Le kell-e az európaiaknak dönteniük az „uralkodó osztály”-ukat? (Tallián Hedvig cikkajánlója)

Egy belevaló cikk a megdöntendő európai elitről. A szezőr az elvetemült brit felsőbb kasztra hegyezte ki az írást, mely már engedelmességet a néptől nemigen várhat, ellenben azt, hogy vasvillára hányják affektáló modorban előadott embertelenságéért, annál inkább. Nem mellesleg hasonlóan vélekedik Európa többi népe a brüsszeli "vezetésről". El is indult egy virtuális tiltakozás az X-en, melyben a posztoló ‒ mint magam is ‒ kiírja, hogy "Magyar vagyok" és "Oroszország nem az ellenségem". Holland vagyok, német vagyok, dán vagyok és így tovább, megcifrázva az üzenetet még azzal, hogy "Az EU az ellenségem", vagy "A kormányom az ellenségem".

Le kell-e az európaiaknak dönteniük az „uralkodó osztályukat”?

Írta: Tyler Durden https://www.zerohedge.com/geopolitical/should-europeans-overthrow-their-ruling-class 2026. szeptember 26.Írta: J.B. Shurk az American Thinker-en keresztül,

Európa-szerte ismét fokozódik a háborús láz. Ez már többször is előfordult az elmúlt négy és fél évben, mióta Oroszország megszállta Ukrajnát, és általában egybeesett fontos országos választásokkal – különösen Romániában, Moldovában, Magyarországon, Lengyelországban és Németországban –, amikor bizonyos hazai politikai pártokat „Putyin-pártiaknak” és Európa többi részére jelentett „biztonsági fenyegetésnek” bélyegezték. A háborús dobok hangja akkor is megerősödik, amikor a skandináv és balti államok, Finnország, Németország és Lengyelország kormányai, valamint az Európai Bizottság keretében a megnövelt katonai költségvetésekről folyik a vita. Az Orosz Föderáció ellen irányuló politikai harci kiáltások hullámzása szorosan követi Európa választási és parlamenti naptárát.

Nem véletlen, hogy a német kormány úgy döntött, hogy öt nappal a szeptember 6-i szász-anhalt-i választások előtt bejelenti: Oroszország felelős egy kis drónért, amelyet több mint egy hónappal korábban fedeztek fel a Lipcse/Halle repülőtéren. Bár a drón robbanóanyagot szállított, a szerkezet nem okozott kárt, és augusztus 4-én több órán át észrevétlenül hevert a repülőtéren.

Amikor Németország négy héttel később Oroszországot vádolta meg a „támadás” elkövetésével, Berlin nem mutatott be valódi bizonyítékot következtetéseire.

Ennek ellenére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Európa-szerte a nemzeti vezetők azonnal szolidaritásukat fejezték ki Németországgal, és elítélték Oroszország „hibrid háborúját” az „Európai Unió területén”. Sok megfigyelő szerint Berlin vádaskodása úgy tűnt, mintha arra lett volna időzítve, hogy megfékezze az „Alternatíva Németországért” (AfD) politikai párt lendületét, amelyet Friedrich Merz német kancellár és az európai politikai elit „náciknak” és „orosz báboknak” bélyegzett. Ha ez volt Merz célja – hogy elkerülje politikai szövetségesei választási vereségét azzal, hogy hamisan azzal vádolja ellenfeleit, hogy orosz eszközök és kémek –, akkor nem sikerült.

Az AfD döntő győzelmet aratott a szeptember 6-i szász-anhalt-i választásokon, és a nemzeti szuverenitást támogató politikai párt támogatottsága Németország-szerte továbbra is növekszik.

Hasonlóan megrendezett „nemzetbiztonsági” incidensek történtek a romániai, lengyelországi, magyarországi és moldovai választások előtt is. Az Európai Uniót támogató pártok Oroszországot vádolták választási beavatkozással, gazdasági szabotázzsal, sőt akár küszöbön álló támadással is, miközben az ellenzéki pártokat orosz ügynököknek állították be. Románia esetében az EU-barát bíróságok a „orosz beavatkozás” hamis vádjai miatt érvénytelenítették a 2024-es elnökválasztást.

