Mindennapi szemezgetésünk (12:26) 11.18.

Bitang erős beszédet mondott Kövér László a Fidesz kongresszusán
A politikus beszédében felidézte, hogy melyek voltak az elmúlt évek legfontosabb történései. „Kitört az orosz-ukrán háború”, megalakult az 5. Orbán-kormány, az Egyesült Államok pedig megelégedett azzal, hogy egy „Andropov-imitátort küldött ide nagykövetként”, „igaz most eléggé lefoglalja őket az ukránok vágóhídra terelése, és a világ újból lágerekbe szervezése” – fogalmazott a házelnök. Aki szerint továbbá „az Európai Parlament megtartotta az n+1., a magyarországi jogállamiságot temető” szertartását. A politikus szerint "a brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek, és eközben brüsszeli útonállók még a pénzüket is el akarják rabolni.” Eközben Törökországot továbbra sem sikerült felvenni a tagállamok sorába, „milliószám özönlenek be a menekültnek álcázott hódítók Európa határain”, eközben pedig „az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához.” Kövér László arról is beszélt, hogy az egész világból tébolydát akarnak egyesek csinálni, amelynek virtuális falai egyre nagyobbak. A házelnök felhívta a figyelmet, hogy "ez nem a Soros Alexek és Gyuri bácsik országa, hanem a Nobel-díjasok, az olimpiai bajnokok szülőföldje, a pesti srácok országa.” „Meg fogjuk tartani ezt az országot gyermekeinknek, unokáinknak, ha isten velünk, akkor kicsoda ellenünk” – zárta beszédét a házelnök.
Bill Gates 2030-ig minden ENSZ-tagállamban bevezetné a kötelező digitális azonosítót
Brüsszel a globalista elit parancsait teljesíti – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a múlt hét pénteken. A globalisták célja pedig a New World Order, az új világrend megalkotása, amelyet – természetesen – ők uralnának. Ez akkor is tény, ha a Wikipédia még ma összeesküvés-elméletnek nevezi. Pedig a 20. század során már Woodrow Wilson és Winston Churchill is használta ezt a fogalmat. A globalista elit szervezetek és személyek hálózatain keresztül igyekszik segíteni az új világrend létrejöttét. Ilyen szervezet például a senki által meg nem választott Világgazdasági Fórum (WEF), amelyet az ENSZ, sőt az EU is támogat. Ilyen jól ismert személy a magát – Soroshoz hasonlóan – szintén humanistaként és életjobbítóként beállító Bill Gates is.
Az Európai Bizottság leállítja a hirdetéseket az X közösségi oldalon
Azzal az indokkal, hogy az „elmúlt hetekben a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd riasztó mértékű növekedését tapasztalták.”
A megrendelési szerződések aláírásával emberek millióit tették kísérleti nyulakká
A Pfizer nyíltan leírta a szerződésekben, hogy nincs tanulmányuk a hatékonyságról és a mellékhatásokról.
Így tussolják el Brüsszelben Ursula von der Leyen korrupciós ügyét
Az antikorrupciós harcra általában kényesen ügyelő Európai Bizottságot nem zavarják saját elnökének kétes ügyei. Baldan szerint az elnök viselkedése többek között a belga kormánnyal szembeni közbizalmat is aláásta. Baldan a feljelentésben azt is hangsúlyozta, hogy a Pfizer vakcinabeszállítóként kivételesen előnyös helyzetbe került a többi gyártóval szemben, hiszen csak a Belgium számára eljuttatott 40,4 millió koronavírus elleni oltóanyagból 27,9 millió darab az amerikai vállalattól származott. Von der Leyen védekezése szerint nem vett részt az érintett tárgyalásokban, így az SMS-ek nem befolyásolták az üzletet. Az EU 35 milliárd dollár értékben vásárolt vakcinákat, ami nem kevés extraprofitot biztosított a Pfizernek. Kéz kezet mos. Az Európai Parlament Covid-19 bizottsága felszólította von der Leyent, hogy számoljon el a vakcinabeszerzés ügyében, a parlament azonban gyorsan a vádlott segítségére sietett és elintézte, hogy zárt ajtók mögött kérdezzék ki az elnököt, így a korábbi korrupciós botrányok miatt szintén megtépázott EP nem biztosított teljes átláthatóságot az ügyben. Az Európai Bizottság és a Pfizer közötti vakcinaüzlet részleteit a média teljes kizárásával, csak bizalmasan ismertették a képviselőkkel, titoktartás mellett.
