LATOR JOBBÍT (Deli Mihály verse)
A téren álló mocskos illemhely oldalában aludtak
Nem érezte jól magát közöttük
utálta a bűzt, a mocskot, a trágárságot
csak a ’körülmények’ miatt szorult közéjük
Alacsony volt és sántikált
Egy lecsúszott entellektüel keresztelte el
Tulúz Lotreknek
Valaki röhögve azt mondta: Tulúz Lator?
Aztán már csak Lator maradt
Egész nap egy sárga fedelű kukával járkált a városban
Elszórt műanyag szemetet gyűjtögetett
Pontosan tudta, mikor és hol jelenik meg
a szelektív kukásautó, várta őket
Már ismerték őt
Ürítették a kukáját, megköszönték, üdvözölték
– Minek csinálod? – kérdezték esténként az illemhelyiek
– Mindenkinek egy kicsivel hozzá kell járulni
a város tisztaságához – válaszolta
– Na bazmeg, te se hülyülsz már meg – válaszolták
Az eldobált petpalackok visszaváltásából tartotta fenn magát
Nem ivott, nem dohányzott
Szerette a várost
Szerette volna, ha a város is szereti őt
de végül megelégedett a kukások köszönetével
meg az illemhely körüliek méla közönyével
Nem hergelte harag, sem gyűlölet
Békés volt
Egy nap úgy döntött, otthagyja az illemhelyet
Úgy érezte, egyre csak lehúzzák
Kékfedelű kukában is kezdett gondolkodni
Persze a műanyag az igazi méreg
a papír azonban szerethető anyag
Ezután két kukával dolgozott
Már ismerték őt mindenhol
– Mi tőtént a láboddal? – kérdezte egy házmester
– Eltört és rosszul forrt össze
– Hun lakol?
– Mikor hol
– Tílen?
– Hajléktalan szállón
– Na, csak vigyázzá
Később egyszer összetalálkozott a „keresztapjával”
– Szia Lator, hova tűntél?
– Sehova, megvagyok
– Pucolod a várost?
– Igyekszem
– Van értelme?
– Valami
– Ja, de nem túl hatékony
– Ez a baj mindenkivel, a ’hatékonyság’
– Hát nem?!
– Hát nem
– Ésszel kell élni
Lator kissé ironikusan végigmérte
szakadt entellektüel keresztapját: – Akkor mutasd!
– Ez csak átmeneti
– Jaaa…
– Kifújom magam, aztán rendbe jönnek a dolgok
– Igen, azok rendbe jönnek mindig
A keresztapja bólintott, toporgott és hátrált:
– Minden jót
– Neked is
– Szólj, ha találsz valami melót
Lator maga elé bólintott
A kék és a sárga kuka között leereszkedett a fal mellé
és azon gondolkozott
a fekete fedelűt, a biológiait is gyűjtenie kéne
Már majdnem a keresztapja után szólt
mégis legyintett, nem neki való, ennek nem buli
De hiszen ő maga sem azért csinálja az egészet
hogy legyen valami haszna az életének
Hanem… – (ösztönösen? a tevékenység miatt?)
Inkább mert szerette a tisztaságot, a rendet
És nem érezte, hogy ez kilátástalan lenne
Még ha teljesen nem is rajta múlik
– Se eleje, se vége… – dünnyögte
Ez volt az élete
