top of page

Mindennapi szemezgetésünk (08:00) 12.10.



Több mint 600 író és művész írta alá azt a nyílt levelet, amelyben elítélik a Gázában zajló népirtást és kérik, hogy a világ ne támogassa tovább Izraelt. Az aláírók között van a többi között Sally Rooney, Janne Teller, Naomi Klein, Esther Freud és Patricia Lockwood.


Mit nem ír a “Frankfurter Allgemeine” (Frankfurti Napilap)? “Váratlan sejtfolyamatok a kovid-'oltás' után. Az mRNS-oltóanyagok technológiája még eléggé új. A kutatók most váratlan molekuláris folyamatokat figyeltek meg az embereknél a sejtek belsejében az oltás után.” Ami ezeknek váratlan sejtfolyamat, arra bizonyos nagytudású emberek 3 évvel ezelőtt figyelmeztettek.Szép lassan csepegteti a média az igazságot és persze úgy csinálnak, mintha valami hatalmas újdonságot osztanának meg, amiről eddig senkinek még csak fogalma sem volt. Az igazságot már nem lehet elhallgatni. A tálalás módján azonban sok múlik. Hülyének és ezáltal ártatlannak tettetik magukat. Pedig nem azok! Sok mindent tudtak, csak eddig hallgattak!!! No Amnesty! (Biró Éva)



Elfogadta az ukrán parlament péntek éjjel a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új törvényt, amely az ukrán kormányzat szerint figyelembe veszi az Európa Tanács és szerveinek szakértői véleményét és az orosz ajkúak kivételével számos területen visszaállítja a kisebbségek korábbi jogait.


Radev hétfőn vétózta meg a javaslatot, ragaszkodva ahhoz, hogy a törvényhozók elsiették a parlamenti eljárást, és nem vették kellőképpen figyelembe a bolgár igényeket és érdekeket. A bolgár alkotmány értelmében azonban a parlament egyszerű többséggel felülbírálhatja a vétót.


A tárgyalás fő témája a jobboldali pártok nemzetközi együttműködése volt.


A megbeszélésen az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszak közös teendőiről, a választások tétjéről: a nemzeti szuverenitás megvédéséről volt szó.


Twitter-bejegyzésben tájékoztatták a nagyvilágot, hogy partnerségi kapcsolatot alakítottak ki egymással. (nu, két élősködő; ami összetartozik, összenő,)


Nyáron úgy tűnt, megússza ügyes-bajos ügyeit az amerikai elnök fia, de úgy tűnik, az adócsalás számonkérése elől ő sem menekülhet.


Egy amerikai történész szerint soha nem történt még ilyen a Fehér Ház történetében.


Uniós diplomaták és agytrösztök tisztviselői felvették a kapcsolatot Donald Trump volt amerikai elnök munkatársaival, hogy kiderítsék, kivonná-e az Egyesült Államokat a NATO-ból, ha visszatérne a Fehér Házba – jelentette pénteken a New York Times című lap. Kevesebb mint egy év van hátra a 2024-es elnökválasztásig, Trump a republikánusok várható jelöltje, és a legtöbb felmérésben vezet Joe Biden elnök előtt. A Trump-kormányzat számos volt tisztviselője és Trump-ellenes szakértő azt állította az elmúlt hetekben, hogy egy második Trump-elnökség a NATO összeomlását jelentené, és ez a pánik a jelentések szerint átterjedt az EU-ra is.


Az EU több mint egy tucat kínai székhelyű vállalatot azonosíthat és esetleg szankcionálhat, amelyek olyan árukat szállítanak Oroszországnak, amelyeket az ukrajnai konfliktusban felhasználhatnak – közölték az unió vezetői Pekingben újságírókkal.



Tucker Carlson, a Fox News egykori műsorvezetője nem zárta ki, hogy 2024-ben ő legyen Donald Trump amerikai elnök alelnökjelöltje, de azt mondta, hogy Isten utasítására kellene elvállalnia a posztot, ha felajánlják neki.


Nyilvánosságra került az érzékenyítő anyag.


Ötből négyen megúszták felfüggesztett börtönbüntetéssel.


A metró.



Böjte Csaba atya Székelyhíd és Debrecen kapcsolatát emelte ki. Elmondta: „régen a székelyhídi emberek Debrecenbe jártak a vásárba, itt adták-vették portékáikat, a debreceniek pedig a pincéiket Székelyhídon, az érmelléki térségben alakították ki. Székelyhídhoz közelebb van Debrecen, mint Nagyvárad és Nagykároly. Gyógyítani kell a sebet, amit Trianon okozott. Ezt is szolgálja ez a kiállítás és a közös munka.”


Az ország számos ipari üzemében tapasztalni, hogy a vendégmunkások érkezésével párhuzamosan zajlik a magyar dolgozók bújtatott leépítése. A 24.hu-nak egy konkrét példát is bemutattak Nógrád vármegyéből. E húzásokkal a cégek a munkaerő kiszolgáltatottságára építenek, ismét napirendre került a túlóraszám megemelése. “A Mahle autóipari cég balassagyarmati üzemében arra lettek figyelmesek a helyi kirendeltségünknél, hogy a magyar dolgozókba mindenféle okkal “beleáll” a cégvezetés, burkoltan belekötnek az emberekbe, majd fegyelmi ügyekre hivatkozva rövid úton megszüntetik a munkaviszonyukat. Érdekes módon nagyjából mindig annyi magyar munkavállalót küldtek el, amennyi indonéziai kölcsönzött munkás érkezett éppen” – számolt be a 24.hu-nak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.



Dörner György Kossuth-díjas színész, az Újszínház igazgatója, a magyar művészvilág megkerülhetetlen figurája 70 éves lett.



738 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page