top of page

Miért változott meg JP véleménye Istenről




AwakenWithJP 2023. március végi videója fordítása








A videó leirata:


Megváltozott az, ahogyan Istenről gondolkodom, Korábban tévedtem Istennel kapcsolatban, de megváltozott a véleményem, és elmondom nektek, miért történt ez. Elmondom azt, régen miben hittem, és hogy most miben hiszek, és mi vitt arra, hogy másként gondolkozzak.



Nagyon fontosnak tartom azt is elmondani, hogy szerintem mi segít abban, hogy Isten minél jobban része legyen az életünknek és hogy minél többet vigyünk belőle a körülöttünk lévő világba, mivel látszik, hogy a világnak is egyre jobban szüksége van Istenre.


Azért beszélek erről, mert – nem tudom, ti hogy vagytok vele, de – nekem nem igazán vonzó az, hogy egy olyan világban élek, ahol Sátán uralkodik, és én és a családom elszenvedem ennek a következményeit.


Mielőtt belemerülsz a videó hallgatásába: ez nem egy tőlem megszokott vicces videó, és ha ez zavar téged, akkor imádkozz emiatt.


Tehát, mit gondoltam régen Istenről, a vallásról, és a kereszténységről, mik voltak azok a gondolatok, amiről ma azt mondom, hogy tévedés volt? Azt gondoltam, hogy á, a vallás végül is nem rossz, de elavult, ósdi dolog. Azt mondtam, miért lennék vallásos, ha lehetek spiri is. Ezzel együtt teljesen belemerültem a spirituális mozgalomba. Tehát spirituális dolgokkal foglalkoztam, nem vallással, mert a magasröptű gondolkodók spirik és nem vallásosak, és elég magasröptűek ahhoz, hogy azt mondják, ők nem vallásosak, hanem spirik.


Igazából amíg spiri voltam, hasznosak voltak azok a dolgok, amiket a különféle spirituális tanítóktól, tanításokból, könyvekből, filozófiákból nyertem. De, most, hogy visszatekintek, habár voltak benne hasznos dolgok is, azt is látom, hogy elképesztő jó dolgokat kihagytam, olyanokat, mint a hagyományos keresztény értékek, az istenhit, és az Istennel való kapcsolat, amit most már igazán nagyra értékelek. Én spirituális arroganciának nevezném azt, hogy ezeket kirekesztettem, miközben arra gondoltam, hogy ezek régi, ósdi dolgok. És hogy mindenkinek olyan szelleminek kellene lennie, mint én vagyok.


És ezzel együtt nem hittem abban, hogy az imának óriási ereje lenne. Abban hittem, hogy valószínűleg jó dolog imádkozni, ás lehet, hogy a hangulatunk, a személetünk pozitívabb lesz tőle, de nem hittem igazán az ima erejében. Hogy az emberek Istentől közvetlenül kérhetnek és kapnak is támogatást.


Igen, abban nem hittem igazából, hogy ez tényleg megtörténik.


Egy perc múlva rátérek arra, hogy elmondjam nektek azt, mit gondolok Istenről most.

De ezelőtt elmondom, mitől változtam meg, mi történt velem, mit láttam, amitől megváltozott a véleményem. Az elmúlt három év alatt, az idézőjeles járvány alatt megfigyeltem valamit.

Az elmúlt három év alatt azon kaptam magam, hogy egyre inkább keresztényi lettem, anélkül, hogy ez szándékos lett volna, vagy erre törekedtem volna. Nem volt ez egy küldetés, hogy hú, és keresztényibb akarok lenni, hanem csak úgy lazán megtörtént velem. És nem hiszem, hogy ez egyedül velem történt meg, mert több embertől hallom azt, hogy hasonló történt velük is. Felmerül a kérdés, hogy miért lesznek az emberek keresztényibbé, úgy, hogy nem is próbálkoznak ezirányban?


Elmondom, szerintem miért történik ez.

Az, hogy a világban jelen van a gonosz, és annak forrása, Sátán, soha nem volt annyira nyilvánvaló, legalábbis az én életemben, mint az elmúlt három évben. A gonosz már nem rejtőzködik. Hanem ránk tör a totalitáriánus hatalmakon, a mozgalmakon, embereken, csoportokon, cégeken, kormányokon keresztül. És megpróbál behatolni az elménkbe, és elfoglalni az Istentől kapott szabad akaratunkat.

Ahogy ez egyre nyilvánvalóbbá válik, megjelenik a természetes polaritás, ami elkövetkezik akkor, ha nem vagy hajlandó beállni az ördög tervébe.

Tehát ha olyasvalaki vagy, aki nem hajlandó a gonosznak alávetni magad és szolgálni, akkor a gonosz jelenlétében a másik végletbe húzódsz.

