top of page

Mindennapi szemezgetésünk (14:23) 2022.10.28.




Így készül a digitális hasonmásod, miközben a válsággal vagy elfoglalva

Szkeptikus KerekasztalBukovinszki Gergely. Hosszú ideje töröm a fejem azon, hogyan tudnám közvetíteni mindazt a fontos információt, ami a digitális trendek alakulását illeti. Ugyanis én a történelmi folyamatokat és trendeket szeretem vizsgálni és igyekszem nem elveszni az aktuálpolitikában, valamint a bal-jobb paradigma nyújtotta – bár néha szórakoztató -, jelentősebb geopolitikai események szempontjából elhanyagolható híreiben.


Nouriel Roubini: Az ember, aki az apokalipszissel riogatja Amerikát

A Dr. Végzet becenévre vagy inkább gúnynévre hallgató közgazdász megjósolta a 2008-as válságot és most újabb ijesztő előrejelzést tett.


Bűnösök felemelése, bűnbakgyártás, demagóg gimnazista sztárok

Boldogok lehetünk! Néztem a néhány napos híreket a világhálón, melyekben az EU vezetői nyilatkoztak. Elmondták, hogy a háborús szankciók működnek. Azért működnek, mert azok bármekkora károkat is okoznak Európának, bizony, Oroszországnak még nagyobbakat! Hát van olyan bitang, aki ezért a gyönyörűségért nem hoz meg minden áldozatot Európa országai, a saját hazája, honfitársai és a saját családja ellen? Még a hülyének is megéri! Vagy csak a hülyének éri meg? Én a magam részéről azt gondolom, hogy az a bizonyos interneten is fellelhető kép mindent elmond, amelyen Klaus Schwab melegen kezet szorít Ursula von der Leyen Európa Bizottság-elnökkel, és nem kevésbé melegen egymásra mosolyognak. Ez a két ember tehát nem kevés alkalommal adott már találkozót egymásnak nyilvánosság előtt, sejthetjük is, hogy milyen okból. Míg többek között hazai újságírók azt bizonygatják, hogy márpedig Schwab és az ő köre egyáltalán nincsen befolyással a komoly világtörténésekre, addig efféle sokat sejtető képekkel találkozunk a világhálón. A lényeg tehát, hogy ne adjunk hitelt szavaiknak, és vegyük komolyan, hogy Schwabék egy jól kidolgozott szisztéma, terv szerint haladnak.


Kanada egyik legrangosabb tudományos kitüntetését vette át Karikó Katalin

Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak. (nu, összenő, ami összetartozik)


Meghalt egy ismerősöm, 42 éves edző és persze oltott volt, tüdőembóliát kapott Pont tegnap mesélte egy híres edző ismerősöm, hogy a hozzájáró oltott gyerekek sorra hagyják abba a sportot, mert nem bírják a terhelést. Ma már a közepes teljesítményű oltatlan gyerekek lehagyják a náluk sokkal tehetségesebb oltottakat. Ha mRNS oltást kaptál, akkor most azonnal hagyd abba a sportot, mert idő kérdése és megfogsz halni!


Most azt nyomják a médiában megszólaló szakemberek”, hogy “senki nem állította, hogy ha be vagy oltva, akkor nem kapod el a kovidot”!

Valóban? Ezek a “nagyon megbízható főemberek”, az oltásdiktátorok, mit is mondtak?


Kártalanítják az oltatlan közalkalmazottakat New Yorkban

A New York-i Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezi azt a rendeletet, mely kimondta, hogy a közalkalmazottak csak akkor dolgozhatnak az állami szférában, ha beoltatták magukat a védőoltásnak hazudott COVID biofegyverekel.


FIGYELD A VIZET – dr. Bryan Ardis a globális gyilkos agenda és az emberiség elleni bűncselekményekről


The Wall Street Journal: Általános iskolai bohóckodás az, amit a budapesti amerikai nagykövetség művel

A Biden-kormányzat az amerikai értékek rovására erőlteti a világra a woke ideológiát – állítja a tengerentúli lap szerzője.


Az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket küld Európába

Több tucat high-tech nagy pontosságú, irányítható taktikai nukleáris fegyvert szállítanak Bidenék Európába.


Az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete ellenőrzést hajt végre Ukrajnában

Vlagyimir Putyin azzal vádolja Ukrajnát, hogy törölte a bizonyítékokat a „piszkos bomba” előkészítésére.


Putyin: A II. világháború óta a legveszélyesebb évtized előtt áll a világ

„Történelmi határvonalhoz érkeztünk” az orosz elnök szerint.


