top of page

Kritikus gondolkodás, az USA kilépése a NATO-ból, nyílt nyugati beavatkozás lehetősége Ukrajnában





Vukics Ferenc jegyzete

Többen kérdezték tőlem, hogy miért is állítom, hogy az amerikai sajtó szabadabb, mint az európai és mely tengerentúli forrásokból tájékozódom. Szerencsére még vannak olyan jelentős sajtótermékek, amelyek nem csak a Reuters hírcsokraiból válogatnak és megvannak a saját közveten forrásaik is. Ezeket a lapokat is milliók olvassák és sokszor a politikai, gazdasági elit is elsődleges hírforrásnak használja őket. Ilyen a The Hill is, amely az Egyesült Államok egyik vezető politikai lapja. A Fehér Ház szakpolitikusai és az amerikai törvényhozás szereplői elsősorban innen tájékozódnak az aktuális helyzetről. A The Hill létfontosságú szerepet játszik a bel- és külpolitika alakulásában és a választási kampányok során. Elméletileg ennek a lapnak afféle „vaskalaposok” gyűjtőhelyének kellene lenni, de mégis sokféle véleménynek biztosítanak helyet. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy ne többféle nézőpont alapján tájékozódjanak.

Előrebocsátom, hogy sosem törekszem arra, hogy a véleményemmel egyező tartalmat keressek. Sokan azt gondolják, hogy olyan híreket közlök, amelyekkel egyetértek. Nem így van. Elsősorban az a célom, hogy különböző nézőpontokat megismerjek és megértsek. Úgy látom, hogy a magyar emberek döntő többsége „képes olvasni a sorok között” és le tudja vonni a következtetéseit még egy propagandisztikus anyag elolvasása után is. Azt gondolom, hogy a jelenlegi háborús helyzet minden tragédiájával együtt egy lehetőség is a magyar társadalom számára, hogy közösségi vitában fejlessze a kritikus gondolkodás képességét, ami a jövőnk sikeressége szempontjából elsődleges fontosságú.

Most pedig engedje meg a kedves olvasó, hogy hosszabban szóljak a kritikus gondolkodás fontosságáról.


A kritikus gondolkodás különösen fontos készség napjainkban. Rengeteg különféle médiatartalom bombáz bennünket a különféle ideológiák, narratívák halmazaival. Az önálló személyiség, ha nem is teljes mértékben, de részben képes függetleníteni magát a „külső” és „belső” tényezőktől, és így egyedi világlátással és értékelési eljárásokkal rendelkezik. Karácsony Sándor szerint „az egyének jellemekké formálódásán keresztül” jutunk el a valódi személyiségekig, amelyek „számának lassú gyarapodásával” elérhető a nemzetnevelés és a nemzeti közösségek felépítése. Sajnos a közoktatásunk szinte semmilyen figyelmet sem fordít a kritikus gondolkodás kifejlesztésére, miközben sokan ezt tartják napjaink egyik legfontosabb készségének, melynek elsajátítása nélkül valójában nem is élhetünk teljes értékű életet.


Ez a készség lehetővé teszi, hogy több szempontból is megvizsgáljuk saját, illetve mások érveit, megkérdőjelezzük és objektív alapokra helyezzük a kapott információkat ahelyett, hogy azonnal felülnénk nekik, vagy szubjektív véleményünknek engednénk a témában, és így elkerülhetjük az általánosítást és a különféle prekoncepciók érvényesülését. Az igazság keresése nem tűri az önámítást. Az emberek közötti együttműködés sikeressége is múlik a kritikus gondolkodás fejlettségi állapotán.


A kritikai gondolkodás egy olyan komplex folyamat, amely a gondolkodási műveletek egész sorára épül, több szinten zajlik: az információ megszerzésétől a döntéshozatalon át az alkalmazásig tart. Ez nem valami hideg, gépies folyamat. Ennek a gondolkodási folyamatnak az érzelmek is kísérői, minek következtében jelen van a személyes érintettség is.

Sajnos a magyar oktatási rendszer ma is az információ elsajátítását tekinti végső célnak. Azt nem tanítjuk meg a fiataloknak, hogy mit kezdjenek az elsajátított tudással. Ezt a „holt tőkét" a diákok nem tudják mozgósítani bonyolult problémák megoldásakor, alternatív lehetőségek feltárásakor, döntéshozatalkor. A mai élet pedig éppen azt kívánná meg, hogy a fiatal legyen képes alkalmazkodni az új, megváltozott körülményekhez, el tudja fogadni mások véleményét vagy képes legyen azt felülbírálni.

