top of page

Mindennapi szemezgetésünk (11:26) 2023.01.29.




Davos 2023: A válságnak nincs vége Bukovinszki Gergely, Szkeptikus Kerekasztal Idén is összeültek a davosi pöfeteggombák, hogy gratuláljanak egymásnak eddig elért eredményeikhez, és hogy erősítsék státuszuk nyújtotta összetartozásukat. Eredményeiket felesleges részleteznünk, mindannyian láthatjuk a világ állapotán, hogy hová vezet az eszelős zöldmosás, a kapzsiság és abszolutista gondolkodás. Ez utóbbi jellemezte idén is az összegyűltek előadásait. Nem Bilderberg módra, a köz figyelő tekinteteitől távol, hanem büszkén, publikusan, 130 ország képviselőjét bevonva hirdetik nagyságukat. Az üzenet világos. Ők mondják, mi tesszük. Egy megválasztatlan elit, megavállalatok és központi bankárok képviseletében. Ami azonban más volt idén, az a közmegítélésük. Még a csapból is ők folytak, a nemzetközi sajtó majdhogynem teljességében felkapta az eseményt, ráadásul sokan közülük kellemesen negatív fényben feltüntetve a dőzsölő rablóbandát. És népszerűségük bár erősödni látszik, a válsággal szorongatott tömeg fokozódó elégedetlenségét egyértelműen feléjük kezdi fordítani. Még Elon Musk is felült az őket ostorozók vonatára. Bár nem terveztem, hogy sokat időzök a témán 2023-ban, mivel többen is kértétek, ezért egy összefoglalóval jelentkezem.


Az M1 híradójában bemutatott felvételeken jól látszik, ahogy a nyílt utcán fegyvert fognak egy férfira, aki keményen ellenáll, de kirúgják mindkét lábát, leteperik, s már viszik is. Egy idősebb embert a piacon járókelők előtt löknek a falhoz, majd tuszkolják be nyomban a rendőrautóba. Kárpátalján rendszeresen készülnek felvételek ilyen elrettentő jelenetsorokról. Persze csak titokban, mert Kijev teljes kontroll alatt tartja a médiát, csupán a központi hírek mehetnek ki, ezek pedig arról szólnak, hogy Ukrajna győzelemre áll.


Az ukrán határrendészek hajnali négykor is résen voltak, és feltartóztatták őket.


A menedékes státusz megszerzői szállást kérhetnek és dolgozhatnak, a gyerekek pedig iskolába járhatnak Magyarországon. Az ő számuk meghaladta a négyezret.


A CNN még 2014-ben készítette el ezt a riportot arról, hogy az Egyesült Államok által támogatott kijevi kormány megtámadja saját civiljeit Donyeckben, amely akkor még Ukrajna része volt…Még mindig úgy gondolod, hogy az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazást megrendezték?


Az „amerikai adminisztráció” nem volt szomorú az orosz gázt Németországba juttató vezeték megsemmisülése miatt.


Német sajtóértesülés: az Európai Bizottság milliókat fizetett a brüsszeli korrupciós botrányban érintett NGO-nak Az egyik német gazdasági hetilap értesülései szerint az EU Bizottsága 2006 óta mintegy hatmillió euróval támogatta a korrupciós ügyben érintett Nincs béke igazságosság nélkül nevű civil szervezetet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Jelenleg is van olyan projektjük, amelyre pénzt kaptak, azonban a botrány hatására felfüggesztették a kifizetését.


A The Times of Israel híradása szerint feltételezhetően Izrael áll a titokzatos dróncsapások mögött.


Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója nem hagyta válasz nélkül Lapid megjegyzéseit. „Tisztelt Lapid úr! Egy választás elvesztése kemény dolog, de ez nem mentség a fakenews terjesztésére...”


A palesztinok édességosztással és tűzijátékkal ünnepelték a jeruzsálemi zsinagóga elleni terrortámadást.


