top of page

Mindennapi szemezgetésünk (10:37) 07.18.



Nálunk egyelőre az iskolákra van bízva a tanulók mobilozásának szabályozása a házirendek keretében, de egyre több ország dönt úgy, hogy központilag tiltja meg az iskolai mobilhasználatot. Kínában kicsit drasztikusabbak a szokások mint Európában. Ott jellemzően már hat-nyolc éves korban kapnak szüleiktől mobiltelefont az iskolába épphogy belépett nebulók. Az első és harmadik osztályos kínai diákok 88 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal. A szülők is lelkesen támogatják ezt, hiszen a mobilt biztonságnövelő eszközként fogják fel, amellyel a gyermek bármilyen gondjáról értesülhetnek. A kínai oktatási minisztérium ugyanakkor 2021-től keményen szabályozza az iskolai mobilhasználatot. Csak a szülők írásos beleegyezésével vihetik be a kínai diákok telefonjaikat az iskolába. A hatóságok szerint a szabályozásra a gyermekek szeme egészségének megóvása, a koncentrációs képességük javítása érdekében és az internetfüggőség kialakulása ellen van szükség. A kínai törvényhozók ugyanakkor arra biztatják a különböző oktatási intézményeket: találjanak más megoldást arra, hogy napközben továbbra is lehetséges maradjon a diákok és a szüleik közötti kapcsolatfelvétel.


„Svédországnak előbb több tiszteletet kell tanúsítania Magyarország iránt” – szögezte le a frakció.


Szerinte ami történt, az a kijevi rezsim újabb terrortámadása, amelynek katonai szempontból nem volt logikája.


Az ukrán média által közzétett videó alapján a kikötőben hatalmas robbanás történt.


Ukrán területről indított, határsértő drónt lőtt le a fehérorosz légvédelem – közölte hétfőn a fehérorosz határőrség.


Ukrajnának módosítania kell alkotmányát, hogy engedélyezze a NATO-bázisok elhelyezését a területén – jelentette ki hétfőn Olekszij Reznyikov védelmi miniszter. A 17. cikkely szerinti tilalom, amely tiltja külföldi katonai bázisok elhelyezését ukrán földön, “elavult” – állította Reznyikov a Liga című lapban megjelent véleménycikkében.


Megdöbbentő videót tett közzé Scott Ritter: a felvételen a volt amerikai hírszerző azzal vádolja az ukrán elnököt, hogy valójában brit titkos ügynökként tevékenykedik és közvetlenül az MI6 vezetője, Richard Moore irányítása alatt áll. A több mint félórás felvétel elején Ritter azt állítja, hogy Volodimir Zelenszkij televíziós sorozata, a 2015 és 2019 között vetített A nép szolgája című műsor sokat segített az ukrán elnök politikai karrierjén. A megszólaltatott szakértők kifejtették, hogy a sorozattal remekül szemléltették, miként lehet manipulálni az ukrán népet, valamint arra is rávilágítottak, hogy hogyan válhat egy színész egy ország elnökévé. Éric Denese egykori magas rangú francia hírszerző tiszt véleménye szerint a filmszerep tulajdonképpen felkészítette Zelenszkijt arra, hogy valóban Ukrajna vezetőjévé váljon. Kiemelte azt is, hogy a sorozatot követően indult Zelenszkij az elnökválasztáson 2019-ben, ami rendkívül ügyes manipulációnak bizonyult. Scott Ritter szintén felhívja rá a figyelmet, hogy az emberiség valaha volt legjobb előválasztási kampányának bizonyult az, hogy a sorozat harmadik évada mindössze négy nappal a 2019-es elnökválasztási kampány előtt jelent meg. Az eredmények is azt támasztják alá, a valóságban remekül működött ez a módszer, Zelenszkij ugyanis elsöprő fölénnyel, 73,23 százalékkal nyerte az első fordulót.


“A nyugati konfliktusfáradtság majdnem olyan veszélyessé válik, mint az ellenség. (…) Az Ukrajnának szánt magánadományok többnyire megszűntek az első hónapok ugrásszerű növekedése után” – áll a cikkben.


Irán hamarosan megkezdi a villamosenergia-fogadását Oroszországból, amint befejeződik a két ország villamosenergia-hálózatának Azerbajdzsánon keresztül történő összekapcsolása – közölte Ali Akbar Mehrabian energiaügyi miniszter.


Oroszország többször kifogásolta, hogy az ellene alkalmazott szankciók miatt csak nagyon nehezen tudta megoldani a gabona és a műtrágya elszállítását. Kritizálták azt is, hogy az ukrán gabonát végülis nem az élelmiszerválságba került államokba, hanem nyugati országokba szállították.


A vád jogellenes hatalomátvétel volt.


Szégyen, hogy mennyire gerinctelen: Üres retorika, nulla eredmény.


Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a 28. Budapest Pride előtt több nagykövetet is „LMBTQ-nagykövetnek” nevezett közösségi oldalán. Tette mindezt azért, mert a felvonulás kapcsán 38 Budapesten dolgozó nagykövet tiltakozott a gyermekvédelmi törvény ellen. Ennek kapcsán több megjegyzést is felsorolt. Ezek sorában kérdést szegezett a svéd, az amerikai és a német nagykövethez is. Utóbbitól az iránt érdeklődött, hogy „nem aggódik a német demokrácia állapota miatt, hiszen mindössze feles többséggel megváltoztatták a választási törvényt?”


Dan Grăjdeanu arra biztatta a szervezet tagjait, hogy menjenek el Tusnádfürdőre július 22-én, szombaton, amikor Orbán Viktor tart előadást.


Közölte: azon lesz, hogy újabb és újabb csoportokat szervezzen és buzdítson az izraeli határon való illegális átkelésre.


Az izraeli határ áttörésére készülnek.


De nem a Fehér Házban.


2023 első felében már majdnem 30 tömeggyilkosságot követtek el az Egyesült Államokban.


Mintegy ezer embert, köztük több baloldali politikust látott vendégül családi Pride-piknikre David Pressman amerikai nagykövet a Zugligeti úti rezidenciáján, a Pride hónap lezárása alkalmából – írja a Magyar Nemzet.


Egy helyi vallási vezető elmondta, hogy a Vallási Ügyek Hivatala értesítést küldött a helyi egyházaknak, amelyben előírta, hogy minden vallási helyszínnek nagyméretű táblákat kell elhelyeznie a bejáratánál a következő szövegekkel: „Szeressétek a Kínai Kommunista Pártot, szeressétek az országot és szeressétek a vallást!”, valamint „Tartsátok fenn a vallások kínai kontextusban való fejlesztésének elvét!” A követelésben az a szokatlan, hogy a bejelentett egyházak nem tartoznak a Kínai Kommunista Párt (KKP) kötelékébe, így a táblák kihelyezésének nincs jogi alapja. Egy helyi vallási vezető szerint azonban a tisztviselők a vallási üldözést politikai befolyásszerzés és promóció eszközeként hajtják végre.


Ez csak azt mutatja, hányan vallják magukat annak, azt nem, hogy mit csinálnak a hálószobában. A gént ugye nem találták. Talán mégis van a környezeti hatásoknak is szerepük?


1950. szeptember 20-án az amerikai haditengerészet egyik hajója San Francisco partjainál egy óriási tömlővel mikrobafelhőt permetezett a levegőbe és a város híres ködébe. A hadsereg azt tesztelte, hogy egy biológiai fegyvertámadás hogyan hatna a város 800 000 lakosára. A kórházi személyzetet annyira megdöbbentette egy olyan beteg megjelenése, aki egy Serratia marcescens nevű baktériummal fertőződött meg, amelyet még soha nem találtak a kórházban, és amely ritka volt a régióban, hogy cikket jelentettek meg róla egy orvosi folyóiratban. A beteg, Edward Nevin , meghalt, miután a fertőzés átterjedt a szívére. A hadsereg baktériumok és különböző vegyi porok, köztük egy különösen ellentmondásos kadmium-cink-szulfid nevű por permetezésével tesztelte, hogyan terjedne egy biológiai vagy vegyi fegyver az országban. Alacsonyan repülő repülőgépek szálltak fel, néha a kanadai határ közelében, "és átrepültek a Középnyugaton", hogy a városok fölött dobják le a rakományt, mondja Cole.


A következő diagramon jól látszik a 25 év alattiak oltások nélküli “élete” és az oltások utáni drámai többlethalálozási statisztikája. Talán ez a legaljasabb része a dolognak.


Brüsszelben az EU Parlamentben, európai parlamenti képviselők összegyűltek, hogy polgári kezdeményezést indítsanak a WHO által javasolt Pandémiás Szerződés és a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat módosításai ellen.


2021. szeptember 8.: stroke. 2023. július 16.: halál.


Azok, akik klímáról adnak leckéket, a legnagyobb képmutatók? Leonardo DiCapriót nemrég tetten érték. A 48 éves világsztár klímaaktivizmusáról ismert, nevezetesen az alapítványán keresztül. A National Research Group nemrégiben végzett felmérése szerint ő a legmegbízhatóbb amerikai szaktekintély az éghajlatváltozással kapcsolatban, még Greta Thunberget és Joe Bident is megelőzve. De úgy tűnik, ez az egész propaganda a pórnépnek szól. A sztár ugyanis idén nyáron Olaszországban, 174 millió eurós szuperjachtján élvezi az életét. És ez még nem minden! Leo és barátai helikopterrel repülnek oda-vissza a jacht és a szárazföld között, hogy ebédeljenek vagy táncoljanak a diszkóban.


Az Accyourate mosható e-textil pólója összesen hét különböző adatot rögzít, amelyeket elemzés után továbbít is viselője okostelefonjára.


Hogy azonosítani lehessen őket, ha a gazdájuk nem szedte fel kutyakakit...


Nyers halat ettek és esővizet ittak. Shaddock elmondta, hogy a halászfelszerelés segített neki a túlélésben, így jutott hozzá minden nap a szükséges táplálékhoz.

770 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png