Ukrán sajtó: Ukrajna szövetségesei beszállhatnak a háborúba

Aggasztó hírek jelentek meg az ukrán médiában.


Az európaiaknak elegük van Ukrajnából. De senki sem hallja őket! Az összeomló Európai Unió arra akarja kötelezni tagjait, hogy adózzanak Kijevnek

Az EU oroszellenes intézkedései az EU számára élelmiszer- és energiaválsággá váltak. Egyes országok kormányai készek feladni a szankciós politikát. A lakosság "belefáradt Ukrajnába". De a blokk vezetői makacsul tovább szorgalmazzák a harcot – írja Huanqiu Shibao. Európa megosztotta magát.


Zelenszkij titokban találkozott a CIA vezetőjével

William Burns Kijevben látogatta meg az ukrán elnököt.


Trump úgy tudja, Muskék hétfőre visszaállítják korábban letiltott Twitter-fiókját

Donald Trump közleményben gratulált Elon Musknak a Twitter felvásárlásához, egyúttal jelezte a nyilvánosság felé, hogy tudomása szerint hétfőn vissza is állítják profilját a közösségi oldalon.


Orbán: Ukrajna működésképtelen állam, a háború előtt sem tudta működtetni a gazdaságát

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy erősödnek az ukrajnai tűzszünet és béketárgyalások melletti hangok Európában.


Drámai migrációs helyzet Németországban

Energiaválság, infláció és a lakosság egyre nehezebb helyzete ellenére a német kormánynak 2,9 millió migráns még mindig nem elég. Koenen Krisztina jelenti Németországból.


KSH: 42,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak

Az ipari termelői árak 2022 szeptemberében átlagosan 42,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 66,2, az exportértékesítésé 30,7 százalékkal lettek magasabbak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.


Megszüntették Budaházy letartóztatását

A Kúria oldalára felkerült közlemény csak monogrammal említi a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. és társai ellen folyamatban lévő ügyben született végzést. Végzésének indokolásában a Kúria kifejtette: a Fővárosi Ítélőtábla helyesen állapította meg, hogy a nem jogerős ítélettel kiszabott 17 évi szabadságvesztés magában hordozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, az a tény pedig, hogy a terheltet időközben újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, felveti a bűnismétlés veszélyét. A vádlott ugyanakkor az eljárás során kifogástalan magatartást tanúsított – folytatták -, az idézéseknek eleget tett, és elérhető maradt akkor is, amikor nem jogerősen hasonló tartamú szabadságvesztést szabtak ki rá. A bűnismétlés veszélyét pedig csökkenti a Kúria szerint, hogy Budaházy György újabb gyanúsítotti kihallgatására úgy került sor, hogy a jelenlegi eljárás alapját, valamint az újabb gyanúsítás alapját képező cselekmények között tíz év, majd a vádlott meggyanúsításáig az újabb ügyben további három év telt el.


Be volt-e rúgva Horváth Balázs a taxisblokád idején? – Unikális archív videó leplezi le az SZDSZ-es médiahazugságot

A Magyar Televízió archívumából került elő egy “muszter”, azaz nyers, forgatott videoanyag, amely 1990. október 27-én készült a Kossuth téren, amikor a blokádisták ellen és a kormány mellett tüntetőket rendőrkordon választotta el a taxisoktól, az Országház ablakából pedig integetve üdvözölte a szimpatizánsokat Jeszenszky Géza akkori külügyminiszter és Horváth Balázs belügyminiszter. A belügyminiszterre kiemelkedő feladat hárult, a krízis napjaiban ő helyettesítette a daganateltávolító műtéte miatt a kórházban lábadozó miniszterelnököt. Nem véletlen, hogy a diktatúrából átmentett ál-rendszerváltó média, és a Göncz Árpád államfő, Pető Iván SZDSZ-elnök és Hankiss Elemér köztévéelnök nevével fémjelezhető klikk éppen őt próbálta leginkább lejáratni.


Moszkva szerint az LMBTQ ma már a hibrid hadviselés alkotóeleme

Az orosz parlament alsóháza (állami duma) csütörtökön minden korosztályra kiterjesztette az LMBTQ-propagandát tiltó törvényt, amely eddig csak a kiskorúakra vonatkozott. A jogszabályt még a felsőháznak és az államfőnek is jóvá kell hagynia.


Elképesztő: íme a magyar gyerekkönyv, ami szerint férfiak is menstruálhatnak

Kiadtak idén egy gyerekeknek szánt tájékoztatókönyvet...


729 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page