Mindennapi szemezgetésünk (12:30) 2023.03.02.
–

Magyarország legismertebb és vezető közvélemény-kutatója is megerősítette: a Mi Hazánk Mozgalom a legnépszerűbb párt a 18-29 évesek közt, ami a jövőre nézve érdekes változásokat predesztinál. A Medián legutóbbi mérése 1000 fős, reprezentatív mintán alapul.
Terjedelmes interjút adott a Weltwochénak a magyar kormányfő, amelyben szóba került a háború, az Európai Unió, Washington és Vlagyimir Putyin is.
Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben – mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól".
A lap olyanokat szólaltatott meg, akik Magyarországot választották.
A Wprost szerzője azt nehezményezi, hogy a szentatya nem Lengyelországba, esetleg Ukrajnába, hanem hazánkba látogat el.
A legutóbbi szankciós csomag inkább szimbolikus, semmint gyakorlati jelentőséggel bír. Az orosz atomenergiához már senki nem nyúl.
A haderők mögött álló gazdasági-társadalmi rendszer működése legalább annyi leckét tartogat számunkra, mint magának a hadviselésnek a tanulmányozása.
Ijesztő állításokat tett Boris Pistorius szociáldemokrata védelmi miniszter.
A felszabadított és megszállt területek is tele vannak aknákkal.
„Már most is arra használják a híreket és a médiát, hogy mentálisan felkészítsenek egy háborúra Oroszországgal és Kínával . Fogadd el a szavaimat, Ukrajna veszít, és a Nyugat túl sok időt és pénzt fektetett be, hogy hagyja, hogy kudarcot valljon. Mindent megtesznek, hogy megszerezzék. Ha az egyszerű retorika nem elég nekik, hamis zászlós támadásokat jósolok akár amerikai földön, akár egy NATO-szövetséges ellen, hogy felkeltsék érzelmeinket és háborúba rántsanak minket" – írta a Twitteren .
Azt mondták, hogy az ellenségünk Szerbiában volt, amikor tinédzser voltam. Aztán azt mondták, hogy az ellenségünk Afganisztánban van. Aztán azt mondták, hogy ellenségünk Irakban van. És talán az ellenségünk az utcán volt a helyi mecsetben. És ma azért vagyunk itt, hogy elmondjuk, tudjuk, ki az igazi ellenségünk. Ellenségünk nem Oroszországban van. A mi ellenségünk az a birodalom, amely megfosztott minket a jogainktól, amely kifosztotta a kincstárunkat az őrült birodalmi rendszerváltó háborúkhoz, és amely üldözte és bebörtönözte az olyan valódi újságírókat, mint Julian Assange. Azt mondják, ott kell megküzdenünk velük, hogy ne itt kelljen harcolnunk velük......
A kongresszusi bizottság egyre nyilvánvalóbb bizniszei miatt szorongatja a drogbotrányba keveredett Hunter Bident, aki mind inkább magára marad; most épp a család pénzügyi menedzsere készül dokumentumokkal ellátni a vizsgálóbizottságot.
Nyilvánosságra kerültek a helyi Központi Statisztikai Hivatal (CSO) adatai.
A mesterséges intelligencia valós időben fogja tájékoztatni a román kormány tagjait a lakosság kívánságairól és véleményéről.
Szárá Netanjahut tüntetők támadták meg egy tel-avivi fodrászatnál, a rendőrségnek kellett kiszabadítania; a tüntetések Jeruzsálemben és északon is folytatódnak.
Ezt szakértők állították a Danube Institute kutatói által szerkesztett „Antiszemitizmus Magyarországon: hiedelmek és valóság” címmel megjelent könyv bemutatóján.
Az 1900-as évek közepétől a világ lakossága egy erőteljes növekedési pályán haladt, ám ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden térségben egyöntetű lenne az ilyesfajta gyarapodás. Míg ugyanis az elmúlt évtizedek legnagyobb húzóországai Kína és India voltak, a 21. század pedig Afrika esetében hoz majd robbanást, országok sokaságában népességfogyásra lehet számítani növekedés helyett.
„A Magyar Orvosi Kamara továbbra is szakmai kamaraként kíván dolgozni tagjai érdekében és az egészségügy jobbításáért.
Jelenleg minden tagot próbálunk megszólítani és minél többet megtartani.