Saját ismereteinket át kell látnunk, rugalmasan kell kezelnünk. Az új tudás birtokában gondolatainkat képesnek kell lennünk új rendszerbe szervezni, és annak felhasználásával meghozni döntéseinket, hogy életünk minősége javuljon. A kritikai gondolkodás az információ megszerzését kiindulási pontnak tekinti.

Ha azt akarjuk, hogy a felnövekvő nemzedék kritikai gondolkodóvá váljon, az arra való nevelést be kell építenünk a teljes oktatási rendszerbe és a társadalmi érintkezésbe. Ez akkor lesz eredményes, ha a „tanítvány” a maga tapasztalatán, a saját élményén keresztül jut el a kritikai gondolkodásig. Ezt csak egy támogató társadalmi környezetben lehet megvalósítani.

Minden ember képes kritikus gondolkodásra. Ennek a kifejlesztéséhez az szükséges, hogy semmi se korlátozza a véleménykifejtést, s ehhez a társadalmi felépítmény biztonságos légkört teremtsen. Így nem jelent kockázatot a merészebb ötletek közlése sem. Ettől senki sem lesz „csodabogár” vagy „lázongó”. Minden ember véleménye értéket jelent. Nem az számít, hogy ki honnan kezdte ezt a folyamatot és a kiinduló „álláspontja” mennyire is szimpatikus nekünk, hanem az, hogy megkezdte ezt a folyamatot és töretlenül halad előre a készség elsajátításában.



A kritikus gondolkodás tizenkét alapeleme


A Psychology Today nemrégiben összeszedte, mely képességekre van szükségünk ahhoz, hogy a megfelelő kritikus gondolkodást kifejleszthessük magunkban.

1 – Kíváncsiság

2 – Nyitott gondolkodás

3 – Énhatékonyság

4 – Figyelem

5 – Céltudatosság

6 – Kitartás

7 – Rendszerezés

8 – Igazságkeresés

9 – Kreativitás

11 – Önreflexió

12 – Találékonyság


1 – Kíváncsiság

Legelőször is fontos, hogy mindig érdekeljenek bennünket a dolgok mögött megbúvó mélyebb összefüggések és okok, mely hozzáállás segít abban, hogy ne dőljünk be a felszínnek, még ha az meggyőzőnek tűnik is. Mindig többet akarjunk tudni, ne érjük be az egyszerű magyarázattal.


2 – Nyitott gondolkodás

Ahelyett, hogy kötnénk az ebet a karóhoz, mindenáron ragaszkodnánk saját véleményünkhöz egy adott témában, hallgassuk meg mások érveit, ismerjünk meg a miénktől eltérő álláspontokat. Ha nyitottak vagyunk új nézőpontokból megvizsgálni egy adott dolgot, sokkal többet tudhatunk meg róla, mint ha pusztán korábbi tapasztalatinkra és előítéleteinkre hagyatkoznánk.


3 – Énhatékonyság

Az énhatékonyság azt jelenti, hogy hiszünk magunkban és a saját képességeinkben, tehát úgy gondoljuk, megfelelő módon tudunk érvelni és vitatkozni egy adott diskurzusban, és bízunk ítéleteink helyességében, abban, hogy megfelelő módon tudjuk mérlegelni és feldolgozni az adott információkat.


4 – Figyelem

A megfelelő kritikus gondoláshoz szükséges, hogy ne terelődjenek el gondolataink, hanem képesek legyünk összpontosítani egy adott tárgyra és célra, egyben mindig tisztában legyünk annak összes aspektusával, kellően átlássuk a kérdéses dolgot.


5 – Céltudatosság

Mindig legyen elegendő motivációnk arra, hogy elérjünk egy adott célt, vagyis ne külső kényszer hatására kezdjük el bővíteni ismereteinket, hanem belső késztetést érezzünk rá, hogy minél nagyobb tudással vértezzük fel magunkat.


6 – Kitartás

Fontos, hogy sohase adjuk fel félúton, hanem mindig állhatatosan fejezzük be, amit elkezdtünk, és ne csüggedjünk akkor sem, ha bonyolult feladat elé nézünk, melyben nem egykönnyen érünk célba.


7 – Rendszerezés

Sokkal könnyebb dolgunk van, ha felállítunk egy pontos rendszert, melybe aztán besoroljuk és eltároljuk a kapott új információkat. Ez segít abban, hogy a feladatra koncentráljunk, és mindig tisztában legyünk a rendelkezésünkre álló tényekkel, ahelyett, hogy összevissza kéne keresgélnünk őket.


8 – Igazságkeresés

Sohase elégedjünk meg azokkal az igazságokkal, melyeket készen kapunk, hanem mindig törekedjünk rá, hogy több szempontból, ellentétes véleményeket ütköztetve is megvizsgáljuk azokat. Így kiderül, valójában mennyi torzításmentes igazságtartalom rejlik egy-egy állításban, melyről azt várják, hogy valósként fogadjuk el.


9 – Kreativitás

A kritikus gondolkodás egyik alapköve, hogy mindig új és új szemszögekből legyünk képesek látni a dolgokat, addig ismeretlen oldalaikat fedezve fel, melyhez fontos, hogy kellően kreatívak legyünk, folyamatosan találjunk ki új ötleteket, egy adott dologról ne csupán ugyanaz jusson az eszünkbe.


10 – Szkepticizmus

Mindig legyünk gyanakvók, semmit se vegyünk kész ténynek addig, amíg több szempontból megvizsgálva nem tudjuk bizonyítani annak objektív valóságtartalmát.


11 – Önreflexió

Legyünk tisztában saját tudásunkkal, illetve annak korlátaival, azzal hogy milyen előítéletek és korábbi tapasztalatok torzíthatják el véleményünket egy adott tárgyban. Ha tudjuk, hogy mik a gyengéink, illetve erősségeink, azt is tudjuk mire kell ügyelnünk annak érdekében, hogy áthidaljuk a problémákat, majd eljussunk a megoldásig.


12 – Találékonyság

Azon képesség, melynek révén tudjuk, hogyan használjuk fel a rendelkezésünkre álló külső és belső erőforrásokat egy adott célra, hogy minél sikeresebben elérhessük azt. Ha kellően leleményesek vagyunk, azt is tudjuk, miként hozzuk helyre esetleges hibáinkat, és megvizsgáljuk, miben rejlett a tévedés oka, továbbá mindig új és új megoldásokat tudunk találni egy adott problémára.


Érdemes tehát „kitörni a buborákunkból” és megvizsgálni, hogy mások hogyan is értékelnek dolgokat. Keressük az értékes véleményeket! Természetesen nem kell magát „kínozni” senkinek. Természetes iránytűnk előbb-utóbb „kivezet” bennünket a propaganda által ránk erőszakolt „ködből”. Előbb–utóbb találunk érdekes és értelmes részleteket a „másként gondolkodók” között is, majd eljutunk azokhoz is, akik más világnézetet követnek, mint mi, mégis nagyon „logikusan” építik fel a mondanivalójukat és lassan ott találjuk magunkat, hogy mondanivalójuk egy részét mi is el tudjuk fogadni. Ez nem önfeladást jelent, hanem arról szól, hogy a „józan ésszel” kezdünk közös halmazt alkotni. Az emberi természet szerencsére jól működik. Ha nem így cselekszünk, akkor egy idő múlva elérkezik a csömör és a csalódottság érzése.

Ha a The Hill hasábjait olvassuk, akkor persze ugyanúgy talákozunk a fősodor véleményével (pl. Washingtonnak sürgetnie kellene Ukrajna NATO-tagságát), de megtalálhatjuk az ezzel jelentősen ellentétes álláspontokat is (pl. A kongresszus azzal vethet véget a háborúnak, hogy kilépünk a NATO-ból), vagy szembesülhetünk azokkal a véleményekkel is, amelyeket Európában nem nagyon osztanak meg velünk (pl. A háború korlátozása: Hogyan nézhet ki a nyugati beavatkozás Ukrajnában?). Mindez üdítő sokszínűség egy napon, egy címlapon. Tekintsünk csak bele ezekbe az olvasmányokba! Remélem kedvet tudok csinálni másoknak is a nyugati „kalandozáshoz”. Nem kell minden részletükkel egyetérteni ahhoz, hogy érdekes és tanulságos olvasmányokkal találkozzunk.

Az USA NATO-ból való kilépését taglaló cikket Bruce Fein írta, aki Reagan elnök alatt a főügyész helyetteseként dolgozott, és az Amerikai birodalom a bukás előtt című könyvet írta. Fein szerint: „Oroszország is papírtigris és katonai erői szánalmasan teljesítettek Ukrajnában”. Arra kényszerült, hogy Iránra támaszkodjon a fegyverek beszerzésében. Oroszország katonai kiadásai töredéke az európai NATO-tagok kollektív védelmi költségvetésének. Az Európai Unió GDP-je több mint nyolcszorosa Oroszországénak, és az EU egy főre jutó GDP-je több mint kétszerese az oroszországinak. Fein megállapítása szerint összességében Oroszország nem jelent katonai fenyegetést Európa NATO-tagállamaira. Még csak megközelítőleg sem. Az Egyesült Államok kilépése a NATO-ból pedig nem jelentené azt, hogy cserben hagyták volna európai szövetségeseiket.

