árulásának és az összeomlás legnehezebb napjaiban Zichy Rafaelnével alapították meg a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét. A Tanácsköztársaság keresztényüldözése, mint szél a lángot, úgy lobbantotta föl ezt a mozgalmat, mely a harmincas években már egymillió tagot számlált. Nagyműveltségű, előkelő hölgyek vezették, karitatív munka mellett kiáltványokat, petíciókat intéztek a világ nyilvánosságához, tiltakozásokat a országcsonkítás ellen. A XIX. század lélekben 1914. június 28.-ig, Gavrilo Princip revolverlövéséig tartott. A Bujdosó könyv két világkorszak ütközőpillanatát írja meg, mint Apollinaire Mirabeau híd című verse. Minden lapjáról érezzük a kor mély szomorúságát. A szerző régimódi úriasszony, nem akarja érteni a XX. század „okosabb világát”, melyből kiveszett a tisztelet, a szemérem. E sorok írójának drága Nagyapja Piavénál harcolt hősiesen, tizenkilenc évesen, a pokolból egy ezredből tizennégyen jöttek haza élve. Nagyszüleim történetei a világháborúról és a Tanácsköztársaságról teljesen megegyeznek a Bujdosó könyv történeteivel, mely számomra bizonyítja a szerző tárgyilagosságát. A könyv bevezetőjében íme a mű indítéka:

„Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók, mert át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és a politikai eseményeinek szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar. Maradjon fenn könyvemben az, ami velünk vész el: egy halálra szánt faj legboldogtalanabb nemzedékének kínja és becsülete. És lássák meg az utánunk jövők, hogy a megpróbáltatások esztendejében mi sajgott át a némaságra ítélt, elgyötört, vérig alázott magyar lelkekben.”

A Bujdosó könyv egyik legborzalmasabb pillanata Tisza István meggyilkolása, a szerző hiteles tanúra hivatkozván állítja, hogy a gaztettet Károlyi Mihály parancsára hajtották végre. A sajtó a vesztett háborút Tisza bűnéül rótta föl, megfeledkezvén a miniszterelnök 1914-ben a Parlamentben mondott szavairól: „Magyarország ebben a háborúban semmit nem nyerhet, de mindenét elveszítheti.” 

Midőn összeomlik egy társadalom, a férfiak ottmaradtak a csatatéren, vagy mankóval botorkálnak sötét kétségbeesésben, valami titokzatos hívóhangra föltámad az éltető asszonyi energia. Reménysugár a reménytelenségben, a túlélés ősi ösztöne. Ezt az írónő így fogalmazza meg 1920-ban a Magyarország megszállott földjeinek asszonyaihoz és leányaihoz írott üzenetében:

„A férfiak kezéből kicsavarhatta a fegyvert hazaárulók bűne, győztesek erőszakos parancsa, – az asszonyok láthatatlan szent fegyvere érintetlenül a mienk marad.”

Ki volt Tormay Cécile, miért időszerű az életműve? A Wikipédia így kezdi bemutatását:

„Nádudvari Tormay Cécile (Budapest, 1875. október 8. – Mátraháza, 1937. április 2.) írónő, műfordító, antiszemita, fasiszta meggyőződésű közéleti szereplő, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének megalapítója, a Napkelet szerkesztője, alapítványi hölgy...

1919 januárjában létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, amelynek célja Károlyi Mihály ellenzékének (főképp Bethlen István új pártjának) támogatása az 1919 tavaszára tervezett választásokon. Később a szervezet hivatalosan is támogatta a numerus clausus fenntartását, és 1932-ben »Magyarország asszonyai nevében« az írónő személyesen köszöntötte, üdvözlő beszéddel és ajándékkal, Benito Mussolinit és az olasz fasizmust."