Behzad Karim Khani azt üzente, „az időre játszhatunk, ami nektek nincs”.


A The Associated Press Stylebook nemrég közzétett egy posztot, melyben azt írják mintegy „megfontolandó tanácsként”, hogy az újságírók tartózkodjanak általános címkék használatától amikor emberek olyan csoportjairól van szó, akiknek a címke az egyetlen közös jellemzőjük, mert ez „dehumanizáló hatású” lehet. Nem ajánlott olyasmit írni, hogy a szegények, a mentális betegek, a franciák, a fogyatékosok, a felsőfokú végzettségűek, és helyette inkább úgy érdemes fogalmazni, hogy emberek mentális betegséggel – hozták fel példaként. Nem sokkal ezután „a franciák” kifejezést is a dehumanizálók közé sorolták, ami egyrészről óriási felháborodást, másrészt mémek tömkelegét váltotta ki. Ezen a ponton azonban már az amerikai francia nagykövetség is beszállt. A nagykövetség szóvivője, Pascal Confavreux a New York Timesnak mondta el, hogy el sem tudják képzelni, mi lehetne 'a franciák' alternatívája. A viccesebb kedvűek „a franciaságukat megélő/megtapasztaló emberek” szóhasználatot ajánlották alternatívaként.


Fimmy Sobak disztópiája Az ötödik boosteremet ünnepeltem, amelyet kombináltam a második majomhimlő oltással és a sokadik influenza oltással. Ennek örömére egy rovaros szendvicset majszoltam a tévé előtt. Éppen a szemét diktátor Putyint mutatták, aki a rengeteg betegsége után még mindig nem patkolt el, és a NATO a harmadik év után még mindig nem nyerte meg a háborút, miközben a fekete ukrán transznemű férjem besétált, és közölte, hogy terhes egy pangolinnal a hasában.

Az esemény bevezető előadását prof. dr. Garbai László, a Magyar Energetikai Társaság tiszteletbeli elnöke tartotta. Az évértékelő rendezvényen a Mi Hazánk által alapított Magyar Életért díjat is átadták dr. Csókay András idegsebésznek. Ezt követően, beszédet mondott Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője. A Mi Hazánk frakcióvezetője beszéde összegzéseként a Virradat program fő elemeit hangsúlyozta, melyek megvalósítása nélkül szerinte nem lehet felvirágoztatni Magyarországot. A pártelnök kiemelkedő nemzetstratégiai kérdésnek nevezte az oktatás helyzetét. Károsnak tartja, hogy bizonyos erők rátelepedtek a tanárok jogos elégedettlenségére, az egyik legfőbb problémáról azonban egyáltalán nem esik szó, melynek megoldása nélkül aligha lesz minőségi oktatás Magyarországon. Ott nem lehet tanítani, ahol már lassan a tanárt is megverik – magyarázta. Ezt pedig csakis szegregációval lehet orvosolni.


„A kereszténységet nem lehet a politikával megújítani” – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a hit végső soron mindig az egyén szívének megtéréséről szól, de ha a keresztények nem ébrednek fel és állnak ellen az őket elmosni kívánó trendeknek, a hit el fog tűnni. „A legtöbb remény ma az ortodoxokban van. Ők nem vitatkoznak, hanem hisznek. Mi [protestánsok és katolikusok] állandóan vitatkozunk”. A magyarországi vallási helyzetről, arról, hogy viszonylag kevesen járnak templomba, a miniszterelnök azt mondta: „Nincsenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy milyenek vagyunk”.


2022 nyarán egy busznyi, 14-23 éves magyar fiatal indult zarándoklatra a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba, Szűz Mária állítólagos jelenéseinek helyszínére. Többen közülük első alkalommal utazott el a kegyhelyre. Augusztus 3-án, az esti szentmise előtt négy lánynak megjelent a Szűzanya. Júlia tanúságtételben meséli el a jelenést.











838 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page