„A kongresszus véget vethet az ukrajnai háborúnak, és Nobel-békedíjat nyerhet, ha elfogadja az Egyesült Államok NATO-ból való kilépéséről szóló jogszabályt, amely Oroszországot egy pillanat alatt a hatalmas veszélyesen suhogó tölgyből egy apró, egyáltalán nem riasztó makká változtatja. A Kongresszus például már 1798-ban törvényben semmisítette meg a Franciaországgal kötött védelmi szerződést. Az Egyesült Államok NATO-tagságának kongresszusi megszüntetése nem lenne alkotmányos újdonság. A NATO már 1991-ben elavulttá vált, amikor a létjogosultságát jelentő tényező – a Szovjet Birodalom – felbomlott. Azzal, hogy az Egyesült Államok a NATO-ban maradt, és élére állt a 30 tagú Oroszország határai felé történő terjeszkedésnek, az Egyesült Államok provokálta ki Vlagyimir Putyin elnök Ukrajna elleni támadását. A NATO-hoz való csatlakozással megerősítette a már amúgy is megfogyatkozott Oroszország bekerítettség érzését, amely nagyobb egzisztenciális fenyegetést jelentett számára, mint a kubai rakétaválság okozta egzisztenciális fenyegetés az Egyesült Államok számára.

A NATO-ból való kilépéssel a Kongresszus véget vetne annak az egzisztenciális fenyegetésnek, amely Putyin ukrajnai invázióját kiváltotta, és kioltaná a végrehajtó hatalom rendszerváltásra vagy Oroszország meggyengítésére irányuló törekvését. Az Egyesült Államok a NATO mozdonya, a többi tag pedig kollektíven csupán a személykocsik szerepét tölti be. A kongresszusi kivonulás lehetővé tenné Putyinnak, hogy megőrizze a jó hírnevét, ha azzal vetne véget Oroszország katonai és politikai bukásának Ukrajnában, hogy azt állítja, hogy elérte háborús célját.

Azok a nukleáris és hagyományos katonai erők, amelyeket az Egyesült Államok Oroszország elpusztítására vagy a NATO-tagok védelmére képes bevetni, elképesztőek. Az Egyesült Államok éves nemzetbiztonsági kiadásai megközelítik az 1,7 billió dollárt. Mi vagyunk a világtörténelem legbiztonságosabb nemzete. Európa NATO-tagországai SOS-t küldtek az Egyesült Államoknak, hogy csillapítsa a saját hátsó udvarában lévő görcsöket, amikor Jugoszlávia 1991-ben elkezdett szétszakadni. Az orosz erőket eltántorították attól, hogy segítsenek szerb barátaiknak, mivel a posztszovjet Oroszország az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagjává vált. Az Egyesült Államok erői továbbra is Koszovóban tartózkodnak, amely később azért esedezett, hogy Egyesült Államok állandó katonai támaszponja legyen a területén.

Összefoglalva, a NATO az Egyesült Államok nélkül papírtigris, és nem jelent egzisztenciális fenyegetést Oroszország számára sem Ukrajnával, sem anélkül.

De Oroszország is papírtigris. Katonai erői szánalmasan teljesítettek Ukrajnában. Arra kényszerült, hogy Iránra támaszkodjon a fegyverek beszerzésében. Oroszország katonai kiadásai töredéke az európai NATO-tagok kollektív védelmi költségvetésének. Az Európai Unió GDP-je több mint nyolcszorosa Oroszországénak, és az EU egy főre jutó GDP-je több mint kétszerese az oroszországinak.”

„Összességében Oroszország nem jelent katonai fenyegetést Európa NATO-tagállamaira. Még csak megközelítőleg sem. Az Egyesült Államok kilépése a NATO-ból nem jelentené azt, hogy cserben hagytuk őket. Amennyiben a kongresszus törvényt hozna a NATO-ból való kilépésről, akkor Oroszország ukrajnai háborújának következetes befejezése több százmilliárd dollárt takarítana meg az Egyesült Államoknak. Az Egyesült Államok kevesebb, mint egy év alatt több mint 100 milliárd dollárt költött Ukrajna támogatására. A háború nem mutatja jelét annak, hogy belátható időn belül véget érne, amíg az Egyesült Államok a NATO-ban marad.”

