MAGYAR JELEN (Gavallér János verse)

MAGYAR JELEN

Futottam eléd, mégsem jöttél közelébb! Mondd, holnap: Mire vársz? Tapossam az időt belőled előrébb? És ha kinyögöd majd a hajnalt, nyugalmat oszt a felkelő nap? Vagy a sírásók lélekkortyintó búja mossa torkunkról le a fuldoklást? Mélyül sírunk, vagy csírázik lelkünk? Édesded tekintet ciánt szór álmaink hűs talajára – reform, kiadáscsökkentés, adómorál –, s lógunk a holnap kosarán, bambán. Míg volt, se jutott, eztán már nem is lesz. – Aposztrofálják felénk a magyar jelent! – De sok táncot roptak távol a hazától, szórták a világba szerteszét a pénzt, ami itthon alig volt, ott mindenre jutott: Vadkapitalizmus, milliárdos-örvény vitte kacsalábon forgó bankszámlákra apáink becsület-verítékét. Nekik jutott! A társadalmi igazságosság alapja a rend. Nekik jutott! Könnyeken hízott barmok mulattak, mulattak az Antillákon, vagy síeltek az Alpok lejtőin, s fillérekről vitatkoztak a sajtó hasábjain, mert ők okkal, vagy ok nélkül, akkor és ott voltak, ahol, és amikor kellett: Nekik jutott! De a nép – Az Isten adta nép! –, nem érdemelt semmit, a jogállamban! Mert ez itt már a Kánaán! Jogállam van. Sose volt jómódban él a múlt férge, fészket rakott nekik a mohó világ. Csak nyúzzák, faragják a „bűnös népet”! S ha eszükbe jut, – két buli között, míg sír a nép – kik hátán csattan az ostor, lerészegednek egy-egy wellness hétvégén – Nekik jutott! –, s szabad bűnbe fojtani a mát. De mi csak kérdezzük, kérdezzük a holnapot: – Ugye, felkel még a nap, s tehetünk értük valamit! De ha így marad e rongy világ, minek ébredjek hajnalhasadáskor, miért fussak a perc után, hisz már mammon-illanás gyárt illúziót, s szúrja a szemem a pazarlás. Tejre, kenyérre sokaknak nem jut! Jogállamban – nekik jutott! –, éhen lehet halni! Csukódott az ajtó, vannak bent, s vannak kint. Kit érdekel a vágy, a holnap, ma jött a nyomor, utánam. Vírus-járvány árnyékaként követ a munkám – mert semmit nem ér a bér! Napról napra drágább az életem, s nem ér a munka egy fabatkát sem, ha az életnek nincs célja, és nem hozhat újat a holnap: Árnyékai lettünk önmagunknak. Már nincs mit osztani, másé lett minden. Csak az ország van tetszhalott állapotban, a manézs csillog, s mi mély hipnózisban. A varázsló pálcája lebben, zúg a taps, szájtáti papírjog hangszórón hőzöng. Márión a sor! Valami történni fog az éjjel, mert holnap már nem ugyanaz a nap kel fel, egyszer fel kell ébredni álmainkból, a hipnózis véget ér, dördül a pisztoly, sikolt a vér! A tükörből valaki visszanéz.

2009.04.28.