top of page

Magyar merénylet Petőfink ellen (Fuksz Sándor cikksorozata 5.)




Üzenet haza – „Magyarfalváról”


Oroszország belépésével a Nagy Háborúba újabb magyar hadifoglyok özöne zúdult a hatalmas országra; tízezrével érkeztek magyar honvédek Szibériába is, ahol – nagy meglepetésükre – magyarul beszélő lakosokat, mi több egész településeket találtak. A haza küldött levelekben beszámoltak ezekről a csodálatos találkozásokról, amelyeket később naplókban, regényekben is megörökítettek. Már előzőleg Barátosi Lénárt Lajos is említést tett egy Csita várostól nyugatra fekvő Vengerszka Szeloról, amelyet feltehetően a szabadságharc után oda telepített honfitársainkról neveztek el a helyiek.


Egy Malackán (Malacky – Szlovákia) lakó, Hallon nevű család még emlékszik öregapjuk szibériai történetére, amely szerint Vengerszkája községben töltötték a hadifogságukat, és gyakran meglátogatták a közelben eltemetett Petőfi Sándor sírját.


1985. április 12-én a Szolnok Megyei Néplap riportot közölt a 92 éves Balla Kálmánnal, aki szibériai fogsága idején találkozott egy Vengerkában lakó öreggel:


„…A sok kósza hírtől meg lehetett őrülni, ezért inkább kijártam dolgozni. Negyven fokos hidegben irtottuk az erdőt. Egyszer csak jött egy nagy fehérszakállú orosz. A magyar szóra felkapta a fejét, és azt kérdezte: honnan tudnak maguk magyarul? Mondtam, hogy magyar hadifoglyok vagyunk. – Hát megvan még Magyarország? – ámuldozott. Elmondta, hogy 1849-ben esett a cári hadsereg fogságába. Azt mondták nekik, hogy Magyarország nem lesz többé. Ezért telepedtek meg a Bajkálon túl, falujukat Vengerkának, tehát magyarnak nevezték. Még unokáik is beszélnek magyarul.

– Nem lepődtek meg ezen a történeten?

– Meg is lepődtünk, meg is hatódtunk. Közülünk ketten elmentek az öreggel és Vengerkában telepedtek le…”


A miskolci Reggeli Hírlap 1928. december 7-i számában egy egész magyar körzetről számolt be egy volt szibériai hadifogoly. Olvassuk!


„Néhány hét előtt jelent meg a Reggeli Hírlapban hegyaljai Kiss Géza dr. bőcsi református lelkész felhívása a volt miskolci ezredekhez, hogy ki tud valamit Petőfi orosz fogságáról? S e felhívással kapcsolatban érdekes adatoknak jutunk birtokába.

Kubassy Béla tiszalöki főszolgabíró írja a következő, új közlésekben gazdag levelet:

»Emlékezetem szerint 1918 nyarán Szibériában, a berezovkai fogolytábor legénységi osztályából felkeresett egy magyar fogoly és mint szabolcsvármegyei főszolgabírónak jelentette nekem, hogy a tegnapi napon megjelent a legénységi táborban egy nagyon öreg, 90 éven felüli orosz, aki jól beszélt magyarul és előadta, hogy ő Vengerszkája Oblasztban lakik. Igen gazdag ember, 1500 lova, jószága van. Nevét is mondta, emlékezetem szerint Juhász, Pásztor, ilyesféle neve lehetett, keresztneve István volt. Szabolcsvármegyében született a dadai felső, vagy a kemecsei járás egyik községében, a község nevére nem emlékszem.

Elmondta, hogy mint honvéd huszár került fogságba 1849-ben két huszárszázaddal, négy tiszttel. Két évig utaztak, míg a róluk elnevezett kerületben (Vengerszkája oblaszt: magyar kerület!) telepítették le őket. A tisztek Oroszországban imitt-amott elmaradtak tőlük, volt aki katonai szolgálatba lépett. Ez az öreg beszélte el azt is, hogy Petőfi is orosz fogságba került.«

A főszolgabíró jegyzőkönyvet akart felvenni az öreg magyar vallomásáról, de 1918 november 1-én elutaztak Berezovkáról s addig nem jelentkezett újból.

