top of page

Mindennapi szemezgetésünk (13:28) 2022.07.29.






A hír tegnap jelent meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara honlapján. Lassan két hónapja jogszerűen nem kötelezhetnek rá senkit, és csak most írták ki! Osszátok légyszíves, mert ez nagyon fontos hír! "AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK OLTÁSI KÖTELEZETTSÉGÉT ELŐÍRÓ JOGSZABÁLY 2022 JÚNIUS 1-ÉN HATÁLYÁT VESZTETTE." Írd be a keresőjébe (jobbra fent található), hogy hatályát vesztette. Nagyon elrejtették és agyonhallgatták. Rákeresni sem egyszerű. De ott van, és jogszerű!


A kanadai Trillium Health Partners-Mississauga Kórház három orvosa váratlanul meghalt ugyanazon a héten. A három orvos halálának okát még nem közölték. Az elhunytak pár nappal azután haltak meg egymást követően, hogy a kórházban ahol dolgoztak a személyzetet, így őket is beoltották a negyedik adag COVID19 – kísérleti szérummal. Az esetet egy ott dolgozó ápolónő hozta nyilvánosságra, ezután figyelt fel erre a sajtó is.


Precedens értékű döntést hozott minap a romániai bíróság, egy Beszterce – Naszód-i per során kimondták, Romániában törvénytelen, alkotmányellenes volt valamennyi olyan bírság, melyet a COVID19 megnevezésű úgymond „járványügyi intézkedések” égisze alatt hajtottak végre, így például a maszkviselés elmulasztása miatti intézkedések, a kijárási tilalom, a betiltott rendezvények miatti bírságok, egytől egyig jogtalanok voltak.


A tanulmányok tartalmát azért nem fordítottam le, mert teljesen hiteltelen, minden etikai szabályt megszegve készült, a számokban nem bízom, ráadásul ezek szerint Magyarország ebben is jobban teljesít, mert a világ egyetlen országa, ahol ilyen mutatókat tudtak kihozni, mutatom például Új-Zélandot, ahol közel 100 százalékos átoltottságnál ezt sikerült összehozni az oltóanyagoknak:


A Meta éves jelentésében szerepel az adat, amit mindenki elképzelhetetlennek tartott: léket kapott a Facebook, sőt, az anyahajó törzsén is repedések jelentek meg. Az okok között első helyen a TikTok erősödése áll, amely népszerűsége és gyorsasága okán a legnagyobb konkurenciájává vált a hozzá képest ormótlanul elhízott Facebooknak. A jó hír a zavaros időszakban Zuckerberg számára az, hogy nem csak az ő gyermeke betegeskedik. A vetélytársak közül a Twitter és Google sem történelmének legsikeresebb időszakát éli, ahogyan az egész digitális hirdetési piac is a lassú, de folyamatos bevételcsökkenés jeleit mutatja.


Egy osztrák közgazdász szerint az energiaválság mélyen meg fogja osztani Európát, hiszen egyáltalán nem egyenlő mértékben függnek az országok az orosz energiától.


Aztán elolvastam, hogy megháromszorozódott a profitjuk. Kedves Shell, sajnáljon titeket a rosseb!


A szociológust meggyőzte Orbán bécsi rasszizmus elleni kiállása, legújabb levelében azt írja: „büszke vagyok Rád”, a „segítségemre a továbbiakban is, az elmúlt 20 évhez hasonlóan, számíthatsz”.


A liberális EP-képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde az európai történelem legsötétebb napjait idézi. A volt belga kormányfő ezért aláírások begyűjtésével igyekszik megteremteni a lehetőséget az ülés megtartására, amely a jogalkotási szünet idejére esne - írja a Magyar Nemzet.


Álhír, mely szerint a magyar ivóvízkincset titokban kiszivattyúznák, hogy tenger alatti vezetékeken keresztül juttassák Izraelbe.


A szervezet szerint az antiszemita plakátokhoz nincs semmi közük, jogi lépéseket tesznek a provokatív plakátok eltávolítása és a készítőik megtalálása érdekében.


Nemrégiben nyilvánosságra hozta a Világgazdasági Fórum (WEF) azt a javaslatát, melynek a célja úgy csökkenteni a nemesfémek és fosszilis üzemanyagok iránti globális keresletet, hogy megszüntetik a magántulajdont.


Augusztus 1-jétől új törvény lép hatályba Izraelben, amely megtiltja a magasabb összegű ügyleteknél a készpénzes és a csekkes fizetést. Az izraeli adóhatóság közleménye szerint a reform indoka a szervezett bűnözés, a pénzmosás, valamint az adóelkerülés elleni küzdelem.


A kormány ösztönözni akarja az embereknek, hogy - ahol lehet -, jöjjenek le a gázfogyasztásról. Újraindítanák a Mátrai Erőmű leállított blokkjait, újranyitnák az Ózd környéki szénbányákat, az erdőgazdaságoknak pedig tervet kell készíteniük a tűzifa kitermelésének növelésre. A kormányfő az októbert nevezte vízválasztónak.


Az Egyesült Államok elkényeztetett nagyhatalomként viselkedik, a válságért Joe Biden amerikai elnök okolható, nem Vlagyimir Putyin. Ezt a kijelentést a YouTube-csatorna adásában tette az amerikai tengerészgyalogság nyugalmazott hírszerző tisztje, Scott Ritter.








854 megtekintés

תגובות


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK