top of page

Mindennapi szemezgetésünk (09:43) 07.19.

szilajcsiko

Kapszkodjon! A 20 milliárd eurós alapból származó pénz ráadásul még csak nem is közvetlenül Kijevbe menne, hanem olyan országok költségeit fedezné, melyek fegyvereket és képzést adnak az ukránoknak.


„Az egyetlen és végső lehetőség Európa számára, ha az európai uniós polgárok visszaszerzik a döntési jogukat” – mutatott rá Halkó Petra.


1945. augusztus 16-án például egy Newarkba tartó Mitchell-bombázó ködben a régi Empire State Building 78. és 79. emeletének ütközött. Tizenhárom ember, köztük a személyzet, életét vesztette, és sokan mások megégtek, megsérültek vagy sokkot kaptak. Két nappal később a felhőkarcoló újra megnyitotta kapuit...


Letartóztatnák Lukasenkát. A képviselők szerint Fehéroroszország is felelős az Ukrajnának okozott károkért és az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekért. A jelentés ezért felszólítja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy nemzetközi szinten tegyenek meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az emberiesség elleni bűncselekményekért és népirtásért felelős fehérorosz politikai és katonai vezetők büntetőeljárás alá vonását.


„Sem az Egyesült Államok, sem Kína nem engedheti meg magának, hogy ellenségként tekintsen a másikra. Ha a két ország háborúba keveredne, az a két nép számára nem hozna semmilyen érdemi eredményt” – mondta az exkülügyminiszter a kínaiak szerint.


Csak politikai rendezéssel lehet megoldani az ukrajnai konfliktust – mondta Kína helyettes ENSZ-megbízottja, arra sürgetve a nemzetközi közösséget, hogy törekedjen a válság békés lezárására, miután Peking saját tervet terjesztett elő a harcok leállítására.


Kiadták a figyelmeztetést az ukrán katonák.


“A korai szakaszban vannak, és még túl korai lenne végleges értékelést adni” – mondta Mark Milley, a vezérkari főnök kedden újságíróknak, miután Brüsszelben európai szövetségesekkel találkozott.


“Az ukrán fegvyeres erők katonái az úgynevezett “humanitárius” frekvencián léptek kapcsolatba egységünkkel, amit az ellenséges állások fölött ledobott szórólapokon jeleztünk nekik, azzal a feltétellel, hogy önként leteszik a fegyvert. Tárgyaltunk a részletekről. Mi gondoskodtunk a biztonságukról, amikor átlépték a (védelmi) vonalat. A biztonságot nemcsak a mi oldalunkról garantáltuk, hanem mi gondoskodtunk arról is, hogy a sajátjaik ne öljék meg őket. Minden rendben ment” – mondta az orosz fegyveres erők egységének parancsnoka.


A lap szerint Oroszország nagy mennyiségű gabonát szállít a piacra csökkentett áron, ami hozzájárul a világpiaci árak csökkenéséhez, így az egy évvel ezelőtt megfigyelhető élelmiszerár-emelkedés véget ért.


Az Európai Unió és a Latin-Amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) csúcstalálkozóján viták alakultak ki a résztvevők között az Ukrajnával kapcsolatos álláspontot illetően.

Rablás, gyújtogatás, fosztogatás tömeges méretekben! És ezúttal se maradt el az antiszemitizmus, a francia muszlim lakosok francia zsidók elleni támadása! A főként muzulmán migránsokból, Franciországba pár éve befogadott muszlim etnikumból álló vad, gyilkos szándékú, fegyverrel rendőrökre és járókelőkre támadó több tízezres nagyságrendben utcákon hömpölygő romboló, fosztogató tömeg. Miért? Mert egy illegálisan Franciaországban tartózkodó 17 éves Nahel nevű muszlim, autójával rendőrök elgázolását kísérelte meg, de a rendőröknek sikerült idejében rálőni és likvidálni. Na, emiatt a francia muszlim migránsok összetörték fél Franciaországot. Ismerős az izraeli polgártársaimnak, ugye? Izraelben ugyanez megy száz éve, amióta Izrael Földjén tömegesen megjelentek.


Mirkóczki Ádám korábban Jobbikos polgármester meleg szavakkal üdvözölte az egykori egri ortodox közösség küldöttségét.



A biológiai fegyverek kifejlesztését, elterjedését és felhalmozását egy nemzetközi szerződés, a biológiai fegyverekről szóló genfi egyezmény tiltja. De vajon a biotechnológia óriási fejlődése tükrében betartják-e még ezt az egyezményt?


A Disney szerint el akarják kerülni a kulturális sztereotípiák megerősítését, a konzervatívok szerint azonban ez a kulturális kisajátítás eddigi legkirívóbb példája.


Budaházy Edda: NE ENGEDJÜK BE A FARKASOKAT! Jóllehet a magyar társadalom elsöprő többsége elutasítja az új totalitárius ideológiát, ( a gyermekvédelmi népszavazás során 3,7 millió választó helyezkedett a gender-ideológiát elutasító, a kiskorú gyermekek védelmét szorgalmazó álláspontra) de az évenként megrendezett budapest pride felvonulások ellen tevőlegesen tiltakozni nem mer, sokan inkább tüntetőleg kivonul a városból, hogy ne is kelljen néznie. A kormány, amelyet folyton homofóbiával vádol az EU, bár joggal feltételezhetjük, hogy már belátta ennek a veszélynek a nagyságát, a felvonulás engedélyezésével nyilván demonstrálni akarja a perverz nyugat felé, hogy nálunk is szabadság van, senkit nem üldöznek a nemi hovatartozása miatt.


„Emeljék magasba a zászlókat, harcolják ki a győzelemet és mutassák meg, hogy a jövő a hazafiaké” – fogalmazott Orbán Viktor.


Közel 40 millió forintot foglalt le a hatóság.


Postánkból


918 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page