Bár az európai politikusok – ahogyan az várható volt – minden választás előtt előhúzzák az orosz mumust, úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok közbenső választásait előre látva fokozzák a pánikkeltést.

Trump elnök nem titkolta, hogy szerinte az orosz–ukrán háború egy ostoba és felesleges konfliktus, amely soha nem történt volna meg, ha ő lett volna hivatalban 2022-ben. 

Két éve próbál véget vetni a háborúnak. Szlovákia (és Magyarország, még Orbán Viktor volt miniszterelnök választási veresége előtt) kivételével az európai kormányok úgy tűnik, elkötelezettek amellett, hogy a közeljövőben kiterjesszék a háborút Oroszországgal.

Épp a múlt héten Trump elnök arra kérte Ukrajna megmaradt elnökét, Volodimir Zelenszkijt, hogy a globális piacok stabilizálása érdekében tartózkodjon az orosz olajfinomítók támadásától. Miután beleegyezett ebbe, Zelenszkij pont az ellenkezőjét tette, és bejelentette, hogy Ukrajna a NATO által szállított rakétarendszereket fogja használni orosz létesítmények támadására – egy olyan lépés, amely feltehetően arra irányul, hogy Oroszországot provokálja, hogy közvetlenül a NATO-tagállamokat vegye célba. Vészjóslóan, az ukrán „újságíró” és Zelenszkij bizalmasa, Dmytro Gordon nemrég bejelentette:

„Szó szerint napokon belül valami fog történni, ami nagy reményt ad majd nekünk... Nem mondhatom el, mi az – ez katonai titok. De tudom, hogy a következő napokban… valami fog történni, ami szárnyakat ad a nemzetnek. Ezt tudom.”

Gordon ígérete, miszerint „valami fog történni”, úgy tűnik, nyílt titok egész Európában.

Az Európai Bizottság tisztviselői arra buzdítják mind a 450 millió európai polgárt, hogy háborúra készülve készletezzenek be vizet, élelmiszert és gyógyszert. 

Boris Pistorius német védelmi miniszter kijelentette a Bundestag előtt, hogy háború közeledik, Merz kancellár pedig sikeresen megkerülte a védelmi kiadásokra vonatkozó korábbi jogi korlátozásokat – és jelentősen megnövelte azokat –, miközben elismerte, hogy Németország „máris konfliktusban áll Oroszországgal”. Németország, Dánia, Norvégia, Svédország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország bővíti haderejének létszámát, és kiterjedtebb sorozási programokat hajt végre. Emmanuel Macron francia elnök állítólag tájékoztatta a politikai vezetőket, hogy megkezdődött a háború Oroszországgal, a brit kormány pedig gőzerővel felülvizsgálja hadi kézikönyveit, polgári védelmi gyakorlatokat szervez, és nagyszabású katonai sorozásra készül, beleértve a hatvanöt éves korig nyugdíjazott katonák behívását is.

Az elmúlt héten az Egyesült Királyság tíz legnagyobb újságja több mint kétszázötven cikket tett közzé az Oroszországgal való háború valószínűségéről.

Jacob Rees-Mogg, egykori kabinetminiszter és a Konzervatív Párt egykori miniszterelnök-jelöltje, azt mondja, hogy a brit népnek harcolnia és meghalnia kell hazájáért:

„Az elkövetkező néhány évben háborúval szembesülhetünk, és ha háborúval szembesülünk, szükségünk lesz olyan emberekre, akik csatlakoznak a fegyveres erőkhöz, és akik kimennek, hogy teljesítsék kötelességüket. Akár olyan körülményekkel is szembesülhetünk, amikor az embereknek meg kell halniuk hazájuk megmentése érdekében, ahogyan az első és a második világháborúban is történt... Ez az, ami egy országot életben tart. Ha az emberek nem hajlandók teljesíteni a kötelességüket, akkor az országot egy másik ország fogja elfoglalni.”

