Mindennapi szemezgetésünk (20:24)

Újabb történelmi emlékművet rongáltak meg a varsói utcákon, ezúttal az Alkotmány téren. Egy riporter rögzítette is, ahogy egy nő több emlékművet is összefirkált az abortuszpárti- és az LMBT-mozgalom szimbólumaival.
A New York Times részleteket is közölt az akcióról, amely jelzi, mennyire hatékony támadásra képes a Moszad. Farizadet legalább három golyó találta el, kizuhant a kocsijából. A legközelebbi kórházban áramkimaradás volt, és az út menti kamerákat is kikapcsolták. Az amerikai lap szerint az iráni emigrációból verbuvált harcosok mellett legalább hatvan ember vett részt helyben az akció előkészítésében.
Eljön az igazságosabb világ? Aligha! A Great Reset a hiperglobalizáció folytatása lesz más eszközökkel. Sokkal durvább eszközökkel.
A székelyek a hagyomány és a legújabb kutatások szerint már Árpád magyarjainak 895 előtti bejövetele előtt a mai Székelyföld területén, illetve annak környezetében éltek, önrendelkezésük pedig az ősiségen alapul. Erre bizonyíték az alapítólevél hiánya is – a később, V. István által alapított Aranyosszék kivételével a magyar királyok egyszerűen tudomásul vették a székelyek ősi szokás- és jogrendjét.
Ez az európai gazdasági erőviszonyok realitása, és nekünk ezzel kell együtt élni. De súlyos hipokrácia, ha egyes német politikusok azt várják tőlünk, hogy ezért még hálásak is legyünk.
Polgárháborús állapotok uralkodnak Franciaország több nagyvárosában is. A közösségi médiában több olyan videót is közzétettek, melyeken az látható, hogy a rendőrök tehetetlenek a feldühödött tömeggel szemben és inkább elmenekülnek a helyszínről. Lángoló autók, erőszak, füstbomba, könnygázgránát, megfutamodó rohamosztagosok – armageddoni jelenetek Párizsban és Lyon utcáin, miközben Macron még mindig a jogállamiság fellegvárában csücsülve nézi tétlenül az eseményeket.
Portugália miniszterelnöke, António Costa kritikával illette azt a döntést, amely az uniós pénzek kifizetését jogállamisági mechanizmusokhoz köti – írja az Euractiv portugál sajtóbeszámolókra hivatkozva. Az Euractiv szerint míg Portugália hivatalosan az ellenkezőjét állítja, zárt ajtók mögött Magyarország és Lengyelország álláspontjára helyezkedett a költségvetési vitában.
Comentários