top of page
szilajcsiko

Mindennapi szemezgetésünk (14:26) 2021.09.17.





Tisztelt képviselő kollégák, Önök szerint hogyan lehetséges, hogy a hamis pandémia múltkori „csúcsai” idején minden illetékes azt harsogta, hogy az állítólagos vírus nem jelent veszélyt a gyerekekre, és most ugyanaz a vírus hirtelen pont a gyerekeket veszélyezteti ugyanazon illetékesek hivatalos nyilatkozatai szerint? Ismét meg akarják félemlíteni az embereket, pánikhangulatba kergetni a társadalmat, hogy ezáltal zsarolják, kényszerítsék rá a szülőket a gyerekek tömeges beoltására! De ne feledjük, egy szülő akár az életét is adja, ha kell, a gyermekeiért! Ne vívják ki a szülők haragját! Hagyjátok békén a gyerekeket, ti haszonlesők!


A gyereknek elvégezték a Covid tesztet is, ami negatív eredményt adott. A kisfiú nem volt covidos, viszont olyan súlyos légúti alsó és felső fertőzés lépett fel nála, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét.


Ennyit arról, hogy a "nem beoltottak vannak veszélyben"!


Lejárt a türelmi idő: aki eddig nem oltatta be magát, azt felfüggesztették az állásából. (Hát nem érdekes? Ott vannak a fronton, személyes élményeik vannak a kovid-járványról, és mégsem óhajtják beoltatni magukat? Inkább az állásukat veszítik el, a megélhetésüket kockáztatják. Vajon a fősodratú politika, egészségügy és média mit tudhat jobban náluk? – a Szerk.)


Nagyon szeretek tüntetni, mert az számomra a demokrácia szabadságának a legegyértelműbb kifejezése, úgyhogy gondoltam, 15 éve ezen a napon, hogy biztos lemond a miniszterelnök, úgyhogy megyünk tüntetni az új választásokért. Nem mondott le és mentünk tüntetni…


Az oltásokat elkerülő koronavírus-változat megjelenése arra kényszeríti a kormányt, hogy „újabb teljes lezárást” vezessen be – mondta a brit kabinet minisztere. George Eustice környezetvédelmi miniszter ma azt nyilatkozta, hogy a kormány eszköztárában megmarad a nemzet és az ország teljes leállítása is. A miniszter szerint mindent készek megtenni a betegség terjedésének megakadályozása érdekében, és fel kell készülniük arra, hogy a vírusnak sikerül „megkerülnie” az oltásokat.

Olaszország kötelezővé teszi az oltási igazolványokat minden munkavállaló számára. 1500 eurós bírsággal sújtja azokat a személyeket, akik a munkahelyeken nem tudják igazolni az oltás tényét. A köz- és a magánszféra dolgozóinak egyaránt igazolniuk kell az oltást. Ennek hiányában még lehetősége van a munkavállalónak dolgozni, ha a közelmúltban negatívnak bizonyult a vírustesztje, vagy igazolja, hogy az elmúlt hat hónapban kigyógyult a betegségből. Roberto Speranza egészségügyi miniszter azt mondta: „A Zöld Útlevél” a szabadság eszköze, amely segít a munkahelyek biztonságosabbá tételében. A második ok arra, hogy felerősítsük oltási kampányunkat.”


Húsz fatolvaj baltákkal és botokkal rontott rá két újságíróra és egy környezetvédőre. A rendőrség beazonosított néhány elkövetőt, akiket bevittek a dornavátrai őrsre. Boşutar jól ismeri a rájuk támadó csapat hangadóját, egy erdőmérnököt, aki többször is halálosan megfenyegette őt. Egyelőre azért nem nevesítette, mert az illető tudja, hogy hol lakik, és félti a családját.

Az USA, az Egyesült Királyság és Ausztrália új szövetséget hirdetett "AUKUS" néven Kína visszaszorítására. Kínai katonai szakértők arra figyelmeztettek, hogy egy ilyen lépés potenciálisan nukleáris csapás célpontjává teszi Ausztráliát, ha kirobban egy nukleáris háború. Ez még akkor is lehetséges, ha Washington kijelenti, hogy nem fogja nukleáris fegyverrel ellátni a Canberrának szállított atomtengeralattjárókat. A szakértők szerint az USA könnyen felszerelheti Ausztráliát nukleáris fegyverekkel, és a tengeralattjárók alkalmasak lehetnek arra, hogy általuk ballisztikus rakétákat juttassanak el kínai területre. Zhao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerint az AUKUS-megállapodás, amely Ausztráliát nukleáris tengeralattjárókkal látja el, "súlyosan károsítja a regionális békét és stabilitást, fokozza a fegyverkezési versenyt, és aláássa az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést".


Az East Turkistan Islamic Movement (ETIM) tagjait kiutasították Afganisztánból. Az új tálib kormány szóvivője a Global Times exkluzív interjújában azt mondta, hogy az ETIM-tagokat felszólították, hogy hagyják el Afganisztánt. A téma széles körű figyelmet keltett mind Kínában, mind a tengerentúlon. A kínai kormány megismételte aggodalmát a terroristának nevezett csoporttal kapcsolatban, mivel az közvetlen veszélyt jelent Kína nemzetbiztonságára. Az ETIM célja a Hszincsiang-régió Kínáról való leválasztása. Az ETIM több száz terrortámadásért volt felelős Kínában, különösen az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban. Tagjai szoros kapcsolatokat építenek ki a nemzetközi terrorista szervezetekkel, köztük az Al-Kaidával. A szervezet hatására több ezer ujgur csatlakozott eddig a "globális dzsihádhoz". A pakisztáni adatok szerint jelenleg körülbelül 200-300 ETIM-tag lehetett Afganisztánban. A fegyveres csoport tagjai Pakisztánba, Kirgizisztánba és Tádzsikisztánba távozhattak.


A kétoldalú kapcsolatok konstruktív, pragmatikus és európai szellemiségű konszolidálását szorgalmazta a magyar-román alapszerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából Bogdan Aurescu román külügyminiszter.


Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel jogalkotási kezdeményezést fogadott el, amelynek keretében a képviselők jogszabályokat szorgalmaznak a nemi alapú erőszak, illetve megkülönböztetés minden formája ellen. Ebbe, úgy vélik, az abortusztilalmak is beletartoznak, a nők bántalmazása és meggyilkolása mellett.





125 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page