„Más szóval, az ukrajnai háború a végtelenségig elhúzódhat, és évente 100 milliárd dollárt fog elvonni az Egyesült Államoktól.


A kongresszus növelhetné saját imázsát és világszerte béketeremtőként dicsérnék, ha az Egyesült Államok NATO-tagságát megszüntető jogszabállyal elindítaná az ukrajnai háború befejezését. Egyúttal kihívója lehetne a birodalmi célokat követő elnökségnek.”

A másik figyelemreméltó cikket Seth Cropsey a Yorktown Intézet alapítója és elnöke írta. Cropsey tengerésztisztként és a haditengerészet helyettes államtitkáraként is szolgált, és a "Mayday: The Decline of American Naval Supremacy" (2013) és a "Seablindness: How Political Neglect Is Choking American Seapower and What to Do About It" (2017) c. könyvek szerzője. Seth Cropsey szerint lehetséges egy korlátozott háború a Nyugat és Oroszország között, és azt taglalja, hogy „hogyan nézhetne ki a nyugati beavatkozás Ukrajnában”.

„Az izolacionista és pártos félelemkeltéstől eltekintve, a közelmúltbeli lengyel rakétaincidens nem egy újabb világháború felé tett lépés. Sokkal inkább azt mutatja, hogy a Nyugat milyen tartósan ingatagsággal – és a stratégiai tisztánlátás hiányával – folytatja Ukrajna-politikáját. A közvetlen orosz-NATO konfliktus lehetősége mindenféle kritikának hangot adott, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a háború eddigi legnagyobb retorikai melléfogását váltotta ki.

További ilyen incidensek lehetségesek, mert Oroszország akár szondázhatja is a nyugati elszántságot. Az azonnali megoldás természetesen az, hogy Ukrajnát kellőképpen felfegyverezzék a győzelemhez. Általánosabban, a nyugati politikai döntéshozók és a nemzetközi ügyek megfigyelői jól tennék, ha alaposabban megfontolnák egy ukrajnai közvetlen beavatkozás következményeit és módját.

Röviden, az ukrajnai háborúból Oroszország-NATO háború válhat - de ez nem feltétlenül jelenti a ’harmadik világháborút’, vagy akár egy egész Európára kiterjedő háborút.

A lengyel rakétaincidens azt mutatja, hogy a nem tervezett eszkaláció figyelemre méltóan valószínűtlen.”

„Valamiféle horizontális eszkaláció azonban továbbra is lehetséges. A przewodówi esethez hasonló incidensek újra meg fognak történni; Oroszország folytatni fogja a Nyugat elleni hibrid szondázást - például kémhajóival tenger alatti kábeleket fog elvágni, vagy petrolkémiai csővezetékeket fog megrongálni. Sőt, amint a Nyugat túléli a telet, és amint Ukrajna valószínűleg többet nyer a harctéren, Oroszország még elszántabb lesz arra, hogy megzavarja az Ukrajnába irányuló nyugati ellátást. Nem nehéz elképzelni orosz csapásokat a lengyel-ukrán határ elég közelségében ahhoz, hogy Lengyelországban károkat okozzon, orosz támadásokat a gabonahajók ellen, amelyek megszegik a fekete-tengeri gabonamegállapodást, vagy akár – bármennyire is valószínűtlen – a zaporizzsjai atomreaktor oroszok által kiváltott leolvadását okozhatják.

Ha a NATO 5. cikkelye működésbe lépne, ha az Egyesült Államok és szövetségesei aktív orosz támadásnak lennének kitéve, milyen válaszlépés lenne stratégiailag ésszerű?

A NATO és Oroszország közötti bármilyen aktív konfrontáció rendkívül kockázatos. Oroszország nukleáris kapacitása, valamint a nyugati és az orosz képességek közötti, ma már bizonyíthatóan meglévő eltérés Oroszországot egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza. Ennek nyilvánvaló nukleáris következményei vannak: Ha Oroszország most annyira rosszul áll Ukrajnában, és mivel a NATO beavatkozása döntően Oroszország ellen billentené a mérleg nyelvét, a Kremlnek érdekében állhat, hogy nukleáris fegyvereket alkalmazzon, hogy kiegyenlítse a Nyugattal szembeni esélyeket.

