top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (09:42) 2022.05.11.






Odessza már órák óta remeg, ugyanis Oroszország heves bombázásokat indított. Moszkva most nagyon keményen támadja az ukrán pozíciókat. Az orosz légierő legalább három Kh-47M2 Kinzhal szuperszonikus rakéta, valamint egy Kalibr cirkálórakéta kilövésével földdel egyenlővé tette az ukrán lőállásokat.


Nem kizárt, hogy Putyin hétfői, meglehetősen lakonikus beszédét a 21. század legfontosabb politikai mérföldkövei között fogjuk majd számon tartani. Robert C. Castel elemzése.


A világ egyik legnagyobb filantrópja könyvet írt arról, hogyan előzhetők meg a világjárványok a jövőben. A GERM nevű „globális szakértői parancsnokság” kényszeríti ki az intézkedéseket, és ezek megtételéhez mindenük rendelkezésre is áll. (...) A GERM csapata „ellenőrzi” az országok felkészültségét, és gyakorlatokat is fog „vezetni”. Ezen túlmenően minden országnak szüksége lesz egy „járványügyi tisztre, aki felhatalmazást kap a járvány megfékezésére irányuló terv kidolgozására és végrehajtására”. Ennek a személynek jogosultságot kell biztosítani a szabályok kiadásához, és „teljes hozzáféréssel kell rendelkeznie az adatokhoz és a használt modellekhez. Nemzetközi szinten pedig a GERM csapatának kellene átvennie ezeket a funkciókat.” A GERM csapata, egy világméretű Emergency Operation Center (Vészhelyzeti Műveleti Központ) a szuperhatalmakkal, valamint olyan nemzeti járványügyi tisztekkel, akik átfogó felhatalmazással bírnak az intézkedések meghozatalára és végrehajtására. Bill Gates számára ezek jelentik a szükséges garanciákat a járványok jövőbeli megelőzésére.


Az érintett kompresszorállomáson érkezik a földgáz csaknem egyharmada Oroszországból Európába.


A Lidl-szupermarketlánc azon kísérletezik, hogy a rendelkezésre álló étolaj készletet a lehető legegyenletesebben ossza szét a vásárlói között. Annak érdekében, hogy minden család csak két üveg olajat vegyen, a cég korhatárt vezetett be: a napraforgóolajat csak a tizennyolc év felettieknek árulják.


Lábhoz rendeli őket.


Ma ismét összeülnek Brüsszelben az uniós tagállamok, hogy tárgyaljanak az újabb szankciós csomagról. Párizs arra számít, hogy már a héten döntés születhet az orosz olajembargót is magába foglaló intézkedésről, ehhez viszont el kell érniük, hogy Magyarország visszavonja a vétóját. Orbán Viktor korábban a magyar gazdaságra ledobott atombombához hasonlított egy esetleges orosz olajembargót.


Akár 10 éves börtönbüntetéssel is sújtható, ha egy orvos pubertáskori hormonális fejlődést gátló gyógyszereket ír fel 19 év alatti, nemet változtató tizenéveseknek.


A jogszabály célja, hogy az emléknappal "arra a 100 millió emberre emlékezzenek, akik a kommunista rezsimek áldozatául estek" világszerte.


Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére a következő években.




Dalí olyan perspektívából mutatja be Jézus Krisztus kereszthalálát, mint korábban soha senki. Olyan, mintha a sztratoszféra magasságából, a világűr sötétségéből tekintene le a kozmosz uraként az Atya a Fiára – Lőrincz Zoltán művészettörténésszel beszélgettünk Salvador Dalí egyik legmeghökkentőbb képéről.








646 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page