A jogi lépések lehetőségeit vizsgáljuk, azt tervezzük, hogy élünk velük.
A kormány jelenlegi lépése semmiképpen sem javítja a túlterhelt egészségügyi dolgozók amúgy is feszült hangulatát, nem segíti elő megtartásukat, létszámuk növelését.”
Újabb hangfelvétel látott napvilágot az Eötvös József Gimnázium körült kirobbant botrány kapcsán. Keressük az intézmény igazgatóját, ha reagál, frissítjük a cikket.
Skrabski Fruzsina: Újra készít videókat Hodász András, aminek szívből örülök, mert szerintem Isten áldotta tehetség Úgy tud életmód és hitbeli kérdésekről beszélni, hogy még a hitetlen és a bizonytalan embereket is megszólítja. Most, hogy otthagyta a papságot, végignéztem a régi videóit. Egy külön műsort szentelt annak, hogy vigyázzunk a papjainkra – vérzik a szívem, hogy nem tudtunk rá eléggé vigyázni! A másik videó, amiben pedig elmondja, hogy miért jó papnak lenni – annyira kedves és hiteles, hogy még nekem is kedvem lenne papnak menni. Próbált árkokon átvándorolva létezni. Aztán a senkiföldjén találta magát. Bántották, igen. Olyasmivé lett, mint a többi fideszárva. Egyik közösséget elhagyta, a másik meg annyira nem önazonos. Az elhagyott se önazonos. Közösségnélküliség, megnemértettség. Pedig ő csak keresztényi, nyitott szívvel mászkált és ezért megkövezték. Naív hozzáállás, de én ezt azért értem meg, mert én is ilyen naív vagyok.
Magyarországon a Büntető Törvénykönyv szerint az abszolút korhatár a 12 év, a beleegyezéses korhatár 14 év. Szexuális visszaélés bűncselekményét csak 18 év feletti személy követheti el, a 12 évet be nem töltött személy esetén viszont mindenképp szexuális erőszak (bűntett) történik, beleegyezéstől és a másik fél életkorától függetlenül. A 12-14 év közötti személyek esetében viszont nem történik bűncselekmény, ha a másik fél még nem érte el a 18 éves életkort. Ugyanakkor egy 14 és 18 év közötti fiatal és egy 18 év feletti személy szexuális együttléte büntetendő, ha az utóbbi visszaélt az előbbivel kapcsolatban fennálló hatalmi, vagy befolyási viszonyával. Európában a legalacsonyabb beleegyezési korhatár 14 év, míg a legmagasabb 18 év.
Egyre több oltott gyerek hal meg hirtelen Kanadában, az oltásdiktatúra mintaországában. Különösen veszélyeztetettek a sportoló gyerekek.
Ez tök komoly, nem vicc.
Most, amióta Lia-ra változtatta a nevét, és nőként azonosította magát, az első helyen áll.

„Legyünk minél többen pénteken” – kérte Kubatov Gábor.
Schiffer András egy videóban mondta el a véleményét Budaházy György ítéletével kapcsolatban, valamint csatlakozott azokhoz az emberekhez, akik követelik, hogy Novák Katalin részesítse elnöki kegyelemben a terrorizmus vádja miatt elítélt férfit.
Számos bizonyíték rejtélyesen eltűnt, pl. Budaházy György lehallgatásainak felvételei, híváslistái, Magnum szauna megtámadását rögzítő biztonsági kamera felvétel, de még Soós Tibor egész napos helyszíni kihallgatásának anyaga is stb. Informatikusként megfogalmazott hosszas elemzése végén rámutatott, hogy az elvi lehetősége egyértelműen fennállt annak, hogy a Hunnia szerver adatait manipulálták, emiatt pedig az azon szereplő üzenetek nem hiteles bizonyítékok. Az ellene szóló minden bizonyítékról részletesen levezette, hogy azok nem hitelt érdemlőek és bűnösséget nem alapoznak meg. Feltette a kérdést: ha mégis elítélnék, mit javítana az rajta. Egy ilyen döntés csak családját (hat gyermekét és feleségét) sújtaná. Kérte, ha mégis büntetést szabnának ki, akkor ne foganatosítsák a kegyelmi kérelmekre tekintettel a szabadságvesztés büntetést, azt a kegyelmi döntésig halasszák el.
תגובות