Rees-Mogg egy affektált, elzárkózó beszédstílusú arisztokrata. Parlamenti képviselőként gyakran gúnyolták, hogy ő a „18. század tiszteletreméltó képviselője”. Így az a követelése, hogy a hétköznapi britek áldozzák fel az életüket a hazájukért, rendkívül valóságtól elrugaszkodottnak tűnik.

A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint Nagy-Britanniában percenként kap egy illegális bevándorló letelepedési engedélyt vagy állampolgárságot. A brit adófizetők soha nem látott mértékben fizetnek szociális segélyeket a bevándorló háztartásoknak. A nyilvános utcákon történő nyílt székletürítés annyira elterjedt, hogy az Egyesült Királyságnak táblákat kell kihelyeznie, amelyek figyelmeztetik a egyre növekvő számú harmadik világbeli bevándorlót, hogy ilyen viselkedés nem helyénvaló. A brit kormány kilencoldalas füzetet oszt ki az illegális bevándorlóknak, amelyben tájékoztatja őket arról, hogy a nők és gyermekek megerőszakolása helytelen. Egy brit falu máris megszavazta, hogy kilépjen az Egyesült Királyságból, miután a kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a falu közvetlen szomszédságában a település méretének tízszeresét kitevő menekültetábort hozzanak létre. Az MI6 volt vezetője, Sir Richard Dearlove, nemrég figyelmeztette a közvéleményt, hogy a kormány „klímaváltozás” és „zöld energia” iránti megszállottsága gyengévé és gyakorlatilag védtelenné tette az országot ellenségeivel szemben. És ahelyett, hogy bármelyik ilyen nemzetbiztonsági fenyegetéssel is foglalkozna, a kormány az elmúlt öt évben a fogyóban lévő erőforrásait arra használta fel, hogy közel 65 000 britet tartóztasson le „szólásszabadsággal kapcsolatos bűncselekmények” miatt.

Amikor a hétköznapi emberek hallják Rees-Moggtól, hogy készeknek kell lenniük „kötelességüket teljesíteni” és „meghalni”, különben Nagy-Britanniát „egy másik ország fogja átvenni”, hitetlenkedve rázzák a fejüket. Egy kommentelő megkérdezte:

„Tehát az Egyesült Királyság kormánya azt várja el a fiataljainktól, hogy meghaljanak értük, miközben visszaveri az orosz partraszálló hajókat, miközben gyakran veszélyes betolakodóknak terítik ki a juttatások szőnyegét?”

Egy másik megjegyezte:

„Egy gazdag fickó, aki még egy rizspudingot sem tudna felverni, azt mondja, hogy teljesítsük a kötelességünket és haljunk meg, hogy megvédjük azt a status quo-t, amely neki finom bort biztosít, az ország többi részének pedig olyan számlákat, amelyeket nem tudnak kifizetni.”

Egy másik ragaszkodott hozzá: „Öltöztessétek fel, és küldjétek a Donbaszba.”

Egy online kommentátor utasította:

„Menjetek, és kérdezzétek meg az általatok behozott migránsokat. Akkor majd meglátjuk, mennyire britek. Mert egyikünk sem harcol értetek.”

Egy fiatal férfi azon tűnődött:

„Miért is érdemes meghalni? A fociért? Egy olyan otthonért, amit nem tudsz megfizetni? Egy olyan állásért, amit úgysem kapsz meg? Egy olyan iskoláért, ahol a gyerekeidet arra tanítják, hogy gyűlöljék téged azért, mert egyáltalán harcoltál?”

Egy másik kommentelő pedig így összegezte:

„A határok nélküli ország nem ország, senki sem hal meg egy olyan országért, ami nem is létezik.”

Európa „uralkodó osztálya” fel akarja áldozni a polgárokat egy értelmetlen háborúban Oroszország ellen. A polgároknak inkább le kellene dönteniük az „uralkodó osztályukat”.