»Mint érdekességet közlöm – írja tovább a főszolgabíró –, hogy nem tudta (az öreg szibériai magyar), hogy Magyarország megvan, neki azt mondták, hogy Magyarországot az orosz cár és az osztrák császár felosztották maguk közt. Mikor megtudta, hogy koronás magyar király van, sírva fakadt. Azt sok orosztól hallottam, hogy Szibériában a Vengerszkája Oblasztban sok magyar fogoly van letelepítve az 1849-ben odahurcolt foglyok közül.«

Eddig van Kubassy Béla tiszalöki főszolgabíró levelének közérdeklődésre számottartó része.”


Ezek után érthetetlen a mai hivatalos történészi álláspont, miszerint nem kerülhettek magyar hadifoglyok Szibériába, mondván: a cári csapatok azokat egy megállapodás alapján átadták az osztrák hatóságoknak.


Mindezek után azon sem csodálkozhatunk, ha a MTA irattárában fellelhető Vengerka Szeloban született, Petőfi Sándor aláírásával szignált verset hamisítványnak minősíti az Akadémia.


Az „Én vagyok az örök kérdőjel…” című nyolc soros versszakhoz nem volt egyszerű hozzájutni, de két határon túli barátom „cselvetése” folytán sikerült megszereznem a másolatot, amelyet hiába próbáltam Magyarországon hivatalos írásszakértővel véleményeztetni. Csak egy prágai szakember adta hozzá a nevét, aki kópia minősége ellenére 75 százalékos bizonyossággal tulajdonította Petőfiének. Felvetődik a kérdés, hogy vajon a „hamisítványt” ki (kik), mikor állapították meg és hány százalék valószínűséggel?


Utólag már nem csodálkozom az írásszakértői társadalom ódzkodásán, mert az egyetlen jelentkező, aki vette a bátorságot, hogy a Magyarok Világszövetsége egyik konferenciáján elmondja véleményét a versről, két nappal a rendezvény előtt nagyon komoly fenyegetést kapott, miszerint felsőbb érdeket sértene az ő igazolása, ezért megtiltják neki, hogy részt vegyen a rendezvényen.


De az idő már „alakulni” látszik (egy MTA doktor, irodalomtudós véleménye volt tíz éve, hogy még nincs itt az idő Petöfi sorsának tisztázására): a Magyar Írástanulmány Társaság már szentelt egy konferenciát a Petőfi-rejtélynek és a vers-töredéknek is.


A nyolcsoros vers szakasza így szól:


Én vagyok az örök kérdőjel,

Messiást hordó nagy ígéret,

Balzsamkenőcse az időnek,

Mely folyton fogy, és mégsem fogy el.

…Kiáltó vagyok a pusztában,

Szenvedő lelkek üdítője,

Üldöző hordák méregkútja,

Magyar igéknek örök hirdetője.


(Vengerka – Szélo, 1851. május 20.)

Petőfi Sándor

őrnagy


A két világháború között több tucat visszaemlékezés idézte fel a Szibériában „felejtett” szabadságharcos honvédeket. Kutathatjuk az okát, hogy miért nem ébresztettek ezek a történetek nagyobb társadalmi visszhangot a hazában, de némi magyarázattal az ország akkori helyzete is szolgál. A trianoni országvesztést követő általános bénultság lehetett az egyik ok, második pedig a kommunista eszmék fenyegető veszélye, mert a hazatérő hadifoglyok jelentős része már „fertőzött” lévén, minden velük érkezett információt már eleve fenntartással fogadott a magyar politika és közvélekedés. Kihatott ez a „fénytörés” a Petőfiről érkező hírek megbízhatóságára is. De még Petőfi általános megítélésére is. Tanulságos esetet mesélt el ezzel kapcsolatban nekem az édesapám, akit a visszatérő Felvidék fiatal közkatonájaként úgy igazított el egyik nevelő tisztje, hogy nagy költőnk talán orosz kém is lehetett, netán már életében kommunista is volt! A hadifogoly-történetek a családi körben ereszthettek mély gyökereket, ahonnan már a fiúk (lányok) merészkedtek velük elő, hogy megosszák azokat az utókorral. Ekképpen kerültek nyilvánosságra az ezredfordulón olyan információk, amelyek – véleményem szerint – eloszlatták a Petőfi Sándor eltűnését és halálát övező „segesvári ködöt”.



(folytatás következik)


 

Kapcsolódó cikkeink:














390 megtekintés

Comentários


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page