top of page

Mindennapi szemezgetésünk (13:25) 2022.11.13.




A szavazatok 94 százalékának összegzése után a republikánus jelölt még 900 szavazatos előnyben volt, a 97 százalékos feldolgozottság után viszont szombaton este a demokrata politikus már mintegy négyezer szavazattal vezetett, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel megnyerte a választást az államban. (nu, ma már olyan mélyen belepiszkál a mélyállam a demokráciákba, hogy valóban új világrendre lenne szükség... no, nem olyanra...)


Remélhetőleg tanultunk a történelemből, és nem sétálunk bele újra ugyanazokba a csapdákba. Isten óvja ettől Magyarországot! – mondja a Hetek lapszerkesztője.


A műsorvezető még a vonatkozó paragrafusokat is felidézte megszólalásában.


Korábban szombaton arról is beszélt, hogy a különleges hadműveleti övezetben katonai tanácsadói csoportot vezet, a „Cár farkasai” csoportot, akik több mint tíz fejlesztővel közösen a DPR csapatai számára könnyű támadórepülőgépek létrehozásán dolgoznak. és LPR. Ezeket a drónokat közvetlenül az elején tesztelik majd, mondta Rogozin.


„Ne is bízzatok abban, hogy titeket kihagyunk” – üzente Refat Cubarov.


A korábban az Európába irányuló migrációt elutasító Alain Destexhe szerint az USA végzetes konfliktusba viszi Európát Oroszországgal szemben. A szankciók csak Európát sújtják, miközben az Egyesült Államok profitál a kialakult helyzetből. A politikus úgy véli, Európának nem kellene tovább támogatnia Volodimir Zelenszkijt.


Vagyis a fentiek értelmében egyértelmű, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokat fizetné ki Brüsszel Ukrajnának. Mindez természetesen Magyarország számára elfogadhatatlan, ezért a brüsszeli terveket a magyar kormány nem támogatja – szögezte le a Kormányzati Tájékoztatási Központ.


Candece felháborodottan nyilatkozva úgy fogalmazott: “Csak nemrég adtunk Vlagyimir Zelenszkijnek 50 milliárd dollárt, de most többet kér”. Elmondása szerint az ukrán oligarchák pontosan ugyanennyi összegért vásároltak ingatlanokat az elmúlt három hónapban Svájcban. Éppen ezért mindenképpen fontosnak tartja, hogy külön bizottságot küldjenek Ukrajnába, hogy kiderítsék, hová költötte el Kijev az amerikai pénzt.


Szaporodnak a negatív előrejelzések, a cégek és polgárok megterhelése már elérte az elviselhetőség határát. Krisztina Koenen jelenti Németországból.


Az októberben alakult Pro Schweiz civil szervezet szerint Svájcnak vissza kell térnie a teljes semlegesség politikájához.


Az európai autonómia továbbra is távoli álom – írja Ralph Schoellhammer osztrák közgazdász.


Rendkívüli csalódását fejezte ki Izrael ukrajnai nagykövete, Michael Brodsky, miután Ukrajna rövid időn belül már másodjára szavaz Izrael ellen az ENSZ-ben, miközben folyamatosan követelik a zsidó államtól a még nagyobb katonai segítséget.


Több napnyi ellenkezés után, a kormány felszólítása nyomán beadta lemondását az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmének vezetője.


A Szovjetunióban élő Bauer házaspár 1937 nyarán egyik napról a másikra eltűnt saját gyermekeik szeme láttára. Hosszú évekig azt sem lehetett tudni, hogy mi lett velük. Ezért is örömteli, hogy vannak olyanok, akik ezen változtatni szeretnének. Ennek szellemében szerveződhetett a november 14-i könyvbemutató is, amelyet este 18 órától tartanak a budapesti 2B Galériában. A L’Harmattan Könyvkiadó gondozásában jelentetik meg Grandpierre Attila, Müller Miklós és Elek Gábor tollából a Bauer Ervin elméleti biológiája, élete és utóélete című könyvet. A hétfői eseményen Grandpierre Attila és Müller Miklós is előadásokkal készül.



Nem is egyszer ! Hanem egyszerre mindkét oldalán. Ki hiszi el ma ezt neki? Három éve megy a nagy csalás, ki hiszi el, hogy valóban beoltják?


Magát transzneműnek valló Brian Nguyen nyerte New Hapshire államban tartott Miss Greater Derry 2023 nevű szépségversenyt, amelyen fiatal nők indulhattak. (nu, azt hiszem, ide végképp nagyon indokolt képet biggyesztenünk)


813 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page