Mindennapi szemezgetésünk (11:15) 07.15.
–

Többeket felbosszantott, hogy 160 eurós matricát kell váltani az áthaladáshoz. A határátkelő átmenetileg nem működik.
Kövér László: A nemzetegyesítés stratégiai cél, nyitjuk a Hazaváró Irodákat
Hazaváró Irodákat nyitunk azok számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen haza kívánnak települni. Ezeknek az irodáknak a kialakítása, amelyek a kormányablakokhoz kapcsolóan működnek majd az ország több pontján, már folyamatban van. A lényege, hogy egyablakos ügyintézést biztosít majd minden hazatelepüléshez szükséges ügyben” – mondta az Országgyűlés elnöke azt is jelezve, hogy ez is egy eszköz a nemzet újraegyesítésének megvalósításában.
A parancsolgató EU feloszlatására készül az AfD
A jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) az „EU ellenőrzött feloszlatását” tűzte ki egyik fő céljául a közelgő európai parlamenti választásokra – írja az Euractiv. A pártelnök egyik legfőbb szövetségesének Orbán Viktort tartja.
Skrabski Fruzsina: Nagyon érdekes kordokumentumot kaptam 1992-ből. A beszélgetés arról szólt, hogy lehet felelősségre vonni a kommunista gyilkosokat, 56 felelőseit, a sortüzelőket A vita az MTV-ben zajlott, az egyik oldalon ültek, akik szerettek volna jogi igazságtételt. A csoportot Zétényi Zsolt vezette, akkor MDF-es országgyűlési képviselő, aki a fő harcosa volt a kommunizmus bűnei feltárásának. Mögötte ül a Morvai Krisztina (!), aki már akkor, nagyon fiatalon, nemzetközi büntetőjogászként harcolt a háborús bűnök felelősségrevonásáért. Mint mondta, a háborús bűnösök elítélése nemzetközi szerződéses kötelességünk és felette áll a magyar jognak! A másik csapat, akik amellett érveltek, hogy ne legyen igazságszolgáltatás, hanem a történészek írjanak róla könyveket, ezt a csapatot Dornbach Alajos, akkori SZDSZ-es politikus vezette és Polt Péter (!) is az igazságtétel ellen érvelt, mondván elévültek ezek a bűncselekmények. Az elévülést az Alkotmánybíróság mondta ki, amelyiket Sólyom László vezette… (...) Kéri Edit, 56-os elitélt bemutatta, hogy az SZDSZ még a választási újságjában ígérte a felelősségrevonást, most meg már nem támogatja, mert szerinte több liberális politikusnak is érintett az apja, mint Bauer Tamás, Ungár Klára, Pető Iván… (...) Az igazságszolgáltatásunk kialakulásának bölcsője ez a műsor és most már nem csodálkozom, hogy ilyen alapokkal sem a kommunizmus bűnei, se 2006 bűnei nem lettek feltárva. Arról beszélnek, hogy a társadalomnak kell kiharcolni az igazságtételt, remélem egyszer kiharcoljuk, mert akkor lesz rendszerváltás végre az igazságszolgáltatásunkban is!
Michael Klonovsky, német újságíró a “World Economic Forum” tervéről
“Idézek a “World Economic Forum” egyik szövegéből, hogy legyen fogalmuk arról, mit terveznek önökkel ezek a tényleg befolyásos emberek. Idézet: “Üdvözöljük a 2030-as évben. Üdvözöljük a városomban, vagy mondjam inkább úgy, hogy a mi városunkban? Nincsen semmim, nincsen autóm, nincsen házam, nincsenek gépeim és ruháim. Lehet, hogy ez különösnek tűnik, de ez a mi városunkban számunkra teljesen logikus. Minden, amit terméknek tekintettünk, mostanra szolgáltatás lett. Hozzáférésünk van a szállítóeszközökhöz, szállásokhoz, ételhez és mindenhez, amire a napi életünkhöz szükségünk van. Egymás után ingyenessé váltak mindezen dolgok, így számunkra nincsen értelme bármit is birtokolni.” Idézet vége. Nincsen magántulajdon, nincsen privátszféra. Ez úgy hangzik, mint a szocializmus. Hogy a gyerekek is közös tulajdonba kerülnek-e, arra nem ad választ a szöveg, mert valószínűleg nem terveznek ebbe a világba gyerekeket. Hiszen ezek CO2-t bocsátanak ki és a Föld többi részén több mint elegendő gyerek van.