Trianon sebe máig nem gyógyult be, és az egész európai civilizáció soha nem volt még ekkora erkölcsi válságban, mint napjainkban. A fenti méltatlan minősítésekből az „alapítványi hölgy” a legnagyobb torzítás. Hogy lehet ekkora hősies áldozatot így lefokozni? 1935-ben beválasztották a Népszövetség Szellemi Együttműködési Bizottságába, Marie Curie székét örökölte! Itália vezetőjében Trianon ellenzőjét és a kommunizmus kiszorítóját üdvözölte, antiszemitizmusa a Tanácsköztársaság terroristáira vonatkozott elsősorban és nem a Napkeletben rendszeresen megjelenő zsidó remekírókra, mint Szerb Antal. A Bujdosó könyvből idézünk, a „dicsőséges” Tanácsköztársaság erkölcsi neveléséről szóló sorokat:

„A magyar iskola átalakulása nem most kezdődött el. Már a háborút megelőzőleg, szabadkőműves közoktatási kormányaink és szabadkőműves fővárosi polgármesterek indították meg észrevétlenül. Aztán Károlyi következett, és, mint mindenütt, előkészítette a bolsevizmust a fiatal magyar nemzedék oktatásában is. ….a gyermeklélek bomlasztása, a szülői tekintély beszennyezése, az erkölcsi és nemzeti érzés céltudatos irtása és a szemléltető nemi felvilágosítás a Károlyi kormányának a műve volt. …..egy legyőzött, megcsúfolt, széttépett országnak még tulajdon iskoláiban is a saját megsemmisítését kell eltűrnie? Az oktatás eszköze a nevelés. A bolsevizmus nevelése az erkölcstelenítés. A leányinternátus hálószobáiban fiatal zsidó tanítók alusznak, hogy a kisleányok megszokják a férfiak jelenlétét. A közös fürdőkbe zsidó orvostanhallgatók kísérik a leánygyermekeket, hogy a feleslegessé vált tartózkodást nevetségessé tegyék. A nemi felvilágosítás tovább folyik. Az óvodák célja megváltozott. bizalmasan közölték az óvónőkkel, hogy a játékiskolának el kell idegenítenie a gyermeket az anyától, feleslegessé kell tennie a családot.”

E sorok 1919. április 22.-én lettek a naplóregénybe lejegyezve, midőn az írónőt Szamuely terroristái, a Lenin fiúk halálra keresték, ha nincs, ki elbújtassa Balassagyarmaton, Tisza István sorsára jut!

A proletárdiktatúra elveit a mai Nyugat megvalósította? Gabriele Kuby német katolikus, szociológus írónő a Globális szexuális forradalom című könyvében a keresztény etika nevében tiltakozik a német iskolarendszer szexuális nevelése ellen. Óvodás kortól szándékosan eltörlik a klasszikus nemi szerepeket és a természetes szeméremérzetet kigúnyolják. Az ártatlansággal szemben elkövetett történelmi léptékű gaztett a kisgyermekek korai szexualizálása. Kuby antropológiai forradalomról beszél, egy új ember megtervezéséről, mint mikor Faust lombikjában a Homunkulus életre kel. Soha nem volt ennyire időszerű Tornay Cécile jellemszilárdsága, és pont a szexualitás irányból támadják meg ellenségei 1925-ben. A „liberális” sajtó karaktergyilkossággal próbálkozott, a történtek: Tormay Cécile közeli viszonyban állt őrgróf Pallavicini Eduardina asszonnyal, zicsi és vázsonykői Zichy Rafael (1877–1944) grófnak az egykori feleségével. Pallavicini Eduardina őrgrófnő cs. és kir. palotahölgy, csillagkeresztes hölgy, a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetsége, valamint az Országos Katolikus Nővédő Egyesület elnöke is volt. Zichy Rafael gróf a válása után, 1925-ben megvádolta, hogy leszbikus kapcsolatot tartott fenn volt feleségével, Pallavicini Eduardina őrgrófnővel. A kapcsolatot részletesen tárgyalta a liberális sajtó. A botrány kirobbantója ellen végül az érintett két hölgy rágalmazási pert indított.

