Mindennapi szemezgetésünk (10:58) 10.03.
–

Schmidt Mária: A WHO NEM IS ANNYIRA DISZKRÉT BÁJA
Ezekkel az új normákkal a WHO és az általa képviselt érdekkör uralkodni akar a jövőnk felett, még pedig azáltal, hogy kénye-kedve szerint korlátozhassa polgári- és szabadságjogainkat. Ki akarja venni a demokratikusan választott vezetők és népképviseletek kezéből a járványügyi korlátozásokról és az oltási kötelezettségről szóló döntéseket. Amiket olyanok kezébe akarja adni, akik semmilyen elszámolással nem tartoznak a választók felé és semmilyen felelősséget nem viselnek. Ők azok, akik azoknak a gyógyszergyártóknak és pénzügyi befektetői köröknek az érdekeit képviselik, akik szorosan összefonódtak a szálakat a háttérből mozgató magánalapítványokkal. Nem kizárt, hogy ezeknek az emberbarátoknak a koronavírus-járványon keresett dollármilliárdjaik növelte meg ennyire az étvágyukat, lehet, hogy azt egyfajta főpróbának tekintették, (rendezték?), lehet, hogy csak meglátták benne a lehetőséget, de az egyértelmű, hogy a járvány keltette félelemhullámot akarják meglovagolni és felhasználni. Sietniük kell, mert ha magunk mögött hagyjuk a félelmet, elillan az esély
Hitler is díszelgett a Time címlapján, s hova jutott. Karikó sem fog különbül járni...
(nu, egy valamire való, tisztességes tudós maszkban semmiféle díjat nem venne át, nemhogy egy Nobelt)

"Az elmúlt évben minden 10 COVID-halálozásból 9 a teljes/hármas védőoltásokhoz kötődött"

Dr. Gődény György: Ami jár, az jár
Karikó Katalin és Joe Biden – a kortárs zsenik, avagy ma már ez a színvonal!
Sztrájkoló orvosok – repedezik a német egészségügyi rendszer
Egyre több jel mutat arra, hogy rendszerszintű problémákkal küzd a német egészségügyi rendszer.
Sokatmondó hír terjed a világhálón, az amerikai szóvivő közölte.
Financial Times: Jöhetnek az EU-s pénzek Magyarországra, ha hozzájárulunk Ukrajna támogatásához
A brit lap uniós forrásokra hivatkozva ír a lehetséges dealről.
Magyar vétó: nem tudja megadni Ukrajnának az 500 millió eurós katonai támogatást az EU
Az uniós külügyi vezetők kijevi tanácskozásán Magyarország fenntartotta korábbi vétóját.
Tudják, hogy ha elveszítik Ukrajnát, akkor ők következnek. A Világgazdasági Fórum globalista parazitája, Klaus Schwab megpróbálja majd kiélezni a háborút Ukrajnában. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a biolaboratóriumaikat lefoglalják és leleplezzék, vagy hogy a gyermekek szexuális rabszolgaságának és pénzmosásának bizonyítékait a világ elé tárják. Most lépünk be a talán legveszélyesebb szakaszba, mivel megpróbálják majd eszkalálni a helyzetet, és a NATO-t is bevonják a harcba. A harmadik világháború egyre közelebb van.

Lavrov: a nácizmus megnyilvánulása az orosz autók kirekesztése Európából
Nácizmusnak nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, hogy hat európai uniós ország és Norvégia megtiltotta a belépést az orosz rendszámú személyautóknak.
Norvégia csatlakozik az EU tizenegyedik szankciós csomagjához
A norvég hatóságok bejelentették, hogy új szankciókat vezetnek be Oroszország ellen és csatlakoztak a korábban bemutatott 11. uniós szankciócsomaghoz.
Ukrajna levette az OTP Bankot a vállalati halállistájáról és kötelezte az orosz piac elhagyására
A közlemény szerint az elmúlt napokban az Európai Külügyi Szolgálat részvételével folytatott megbeszéléseken az OTP Bank számos kötelezettséget vállalt az orosz piacra vonatkozó jövőbeni terveivel kapcsolatban.
Moszkva rengeteg fegyvert készül beszerezni a közel-keleti terroristáktól
Egészen megdöbbentő részleteket közölt egy kuvaiti lap a körvonalazódó fegyverüzletről.
Elkezdődött a Donald Trump elleni hajtóvadászat a New York-i bíróságon
Trump „radikális baloldalinak" tartja az őt vádoló főügyészt.
Fordulat: Clinton munkára és adófizetésre kötelezné a migránsokat
Betelt a pohár!
Strasbourg nem illetékes: az eutanázia tagállami jogkör
A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult egy magyar jogász tragikus betegsége miatt, de elvileg a bíróság nem is tárgyalhatná az ügyet.
A michigani legfelsőbb bíróság megszavazta, hogy a bírák és a bírósági alkalmazottak a magukat transzneműként azonosított személyek esetében használhassák az „ők” személyes névmást – írja az Epoch Times.
Nincs mentség arra, amit a MÁV művel – elfogyott a türelem, tessenek befejezni a hazudozást!
Késni lehet. Alulfinanszírozástól szenvedni is lehet. Heteken át a véletlenre bízni, hogy mikor ér oda az a nyamvadt vonat, szobatiszta vállalatnál nem lehet. Kohán Mátyás írása.
Felgyorsuló világunkban védeni kell adatainkat. Hogy zajlik a rendőrségi adatfeldolgozás? Utánajártunk!
Ismét külföldi antifák jönnek tüntetni Magyarországra
Október-7-én, Sopronban fognak tüntetni.
A pápa szavai öt nyugalmazott konzervatív katolikus bíborosra reagáltak, akik levelet írtak a pápának, amelyben aggodalmukat fejezték ki számos kényes kérdéssel kapcsolatban, amelyeket várhatóan megvitatnak a Vatikán e havi nagy találkozóján, az úgynevezett püspöki szinóduson.
Rabosították a Mi Hazánk fővárosi elnökét, amiért lefestette az LMBTQ-padot
Mint ismert, Baranyi Krisztina nyáron egy LMBTQ-padot tolt bele a ferencvárosiak arcába. A Tompa utcánál volt látható a szivárványos pad, amit először a fradista majd Vékony Csongor, a Mi Hazánk fővárosi elnöke is átfestett nemzeti színűre. Toroczkai a Twitteren írt: Ez vérlázító: Rabosították a Mi Hazánk fővárosi elnökét, Vékony Csongort, amiért nemzeti színűre festette az elhíresült LMBTQ-padot.
A HVIM nem csak ígérget! Megkezdték az LMBTQP-lobbi feltárását
Több alkalommal is felhívtuk már arra a figyelmet, hogy a külföldről finanszírozott LMBTQP-lobbiszervezetek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, így a Budapest Pride ellen tartott sajtótájékoztatójukon tett ígéretüket betartva a szervezetek monitorozásának keretében megalkották a Javaslatok a külföldről finanszírozott LMBTQP-lobbiszervezetek káros tevékenységének visszaszorítására című dokumentumot.
Nagybetegen is azt kérte, hogy a nekrológban se írják le a valódi nevét.