Önti a fegyvert az USA Izraelbe
Felgyorsította a fegyverszállítást az Egyesült Államok: Izrael megkap mindent, amit csak kér. Kivéve azt, ami nincs a Pentagon raktárában, vagy már odaadták Ukrajnának.
Izraeli rakétákat lőtt le a szír légvédelem Damaszkusz felett
A szíriai légvédelmi erők tüzet nyitottak az ország fővárosa, Damaszkusz feletti légtérben lévő célpontokra – jelentette pénteken az Al Watan című szíriai lap katonai forrásra hivatkozva.
„Kifelé!” – pórul járt egy londoni taxi antiszemita utasa
"Húzzon a p*csába a taximból” – mondta a „zsidó gépezetről” hadováló nőnek a taxisofőr.
Lázad a washingtoni „mély állam” Joe Biden ellen a Wall Street Journal szerint
Washingtonban szövetségi dolgozók százai próbálják szabotálni a demokrata elnök Izrael-politikáját. A lap beszámol arról, hogy 40 kormányzati ügynökség 500 tisztviselője és alkalmazottja levelet küldött Bidennek, és azt követelték, hogy kezdeményezzen tűzszünetet Izrael és a Hamász között. „Az amerikaiak nem akarják, hogy a hadseregünk egy újabb értelmetlen és költséges közel-keleti háborúba keveredjen” – írták a levélben. A dokumentumon a szerzők nem vállalták a nevüket. Hasonló levelet küldött a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség ezer dolgozója, akik szintén tűzszünetet követeltek. A tisztviselők hozzátetették: nem írják alá a levelet, mert féltik a biztonságukat, és tartanak attól, hogy kirúgják őket. „Ha a demokrácia jelent még valamit, akkor talán valóban el kellene, hogy veszítsék a munkájukat, sőt le kellene mondaniuk, ha már nem tudják támogatni a főnöküket” – írják a lap szerkesztői.
Sokkoló számok: négyből három (!) palesztin helyesli a Hamász mészárlását
Megdöbbentő közvélemény kutatást tett közzé egy ramallahi székhelyű kutatóintézet.

Egymást érik a támadások a brit zsidók ellen: „Minden zsidót el kellene gázosítani”
Már rendőri kísérettel hagyják el a zsidók a zsinagógákat.
Európa egyik legbékésebb városát is elérte az antiszemita gyűlölethullám
A helyi zsidó közösség vezetője szerint „a legrosszabb rémálmaikban” sem gondolták volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Vandálok gyűlöletkeltő graffiti festettek a ljubljanai zsidó kulturális központ bejárati ajtajára, ami az első ilyen eset Szlovéniában az izraeli-palesztin konfliktus október 7-i kiéleződése óta – írta a Delo című napilap pénteken.

A cikk hangsúlyozza: a közösségi platformok nem igazán tudnak lépést tartani az antiszemita és iszlamofób gyűlöletbeszéd áradatával, amely az izraeli háború kezdete után terjedt el.
A volt ukrán miniszterelnök szerint Ukrajna csődbe ment
Ukrajna csődben van, és az ország képtelen önerőből pótolni költségvetési hiányát, mivel szinte teljes mértékben a nyugati segélyekre támaszkodik – jelentette ki pénteken Mikola Azarov volt miniszterelnök.