A bíróság Horthy Miklós személyes közbelépésére Tormay Cécilenek adott igazat, és Zichyt másfél év börtönbüntetésre ítélte. A Kormányzó szájából elhangzott szavak:

„A mai napot a legfőbb triumfom napjának tartom, mert másfél évi börtönre ítélték el azt a gazember Zichy Rafaelt, felesége és Tormay Cécile megrágalmazásáért. Ez az ítélet egyedül az én erős közbelépésemre történt. Maga az igazságügy-miniszter is kételkedett, vajon egyáltalán hoznak legalább elmarasztaló ítéletet? (…) De én megszorítottam a dolgot. Különben itt nem kevesebbről van szó, mint a zsidó Vázsolyi (Zichy Rafael ügyvédje – N. V. K.) bosszújától megmenteni Tormay Cecilt, akire haragudott a gyönyörű Bujdosó könyv megírása miatt. Az a hitvány nő pedig, akivel Zichy él, és akinek kedvéért eltaszította magától feleségét és gyermekeit, régi metresse volt Vázsolyinak.”

A Kormányzó úr szavai önmagában bizonyítják a nagy írónő tisztességét: miféle szavahihetősége lehet annak, aki a gyermekei édesanyját így meghurcolja? Ismerünk kortárs politikust, aki hasonló alantas tettre vetemedett? A Bujdosó könyv a Tanácsköztársaság kártevését a kultúrában egy Kassák verssel szemlélteti:

„És a költők első kategóriájának élén ott állt a »Ma« című folyóirat szerkesztője, Kassák elvtárs is, aki szintén havi fizetés mellett írta ezt a versét, amelyet eddig még nem bírtam elfelejteni:

Füttyögött a mező Kuruttyoltak a békák Tavaszi szerelem

Ritmus!!!:2=

És ez a szellemi termék a proletárdiktatúra Szellemi Termelő Osztályának a jóváhagyásával jelent meg.”

A groteszk „Szellemi Termelő Osztály” képtelensége mutatja a forradalmárok irracionális gondolkodását. Miként az osztályharc elmélet nem képes modellezni az emberi társadalom szerves működését, úgy a dadaista kriksz-kraksz vers sem tudja megragadni a lélek finom rezdüléseit úgy, mint egy szimbolista költemény. A szabadkőmíves pókhálóba hullott géniusz sorsa jobban fájt az írónőnek, mint egy proletárköltő csúfondáros nótája. Ady temetésének napján, 1919. január 29-én veti papírra e sorokat:

„Ady Endre meghalt... Lángszavú ébresztő lehetett volna, és sírásó lett belőle. Szomorú magyar végzet volt az övé... .Idegen kezek nyújtottak feléje aranyat akkor, mikor a magyar kezei a kenyeret is megtagadták tőle. És ő sértett és türelmetlen volt, dacosan elfogadta. Minden úton, mely magyar írók számára a szabadba visz, ott feszül a nagy pókháló. Ady Endre is beleesett......Adtak tapsot, babért és aranyat, és mint egy magyar Sámsont, odafogták a szekerük elé. Ő pedig, míg vonszolta a szekeret, nem vette észre, hogy egy idegen faj diadalíve alatt segíti behurcolni sorsunkat az októberi forradalomba."

A mélyen nemes, elitista írónő a történemi kaszt bűnös felelőtlenségét említi:

„A likvidálás nem most kezdődött el. Évtizedek óta likvidálták a magyar urak Széchenyi ideáljait. Csakis így történhetett, hogy mikor megrendült alattuk a föld, kevesen gondoltak a mentésre és többen az ajtóra, mely a szabadulásba visz. Széchenyi alkotása a Nemzeti Kaszinó politikai boszorkánykonyha, táncterem és kártyaszoba lett. A magyar főurak és főpapok idegen bevándorlóknak adták bérbe földjeiket, idegen bankárokkal kötöttek üzletet, idegen újságírókkal csináltak magyar politikát."

Az úri osztály megvetette a „firkászokat”, mert a hatalom forrását a vérben és a földben érezte ösztösen. Tormay Cécile fölismeri a sajtó, a plakátok és mozgóképek démoni hatalmát. 

