top of page

Levélváltásom Jankovics Marcell történelmi tanúval A csúf kiskacsáról – Varga Domokos György




Gyorsan mondom, mert nyakunkon az újabb trianoni évforduló gyásznapja (június 4.), és már csak pár napig (június 8-ig) látható és nézhető ingyenesen a Jankovicsok – egy család története c. film a világhálón, a Médiaklikk jóvoltából.


Jól és találóan írja le a rövid ismertető szöveg a film tartalmát, ezért ide is másolom:

 

A közismert filmrendező, művelődéstörténész, a Nemzet Művésze, Jankovics Marcell, számtalan interjúban mesélt magáról, de még sohasem készült róla olyan film, amely a családi történéseket és annak rá vonatkozó következményeit veszi végig, a nagyszülőktől elindulva. Pedig a Jankovics család története az elmúlt 100 év magyar történelmét nagyon jól illusztrálja. Számosan éltek át hasonló megaláztatásokat, és ezek az életesemények, még ha nem is mind Jankovics Marcellel, a rendezővel történtek meg, mégis befolyásolták életét, szemléletét, így mindenképpen hatottak rá. Hasonlóan ahhoz a sokezer emberhez, akik szülei, nagyszülei traumáit valamiképpen hordozzák magukban, akár tudnak róla, akár nem.

 

Ami miatt a trianoni évforduló kapcsán különösen figyelemre méltó a film, az a jelenet belőle, amikor Kossuth-díjas Jankovics Marcellünk azonos nevű nagyapja „1918 tavaszán túrázni ment a hegyekbe, ezúttal egy osztrák területen lévő helyre, Sonnwendsteinre, és ott a hüttében összetalálkozott egy ismeretlen svájcival, szóba elegyedtek, és a svájci olyanokat mondott neki a magyar jövőről, hogy teljesen megrázta”.

 

Németül folyt a beszélgetés, a filmbeli jelenet (ill. a magyar szövegaláírás) szerint szó szerint a következőképpen:

 

‒ Bécsből jött?

‒  Nem. Pozsonyból. Magyar vagyok.

‒ Szegény magyarok, sajnálom magukat. Meg Pozsonyt is. Szép város.

‒  Hogy érti, hogy sajnálja Pozsonyt? Meg hogy szegény magyarok?

‒ Istenem, hát nem tudja? A háború végén a hazáját felosztják. Pozsony az új cseh és szlovák állam városa lesz. A Slovensko központja. Erdélyt a románok kapják majd. Bácskát meg az SHS.

‒ Micsoda? Mi az SHS? Nem értem, miről beszél.

‒ Kralkevina Srba, Hrvata i Slovenica. SHS. Vagyis Szerb-Horvát-Szlovén Királyság. Ezt már eldöntötték Párizsban. Csak maguk még nem tudnak róla… Sajnálom magukat. Nálunk, Svájcban úgy tudják, hogy a magyar kedves, úri nép. De rövidlátók voltak. Becsukták a szemüket és nem látták, mi fog történni. Tudhatták volna, hogy a nemzetiségek máshova húznak. A háború kitörésekor autonómiát kellett volna adniuk nekik, hogy kihúzzák a méregfogat. Mi ezt jól tudjuk Svájcban. De maguk ezt elrontották. Pozsony a cseheké lesz. Talán magának is jobb lenne, ha Budapestre költözne… Nem akartam fájdalmat okozni magának, de jobb, ha tudja, hogy mi vár magukra. Talán csak 4-5 hónap, vagy fél év, és minden megváltozik… Bocsásson meg nem mutatkoztam be. Dr. Michael Bardach vagyok.

‒ Marcell von Jankovics.

‒ Örülök, hogy megismertem. (…) Tegnap jöttem meg Bernből, a svájci követségen dolgozom.


Torokszorító. Persze azt nem tudnám megítélni, hogy valóban kedvezőbben alakulhatott volna-e közös sorsunk, ha eleink önrendelkezést kínálnak nemzetiségeinknek… Azt viszont meg tudom ítélni, hogy kortárs Jankovics Marcellünk a maga életéről és a mi közös történelmi időszakunkról szintén hiteles történelmi tanúként számolt be a neki és családjának emléket állító kiváló filmben.


***


Úgy hozta a sors, hogy mi ketten pedig Budapesten, a Külkerstrandon találkoztunk s váltottunk néha pár szót egymással. Ez bátorított arra, hogy e-levelet írjak neki. Mint alább kiolvasható belőle, nem a magam személye, mint inkább egyik művem méltatlannak érzett fogadtatása miatt szántam el magam a nagyszerű filmes rajzoló és rendező „zaklatására”.

  

Levelem Jankovics Marcellnek, 2020. jan. 5.

 

tárgy: A csúf kiskacsa (Egyetlen történet)


Kedves Marcell!