Lehet, hogy ez nem is tudatos, csak a gonosz jelenlétében elkezdesz elhúzódni attól. És akkor milyen irányba hajolsz? Nos, ez Isten iránya. Mert Isten a gonosz, a Sátán ellentéte. Tehát azt gondolom, hogy az, hogy megláttam a gonosz jelenlétét, emiatt történt, hogy idézőjelben véletlenül egyre keresztényibb lettem, és sokakkal szintén megtörténik ez most.

Most úgy látom, hogy a világban jelenlévő gonosz nagy szolgálatot tesz azzal, hogy sokakat arra késztet, hogy keresse Istent, ahogyan még sosem tette korábban.

Konkrétan most az történik, hogy a kommunizmus megpróbál világuralomra törni, és történik ez az Egyesült Államokban is, bár nem így hívjuk. És ez az egész világon ez történik. És nem véletlen az, hogy a kommunisták elsőrendű célja az, hogy az embereket elszakítsák Istentől, és ezért betiltják a vallásokat. Persze napjainkban inkább csak nem bátorítják, hanem cikinek tüntetik fel, szégyellnivalónak, de a kiteljesedett kommunizmusban tilos a vallás.


Miért? Mert nem akarják, hogy az emberek a valódi felsőbbrendű hatalomban higgyenek.

Mert ha sikerül elérni azt, hogy az emberek elszakadjanak Istentől, ha elérted azt, hogy elszakadjanak Isten tanításaitól és Isten útjaitól, az Istenben való hittől, akkor a kommunisták megszerezték a legmagasabb uralmat fölötted. És lássuk be, elég trágyák a hatalomgyakorlásban, még műtrágyában sem jók.

Nem valami jó helyettesei Istennek. Tehát vannak emberek, akik irányítani akarnak téged, és az a gonoszság, ha valaki úgy akar irányítani téged, ami neked nem áll az érdekedben, ezt nevezem én gonoszságnak. Tehát ezek a gonosz erők, ez a kommunizmus, ez, ami irányítani akar téged, ők rájöttek, hogy azok az emberek, akik hisznek egy valódi felsőbb hatalomban, akik hisznek Istenben, ők nem irányíthatóak. Tehát ezek az emberek arra törekszenek, hogy ők legyenek a felettünk levő hatalom, akiktől függenek az emberek. És hogy ne Istenben higgyünk, hanem tőlük függjünk és nekik engedelmeskedjünk. Enélkül nem működik a kommunizmus.


Amúgy, ha ez megvan, a kommunizmus akkor sem működik.


Habár sok mindent nem tudok, de egy dolgot tudok. Azt, hogy

ha hiszel Istenben, akkor nem vagy irányítható. Nem vagy irányítható. Nem félsz a haláltól, tehát nem működik a megfélemlítés,

mert végső soron minden félelemkeltés a halálfélelemre apellál, mint például: Hé, ha az éghajlatváltozásba belehalsz. Hé, nézzétek ezt a betegséget, mennyi a halálos áldozatok száma monitor alján fut a CNN-en.

Ez az egész félelemkeltés a haláltól való félelmen alapul.


De a helyzet a következő. Ha hiszel Istenben, akkor hiszel a túlvilágban is. Hiszel a mennyországban. Szóval nem félsz annyira a haláltól, mint amennyire akkor félnél, ha abban hinnél, hogy Isten nem létezik.


Miért is? Mert istenhívőként arra gondolsz, ok, habár nem akarok meghalni, de amikor meghalok, a mennybe kerülök. Ez tulajdonképpen gyönyörű.


Az istenhívők számára ez a bátor mondás nem csak egy mondás, hanem egy életmód: inkább egyenes gerinccel meghalok, semmint térden állva éljek.


Ezért van az, hogy a kommunisták, a globalisták, és mindazok, akik az embereket irányítani akarják, arra törekszenek, hogy megpróbáljanak téged elszakítani Istentől. Mert Isten útja szabadság.

A gonoszság bekorlátoz, Isten szabaddá tesz.

Isten szabad akaratot ad nekünk, ez fejeződik ki a szabadságunkban, ez Isten módja. A kommunistáknak ez nem tetszik. A globalisták nem szeretik ezt, mert az istenhit miatt nem tudnak irányítani téged.

És látjuk azt, ahogyan a zsarnokok megpróbálják elszakítani az embereket az Istenbe vetett hitüktől.


Ez most teljesen látszik. 50 évvel ezelőtt a statisztikák szerint az amerikaiak 98%-a hitt Istenben. Ma a statisztika szerint csak 81 %-a istenhívő.

Politikailag az az érdekes, hogy a demokratáknak csak 64%-a hisz Istenben, míg a republikánusok 92%-a istenhívő.

És ha megnézzük, a sátáni gonosz, a kommunista tendenciák a demokrata oldalon jobban jelen vannak, emiatt nem túl meglepő, hogy a demokratáknak csak 62%-a hisz Istenben.


Az is látható, hogy mindenféle propagandában megjelenik az az az erőfeszítés, hogy az embereket elszakítsák Istentől.

A gender ideológia propagálása. Azt próbálják meg elhitetni az emberekkel, hogy Isten hibázott.

Ami egy elég lenyűgöző módja annak, hogy az embereket rávegyék arra, hogy ne higgyenek Istenben, mert ha hiszel Istenben, akkor valószínűleg abban is hiszel, hogy Isten nem hibázik például abban sem, hogy "Hé, nézd ezt a szemetet a lábam között. Nem találta el a nememet.”


Tehát arra próbálják az elmédet tréningezni, hogy az van, amit csak akarsz, és neked van igazad, Isten téved. Isten tévedett, haver, neked van totál igazad, és neked nőnek kellene lenned, és Isten hibázott. Szóval tudod, valószínűleg nincs is Isten.


De amikor látjuk ezt az egész gender ideológiát, ennek az az alapja, arra utal, hogy ha tényleg lenne Isten, akkor nem cseszte volna el a nemedet, igaz?


És látjuk, ahogy ezt nyomják a gyerekeknek. És az összes ilyen fondorlat között, ami az ilyen ideológiák mögött áll, az egyik leglényegesebb dolog az, hogy elszakítsák az embereket attól, hogy higgyenek Istenben.

Most megosztom veletek azt, miben hiszek.

Nagyon tisztelem és becsülöm a hagyományos keresztény értékeket, és ezeket egyre jobban beépítem az életembe. Nem mintha én lennék a világon a legjobb vagy legodaadóbb keresztény, de mostanra sokkal több értelme van ezeknek a keresztény értékeknek, mint korábban volt.


Az ilyen keresztény értékekre gondolok, mint bízni Istenben.


Az a keresztény érték, hogy első a család.


És azt is hiszem, hogy az imában óriási erő van, és ez a legfontosabb dolog, amit megtehetünk.


(...)


Szerintem a szellemi háborúság idejében vagyunk. Látjuk azt, hogy mi folyik a világban, konfliktus a különböző nemzetek között, megosztottság mindenütt. És ezt és ezt akarják tanítani a gyerekeinknek, mi meg: ez mintha sátáni dolognak tűnne. Nos, ez azért van, mert sátáni dolog persze.


Szóval, bár látjuk, hogy ezek a dolgok a fizikai szinten játszódnak le, azt hiszem, hogy ezek, amit látunk, annak a tünetei, ami a természetfeletti szinten történik. Azt hiszem, hogy most a szellemi háborúban Sátán és Isten háborúznak egymással. És te vagy a tét. Mi vagyunk a tét. A lelkünk, a gyermekeink lelke. Az egyik oldal irányítani akar minket, a másik oldal pedig fel akar szabadítani.


(...)


Tehát azt hiszem, mindenképpen szükségünk van arra, hogy képesek legyünk felismerésekre, és csak attól, mert valami vagy valaki azt állítja, hogy Istentől való, vagy egy egyház vagy egyháztag, még nem kell bevenni. Azt hiszem, szükségünk van a megkülönböztetés képességér, mert az ördög a világosság angyalának álcázza magát.


Azt gondolom, az sokkal érettebb dolog, ha megkülönböztetem azt, mi a gonosz, és mi az egyház. Ha felismerem, mi a gonosz és mi Isten. És ezáltal nem kell kiöntenem a fürdővízzel együtt a gyermeket is, hanem csak kiöntöm a fürdővizet, és megtartom Istent, és ezáltal sokkal inkább megerősödöm.


(...)


A szolgálatban töltött élet az, ami az igazi boldogságot szül.


(...)


Nos, mi lenne, ha megtanulnánk, hogy megváltoztathatjuk a véleményünket, és megengednénk magunknak azt, hogy megváltoztassuk a véleményünket? Mert ha soha nem változtatod meg a véleményed, akkor tudod mit? Nem fejlődsz. Nem tanulsz. És akkor megrekedsz ugyanazokban a hiedelmekben és gyakorlatokban, amelyeket régen elfogadtál. És lehet, hogy ezek már lejártak. Olyasmi, mint a hús a hűtőben, amit hét évvel ezelőtt vásároltál. Igen, hét évvel ezelőtt vetted. És lehet, hogy már romlott, és itt az ideje kidobni, és valami újjal helyettesíteni.


(...)


Csak még egy dolog. Vehettek ilyen pólót, ez a legújabb a termékcsaládban, és ez a kedvencem, és ez a legkelendőbb is. Ez a Megvan neked Isten? póló. Ha szeretnél egy ilyet magadnak, vagy másnak, a youtube videó linkjén, ami alul van a szöveges részben, tudsz rendelni.


Az látszik, hogy ez egy nagyon hatékony módja az embereknek az arra való bátorítására, hogy gondoljanak Istenre, hogy Istenhez forduljanak, akkor amikor a legnagyobb szükségük van rá, és ez pont most van.


 



727 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK