LAPLEHELET (levél Fernando Pessoának Deli Mihálytól)

Ha már így elővettem a papírt

Mondanom kéne valamit

De te tudod, milyen ez

Néha tisztelni kell a csendesen titkolódzó üres lapot

Hagyni magában, némán lélegezni

Ahogy te is, ott a kávéház teraszán, magadban, egyedül

megiszod a harmadik felest és rágyújtasz

Lassan kifújod a forró füstöt

Megfeneklik minden gondolatod

Csak nézed a járdán sürgölődő embereket, a nők fodrait

Aztán mégis beléd nyilall egy szó, forgolódik / hagyod

Nem süt a nap, de langyos szél simogat

Jön föl az alkohol, hosszan lehunyod a szemed

Majd egy messzi, csilingelő nevetésre kinyitod

És semmi, semmi… – csupán zavaros, homályos képek

Elűzöd, engedsz a szélnek, ölelgessen

Így vagyok most én is

De nálunk ömlik a hó / a közelben háború rengeti a földet

Még nem ért ide, még reménykedünk, hogy megáll

Még végig se mertük gondolni, mi lesz?!

Kucorgunk, rendezkedünk a toporgó békében

Ez az az ostoba önvédelem

amivel körbeveszi magát az ember

amíg rá nem törik az ajtót, amíg rá nem dőlnek a falak

Még hallgathatjuk a hó csöndes zuhogását

Nagy, végtelen halotti lepel

Alatta feszült várakozás, méla motoszkálás

Még élünk

Miért bántana a Lehetetlen?!

Ki fűti a pusztítás kohóját?!

No, én is töltök magamnak

Igyekszem semmire sem gondolni

Bámulom a havat, ringat az alkohol

Bár a lap e semmiségekkel telik, de nem karcolom

Kicsit olyan, mint szerelmemmel feküdni szerelmeskedés után

Némán, elereszkedve, a bőrét simogatva, illatát érezve

Úgy ölelkezve, hogy mégis, lassan, egyre inkább, újra magad vagy

Vele, de már elszakadóban, egyszerre közel és távolodva

Mígnem előtűnik egy halvány kép, körötte szavak

És erre megmozdul a lap…

Nem is tudom, mi a jobb?

A szerelem, vagy bontogatni e lapot?

Vagy ülni a kávéház teraszán?

Vagy kiállni a hóesésbe?

S aztán úgyis a kardba kell markolni

Menteni szeretteinket és magunkat

Valahogy kiállni és megküzdeni az Életért

Még egy pillanat!

Ne mozdulj, Fernando!

Én is leteszem a tollam

Koccinthatunk, elhallgatok

Lisszabon várakozik, Budapest hóba burkolódzik…

Ölellek, barátom!