Mindennapi szemezgetésünk (20:12)
Az üggyel kapcsolatban Osztie atya is megszólalt: „A gyónási titok szentségének eltörlése olyasfajta beavatkozás a katolikus egyház lelki, természetfeletti szolgálatába és hatalmába, ami végleg a terror megnyilvánulása. Terror, amit ők alkalmaznak. Akár akarják, akár nem, az embernek van egy belső lelki élete – avagy intim szférája, talán ezt a kifejezést jobban magukénak érzik. Ebbe erőszakkal behatolni terrorizmus, vagyis ezek a politikai erők terroristák.” Hozzátette: „azok, akik a szentgyónást végzik, Isten színe előtt tárják fel a szívüket, nem a papnak. Csak az a baj, hogy akik most ezt a törvényjavaslatot beadták, ebből semmit nem értenek.
Szégyelli azokat, akik nem térdelnek le egy fehérellenes rasszista mozgalom nyomására.
A Pfizer kedden bejelentette, hogy folytatják a vakcinájuk tesztelését a 12 év alattiakon. Ha a klinikai tesztek sikeresnek bizonyulnak, akkor a féléves csecsemők is megkaphatják majd a vakcinát.
A járvány kiindulási pontjának számító országban eddig mintegy nyolcszázmillió adag vakcinát adtak be, ám csak a tizennyolc éven felettieknek, azonban a terveik szerint EZ ÉV VÉGÉIG BEOLTJÁK A LAKOSSÁG LEGALÁBB HETVEN SZÁZALÉKÁT, VAGYIS KÖZEL EGYMILLIÁRD EMBERT, FELNŐTTEKET ÉS GYEREKEKET EGYARÁNT.
Háromszor halálosabb az oltás a gyerekekre, mint maga a koronavírus egy kimutatás szerint, ezért a Mi Hazánk Mozgalom azt üzeni Orbán Viktornak: „Hagyják békén a gyerekeinket!” A kormány nemzetközi oltottsági statisztikákkal való versengésének nem rendelhetők alá a gyermekek, Orbán Viktor elégedjen meg azzal, hogy a raktárakban felhalmozott, méregdrágán beszerzett lélegeztetőgépek terén világelsők vagyunk! A Mi Hazánk elfogadhatatlannak tartja, hogy már most is diszkriminálják azokat a gyerekeket (pl. az állatkertekből, vadasparkokból való kitiltásukkal is), akiknek szülei nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ez közvetett kényszerítése az oltásnak, zsarolás.
Magyari Sándort, a Facebook-cenzúrát kicselező, az elrejtett bejegyzéseket megjelenítő posztok.hu egyik alapítóját kérdeztük az oldal létrehozásának okairól, hátteréről, és arról, hogy ki fizet mindezért. Új, innovatív megoldást találtak a Facebook által eltitkolt posztok megtalálására. A posztok.hu ugyanis megkeresi és megmutatja az eltitkolt bejegyzéseket, majd át is vezeti az olvasót a Facebookhoz, hogy ott kedvelje, megjegyzéseket írjon, vitatkozzon, azaz minden a szokásos módon mehet tovább a Facebookon. Erről kérdeztük az oldal egyik alapítóját.
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerdán a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy arcfelismerő rendszerrel egészítik ki Siófokon a Petőfi sétány térfigyelőkamera-rendszerét.
Ez egy elég érdekes hír Izraelből. A lakosság 90 %-a be van oltva. Idáig mindig az folyt a csapból, hogy kizárólag Green passzport a belépő mindenhova. Most teljesen megváltozott a helyzet. Az embereknél betelt a pohár.
Szerencsére, akad még olyan egészségügyi dolgozó, aki lelkiismeretére hallgatva nem kíván részt venni a módszeres népirtásban. Míg hazánkban csak maroknyi, külföldön egyre gyakoribbak a felszólalások az olyan esetekről, amelyet a hatalom kezében lévő média meg sem említ. Tudunk az egészségügyi dolgozók nehéz helyzetéről, tudunk a megfélemlítésről, a katonai jelenlétről, a fizetésemelésről és a titoktartási szerződésekről! Mégis arra biztatunk mindenkit, hogy egy percig se gondolja, hogy ha utasításra kell egy bűncselekményt végre hajtania, akkor ő azáltal mentesül a bűnösség alól!
Az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat az a módosító csomag, amelyet az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága fogadott el csütörtökön a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorú fellépést célzó törvényjavaslathoz.
Az amerikai elnökök arcát ábrázoló Mount Rushmore mintájára örökítette meg a G7 csúcstalálkozóra érkező vezetőket elektronikai szemétből készült szobrával két angol művész Cornwallban. A "Mount Recyclemore" névre hallgató installációval a környezetszennyezésre szeretnék irányítani a figyelmet.
Minden polgármesternek, minden fürdő üzemeltetőjének, minden szálláshely, étterem, étteremlánc tulajdonosának így kellene érvelni.
NARKOLEPSZIA: A rettegett oltás mellékhatás, ami a gyerekekre is nagy veszélyt jelent 2020.11.21-én került sor egy online konferenciára, melyen Dr. Tamasi József, Dr. Pócs Alfréd és Ertsey Attila voltak az előadók. A címe: Együttgondolkodás egy világban, ahonnan a gondolkodást száműzték. A majdnem kétórás beszélgetésből csak egy pár perces részt emelünk ki. Ez a 2009-10-ben lezajlott (szakértők által azóta leleplezett!) sertésinfluenzának elnevezett kór ellen a gyermekeknek beadott oltás egyik mellékhatásáról szól. Tanulságos, és sajnos aktuális, hiszen a mai nappal Orbán Viktor szabad utat engedett a még kísérleti fázisban lévő covid oltások 12-15 éves gyerekeknek beadásához.
Kommentare