Mindennapi szemezgetésünk (13:46) 2022.10.04.
–

Nagyon sok ember – többek között magyar – halt meg idő előtt Karikó Katalinnak "köszönhetően", mert hittek az általa feltalált módszerben. Legyengült az immunrendszerük, és alattomos módon elvitte őket a vakcinahatóanyag. Többek között az én szeretteim közül is távozott idő előtt az élők sorából egy. És mint ahogy a mindenek felett őrködő állam nem az emberi érdekek felett őrködött sose, úgy a legkevésbé teszi ezt éppen ezekben az időkben, amikor újfent le akarja nyomni a világ társadalmának torkán az ember kihalásához, továbbá teljes genetikai átalakulásához egy jókora lépést tevő asszonyság kitüntetését, amihez ő maga nem is ragaszkodik egyébként, teljesen érthető okokból kifolyólag.
Szavazást tett közzé Elon Musk, a Tesla alapítója és a világ jelenlegi leggazdagabb embere arról, hogy milyen békével kellene lezárni az ukrajnai háborút. Javaslata nagy felháborodást váltott ki.
az ENSZ felügyelete alatt ismételt népszavazást kellene kiírni az annektált területeken arról, hogy az ott élők hova szeretnének tartozni. Ha elutasító eredmény születik, Oroszországnak el kell hagynia a területet az emberek akarata alapján.
a Krím formálisan Oroszország része, 1783 óta így volt (egészen Hruscsov hibájáig)
biztosítani kell a Krím vízellátását
Ukrajnának semlegesnek kell maradnia
A kérdésre mintegy 2,4 millió ember szavazott kedd reggelig, 60 százalékuk elutasította a javaslatot.
Szergej Kuprijanov, a Gazprom orosz állami gázipari vállalat szóvivője az ENSZ Biztonsági Tanácsának orosz kezdeményezésre összehívott pénteki ülésén azt mondta, hogy a „rendkívüli esemény” idején – a robbanásokat hétfőn észlelték – az Északi Áramlat gázvezeték három vezetékszála mintegy 800 millió köbméter gázt tartalmazott, ami Dánia háromhavi fogyasztásának felel meg.
Ha az oroszok egy konvencionális rakétacsapás ködében vetnek be taktikai atomfegyvert, akkor a másik oldalon talán észre sem fogják venni, hogy az egyik ilyen töltet nem egy konvencionális, hanem nukleáris töltet volt – állítja a Heteknek adott interjúban Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő.
Az orosz meghátrálásra reagált az elnök.
Franciaország álláspontja szerint az Oroszországra kivetett uniós szankciók működnek – mondta hétfőn Élisabeth Borne miniszterelnök a nemzetgyűlés előtt tartott beszédében.
Mégis szükségesnek látja őket.
A korábbi elnök azt állítja, hogy a csatorna „rágalmazási és becsületsértési kampányt” folytatott ellene.
Victor Lapuente szerint „Orbán Viktor és tanítványai ebben szocializálódtak”.
„Különben egyre több lesz a probléma” – szögezte le Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom politikusa. (bocsánat a - nálunk már javított - bődületes bakiért, nincs mentség, még az sem, hogy épp családi rohanásban voltam)

Utcai demonstrációk sorozatával tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom az ellen, hogy a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig az Országgyűlésben – jelentette be a jobboldali párt elnöke sajtótájékoztatóján.
A Vitézi Rend megbántott hangvételű közleményben nehezményezi, hogy mindenki lefasisztázta őket.
Baku Izrael fő nyersolajszállítója, és az utóbbi években az izraeli haditechnikai eszközök jelentős vásárlójává vált.
Izrael szinte teljesen átadja azt a területet, amit Libanon követel.
A felső elején II. János Pál pápa képe kapott helyet.

Enoch Burke azért van jeleneg is börtönben, mert nem volt hajlandó az igazgató felszólitására egy transznemű diákat az ők (them) személyes névmással megszólitani.

A svéd demokrata párti Julia Kronlidot azután bírálták a Föld teremtésével kapcsolatos hite miatt, hogy házelnök-helyettessé választották a svéd parlamentben.
Comentarios