Mindenekelőtt bocsánatot kérek Tőled a zavarásért. Pontosan tudom, hogy szinte megállás nélkül dolgozol, ha más nem, jár a fejed a mindig  következő teendőn. Ezért ha nem olvasnád tovább e levelem, már akkor sem sértődnék meg, azt pedig egyenesen váratlan és felettébb megtisztelő ajándéknak tekinteném, ha válaszolnál. Tizenegy éve írtam egy állatmesés kisregényt: A csúf kiskacsa. Az Egyetlen történet c. vékony könyvecskémben olvasható itt:  http://mek.oszk.hu/12500/12597/12597.pdf


Tegnap írta nekem róla (magánlevélben) egy kivételes tudású magyar költő:

 

Az EGYETLEN TÖRTÉNET egyszerre meggyötört és felemelt. Fájdalmas és letehetetlen: egyetlen éjszaka alatt elolvastam. Feszes, gyilkos erejű stílusbravúr. No, igen, túl igaz ahhoz, hogy súlyának megfelelő publicitást kapjon. Veszélyes írás! Szellemes, játékos, véresen abszurd és sajnos kristálytisztán reális. Pont annyira allegorikus, hogy ne legyen szimbolikus, és pont annyira szimbolikus, hogy allegorikussága a földhöz verjen. Egyszerre döf át vele a reménytelenség és simogat-karcol abszurd humorával. Szóval egy kis remekmű. Tanítani kéne vele a történelmet. (Biológiát, pszichológiát, etológiát, politológiát…) Ráadásul tökéletesen célba találja azt a korosztályt, amely már nem gyerek (mert az információk kezdenek rendeződni bennük) de még igényük van a meseszerűségre, még fogékonyak rá. A felnőtteknek meg „parázsló bedekker”; jegyzőkönyv és napló egyszerre; újra és újra a kezünkbe akadó használati utasítás; elgörbült STOP tábla; nonstop emlékmű. Dombi! Szuper! Kötelező iskolai olvasmánnyá tenném. Köszönöm. Köszönöm.

 

Bocsáttassék meg, hogy költőnk nevét nem árulom el, de már így is restelkedem, hogy a nekem szánt leveléből ily sokat idéztem. S mindjárt meg kell mondanom, nem magamért, hanem az Egyetlen történetért teszem. Minden mű követeli a megérdemelt járandóságát, legalább az elemi figyelmet. Ez a könyvem azonban a legcsekélyebb mértékben sem kapta meg. Mint szerzőjét néha elfog a lelkiismeret-furdalás, s gondolkodóba esem, mit lehetne tenni. Jó-jó, alighanem igaz: „túl igaz ahhoz, hogy súlyának megfelelő publicitást kapjon. Veszélyes írás!” . De ez „őt” nem érdekli. Végül arra jutottam, hogy ez az egész nagyon mai, állatfarmos felnőttmese szinte szomjúhozza a rajzfilmes megjelenítést. Mindenezek után, kedves Marcell, az alábbiakat szeretném kérni és kérdezni Tőled:

 

‒ Kóstold meg a fenti linken A csúf kiskacsa történetét; ha nem  ragadna magával, a többi már nem is érdekes. (Ha szívesebben ízlelgetnéd nyomtatott könyv formátumban, azonnal küldenék vagy vinnék Neked egy tiszteletpéldányt.)

‒ Ha viszont megfogna: mi a véleményed, van-e realitása annak, hogy Magyarországon rajzfilm készülhessen belőle? Hogyan? Kihez, kikhez fordulhatnék...? Ha az egész már csak anyagi kérdésre redukálódna, ennek (a szükséges összeg megszerzésének) terhét természetesen magamra vállalnám.

 

Nem elvárva, de szeretettel remélve válaszod ‒

Dombi


Jankovics Marcell más másnap válaszolt. Egyelőre ennyit:


Igyekszem. :-)


Nem telt el két nap, és megjött a részletes válasza. Talán semmilyen szempontból nem érdektelen a korunk iránt akár most, akár majdan mélyebben érdeklődők számára.

 

Jankovics Marcell levele A csúf kiskacsáról, 2020. jan. 7.  

 

Elolvastam a hosszút és még négy rövidet.

Szerintem írásműként megállják a helyüket. A Csúf kis kacsával kapcsolatban  ‒ gondolom, ezt szeretnéd látni animációs filmen ‒ van több észrevételem. 

A cím azért nem túl szerencsés, mert túl közel van Andersen ártatlan meséjének a címéhez. Gondolom, ez szándékos volt. Ahhoz, hogy elfogadható legyen, nem elég a csúf jelzőt választani a rút helyett. Lehetne, mondjuk, liba, pulyka (az utóbbi ráadásul tényleg csúf).

A baromfiudvarba ágyazott társadalombírálattal egyik bajom az, hogy  Orwell Állatfarm c. regénye jut róla folyton az eszembe. Gondolom, ez is tudatos, de kellene valami, ami ezt elfogadtatja, pl. egy alcím: Orwell után szabadon (szabad demokratán) vagy valami hasonló.

A másik bajom csak akkor érdekes, ha film készül belőle. A zsidó‒csirke, vészkorszak‒vérkorszak és hasonló párhuzamosságok, a holocaust megkérdőjelezése (az elpusztult csirkék száma, ki, mi okozta stb.) filmen komoly botrányt eredményezhet. Könyvben nem, mert annak jóval kisebb a közönsége, nyilvánossága. Szerintem nem is szereztek  róla tudomást. Mondhatod, hogy nem úgy gondoltad, de a filmbeli szónoklatok tökéletesen (ezt dicséretnek szánom) leképezik a liberálisok mai és közelmúltbeli  szövegeit. Ezért elképzelhető, hogy nem kapna a terv anyagi támogatást állami forrásból.

A történet kegyetlen, ami helyes, de az, hogy a mangalica megússza annyi gyilkosság felelőseként, vagyis a bátortalan elégtételadás ellentmond a mesei igazságtételnek és lerontja az egészet (javítható lenne, ha egyetértesz). A mangalicát böllérkézre adnám (az ember mint isteni igazságosztó illik bele).

A rengeteg szöveget, párbeszédet, monológot, szónoklatot nem bírja el a film. Ez munkát kívánna a részedről. Az Állatfarm azért volt zseniális, mert szűkszavú szlogenekkel operált. A leghíresebb: „minden állat egyenlő, de a disznók még egyenlőbbek”.

Ahhoz, hogy egy filmtervvel pályázhass, találnod kell valakit, aki animációs szakember és meg is akarja csinálni. Ebben nem segíthetek, mert nem ismerem már a felhozatalt. A korombeliek meghaltak, betegek, nem dolgoznak már, vagy a sajátjukra koncentrálnak, mint én. De az is lehetőség, hogy találsz hozzá producert, amilyen Mikulás Feri Kecskeméten, aki az én producerem (80. évében jár!)

Ami a személyemet illeti, a 79. évemben járok, minden perc, amit nem a magam dolgára fordítok, súlyos időpazarlás. A könyvecskéd elolvasása és a véleményem megírása még rendben van, de ettől kezdve nem számíthatsz rám. Sajnálom.

Végezetül. Egy forrásról van tudomásom, ahol vele pályázni lehetne, ez a Káel Csaba kinevezésével új irányt vett és nevet is változtatott Nemzeti Filmintézet. Január 1-jétől minden animációs filmtervvel náluk kell pályázni (nyilván kiírást követően). 

Köszönöm a bizalmat, járj szerencsével!

M.


Még aznap válaszoltam neki.


Levelem Jankovics Marcellnek, 2020. jan. 7.  


Kedves Marcell,

nagyon sokat segítettél az eligazodásban, valóban hálásan köszönöm!

Többet ‒ legalábbis egyelőre ‒ nem válaszolnék, mert jólesőn elmélkedem minden szavadon. Már csak akkor zavarnálak, ha jutottam valamire, s csupán egy futó mondattal tájékoztatnálak Téged.

További jó egészséget s termékeny éveket kívánok Neked!

Szeretettel, nagyrabecsüléssel -

Dombi

 

Végül sosem tértem vissza A csúf kiskacsára, nem szóltam többet róla Jankovics Marcellnek. Látván, hogy a rajzfilmesítés mennyi nehézséggel járna, magyar színházak rendezőinél próbálkoztam, mondván, hogy kisregényem drámaisága szinte kínálja magát a színpadi megjelenítésre. Egyikük sem méltatott válaszra.

 

A minap Dancs Ferencnek, a kávai Nagy Embernek a temetésén egy ottani ismerős tanító lépett hozzám, hogy elmondja, mennyire megrázta az Egyetlen történet, különösen a mangalica szerepe...


Dancs Ferenc már akkor eljátszatta diákjaival Trianon drámáját, amikor ezért még nagyon sokan néztek ferde szemmel az ilyesfélével próbálkozókkal.

 

Így érnek össze a világ nagy és kicsi dolgai.

 

Nem tudom, hogy fogják-e valaha is illő figyelemre méltatni Csúfságomat, de azt hiszem, amit kellő lelkiismeretességgel megtehettem, azt megtettem érte. A többi legyen az égiek és földiek akarata szerint.

 

A Jankovics-filmet azonban feltétlenül meg kell nézni, amíg lehet. És a Dancs Ferenceket sem szabad soha elfelejtenünk... 


257 megtekintés

Comentários


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page