Bármilyen NATO-beavatkozás a politikai-katonai célok tisztázásával kezdődne. Mit jelenthet a győzelem ebben a konfrontációban? Bár a horizontális eszkaláció politikailag kiterjesztené a háborút, a NATO céljai nem változnának. Célja továbbra is egy független Ukrajna maradna, amely jelenleg a nyugati befolyási területen belül van, védhető határokkal. Ez valószínűleg magában foglalja annak biztosítását, hogy Herszon és Zaporizzsja oblasztyok, illetve a szakadár államok ukrán kézben legyenek; ez magában foglalhatja a Krím és a Donbasz régió Ukrajnának való visszaadását.

E politikai-katonai cél mellett az a felismerés is szerepel, hogy a NATO-nak el kell kerülnie egy korlátlan nukleáris konfliktust Oroszországgal.

A katonai egyensúly realitásai egy harmadik elemet is hozzáadnak: Oroszország gyorsan veszíteni fog, ha a NATO aktívan beavatkozik a konfliktusba.

Ez a három tényező – politikai, stratégiai és katonai – egyensúlyba hozható. Három ésszerű válasz létezik.

Először is, a NATO-nak minden műveletet ukrán területre kellene korlátoznia. Nem támadhatja meg Kalinyingrádot vagy Oroszország indo-csendes-óceáni bázisait, és nem támadhatja meg Fehéroroszország területét sem, kivéve, ha Fehéroroszországból rakétákat lőnek ki a NATO-erők vagy a NATO területe ellen. Ez a politika erős jelzést küldene Oroszországnak azzal kapcsolatban, hogy a NATO-nak nincsenek expanzív területi ambíciói, és nem kívánja politikailag megnyomorítani Oroszországot.

Másodszor, a NATO-nak bármilyen beavatkozás során a támogató képességeket kell segítenie, nem pedig a frontvonalbeli egységeket kellene segítenie. Az ukrán fegyveres erők megnyerik ezt a háborút; nincs szükségük arra, hogy a NATO vívja meg helyettük – az amerikai harcoló csapatoknak nem kell átütniük az orosz lövészárkokat. A NATO inkább precíziós csapásmérő képességeket biztosíthatna az orosz parancsnokság és irányítás ellen, olyan elektronikus hadviselési mechanizmusokat, amelyek képesek elnyomni az orosz légvédelmet. A NATO megvédheti az ukrán városokat, és a nagyobb lakossági központok körül elfogóhálózatot hozhat létre a beérkező orosz rakéták megsemmisítésére.

Harmadszor, a NATO demonstrálhatná, hogy visszafordíthatatlan kinetikus lépések nélkül is képes szélesebb körben fellépni. A Fekete-tengeri Flotta is célpontja lehet, de csak akkor, ha az nem vonul vissza a kikötőjébe. Valószínűbb, hogy az orosz haditengerészet biztonságos kikötőbe vonul vissza, elkerülve a Nyugattal való konfrontációt, amelyet biztosan elveszítene. Hasonlóképpen, az amerikai és szövetséges hadihajók és tengeralattjárók megmutathatják, hogy képesek az orosz atom-tengeralattjáró bázisok körül tevékenykedni anélkül, hogy az orosz erőket támadnák, vagy a lehető legjobban korlátoznák a bevetéseiket. Ez a lehetőség Oroszország Ukrajnában lévő rendkívüli haderő-koncentrációjának egyedülálló eredményeként jönne létre: Az orosz légierő és hadsereg már most is túlnyomórészt harcban áll, és képtelen lesz máshol jelentős ellenállást kifejteni.”

Valószínűbb, hogy ez a háború korlátozott marad, Oroszország nem fogja a NATO beavatkozását kierőszakolni, és a Nyugat nem fogja a katonai erejét bevetni. A józan elemzés mégis azt mutatja, hogy a Nyugatnak több mint elegendő stratégiai mozgástere van ahhoz, hogy egy közvetlen konfliktus politikai és katonai tényezőit manipulálja. A háború politikai jelenség: A kártyáit ügyesen kijátszó Nyugat képes kezelni az eszkalációt, és nagyobb nukleáris esemény nélkül is győztesen kerülhet ki belőle.”


Nem kell minden gondolattal egyetérteni, de jó tudni arról, hogy mások ilyen megoldásokban gondolkodnak.


Helen Keller amerikai siket és vak író, aktivista szavait hagynám tanulságul a végére:

”Nem akarom azt a békét, amely elhozza az egyetértést. Azt az egyetértést akarom, amely elhozza a békét.”
567 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page