Trump republikánus kihívója jól megtérülő befektetésnek nevezte az ukrán konfliktust
Chris Christie, New Jersey volt kormányzója és a republikánus elnökjelölt-aspiráns elítélte az “elszigetelődést”, és arra sürgette az amerikaiakat, hogy duplán támogassák az ukrajnai háborús erőfeszítéseket, és azt egy “jól megtérülő befektetésnek” nevezte.
A finnek aláírást gyűjtenek, hogy a kormány ne zárja le az orosz határátkelőket
“A finn-orosz határ teljes lezárásáról szóló kormányzati döntés az emberi jogok megsértését jelenti. A törvény megváltoztatására szólítok fel, mert az sérti a családi kötelékeket. Sok embernek vannak közeli rokonai a határ mindkét oldalán. A gyerekek például nem látogathatják meg a nagyszüleiket vagy a másik házastársát. Az okmányokkal nem rendelkező menekülteket a határról egy olyan állomásra irányíthatják, ahol a menedékkérelmeket feldolgozzák” – olvasható a kezdeményezés leírásában.
A WADA szerint Oroszországnak nincs joga a Barátság Játékok megrendezéséhez
Attól tartanak, hogy az olimpia alternatívája készül... A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója, Olivier Niggli kijelentette, hogy Oroszországnak nincs joga a Barátság Világjátékok megrendezésére, mivel az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) nem felel meg a követelményeknek – írja a RIA Novosztyi.

Saját nemzetközi popzenei versenyt indít Oroszország
Intervízió néven saját nemzetközi popzenei versenyt indít Oroszország – jelentette be Olga Ljubimova orosz kulturális miniszter a IX. szentpétervári nemzetközi kulturális fórumon a hivatalos külföldi delegációk vezetőivel pénteken megtartott találkozóján.
Venezuelában már országosan elfogadják a MIR-kártyákat
Az orosz MIR fizetési rendszert már egész Venezuelában elfogadják – jelentette be csütörtökön Yvan Gil Pinto külügyminiszter.
Most már Kínából jön az autóipari csúcstechnológia is
Megfordult a világ, az európai autóóriások és a kínai elektromos járművek feltörekvői közötti két új megállapodás felforgatta a technológia és a know-how hagyományos áramlását nyugatról keletre. A nyugati gyártók újabban fizetnek is a kínai elektromos járművekkel foglalkozó cégek kisebbségi részesedéséért, hogy hozzáférhessenek a technológiájukhoz.
Gyermekkori nosztalgia fogott el a mai Vietnám láttán
Fimmy Sobak
Végre ez is kiderült: a szülő–gyermek kapcsolat a fejlődés akadálya a balliberálisok szerint
Tanulmány készült az LMBTQ-lobbi hatalomátvételéről Európában.
Oroszország betiltaná az LGBT mozgalmat
Talán az oroszoknak is feltűnhetett, hogy ezek a homoszexuális és transzvesztita lobbisták valahogy mindig a gyermekeket veszik célba, ezért 2022-ben – egyenrangúként kezelve a kettőt – törvényt fogadtak el, ami tiltja a nem hagyományos szexuális kapcsolatok és a pedofília propagandáját.
Lerombolja a világot a magukra hagyott fiatalok hiszékenysége!
Tisztítótűz, Bogár László, Férfiak Klubja Bedő Imrével
Pillanatképek a német parlamentből a 2. korona-szimpóziumból (november 11-12.) (ismétlés)
“A maszkok veszélyesek.” “A terápia nem okozhat több kárt, mint maga a betegség.” “A kovid-“pandémia” alatt történelmien alacsony volt az ágyak kihasználtsága.” “Összegzés: Az “oltóanyagok” hatékonysága és biztonságossága a nagy oltáskampány idején 2021/2022-ben ismeretlen volt” A tetteseknek bíróság előtt a helyük. (Biró Éva)