Klébersberg Kúnó 1923-ban kéri föl a magyar keresztény középosztályt megszólító folyóirat szerkesztésére. A kultuszminiszter úr leghírebb mondása szellemében alapítja meg a lapot: „A Magyar Hazát nem a kard, hanem a kultúra teheti ismét naggyá." A Napkelet cím egyszerre utal a magyarság keleti gyökereire és arra, hogy megteremtik a kozmopolita, szabadkőműves Nyugat folyóirat méltó inverzét. Takaró Mihály előadásaiból tudjuk, a Nyugat csak néhány százas példányszámban jelent meg, míg a Napkelet tízezer fölött. Volt rá művelt kereslet, az ország nem csak Budapest. A kánon, melyet a mi időnkben tanítottak és ma is tanítanak, nagyon elfogult. Nem lehet „a nyugatosokról” beszélni, hiszen sok nagy írónk, Németh László, Szabó Lőrinc, a Napkeletben és a Nyugatban is publikált. A kánon politikai szándékok terméke, mint a Nobel-díjak.

Napkelet

Tormay Cécile a Napkeletben Németh Lászlót rendszeresen közölte. Emberi színjáték című első regényét így fogadta: „Megvan a magyar Dosztojevszkij!” Németh László világlátása éles ellentétben állt mentoráéval, mégis a legnagyobb tisztelettel emlékezik rá:

„Tormay jobb benyomást tett rám, mint reméltem. Képét a Régi ház elmosódott emléke, Szabó Dezső gúnya és botrányos pöre formálta meg számomra, s a nő, akit megismertem, alig hasonlított erre a képre. Előkelő természet volt, az áldozatra kész nemesség állandó pátoszában. Ez a pátosz önmagában nem volt hamis, inkább csak társadalmi elígérkezései kompromittálták. Belső kultúrája, ízlése biztos, a világban folytonos szereplései ellenére tájékozatlan…”

Így rajzolja meg egy XX. századi modern író a XIX. Század szülöttjének vonásait. Tormay könyveiben a jók harcolnak a rosszak ellen az igazságért, mint Jókai és Victor Hugo lapjain. „Áldozatra kész nemességét” szemlélteti, hogy a háború alatt önkéntes ápolószolgálatban ápolta a frontról érkezett sebesülteket, míg a hátországban meglapuló belső ellenség lassan, de biztosan készült valamire. A „kompromitáló társadalmi elígérkezések” alatt nyilván a történelmi arisztokráciához fűződő bensőséges kapcsolatát érti. A népi írók mozgalmának alapítója sokkal korszerűbb nézőpontból látta társadalmunk problémáit. Igen, de mit jelent a „világban tájékozatlan” rejtélyes megjegyzés? Hogyan lehet tájékozatlan a világban a sok nyelven beszélő, sokat utazott hölgy, Gabriell d'Annunzio és Anatole France jóbarátja? Németh László, a „magyar szellemi erők organizátora” a cserfa-modell naivitására utalt itt. Az irracionális gondolkodású történelmi arisztokráciát alkalmatlannak tartotta az ország vezetésére.

A Bujdosó megrázó erejű ábrázolása az 1918-19-es esztendőknek, az összeomlásnak, ami elkerülhető lett volna, mint Mohács.

---

Felhasznált irodalom:

•        Tormay Cécile: Küzdelmek emlékezések 2021. Kárpátia Stúdió Köröstárkány-Balatonfőkajár

•        Tormay Cécile: Bujdosó könyv 2009. Lázy Kiadó Szeged

•        Tormay Cécile : Ősi küldött

•        Németh László: A minőség forradalma

•        Krasznahorkai László: Zsömle odavan 2024. Budapest Magvető

•        Pécsi Sándor: Odavan a Zsömle? SzilajCsikó.hu

•        Pécsi Sándor: Milyen Szörny ragadja el a gyerekkort? Muravidék Budapest 2012.

•        Szabó Dezső: Elsodort falu

•        Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom

•        Nagy Sz. Péter: A népi urbánus vita dokumentumai 1932-1947 Budapest 1990. Rakéta