Mindennapi szemezgetésünk (11:12)
Hogy Donald Trumpot még nem lehet leírni, azt megerősítik a közvélemény-kutatások is. A Morning Consult és a Politico megbízásából készült februári felmérés szerint a republikánus szavazók többsége ismét a volt elnököt indítaná csatába a választásokon, 59 százalékuk mindenképpen komoly szerepet szánna neki a párt formálásában, és jelentősen csökkent azoknak az aránya is, akik szerint ő felelős a Capitolium ostromáért.
Lyon polgármestere korábban a Tour de France biciklis verseny környezetszennyezőnek nevezésével verte ki a biztosítékot.
A bábsorozat egyes epizódjai elé offenzív tartalomra figyelmeztető jelzést raktak.
A lupényi kőszénbánya mintegy hetven bányásza immáron a hatodik napja nem jött fel a tárnákból, így tiltakoznak amiatt, hogy nem kapták meg idejében a bérüket.
Franciaország egy ideje gigászi küzdelemben próbálja megvédeni nemzetének szabad és liberális jellegét. Nemcsak az utcán, hanem a francia egyetemeken is egyre inkább szükséges az 5. köztársaság szellemiségének védelme - írja az Erdély.ma párizsi tudósítója.
Örömmel látom, hogy Jakab Péter nem feledte el a gyermekkori ízeket. Van annak valami csöndes bája, hogy felnőtt korból visszatekintve ismét érzi azokat a zamatokat, melyek kora gyermekkorát áthatották, és nem is csinál titkot belőlük. Kicsap néhány kiflit, parizert és Piros Aranyat: lássák, ezt eszi ő. Mit eszi, kajálja, falja, zabálja. Mindent a népért és semmit a nép ellenében, az étrend is ezt fejezi ki, egyszerű, tartalmas, tápláló, mint a nép sajátja is. Bizony a nép is ezt eszi, mert megszokta és mert nem tud mást elképzelni. Ja, és mindezt zsírpapírban, ahogy kell.
A projekt képviselői szerint a neobrutalista épület „több mint szimbólum, egy új éra kezdete”
Galster lánya így nyilatkozott az Israel Hayomnak: „Nehéz és szomorú nap volt. Apám egyfolytában azt ecsetelte, mennyire odaadó gondozásban volt része, és azt, hogy milyen hálás volt Mahernek és az egész csapatnak”.
Többen jelentkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mint tavaly – erről is kérdeztük Vidnyánszky Attilát, a kuratórium elnökét, a Nemzeti Színház igazgatóját.
A Szilícium-völgyi vállalatok alkalmazottai tavaly mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy a Fehér Házba segítsék a demokrata politikust.
Az ausztrál kormány mintegy 16,5 millió eurót (5,9 milliárd forint) költ a koronavírus elleni oltás népszerűsítésére és az oltókampánnyal kapcsolatos tájékoztatásra. A 2019–2020-as ciklusban a kormány összesen 42 millió dollárt költött digitális reklámra – emlékeztetett a hírportál, utalva arra, hogy az ausztrál online hirdetési kiadások körülbelül egynegyede mostanáig a Facebookon került felhasználásra, a mostani döntés tehát milliókba kerülhet az amerikai óriásvállalatnak.
Comments