Mindennapi szemezgetésünk (10:55) 11.05.

Tehát az oltási arány itt kb. 99,9 % és ők voltak az elsők, akik sorba álltak az “oltásért”. Szóval amikor megnéztem a kanadai orvosok hirtelen haláleseteit, világossá vált számomra, hogy a legtöbbjük szívproblémák, szívkárosodás, szívmegállás miatt hal meg, ahogy már önök is tudják, kocogás közben, úszás közben vagy álmukban halnak meg. És dr. Peter McCullough részletesen beszélt erről, a szívizomgyulladásról, a szív károsodásáról és a szívben bekövetkező hegképződésről. (...) A turbórák nem egy orvosi fogalom, hanem egy fogalom, amit az emberek találtak ki, hogy kifejezzék a kovid ellen oltottaknál kialakuló rák különösen agresszív mivoltát. (...) De ilyet még soha nem láttam. Soha nem láttam mellrákot a 4. stádiumban a húszas éveikben járó nőknél. Soha nem láttam bélrákot a 4. stádiumban férfiaknál és nőknél a húszas vagy harmincas éveikben. Leukémiát sem láttam, ami néhány nappal vagy akár pár órával a diagnózis után megölte volna a beteget. És limfómát sem, ami ugyancsak néhány hónapon belül halált okozott volna.”

A távoli háborúk egyfajta terápiává váltak? Gáza, Ukrajna és hajszánk valamiféle katarzis után... Miért imádunk bevonódni idegen konfliktusokba? A konfliktus virtuális résztvevőivé váltak fotelben ülő tömegek, mintha a saját életük és jövőjük függne tőle, megsemmisítve és dehumanizálva az ellentétes álláspontot képviselőket.
„Van ötletük, hogy mi lehet ez a közös pont?” – tette fel a kérdést Gad Saad.
Legkevesebb 33 halálos áldozatról tudni jelenleg.
Eliyahu az interjú során annak is hangot ad, hogy ellenzi, hogy bármilyen humanitárius segélyt beengedjenek Gázába, mondván, hogy "mi nem adnánk át humanitárius segélyt a náciknak", és azzal vádolja, hogy "Gázában nem léteznek érintetlen civilek".
Vasárnap délutánig van idejük elhagyni a Gázai övezetet, utána elszabadul a pokol. (nu, kár abban reménykednie Izraelnek, hogy nincs Jóisten)
A magyar köztársasági elnök előtt csak a legfontosabb európai vezetőket fogadta a zsidó állam. (nu, Magyarországnak is kár)

Négy rendőr megsérült, több tízezren tüntettek.

Szerintük a terrorszervezet a palesztinok szabadságáért harcol. A Fehér Ház közelében összegyűlt tüntetők főként azt követelték, hogy állítsák le a harcokat a Gázai övezetben, illetve az Egyesült Államok hagyjon fel Izrael támogatásával. A helyszíni beszámolók szerint a tüntetők az Egyesült Államok több államából utaztak a fővárosba palesztinbarát szervezetek hívására, többen buszokkal érkeztek Illinois és Ohio államból.

Keserű megállapításra jutott szaúd-arábiai útja után Jared Kushner, Donald Trump veje.
A rendőrség tíz megmozdulást betiltott, mert a tüntetések résztvevői Izrael-ellenes poszterekkel vonultak fel és gyűlöletkeltésre alkalmas röplapokat osztogattak.
Az oroszországi születésű Xénia Szvetlova szerint a Kreml a jelenlegi közel-keleti háború "fő haszonélvezője".
Catherine Colonna francia külügyminiszter pénteken Nigériába látogatott, és arra szólította fel az afrikai országokat, hogy Párizs helyett ne Moszkvával alakítsanak ki kapcsolatokat. (nu, ez vicces; tetszett volna úgy viselkedni)
A Hezbollah olyan erős rakétát indított, amelyet korábban még nem vetettek be a folyamatban lévő konfliktusban.
Arra kérik őket, addig távozzanak, amíg lehet. A diplomatákat is menekíti Washington.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Recep Tayyip Erdogan török államfő újságírók előtt kijelentette, hogy Ankara nem fog támogatni olyan megoldásokat, amelyek révén fokozatosan törölnék a palesztinokat az emberiség történetéből, és a Gázai övezetnek mindenképpen részét kell képeznie majd egy független, szuverén palesztin államnak, miután véget ér a palesztin Hamász és Izrael közötti háború. Törökország konzultációra hazarendelte tel-avivi nagykövetét tiltakozásul „a Gázai övezetben élő civilek folytatódó izraeli bombázása” következtében kialakult „humanitárius tragédia” miatt.
A The Economist magazinban Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka által közölt cikket kommentálva, miszerint a frontvonalon patthelyzet alakult ki, Zelenszkij azt mondta, hogy a helyzet nem patthelyzet. Az ő szavai szerint: „Ez nem patthelyzet. Oroszország uralja az eget. Mi megvédjük a hadseregünket. Senki sem akarja csak úgy eldobni az embereit, ahogy Oroszország eldobja őket, mint a húst...”
A közösségi médiában felbukkant és néhány ukrán hírportál által szombaton közzétett fotókon és videókon látható, amint szétszerelik és eltávolítják a 40 méter magas emlékművet megkoronázó aranycsillagot.
Több mint 200 migráns költözött önkényesen a Brooklyn-Queens Autópályára, ahol sátrakat állítottak maguknak, boltokat rendeztek be, sőt, még borbélyuk és ételárusaik is vannak – számolt be az elképesztő állapotokról a New York Post.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.
Az Ultrahang legfrissebb adásában dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár volt a vendégünk, akivel a legfrissebb gazdasági adatokról beszélgettünk. Tényleg 13 millió forint megtakarítás jut egy átlag magyarnak? Mibe fektetnek az emberek? Mennyire van bizalom a bankokban, állampapírokban és részvényekben?
Elegünk van abból, hogy korrupt politikusok elárulhatják saját népüket, és akár a pusztulásunkhoz is hozzájárulnak. Lásd a Covid erőszakot. Végre be kell látnunk, hogy ezt a társadalmi rendszert nem lehet megreformálni és csak az empátián, a szakértelmen és szereteten alapuló társadalomnak van létjogosultsága.
Dr. Csath Magdolna közgazdász professzor: Növekedés vagy fejlődés: melyiket segítik az akkugyárak címmel tartott előadást a Mi Hazánk értelmiségi holdudvarából alapított Fekete István Szabadegyetemünkön.

댓글