Mindennapi szemezgetésünk (14:39)
Joe Biden egyik első rendeletében legalizálta a férfinak született transznemű sportolók rászabadítását a női sportokra. Ez törvény biztosítani fogja az egyenlő versenyfeltételeket az iskolai sporteseményeken a fiatal lányok számára Mississippiben” – mondta Tate Reeves, az állam republikánus kormányzója. Célja, hogy „megvédje a fiatal lányokat attól, hogy kénytelenek legyenek biológiai nemük szerint férfiakkal versenyezni”. Mississippi mellett idén már 20 állam javasolta a transznemű kiskorúak részvételének korlátozását az atlétikai versenyeken az Egyesült Államokban.
Ha ez a tervezet törvénnyé lesz, az gyakorlatilag megszünteti az egyik alappillérét az eddig ismert amerikai kultúrának, ráadásul, beláthatatlan következményekkel fog járni: megszűnnek a női és férfi sportágak például (ez főleg az előbbi számára jelenti a totális véget), nem lehet majd külön mosdóhelyiségeket, öltözőket stb. fenntartani férfiak és nők számára (még uszodákban, vagy iskolákban sem!). Ráadásul, a törvény nem tesz különbséget a vallási intézményekkel – így azokat a hitvalló keresztény közösségeket is kötelezni fogja arra, hogy ennek a törvénynek a szellemében járjanak el minden tekintetben, a templomok mellékhelyiségének kialakításától a prédikációk tartalmáig, amelyek vallják a házasság, szexualitás, család kérdésében a bibliai tanításokat, s azt, hogy Isten „férfiúvá és nővé” teremtette az embert.
Aristo: HOL VÁR ÁLLOTT, MOST KŐHALOM Úgy van az, hogy szinte bármiben sikerül megtalálni az ideológiát, csak igyekezni kell. Szép példáját adta ennek a 24.hu újságírója, bizonyos Vincze Miklós, akinek valami egészen sötét munkát sikerült készítenie egy sima, egyszerű, benyalós cikkből.
Szerdán elfogadtak egy törvénytervezetet a Képviselőházban, amely a demokraták szerint „megkönnyítené” a szavazást. A republikánusok szerint azonban a törvény a csalást könnyítené meg – számolt be a The Federalist. 220 demokrata szavazott mellette és az összes republikánus elutasította. Az Alkotmány súlyos megsértését jelentené – véli egy államügyész. Ez az amerikai társadalom felének arculcsapását jelentené, akik nagy része még mindig meg van győződve róla, hogy csalással és összeesküvéssel adták az elnökséget Joe Bidennek.
Comentários