2001 óta rohamos ütemben nő az amerikai költségvetési hiány.
Amerikai alelnök: Ha visszanyessük a népességet, több gyermekünk jut majd tiszta levegőhöz és vízhez
Igen erős kijelentést tett a klímavédelemről Kamala Harris, ki is tört a botrány.
A Nyugat bomlási állapota egy képben magyarázva
Tessa Ganserer, eredeti nevén Markus Ganserer, német politikus (Zöldek ) a Bundestag tagja. Tagja a Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Nukleáris Biztonsági és Fogyasztóvédelmi Bizottságnak. A kép a német Bundestag plenáris termében készült.

Nembinárist jelöltek a legjobb színésznő kategóriába az Emmy-díjon
A színész januárban jelentette be, hogy nembinárisnak vallja magát, tehát nem tartozik egyik nemhez sem. Ennek ellenére jelölték a legjobb színésznő kategóriába, ami nem kis zavart okozott a rajongói körökben.
Édesem, meg kell fognod a kezemet! Mindenki bennünket fotóz!
Orosz-kínai haditengerészeti gyakorlat kezdődik a Japán-tengeren
Az Orosz Fegyveres Erők hamarosan részt vesznek a Kína által szervezett “Észak. Kölcsönhatás-2023” elnevezésű hadgyakorlaton a Japán-tengeren – közölte a kínai védelmi minisztérium.
Kína: a NATO az igazi bajkeverő
Kína állandó ENSZ-képviselője szerint a NATO “az igazi bajkeverő”, amely teljes mértékben átvette a “hidegháborús gondolkodást és az ideológiai előítéleteket”, mivel továbbra is globális feszültségeket okoz.
Orbán: ha azt tennénk, amit az ukrán elnök kér, benne lennénk a harmadik világháborúban
“Mert az azt jelenti, hogy akkor a NATO háborúban áll Oroszországgal”.
Az amerikai, az orosz és az ukrán média is beszámolt a Rheinmetall állítólagos új gyáráról, ami a magyar határtól nem messze épülne Kárpátalján.
Hodász András coming outolt: Igen, meleg vagyok
A volt katolikus pap az Instagram-oldalán vallott szexualitásáról. (kedves András, így már érthető a sok kígyó-béka)
Elindult a tisztogatás, őrizetbe vették a kijevi barlangkolostor vikáriusát
Viszont 33 millió hrivnya (300 millió forint) óvadékot tehetnek le. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat április 1-jén vallási gyűlöletkeltéssel és Oroszország cselekedeteinek igazolásával vádolta meg Pavlo metropolitát, akit akkor két hónapra házi őrizetbe helyeztek, amit a karján nyomkövetővel Kijev megyében, a kolostortól távol kellett letöltenie. Az intézkedést már többször meghosszabbították. Az SZBU július 13-án ismételten megvádolta vallási gyűlöletkeltéssel és Oroszország cselekedeteinek igazolásával, és kérvényezte a metropolita hatósági őrizetét.
Merthogy ezen nem múlt a NATO-tagsága...

A híres “ Sajetet 13” elitalakulat több mint 600 vezető tagja ítélte el azt a 400 tagot...
...akik csatlakoztak a baloldal lázadást szervezőihez.
FoodTech, KlimaTech, FarmaTech, ChipTech
Már hirdeti Bibi, az izraeli miniszterelnök is a műhúst, ami szerinte finom szaftos, és izraeli gyártmány. Bili a barátja biztos nagyon boldog, mert a vakcina, a klíma kísérlet után, műhús kísérletben is Izrael lesz az első.
Tunézián keresztül szeretné az uniós vezető megfékezni a migrációt egy egészen érdekes pénzügyi manőveren keresztül.
Európai Bizottság: az unió elítéli, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-val szemben
Az Európai Unió azt is elítéli, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben – jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja. Megszólalásából ugyanakkor nem derült ki, mit ért az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szembeni "fellépés" alatt, és az sem, hogy az ezen közösségekkel vagy a LMBTQ-lobbival való egyet nem értés esetén is elítélik-e a hívők "fellépését" - és hogy szabad-e a hívőknek hangot adnia véleményüknek, ha úgy tetszik: szóban fellépnie, a LMBTQ-mozgalommal szemben. Vagy ez már nem fér bele a szólásszabadságba?
Meglepő: Izrael nem írta alá a nagykövetségek által támogatott Pride-nyilatkozatot
A 28. Pride megrendezése előtt idén is közös nyilatkozatban álltak ki a budapesti nagykövetségek az LMBTQ mellett.
Szemünk előtt zajlik a pedofília normalizálása?
A gyerekek szexuális kizsákmányolása ma több milliárd dolláros iparág. A megfékezésére irányuló törekvések helyett azt látjuk, hogy kormányzati, törvényhozói szinten, illetve a médiában is a pedofília normalizálása zajlik.
Nem csak Hollandia koronázza meg a biológiai férfiből lett nőket
Az elmúlt időszakban nemcsak a szépségversenyek világában bukkan fel egyre több transznemű ember, hanem a kifutókon és a divatmagazinok lapjain is.
Üzent a holland transznemű szépségkirálynő: „Nem fogtok megszabadulni tőlem!”
„Az út szuper bizonytalan kisfiúként kezdődött. És most itt állok, mint egy erős, magabiztos nő” – mondta a verseny után Rikkie Valerie Kollé. (nu, mint mondám: ma már szép az, ami érdekből tetszik)
„Jó napot kívánok, Béla vagyok, nőgyógyászatra érkeztem!”
Nők 40-mizéria – avagy mi a tanulság az egész ügyből. Forisek Ádám írása.
Fittyet hánynak a magyar jogszabályokra, törvényi tiltásra a Soros-hálózat által finanszírozott LMBTQ-lobbiszervezetek, és mindent bevetve dolgoznak azon, hogy általános iskolák alsó tagozatában oktassák a nézeteiket, többek közt arról, hogy “az általános nemi szerepek felcserélődhetnek és kibővülhetnek”, álljanak ki a szabadságuk mellett. A Meseország Mindenkié és annak munkafüzete a tananyag, de több felkészítő segédanyagot is készítettek már a pedagógusoknak, akiket éppen egy Európai Bizottság által támogatott kétéves projekt keretében képeznek országszerte.
Keményen betámadták a Maybelline-t, amiért szakállas férfiakkal reklámozza termékeit
„Tényleg azt hiszitek, hogy meg akarjuk venni ezeket a rúzsokat, miután ezt láttuk?” – írta egy felháborodott kommentelő.

Szerinte semmi dicsőség nincs abban, ha biológiai férfiként megnyeri a nők versenyét.
Mérő Vera: Lábjegyzet pad-gate-hez
Megjegyzem, a provokáció, az indulatok felkorbácsolása sehol sem szerencsés, nem csak a Fradi kerületében.
Nincs új a pad alatt – a ferencvárosi kulturkampf margójára
Csupán egy dolgot felejt el mindkét tábor miközben az igazáért harcol: tudniillik, a pad egy ülőalkalmatosság, és nem egy zászló, amit lobogtatni kell. (nu, ez így nem kóser: onnantól fogva, hogy az egyik fél lefesti, jelképpé válik, amire már csak jelképes választ lehet adni; tehát itt igenis perdöntő, ki kezdte, s csak azt illeti a margózás...)
A szabályokat kikerülve, profin működik a drogpiac – a tendencia itthon is azonosítható
Az új pszichoaktív anyagokat a kábítószer-szabályozás kijátszása érdekében állítják elő a Drogkutató Intézet igazgatója szerint.