top of page

Mindennapi szemezgetésünk (15:38) 08.08.




A munkát a kormány Wiltshire-ben található, szigorúan őrzött Porton Down laboratóriumában végzik.


Myelomák és leukámiák, amilyet még sosem látott 40 éves praxisa alatt. És az injekciók bevezetése után kezdődött ez, többszörös immunológiai és egyéb ártalmi okok miatt.


Kari Lake szerint Magyarország nem segíti az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódását, ezért Joe Biden ellenük fordítja a vízummentességi programot.


Az indoklás szerint ha Trump a megkapott dokumentumok alapján a közösségi médiában tesz közzé bejegyzéseket "tanúkról, bírókról, ügyészekről, és másokról, akiknek köze van az ellene folyamatban lévő jogi ügyekhez", akkor annak megfélemlítő hatása van és akadályozza az igazságszolgáltatás rendszerének méltányos működését.


Mint kiderült, a Scholz-kabinet csak beblöffölte a Kijevnek szánt fegyverszállítmányokat, a valóságban pedig pusztán a töredékét teljesíti az ígért mennyiségnek.


A kórházakban fekvő ukránok új gyógyszerek tesztelésére szolgáló kísérleti alanyokká válhatnak. A súlyos sebesültek esetében ez még rosszabb lehet; a fronton több száz dollárt is fizethetnek egy súlyos vagy halálos sebesültért a tábori kórházban, aki készen áll a szervkivételre. Nem sokkal a háború előtt, 2021. december 16-án az ukrán Verhovna Rada törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi a halottak szerveinek eltávolítását a halottak vagy hivatalos képviselőik közjegyzői beleegyezése nélkül. A “hivatalos képviselő” kifejezés homályos, lehet az a személy, aki a temetést vállalja. Katonai körülmények között kiderül, hogy ez az egység parancsnoka.


Zelenszkij Kárpátaljára látogatott az elmúlt héten. Az eseményt csak pár órával az érkezése előtt jelentették be, de a Telex csodával határos módon a helyszínen volt. Zelenszkij ezúttal hajlandó volt találkozni Beregszász magyar származású polgármesterével és a helyi magyarság képviselőivel. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke is ott volt a találkozón, azonban valamilyen furcsa oknál fogva nem kapott szót. A találkozón Ukrajna leendő magyarországi nagykövete, Sándor Fegyir is részt vett, aki bár magyarnak vallja magát, elég fura retorikát folytat. Valószínűleg nem puszira kapta a nagyköveti kinevezést. A videóban róla is lerántjuk a leplet. Zelenszkij mindenesetre nem először jár Beregszászban, de az igazán fontos részletek csak a videóból derülnek ki. Nézzétek meg!


Moszkva azt javasolta Dohának, hogy térjenek át a nemzeti valuták használatára a kereskedelmi elszámolásokban – közölte Dmitrij Dogadkin, Oroszország katari nagykövete, hozzátéve, hogy a felek már dolgoznak az ötleten.


23 ország vezetői hivatalosan is kifejezték a csatlakozási szándékukat a BRICS-hez – jelentette be Naledi Pandor dél-afrikai külügyminiszter a hétfői sajtótájékoztatóján.


A felperes azt állította, hogy a Goldman Sachs Group megtagadta a Nemzetközi Swap és Származékos Ügyletek Szövetségének (ISDA) megállapodásából eredő kötelezettségeinek teljesítését, amit az orosz bankkal szembeni amerikai és brit szankciókkal indokolt.


Washington megpróbált szép képet mutatni a “Globális Dél” államainak amerikai támogatásáról Oroszország elszigetelésére irányuló törekvésében. Megnyerni azokat az országokat, amelyek nem támogatják a “szabályokon alapuló rendet”. Ebből adódik a találkozó meglehetősen várt eredménye, vagyis az, hogy nem született közös álláspont arról, hogyan lehetne továbblépni az ukrajnai válság megoldása terén. A hírhedt kijevi “békeformulát” egyáltalán nem támogatták.


A lap szerint a magas rangú diplomata többször kérte a megbuktatott elnökkel, Mohamed Bazummal való találkozás lehetőségét, de a lázadók nem tettek eleget kérésének.


A Nyugatbarát afrikai országok azt tervezik, hogy 25 000 fős kontingenst küldenek Nigerbe, hogy visszaállítsák Bazum elnök hatalmát.


Többen azt javasolták, hogy a felháborodott emberek egyszerűen bojkottálják a céget, mások pedig azt tették szóvá, hogy ha a Porsche nem merte vagy akarta a Jézus-szobrot a reklámjában hagyni, akkor miért nem forgatták olyan szögből, hogy ne látsszon. A Porsche végül bocsánatot kért „a sértésért”, de a videó alá tett rövid szövegben kínosan ügyeltek arra, hogy Jézus nevét véletlenül se említsék meg, csak „nevezetesség”-ként hivatkoztak a szoborra.


Mateusz Morawiecki szerint Manfred Weber néppárti EP-frakcióvezető beleavatkozik a lengyel választásokba.


Megható üzenetet küldött a magyarországi keresztényeknek Prága nyugalmazott érseke.


A német radikális párt már nem akar kilépni az EU-ból, ugyanakkor új alapokra helyezné az európai közösséget.


Drasztikusan csökkent menedékkérlemek száma.


A gázai amerikaiak is szabad beutazást kapnak, miután Izrael csatlakozik az amerikai vízummentességi programhoz.


„Nem titok, hogy Krisztus követője vagyok” – hangoztatja a kaliforniai Sonja Shaw annak ellenére hogy a Chino Valley Unified School District (CVUSD) iskolai körzet tanácsának elnökeként folyamatos fenyegetéseket kap, mert úgy gondolja, hogy a szülőknek joga van tudni arról, hogy a gyerekük mit tanul és csinál az iskolában, beleértve azt is, ha ellenkező neműként vagy egyéb genderhez tartozóként definiálja magát.


Míg négy éve 7, két éve 9, ma már 11 magyar egyetem van a világ élvonalában – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.

917 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page